Főoldal Blog oldal 479

Egyszer volt, hol nem volt West Village-ben, avagy a Jóbarátok sikertörténete

Valószínűleg senkinek sem kell bemutatnom a Jóbarátok című sorozatot, mely 1994-ben került először műsorra és kezdte meg világhódító útját. A pilot már másfél évvel ezelőtt készen volt, viszont néhány tévéadó úgy gondolta, túlságosan negatív töltetű a mondanivalója, ezért nem akarták műsorra tűzni. Ám az említett évben az NBC-csatorna úgy döntött, hogy ad a sorozatnak egy esélyt. Ahogy ma már tudjuk, jól tette.

Sokan nem tudják, de nem indult egyszerűen a humoros sorozat története. Személy szerint azt gondolnám, hogy minden gördülékenyen ment, de a helyzet az, hogy akkoriban, mikor megszületett az ötlet az NBC egykori fejesének a fejében, nem tűnt túl ígéretesnek a kezdés. A Vészhelyzet (ER) mellé terveztek egy nézettségvadász sorozatot. Nem volt sok pénz erre a projektre, nem tudták finanszírozni a nagy neveket a főszerepekre. Úgy gondolták a megálmodók, hogy ez a sorozat, ha be is kerül valamelyik csatornára, nem fog sokáig tartani, mert a témája olyan határokat súrol, ami az embereknek akkoriban talán túl sok volt. Azóta tudjuk, hogy számos hasonló hangvételű sorozattal próbálkozott a világ.

Friends (TV Series)...BKB1TW Friends (TV Series)

Tehát a téma bejött, sok ember azonosulni tudott a szereplőkkel és a gondjaikkal. Hétköznapi „hősökkel” ritkán találkozni a televízióban vagy a moziban, így ez a sorozat valósággal új ajtókat nyitott meg: 6 problémás, 20-as évei közepén járó facér fiatal, akik munkák elvesztésével, befuccsolt kapcsolatokkal, szülőkkel való problémákkal küzdenek és mindenben támogatják egymást. Biztosan nem csak velem fordult elő, hogy néha bizony beleképzeltem magam egy-egy karakter helyzetébe. Sokan szeretnénk, ha ilyen jó barátaink lennének az életben, mert bármi baj történik, sokkal könnyebb megbirkózni vele, ha nincs egyedül az ember. Erre tökéletesen rámutat a Jóbarátok című tv-műsor.

A szereplők kiválasztása sem volt egyszerű feladat. Hónapokon át castingoltak. Volt, aki egyértelműen elsőre megkapta a szerepet és volt, akinek a szerepére mást kértek fel ám az nem vállalta: például Phoebe szerepére felkérték Ellen DeGenerest, aki azonban visszautasította azt. Chandler szerepét hitték a legkönnyebbnek, ám erre találták meg legnehezebben a megfelelő személyt. Matthew Perry bement az NBC-hez pár hónappal a castingok előtt (’93-ban), miszerint van egy sitcom ötlete Maxwell’s House címmel, ami egy csapat huszonéves fiatalról szól. Ő ekkor még nem sejtette, hogy a csatorna egykori fejesének már megszületett az ötlete, a Jóbarátok, így elutasították. Ám Chandler szerepére rengeteg embert meghallgattak, Perryt is behívták, ám ő akkor még foglalt volt, másik sorozatban játszott. Matt LeBlanc beajánlott egy színészt a szerepre. Ám ő elolvasta a forgatókönyvet és lepasszolta. Courteney Coxot Rachel szerepére szánták, ám ő kijelentette, hogy ő Monica szeretne lenni a tv-műsorban. Jennifer Aniston akkoriban egy másik sorozatban játszott, ahonnan kiíratta magát, hogy a Jóbarátokban tudjon szerepelni. Matt LeBlanc egészén vicces meghallgatása szülte meg Joey igazi karakterét. Eleinte ugyanis egy okos és talpraesett személynek szánták Joey szerepét. Matt az ügynökétől hallott a meghallgatásról, ahová másnap várták. Ő azonban annyira illuminált állapotban volt, hogy elesett és másnap egy nagy sebbel az orrán jelent meg. Annyira meggyőzően játszotta Joey humoros oldalát, hogy az írók átírták a karaktert. David Schwimmer volt az egyetlen akit meghallgatás nélkül szerződtettek Ross Geller szerepére. Sokan mondták, hogy milyen jól tették, hogy végül rájuk esett a választás, de én biztos vagyok benne, ha másra esett volna és azt az embert szoktuk volna meg, szerettük volna meg akkor is ugyanígy gondolnánk. A hírnév sok nézőpontot megváltoztat. Mindenesetre mi szerettük és szeretjük őket, így már nem tudnánk mást elképzelni egyikőjük helyére sem.

jobaratok3A sorozat csak négy karakterre koncentrált volna: Monicára, Rossra, Rachelre és Joeyra. Chandler és Phoebe karakterét mellékszerepnek szánták

Maga a sorozat, a rendezők és a szereplők is számos Emmy-díjat nyertek, egyedül Courteney Cox maradt ki a sorból. Ezen kívül még rengeteg jól megérdemelt díj írható a Jóbarátok számlájára.

2004-ben lejátszották az utolsó évadot és mondhatom, hogy azután egy világ gyászolta. Az utolsó epizódot több mint 52 millióan nézték meg és ezzel ez volt a 4. legnézettebb évadzáró rész Amerikában.

Azóta készült egy spin-off-sorozat (a spin-off olyan sorozat ami egy másikból születik meg, annak örökölheti az alaptörténetét, a helyszínét, általában egy mellékszereplő karakterével viszik tovább – a szerk.), Joey címmel. Már a címében is benne van, hogy a főszereplő Joey a Jóbarátokból. Los Angelesbe utazik a nővéréhez és az unokaöccséhez, miután Chandler és Monica kiköltöztek West Chesterbe az újszülött ikerpárral, Phoebe hozzáment Mikehoz valamint Rachel és Ross is újra összejöttek.

Gina (ő Joey nővére) már szóba került a Jóbarátokban is, az a nővér, aki 16 évesen lett terhes. Természetesen új szereplőkkel ismerkedtünk meg itt, a régiekből pedig sajnos egyetlen egy részben sem találkoztunk, ám azt tudjuk, hogy a Joey-ban néhány részt David Schwimmer (Ross Geller) rendezett. A sorozat a nézettséghiány miatt csak a második évadig maradt életben. Habár a poénokat is és a szereplőket is jól választották ki, túlságosan korán (2004) kezdték el a nagy sorozat vége után .

Matthew Perrynek (Mr. Sunshine), Lisa Kudrownak (Web-Terápia) és Courteney Coxnak (Cougar Town – Született Szinglik) is volt utána más témájú sorozata. A Cougar Town például nagyon hasonló volt a híres kedvencünkhöz: itt is 6 felnőtt és egy tini küzd a mindennapi élettel (plusz mínusz 1-2 szereplő akik néha megjelennek) . Poénvilága merőben hasonló és itt már előbukkannak a Jóbarátok főszereplői közül is néhányan más-más szerepben ( Lisa Kudrow az 1. évadban, Jennifer Aniston a 2. évadban, Matthew Perry az 5. évadban). A rész Matthew-val különösen poénos, mivel a végén a „bakik” résznél (ami csak ennél a résznél volt) a férfi Monicának nevezi Courteneyt.

jobaratok_sarga_kanapeA narancssárga kanapét a sorozat díszlettervezője találta a Warner Brothers pincéjében

Voltak hírek, miszerint lesz egy mozifilm, avagy folytatása a Jóbarátoknak, ám Courteney Cox utalt egy interjúban rá, hogy ez egyetlen egy színész miatt nem fog megtörténni, aki nem más mint David Schwimmer, ő ugyanis elzárkózik a többi szereplővel való találkozástól, ha a jól ismert tv-műsorról van szó. Más esetben viszont szívesen felveszi velük a kapcsolatot. Hogy miért tiltakozik ennyire a folytatás ellen, nem tudhatjuk.

jabaratok_2Jennifer Aniston és Justin Theroux nemrégiben történt esküvőjükre csak a sorozat női szereplői voltak hivatalosak

A híres tv-műsor története a végére teljesen kikerekedett: a régi szerelem újra fellángolt, családot alapítottak, legtöbbjük megtalálta élete célját, aki nem, az a már említett spin-off sorozatban tovább küzdött álmaiért. Természetesen lehetne folytatni, hiszen a szálak nem elvarrottak. De a függönyt leengedték, a stáb búcsúzott.

Így volt, és igaz is volt. Egy szó mint száz, Matt LeBlanc szavaival élve : ”Több volt ez egyszerű tévésorozatnál.”

 

Írta: Rozman Zsuzsi

Ősszel is különösen fontos a belső hidratálás

Nyáron a kiszáradás és a fokozott folyadékvesztés miatt kerül fókuszba az elegendő folyadékfogyasztás, de ősszel sem szabad csökkenteni a folyadék mennyiségét. A hűvösre forduló időjárás igénybe veszi a szervezetet és a bőr is gyorsabban kiszárad, ha belülről nem kap utánpótlást. A világ elsőszámú szódavíz márkája a SodaStream összegyűjtötte az öt leggyakoribb tévhitet a dehidratáltsághoz kapcsolódóan.

„Köztudott, hogy a legegészségesebb és legideálisabb ital a tiszta víz. Korra, nemre, egészségügyi állapotra való tekintet nélkül és bármikor, a szervezet igényeinek megfelelően korlátlan mennyiségben fogyasztható. Magyarország abban a szerencsés helyzetben van, hogy a csapvíz minősége a legtöbb helyen a skandináv országok ivóvizének minőségével vetekszik. Emellett a legellenőrzöttebb élelmiszer, hiszen folyamatosan vizsgálják a minőségét. Így bátran ajánlható a hidratációhoz és még az ásványvizes palackok cipelésével sem kell törődni” – hangsúlyozza Rutai Gergely, a SodaStream magyarországi szakértője.

Sodastream_Hidratacio_1

A száraz száj jelenti azt, hogy dehidratált a szervezet

Bár ebben van némi igazság, a dehidratáltság valószínűleg már a szájszárazság érzése előtt elkezdődött. viszont figyelmen kívül hagytuk a figyelmeztető jeleket. A fejfájás, a magas pulzus szám, az alacsony vérnyomás, a felálláskor tapasztalható szédülés, a kimerültség vagy zavartság, illetve az izomgörcs és a sárga vizelet mind a dehidratáltság egyik jele lehet. A dehidratáltságot könnyen ellenőrizhetjük: csípjünk a bőrünkbe, ha az azonnal visszaugrik miután elengedtük, akkor kellőképpen hidratáltak vagyunk. Dehidratáltság esetén a bőr pár másodpercig úgy marad, miután elengedtük. Ha ezt tapasztaljuk, feltétlen pótolnunk kell a hiányzó folyadékot.

Testünk csak akkor veszít értékes folyadékot, ha izzadunk

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy csak akkor veszíthetünk folyadékot, ha izzadtság cseppeket látunk a bőrön. A valóságban azonban már a puszta életfunkcióink normális működésével is bekövetkezik a folyadékvesztés, például a szimpla légzéssel is párologtat a szervezet. Ha valamiért pedig extra veszteséget (pl. betegség, láz, edzés stb.) szenvedünk el, amint lehet pótolni kell a szükséges mennyiséget.

Legalább 2 liter folyadékot kell meginni egy nap – és csak vizet

Valóban a víz a fő folyadékforrás, azonban minden étel és ital tartalmaz valamennyi vizet, bár a különféle ételek folyadék tartalma rendkívül eltérő. A gyümölcslé akár 84 százalékban tartalmazhat vizet, míg az uborka 96 százaléka áll vízből. Nem szabad tehát megrögzötten számolni a decilitereket. Csak legyünk biztosak abban, hogy étrendünk kiegyensúlyozott és folyadékban gazdag. A SodaStream legfrissebb kutatása szerint, akik rendelkeznek otthoni szódagéppel, azok például 43%-kal több vizet fogyasztanak egy nap, mint azok, akik nem. A szénsavas vizekről pedig köztudott, hogy jobban ellenállnak a baktériumoknak és javítják a vérkeringést is.

sodastream_Hidratacio_2

Szükséges sport italokat fogyasztani edzés után a feltöltődés és a regenerálódás miatt

Hacsak nem intenzív állóképességi gyakorlatokat végzünk, ami után feltétlenül szükséges pótolni az elektrolitokat, akkor a víz több mint elegendő lehet testünk felfrissítésére edzés után. A sportitalokkal sokszor ugyanis felesleges cukrokat is bevihetünk akár a szervezetünkbe.

Nem baj, ha nem iszunk eleget, hiszen nincs tőle semmi bajunk

Annak ellenére, hogy nem szembesülünk nap, mint nap a nem elegendő folyadékfogyasztás tüneteivel, a hatása bármikor kiütközhet. Számos egészségügyi problémát pedig tovább súlyosbíthat: ilyen lehet például az alacsony vérnyomás, a cukorbetegség vagy a húgyúti fertőzés.

A ginkgo biloba jótékony hatásai

A ginkgo biloba az egyik legrégebbi időkből fennmaradt gyógynövényünk, mégis kevesen ismerik a jótékony hatásait. Pedig érdemes lenne tisztában lenni ezekkel, mert ma hazánkban vészesen növekszik azoknak a száma, akik mentális kimerültségre, ingerlékenységre, gyengülő memóriára panaszkodnak. Ennek ellenére a lakosság mindössze 5%-a használ valamilyen agyi vérkeringést karban tartó készítményt, például ginkgo bilobát ezen tünetek enyhítésére, pedig a páfrányfenyő levelének kivonata remek ellenszere a fenti panaszoknak, emellett oldja a szorongást is.

ginkgo_biloba_fa

Stresszoldó hatása van

Egy friss felmérés szerint a felnőtt magyar lakosság 86%-a tapasztalja, hogy ingerlékeny, mentális kimerültségről pedig 74% panaszkodik. „Ezek a tünetek az agyi vérellátás zavaraira, az agy oxigénhiányos állapotára, hanyatló agyi egészségre is utalhatnak. Tudományos vizsgálatok igazolták, hogy a ginkgo biloba az idegsejtek működésére gyakorolt jótékony hatásai által sikeresen oldja a szorongásos tüneteket, csökkenti a különféle mutatókkal mért stresszválaszt is” – mondta el dr. Vida Zsuzsanna PhD neurológus.

Egyedülálló hatóanyagai vannak

A páfrányfenyő leveleinek kivonata, vagyis a ginkgo biloba hatóanyagai közé tartoznak a flavonoidok, amelyek hozzájárulnak a keringési rendszer normális működéséhez, a megfelelő véráramláshoz, így a sejtek oxigénnel és tápanyagokkal történő ellátásához. A terpének közül pedig kiemelkedik a Ginkgolid- és a Bilobalid-tartalma, amelyek kizárólag a Ginkgo bilobában fordulnak elő.

infografika_agyi_egeszseg_tunetek

Az agyi egészség őrzője

Terpéntartalma által gátolja a vérlemezkék összetapadását, megakadályozza a vérrögképződést, ugyanakkor növeli a sejtek oxigénfelvevő képességét. Ezen hatásai javítják az agyi véráramlást és az idegsejtek működését, így a ginkgo biloba fokozza a szellemi teljesítőképességet, koncentráló- és tanulókészséget, valamint javítja a memóriát is.

Jó értágító

„A flavonoidoknak köszönhetően a ginkgo bizonyítottan jó értágító, biztosítja a bőr és az izmok jó vérellátását, javítja a véredények anyagcseréjét is. Különösen a mélyebben fekvő kis és közepes artériák keringési zavarai esetén hatásos” – magyarázta a szakértő.

pafranyfenyo

Lassítja a szellemi hanyatlást

„A legfrissebb felmérések szerint a magyar felnőtt lakosság 92%-a fontosnak tartja, hogy megőrizze a szellemi teljesítőképességet, ám sokan nem tudják, hogyan tehetnék ezt meg. A ginkgo biloba hasznosnak bizonyulhat, hiszen kiváló antioxidáns tulajdonsága és az érrendszerre kifejtett jótékony hatása miatt javítja az agyi vérellátást, csökkenti az idegsejtek károsodását és pusztulását, így hatékonyan veszi fel a harcot a demenciával és a szellemi hanyatlással. Egyes kutatások szerint akár az Alzheimer-kór enyhe és középsúlyos eseteiben is hatásos lehet” – mondta el a doktornő, aki hozzátette: a panaszok enyhítéséhez érdemes mindig gyógyszer minőségű, a ginkgo biloba tisztított és beállított kivonatát tartalmazó terméket keresni.

Tóth Laura megihlette Náray Tamást

Bár Tóth Laurát mostanság főleg a képernyőn látjuk, amint különböző sportokat próbál ki Aryee Claudia (Tücsi) és Pordán Petra társaságában, a szépség nem hanyagolja eredeti szakmáját sem: amikor Náray Tamás felkérte a 2016-os, őszi-téli kollekciójának fotózására, a modell azonnal igent mondott.

toth_laura2Igencsak elfoglalt manapság a csinos modell. Amellett, hogy minden héten új sportágakba veti bele magát a SportKlub Helló, angyalok! című műsorában, fotómodell karrierjét is tovább építi a tévézés mellett. Természetesen a fényképezőgép előtt is szereti kihozni magából a maximumot. Most éppen a hazai divatvilág talán legnagyobb neve, Náray Tamás kérte fel egy fotózásra, méghozzá privát környezetben, a saját otthonában.

toth_laura3

Tamás háza olyan, mint egy álomszerű kastély, erdővel körülvéve, így adott volt, hogy a fotózás egy része a természetben zajlik majd. Megtisztelő együtt dolgozni egy ekkora divatzsenivel” – áradozott a munkáról Tóth Laura. Természetesen a fotózást befolyásolta a tervező nem mindennapi ízlésvilága. „Tamásnak nagyon határozott elképzelése volt arról, hogy mit szeretne látni, így sokszor ő maga vette át az irányítást a fotósunktól. Kitűnő ízlése és rengeteg ötlete van, ezért a gondolatait néha nehéz követni” – magyarázta a SportKlub műsorvezetője.

toth_laura

A profizmus végigkísérte a fotózást, ám van, amit nem lehet előre eltervezni. „Az egyetlen meglepetés akkor ért minket, amikor esni kezdett az eső, az nem volt túl kellemes” – tette hozzá Laura. Igaz, a kellemetlenségek elviselésében Laura már szerezhetett tapasztalatot: a SportKlub képernyőse minden héten újabb és újabb sportágakat próbál ki, a súlyemeléstől az amerikai fociig már minden terítékre került. „Bár egy modellről ezt kevesen gondolnák, nem vagyok kényeskedő típus: építkezéskor is simán felkaptam a malteros vödröket, ez a hozzáállásom sokat segít mind a képernyőn, mind pedig a fotózásokon” – mondta Laura.  

 

Megérkezett Ákos legújabb videoklipje

Pár nappal ezelőtt mutatta be Ákos a tizennyolcadik, magyar nyelvű szólóalbumát és a címadó dalhoz, a „Még egyszer” című szerzeményhez készült egyedülálló videoklipjét. A Samsung Electronics Magyar Zrt. és Ákos együttműködésében készült alkotás Magyarország első 360 fokos, virtuális valóság szemüvegen is megtekinthető videója. A különleges technológia révén a szemünk előtt elevenedik meg Ákos klipje, és úgy érezzük, magunk is részesei vagyunk az eseményeknek.

akos_samsung_2Szeptember 29-től kapható Ákos „Még egyszer” című albuma, amely tizenhárom új dalt tartalmaz. Az album címadó dalához videoklip is készült, amely a dalt játszó zenekar mellett Ákos munkásságnak elmúlt két évtizedét mutatja be, felvonultatva azokat az emblematikus ruhákat, amelyeket videoklipekben és koncerteken viselt a mindvégig töretlen sikernek örvendő énekes. A Samsunggal együttműködésben forgatott klip különlegessége, hogy 360 fokos kameratechnikával készült. A „Még egyszer” videója az első olyan 360 fokos magyar videoklip, amely mobileszközökön és speciális, virtuális valóság szemüvegeken is megtekinthető.

 

„A virtuális valóságban megelevenedik a videoklip és egyenesen az események közepébe csöppenhetünk. Az egyik jelentben például bárki egészen közelről átélheti azt az elképesztő érzést, ahogy körülötte zenél a banda, szabadon körülnézhet a klipben” – jellemezte az új klipjét Ákos. „Mindig is vonzottak az innovatív technikai megoldások és motiváló erőként éltem meg a folyamatos fejlődést a saját munkáim során is. A Samsunggal való együttműködés révén lehetőségünk nyílt rá, hogy a legmodernebb technológiát használva valami teljesen új formátumot próbálhassunk ki. Kemény forgatáson vagyunk túl, a legrázósabb része az volt, amikor a víz alatt kellett énekelnem egy fémpanelhez kötve. Ijesztő volt a fulladásközeli élmény, de sok őrültséget vállaltam már a dalok kedvéért, és remélem, a közönség is visszaigazolja majd a befektetett munkát. Szeretnénk, ha egyedülálló élményt nyújtana az új album és a különleges formátumú klip is.”

akos_samsung_1„Az innováció, a lenyűgöző látványvilág és a minőség iránti elkötelezettség hívta életre azt közös vállalkozást, amelynek eredménye ez a különleges videó” – mondta el Nyilas Orsolya, a Samsung Electronics Magyar Zrt. vállalati kommunikációs vezetője. „A Samsung a folytonos fejlesztéssel, a csúcstechnikás termékeivel arra törekszik, hogy valódi élményeket nyújtson a mindennapokban. Meggyőződésünk, hogy a „Még egyszer” egyedi videoklipje felejthetetlen lesz Ákos sok ezres rajongótáborának és minden jó zenét és látványos videoklipet szerető nézőnek.”

akos_samsung_3A 360 fokos élményt a Samsung Gear VR virtuális valóság szemüveg teszi teljessé, amellyel október közepétől a Samsung Experience Store-okban nézheti meg a közönség Ákos videoklipjét. A zenei videó Samsung Galaxy S6 családhoz tartozó telefonokra applikáció formájában is letölthető lesz. A klipet emellett Ákos, valamint a Samsung Magyarország hivatalos Youtube csatornáin is meg lehet majd tekinteni.

A mesés keletre kalauzolt el mindenkit a KIOSK partija

Vízipipák, repülőszőnyegek, turbánok és szultánok – minden eddiginél színesebb és látványosabb tematikus partival zárta a hétvégét a KIOSK, amely ezúttal igazi palotává változott át. A feledhetetlen szülinappal egybekötött rendezvényről olyan hírességek sem hiányozhattak, mint Debreczeni Zita és Gianni, Nagy Adri, Szekeres Nóra, Tolvai Reni, Baronits Gábor vagy éppen Árpa Attila.

Mesés keleti hangulat szállta meg a népszerű fővárosi találkozóhelyet, ahol az egész hétvégén át tartó varázslatot szombaton egy őrületes parti koronázta meg. A nem mindennapi eseménynek Nagy Adri sem tudott ellenállni, hiszen nagy rajongója ennek a kultúrának.

„Amikor Egyiptomban jártam, teljesen magával ragadott a kultúra és a jellegzetes helyi viselet. De több szempontból is közel áll hozzám ez a világ, mivel a keleties ízeket is nagyon szeretem, gyerekkoromban pedig rajongtam az Aladdin című meséért. Régi vágyam eljutni Indiába, és a KIOSK kicsit megelőlegezte most nekem ezt az utazást” – mondta a Jóban Rosszban színésznője, aki hamarosan új dallal is debütál.

kiosk_adri_es_nori

Szekeres Nóri szívesen szakad ki a hétköznapokból, ez a világ pedig már ismerős volt számára.

„Törökországban és Jordániában járva kaphattam egy kis ízelítőt ebből a hangulatból, de ez a parti igazán mesésen sikerült. Nagyon tetszik, hogy Hubert és a barátai ilyen tematikus esteket álmodnak meg, ebben a legjobb, hogy meg is valósítják mindezt, amelynek így mi is a részeseivé válhatunk. Itthon többnyire csak farsangkor öltözünk be, de ezek a bulik egy plusz alkalmat teremtenek arra, hogy kicsit elrugaszkodjunk a valóságtól, játszunk egy jót, és kicsit másak legyünk.” – vélekedett Nóri.

Az este extra különlegessége volt, hogy a tulajdonos, Hlatky-Schlichter Hubert itt ünnepelte születésnapját.

kiosk_arpa_attila_jelmezben_es_hubert

„Jelenleg öt legfontosabb nő van az életemben, akik mindenben mellettem állnak. Velük szoktunk viccelődni, hogy ők a HSH Harem. Ezért is választottam ezt az irányvonalat az idei szülinapom alkalmából” – kezdte Hubert. „A tematikus bulik pedig már hagyománynak számítanak nálunk. Néhány éve szerveztem az első ilyen eseményt, mivel fontosnak tartom, hogy olyan élményeket adjak mindenkinek, amelyek kiszakítanak minket a hétköznapokból” – tette hozzá.

A szultánok és háremhölgyek között néhány további híresség felbukkant a tömegben, közöttük Debreczeni Zita és Gianni, Tolvai Reni, Szegedi Kata, Wossala Rozina, Árpa Attila, Lakatos Márk, Baronits Gábor és Kentaur.

Közel tízmilliós nézettséget ért el az Ocho Macho legnagyobb slágere

Hatalmas népszerűségnek örvend a YouTube-on az Ocho Macho talán legnagyobb slágere, a Jó Nekem. A dal megírására Kirchknopf Gergő énekes így emlékszik:

„A próbateremben zenélgettünk, amikor valami oknál fogva megérkezett a dallam. A szövege is azonnal meglett, szinte 1 óra alatt kigurult az egész dal. Valami történt aznap délután a galaktikus erőben” – mondja nevetve. – „Sokan azonosítják a zenekart a dal hallatán, ez kétségtelen! Nincs ezzel semmi baj, sőt! Az ország minden pontján és külföldön is segít, hogy a közönségükkel összeolvadhassunk!”

A jeles alkalomból a zenekar úgy döntött, hogy új klipet készít, melyhez a rajongók segítségét kéri.

Jó Nekem, ha Jó Neked” a szlogenje annak a felhívásnak, melyet a saját YouTube csatornájára töltött fel a zenekar. A kérés értelmében a rajongóknak 1 perces klipet kell felvenniük a Jó Nekem című dalhoz, beküldeni a zenekarnak, a legjobbakból pedig összevágják az új klipet.

„Rengeteg feldolgozást láttunk, hallottunk már, most végre helyére kerülnek a dolgok. Nagyon várjuk a dalrészleteket!” – mondja Gergő. – „Reméljük, szórakoztató, egyben megható videó készülhet majd, ez most leginkább a beküldőkön múlik.”

A zenekar kéri a rajongókat, hogy ne csak refrént, hanem verzéket is küldjenek, hiszen, mint mondják, „attól a Jó Isten mentsen meg, hogy a zenekar tagjai énekeljék fel”!

Hazánk sztárjai és különleges kutyáik

Rókafogó törpe uszkár, játéktolvaj retriever és két neveletlen, rosszcsont mentett kutya, akikben csak az a közös, hogy mindannyian sztárok kedvencei. Sarka Kata, Varga Győző és Terecskei Rita nemrég egy kutyakiképző telepre látogatott, hogy kiderítsék, milyen különleges adottságokkal rendelkeznek négylábú barátaik, akik egy napra a Mancs őrjárat szuperképességű ebeinek nyomdokaiba léphettek.

sztarok_es_kutyaik_1

A Mancs őrjárat című iskolára felkészítő rajzfilmsorozatban a 10 éves technikai zseni, Ryder hat hősies kiskutyussal indul a világ megmentésére. A bátor ebek csapatmunkával, némi humorral és farokcsóválással mentik meg az elesetteket. De vajon hazán sztárjainak házikedvencei milyen különleges képességekkel rendelkeznek? Természetesen minden gazdi számára a sajátja a legügyesebb kutyus, de időnként nem árt szakértő tanácsokkal is rásegíteni a meglévő tudásra. Sarka Katáék Millája tipikus jelzőkutya, de előfordul, hogy kissé túlértékeli önmagát…

„Egyszer egy róka be akart jönni a házba, Milla meg csak állt szemben vele és közben őrülten ugatott. Neki köszönhető, hogy észrevettük és nem jutott be a nappaliba. Persze tisztában van azzal, mekkora kincs nekünk és előfordul, hogy egy szintre képzeli magát a gyerekekkel. Például ha vacsorát teszek ki nekik az asztalra, rendszeresen ott van ő is és velük szeretne enni” – mesélte nevetve a modell, aki gyerekkora óta rajong az állatokért. „Egy család nem lehet teljes kutya nélkül. A gyermek egészséges fejlődéséhez is hozzá tartozik, hogy tudjon egy állatról gondoskodni, így egyértelmű volt, hogy nekünk is lesz. Persze a gyerekek is nagyon szerettek volna, főleg mióta nézik a Mancs őrjáratot, ami az egyik legnagyobb kedvencük. Szeretik a sorozat humoros fejtörőit, a kutyusok emellett a csapatmunka fontosságára is megtanítják őket” – árulta el Kata, akinek kutyusa nagyon szépen teljesítette a Népszigeti Kutyaiskola oktatójának feladatait.

sarka_kata_es_milla

Varga Győzőék számára sem volt kérdés az állattartás, így amikor a fiúk, Bence négy éves lett, igazi családbarát kutyát, egy golden retrievert választottak mellé társnak. „Bizsu kezdettől fogva Bence testvérének tekintette magát, folyton fellökte és elvette a játékát. Kutyaiskolára nem volt szükség, mert nagyon okos és időközben magától megtanult mindent, amire nekünk szükségünk volt” – magyarázta az Irigy Hónaljmirigy sztárja, akinek kutyája szuperérzékeny az emberi viselkedésre. „Volt olyan reggel, hogy lementem reggelizni és még én sem döntöttem el, hogy el akarok menni futni, de ő már tudta és totál izgatott volt. Azt is észrevettem, ha jön hozzánk egy társaság, mindig ahhoz megy oda, aki a legkevésbé kedveli a kutyákat és tart tőle. Addig nyomja magát, amíg meg nem simogatja az illető és el nem fogadtatja vele, hogy ő jófiú és nem kell tőle tartani” – ecsetelte az előadó.

varga_gyozo_bizsu_kutyaval

Terecskei Rita kutyái ezzel szemben igazi rosszcsontok, akiknek a képességei kimerülnek abban, hogy szupergyorsan tudnak enni és ügyesen nem szót fogadni. „Csipikét menhelyről hoztam el, Boo-t pedig az úton találtam. Nagyon rossz állapotban volt, műteni is kellett, de szerencsére ma már remek formában van. Talán túl jól is érzi magát, nehezen lehet behívni és ez sokszor gondot okoz” – mondta el a Zanzibár sztárja, aki mindkét kutyusát magával hozta a játékos kiképzésre. „Az unokaöcsém nagy kedvencei a Mancs Őrjárat szereplői, különösen a tűzoltó dalmata és a vízimentő labrador – ilyen képességei ugyan az enyémeknek nem lesznek, ők úgy jók, ahogy vannak. Ennek ellenére elképzelhetőnek tartom hogy iskolában fejlesszem a tudásukat” – magyarázta a híresen kutyabarát énekesnő.

terecskei_rita_es_kutyusai

 

TIPP: Hazánk legnézettebb gyerekcsatornája humoros, tanító jellegű, izgalmas kalandokkal várja a legfiatalabb tévénézőket, akik megtudhatják, hogy egy szőrmók dalmata is lehet bátor tűzoltó! Mancs őrjárat hétfőtől péntekig minden hétköznap 9:35-kor csak a Nickelodeonon!

Barabás Évi és Gundel-Takács Gábor odafigyelnek az egészségükre

Hazánk két népszerű műsorvezetője, Barabás Évi és Gundel-Takács Gábor ellátogattak egy szemészhez, hogy kiderüljön, mennyit romlott a szemük az elmúlt időszakban. A hírességek egy kis bolondozással oldották a feszültséget: egymás látását is ellenőrizték egy speciális szemüveg segítségével. A szakorvos elvégezte a rutin vizsgálatokat és ellátta életmód tanácsokkal a műsorvezetőket.

Barabás Évi és Gundel-Takács Gábor mindketten egészségtudatosan élnek és odafigyelnek arra is, hogy minden évben részt vegyenek a szemészeti szűrésen. Ennek ellenére feszülten érkeztek a vizsgálatra, ám az aggodalmukat sikerült egy kis viccelődéssel legyőzniük: kipróbálhatták a szakorvos speciális vizsgálószemüvegét. A műsorvezetők végül beültek a vizsgálószékbe és válaszoltak Dr. Nagymihály Attila szemész főorvos kérdéseire, aki a látásromlásukról kérdezte őket. 

barabas_evi_vizsgalat

„Akkor kezdtem gyanítani, hogy rossz lehet a szemem, amikor körülbelül két évvel ezelőtt a mosóporon lévő használati utasítást nem tudtam már elolvasni. Ezután állapították meg, hogy az olvasáshoz szükségem van szemüvegre, és bár nem volt egyszerű ezzel szembenéznem, az életemet a szemüveg nagyon megkönnyítette” – mesélte Évi, akinek olyan a szeme, mint a vadászpilótáé, távolra tökéletesen lát és edzi is szemét ennek érdekében szemtornával. Gundel-Takács Gábor azonban már sokkal régebben éli a szemüvegesek mindennapjait. „Körülbelül húsz éve történt, hogy egy közvetítés alkalmával két játékost folyamatosan összekevertem. Kiderült, hogy mindezt a látásromlás okozta. Állandóan szemüveget kell viselnem azóta, amely segít a távol- és a közellátásban is. Rendszeresen járok ellenőriztetni szemeimet, mivel az életem az olvasáshoz és a tévénézéshez köt” – számolt be a műsorvezető, akinek az évek alatt szerencsére csak egy kicsit romlott a szeme.

A főorvos ezt követően látásvizsgálatot, szemnyomásmérést és szemfenék vizsgálatot is végzett a hírességeken – az utóbbi kimutathatja a cukorbetegség szövődményeit, amely Évit veszélyezteti különösen, mivel a családjában is voltak diabéteszesek. Szerencsére a szakember mindent rendben talált és megállapította, hogy Évi és Gábor állapotuknak megfelelő szemüveget hordanak. Ezt követően a műsorvezetők tippeket is kaptak, amelyek segítségével sokat tehetnek azért, hogy látásuk ne romoljon. „Eddig is igyekeztem egészségesen étkezni, sok zöldséget és gyümölcsöt fogyasztani és megfelelő mennyiségű folyadékot inni, ahogy a doktor úr is tanácsolta” – mondta el Gábor, aki odafigyel arra is, hogy munka közben néha pihentesse szemeit.

barabas_evi_es_gabor

Barabás Évi erős napsütésben vagy havas környezetben a szakorvos tanácsára igyekszik majd mindig megfelelő UV védelemmel ellátott napszemüveget viselni és látását A-vitamint, E-vitamint és szemvidítófű kivonatot tartalmazó étrendkiegészítő szedésével is támogatni. A szabadban azonban sokat tartózkodott eddig is. „Minden nap egy órára kimegyek és intenzíven gyalogolok, futok az erdőben személyi edzőm, Hugó irányításával – ő a tíz kilós kis terrier keverékem. Megváltoztatta az életemet és ráébresztett, hogy ki kell mennem a természetbe, mivel a napjaimat általában zárt helyiségekben töltöm. Fontosnak tartom, hogy távolra nézve erősítsem szemem rugalmasságát is, mivel a mindennapokban óriási probléma, hogy általában két-három méternél nem kell messzebbre néznünk” – mesélte a műsorvezető, akinek édesanyja negyven éves korában szenvedett stroke-ot, így fokozottan oda kell figyelnie egészségére.

Turizumus Világnapja: különleges módon köszöntötték az utasokat a repülőtéren

Hagyományosan a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren is csatlakoztak a Turizmus Világnapja felhíváshoz, ezúttal Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója és Glázer Tamás, a Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese köszöntötte a Budapestre érkező utasokat.

budapest_airport_turizmus_2

Az idei Turizmus Világnapja alkalmából egy kellemes, zenés meglepetés várta a Budapestről éppen elutazókat a repülőtéren. Jan Vojtek, a Zeneakadémia növendéke fél órás koncertet adott a repülőtér „Play me” zongoráján, a 2B Terminál indulási tranzit csarnokában. Jan a Budapest Airport Facebook oldalán meghirdetett lehetőségre pályázott, így kapott lehetőséget, hogy a repülőtéri utazóközönség előtt játsszon a délután 3 órától. Egyebek mellett felcsendült a Rotary Club által kihelyezett zongorán George Gershwin Kék rapszódiája (Rhapsody in Blue).

budapest_airport_turizmus

A zenei műsor végén Kam Jandu és Glázer Tamás a SkyCourtban üdvözölte az utasokat és csokival, és kisebb ajándékokkal lepték meg az elutazókat. A Budapest Airport minden idők legnagyobb utasszámát regisztrálta a tavalyi évben (9,2 millió) és az előrejelzések alapján idén akár a 10 milliós forgalmat is elérheti. Az adatok jól tükrözik Budapest és Magyarország turisztikai vonzerejének folyamatos növekedését az elmúlt években. Ahogy a Magyar Turizmus Zrt. közelmúltban kiadott közleménye is hangsúlyozza: kiemelkedő nyarat zárt a turizmus Magyarországon, az előrejelzések szerint a tavalyi rekordév után az idén újabb rekordot dönthet az ágazat.

„A Turizmus Világnapja jó alkalom arra, hogy felidézzük: az idegenforgalomban érdekelt valamennyi félnek össze kell fognia ahhoz, hogy közösen tudjuk bemutatni az ország értékeit. A Magyar Turizmus Zrt-vel immár több mint öt éve dolgozunk szoros együttműködésben.” – jelentette ki Kam Jandu. A Budapest Airport kereskedelmi igazgatója hozzátette: „Budapest egyre népszerűbb turisztikai célpont és egyben Magyarország kapuja is, ezért a mi célunk sem lehet más, mint hogy kiváló szolgáltatásokat nyújtsunk az utasainknak, hiszen a repülőtér az első és egyben az utolsó benyomás, amit emlékül magukkal visznek Magyarországról”.