Főoldal Blog oldal 484

LEGO Csoport: 18 százalékos globális árbevétel-növekedés 2015 első félévében

A LEGO Csoport 14 142 millió DKK forgalmat bonyolított 2015 első félévében, emellett világszerte bővítette gyárait és jelentősen növelte felelősségvállalási programjára fordított befektetéseit.

lego_eredmenyek_2015_napimagazin

Az első félév eladási adatait minden földrajzi térségben kétszámjegyű növekedés, valamint erőteljes termék innováció jellemezte, az olyan termékvonalakra vonatkozóan, mint a LEGO® NINJAGO, a LEGO Elves vagy a LEGO Creator.

A 2015. évi időközi eredmény főbb pénzügyi adatai: • A bevétel 2015 első félévében 18%-kal növekedett a múlt év azonos időszakához képest helyi pénznemben mérve (azaz az átváltási arányok hatását kizárva).
• 2015 első félévének bevétele dán koronában 23%-kal, 14 142 millió DKK-ra növekedett, szemben a múlt év azonos időszakára vonatkozó 11 458 millió DKK-val.
• Az üzleti eredmény (az adózás, kamatfizetés és rendkívüli tételek előtti nyereség) 2015 első félévére vonatkozóan 4 607 millió DKK volt, szemben a 2014 első félévében elért 3 632 millió DKK-val, ami 27%-os növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest.
• A nettó nyereség 2015 első félévében 3 553 millió DKK volt, szemben a 2014 első félévi 2 715 millió DKK-val.
• A működési tevékenységekből származó készpénzforgalom 4 349 millió DKK volt, szemben a 2014 első félévében elért 3 383 millió DKK-val.Főbb pénzügyi események

Felelősségvállalással kapcsolatos főbb események

A pénzügyi eredmények kapcsán Jørgen Vig Knudstorp, a LEGO Csoport elnök-vezérigazgatója, a következőket mondta:

„Örömmel tapasztaljuk, hogy ismét képesek voltunk olyan izgalmas és szórakoztató játékélményeket életre kelteni, melyek világszerte rengeteg gyerek tetszését nyerik el. A teljes termékválasztékra jellemző, erőteljes eredmény lehetővé tette számunkra, hogy különösen kielégítő eredményt érjünk el a 2015-ös év első félévében. Ez egy óriási teljesítmény, amely világszerte több mint 15 000 LEGO dolgozó kemény munkájának gyümölcse. Mindez azért is különösen biztató, mert a 2014-es évhez viszonyítunk, amikor a The LEGO Movie termékek sokat emeltek teljesítményünkön.
Jóllehet még korai volna becslésekbe bocsátkozni a teljes év eredményeit illetően, mégis arra számítunk, hogy a teljes évre vonatkozóan is újabb sikeres eredményeket könyvelhetünk majd el.”

Az olyan termékvonalak, mint például a LEGO City, a LEGO Creator, a LEGO Technic vagy a LEGO Star Wars továbbra is kimagasló eredményeket mutatnak világszerte. A LEGO NINJAGO, mely időközben örökzöld LEGO témává vált, szintén kiemelkedően teljesített, míg a frissen bemutatott termékek, így például a LEGO Elves vagy a LEGO Jurassic World™, világszerte igen kedvező fogadtatásban részesültek a gyerekek körében.

„Innovációs programunk, mely a célfogyasztók észrevételeitől, a tervezésen át, a megalkotásig, legvégül pedig az értékesítésig terjed, fantasztikusan teljesített az idei naptári évben. Több mint 300 különböző LEGO készletet dobtunk piacra 2015 első félévében. Ez a választék a LEGO NINJAGO hősies nindzsáitól kezdve, a kifogástalanul részletes LEGO Technic mobildarun át, egészen a LEGO Elves kalandos fantáziavilágáig számos terméket magában foglalt. Mindez lehetővé teszi, hogy a legkülönfélébb Mindez lehetővé teszi, hogy a legkülönfélébb korú, érdeklődésű és lakhelyű gyermekeknek egyaránt lebilincselő termékekkel és történetekkel szolgáljunk – melyek mindegyike a LEGO rendszeren és a LEGO építőkockában rejlő, végtelen kreatív lehetőségeken alapszik” – mondta el Julia Goldin, ügyvezető alelnök és marketing igazgató-helyettes.

Széles körű árbevételi növekedés

2015 első félévében a LEGO Csoport az értékesítés széles körű fellendülését tapasztalta az összes olyan térségben, ahol üzleti tevékenységet folytat.

„Habár minden térségünkben kétszámjegyű növekedést tapasztaltunk a 2015-ös év első felében, különös elégedettséggel tölt el bennünket, hogy Ázsiában értük el a legnagyobb növekedési arányt, az ottani figyelemre méltó befektetéseknek köszönhetően, amelyek a vállalat fokozott globális jelenlétét szolgálják“ – jelentette ki Loren I. Shuster, ügyvezető alelnök és kereskedelmi vezérigazgató.

A világban zajló árfolyamváltozások jelentős hatást gyakoroltak az év első hat hónapjának eredményeire.

„A dán koronának és az eurónak a világszerte forgalomban lévő fontosabb devizák többségével szembeni gyengesége nagymértékben befolyásolta eredményeinket – a dán koronában meghatározott értékesítési adatok további 5%-kal növekedtek, pusztán az árfolyammozgásnak köszönhetően. Emellett rendkívül elégedettek vagyunk a tavalyi év azonos időszakához viszonyított alapvető (árfolyamváltozásokat figyelmen kívül hagyó) 18%-os növekedési aránnyal.” – árulta el John Goodwin, ügyvezető alelnök és pénzügyi vezető.

Globális jelenlét kialakítása

2015 első félévében a LEGO Csoport világszerte jelentős számú, új munkatárssal gazdagodott, így a LEGO Csoport ma már több mint 15 000 embert foglalkoztat. 2010. óta az alkalmazottak száma több mint 50%-kal nőtt.

A vállalat globális szervezetté való átalakításának előtérbe helyezése a szervezet minden szintjén, még nagyobb változatossághoz vezet – a nemzetiségek és a nemek szempontjából egyaránt. Egyéb kezdeményezések mellett, a globális funkciókkal felruházott, kulcsfontosságú helyeken létesített főirodák is ezt a törekvést segítették elő. Ugyanakkor komoly befektetésekre került sor a nemzetközi gyártáskapacitás kiépítését illetően is.

„A 2015-ös év első hat hónapja során az egyik legfontosabb mérföldkőnek, a csehcsomagoló létesítményünk 50 000 négyzetméteres bővítése számított. Ezenkívül még az idei évben megkezdődik a csomagolási tevékenység a Kínában lévő új üzemünkben is. Ez a gyár az egyre növekvő ázsiai piacunkat fogja ellátni, és remélhetőleg olyan mértékű gyártási kapacitásra fog szert tenni, amely lehetővé teszi majd számunkra, hogy még több gyermeket szólíthassunk meg ebben a térségben” – mondta el Bali Padda, ügyvezető alelnök és üzemeltetési igazgató.

A kínai Csiahszingben lévő gyártóüzem jelenleg több mint 230 főt foglalkoztat – ez a szám várhatóan 600-ra fog növekedni 2015 végére. Az üzem 2017-ben fogja elérni a teljes üzemképességet.

Az erős első féléves teljesítménynek köszönhetően a LEGO Csoport fokozza társadalmi felelősségvállalási programját 

A LEGO Csoport arra törekszik, hogy pozitív hatással legyen Földünkre. 2015 első félévének kielégítő pénzügyi eredményei mellett, a kulcsfontosságú vállalati felelősségvállalási célok megvalósítása is komoly elégedettségre ad okot.

2015 első első hat hónapjában a Csoport 1 milliárd DKK értékű, komoly befektetést jelentett be, amely a fenntartható anyagok kutatásának ösztönzését szolgálja a dániai Billundban lévő LEGO Sustainable Materials Centre elnevezésű létesítményen keresztül. Ez a központ fogja irányítani azt a munkát, mely a LEGO Csoport 2030-ra kitűzött céljának elérésére irányul. Fenntartható anyagokat kell találjanak és használjanak az összes mostani anyag alternatívájaként –  ideértve a LEGO kockák gyártásához jelenleg használt anyagokat, melyek mind petrolkémiai alapúak.

„Izgatottan jelentem Önöknek, hogy nemrégiben üdvözölhettük körünkben az első alkalmazottat azon 100 fő közül, akiket e kihívás megoldására szeretnénk alkalmazni. Alig várom, hogy beszámolhassak Önöknek arról az előrehaladásról, melyet az elkövetkezendő években e fontos kezdeményezés felé fogunk megtenni.” – mondta John Goodwin.

A LEGO Csoport abbéli törekvését, hogy pozitív hatást gyakoroljon, a helyi közösségek iránti elkötelezettsége is tükrözi. Az eseményeket helyi LEGO alkalmazottak szervezik és valósítják meg, és 2015 első félévében összesen több mint 5000 gyermek és 1000 LEGO alkalmazott vett részt szerte a világon a helyi közösségek tevékenységein. A teljes 2014-es év során 50 000 gyermek és 2000 alkalmazott vett részt ezekben a tevékenységekben.

2015 áprilisában például a Kínában lévő csiahszingi üzem munkatársai egy olyan építőrendezvénynek adtak otthont, amely a helyi közösség több mint 500 gyermeke számára jelentett egy LEGO kockák építésével töltött vidám, közösségi és kreatív napot. Magyarországon a nyíregyházi gyár dolgozói egyhetes iskolai tábort szerveztek a helyi közösség, 45 szociálisan hátrányos helyzetű gyermeke számára, hogy ezzel is elősegítsék társadalmi beilleszkedésüket.

„Egyenként nézve ezek a helyi események talán jelentéktelennek tűnnek, mégis szerves részét képezik mindenre kiterjedő globális kezdeményezéseinknek és ugyanolyan fontosak a társadalomra gyakorolt pozitív hatás iránti törekvésünk szempontjából. Idén számos LEGO alkalmazott járult hozzá helyi kötelezettségvállalásunkhoz, hogy még több gyermek számára biztosíthassunk játékos lehetőségeket, és hogy még szorosabb kapcsolatot alakíthassunk ki a helyi közösségekkel.” – összegezte John Goodwin.

A Pestújhelyi Gyermekotthonban járt Farkasházi Réka és Varga Győző

Gyermekotthonba látogatott Farkasházi Réka és Varga Győző, hogy mosolyt csaljanak a kis lakók arcára. A színésznő és az Irigy Hónaljmirigy oszlopos tagja rajzversenyt hirdetett: a gyerekek azt a feladatot kapták, hogy képzeljék el és alkossák meg Aloe Verácskát.

Színes ceruzák, mosolygó arcok, ötletes alkotások – a Farkasházi Réka és Varga Győző által hirdetett rajzversenynek során a gyerekek kreatív és fantáziadús rajzokat készítettek Aloe Verácskáról, akit a legkülönbözőbb módokon képzeltek el. A kicsik kézügyességüket és képzelőerejüket is megmutatták: egyesek királylányként, mások tündérként, megint mások pedig egy szeretethető mackóként ábrázolták a gyomorpanaszokat gyógyító Aloe Verácskát. A gyerekeknek fél óra alatt készítették el alkotásaikat, a legötletesebbet a hírességek ajándékcsomaggal jutalmazták.

fv_eredmenyhirdetes

Farkasházi Réka anyukaként és gyerekdalok előadójaként is fontosnak tartja az apróságok jólétét és kreativitásának fejlesztését. „A rajzolás alapvetően a kreativitás fejlesztésére való, ami mindenkiben más mértékben van jelen – épp ezért nagyon nehéz volt a zsűrizés. Az alkotások készítése közben is figyeltük a gyerekeket, hogy mennyire merültek el a feladatban és kinek mekkora élményt jelentett, a legkisebbeket próbáltuk díjazni, hogy ezzel is bátorítsuk őket” – árulta el a zsűri elnök szerepét betöltő színésznő, aki maga is két gyermek édesanyja.

Kisfiamnak, Bencének is volt egy nagyon jól rajzoló korszaka, a lányom pedig a nagymamája kézügyességet örökölte. Anyósom festőművész, és nagyon sokat rajzolnak, festenek, agyagoznak, nemezelnek együtt a gyerekekkel. A kislányom gyakran ajándékoz kézzel készített meglepetéseket: tegnap például az egyik barátnője szülinapjára festett egy vászonképet” – tette hozzá Farkasházi Réka.

fv_farkashazireka_vargagyozo_gyerekekkel

Varga Győző alkotás közben ötleteket adott a gyerekeknek. „Én valódi szuperhősként képzeltem el Aloe Verácskát, aki bármivé képes átalakulni. A figura megrajzolását a gyerekekre bíztam, mert nekik sokkal jobb kézügyességük van, ráadásul hihetetlenül lelkesek és kreatívak voltak. Én csak az orrom elé helyezett tárgyakat tudom lerajzolni, leginkább a kopírozásban jeleskedem” – mondta el az Irigy Hónaljmirigy tagja, aki alkotás közben viccmeséléssel szórakoztatta a gyerekeket.

Farkasházi Réka és Varga Győző közösen értékelte az elkészült rajzokat, a legügyesebbeket pedig értékes ajándékokkal jutalmazták. A rajzverseny végén a gyerekek boldogan fotózkodtak a hírességekkel és a saját maguk által készített alkotásokkal. A legtöbben pedig még autogramot is kértek kedvenceiktől füzetükbe vagy rajzaikra.

fv_csoportkep_rajzokkal

A statisztikák alapján évről évre csökkenő tendenciát mutat a tejfogyasztás

Gyermekkorunktól kezdve tudjuk, hogy a tej alapvető élelmiszerünk. A tej és tejtermékek fogyasztása fontos a szervezet fejlődése szempontjából, a benne lévő kalcium a csontváz és a fogak természetes építőköve. Ennek ellenére hazai viszonylat a tejfogyasztásban csökkenő tendencia figyelhető meg, miközben a tejtermelés egyre nő.

A statisztikák alapján évről évre csökkenő tendenciát mutat a tejfogyasztás. A KSH* adatai szerint 2005-ben az egy főre eső 180 literrel szemben 2013-ban már csak 168 liter volt a tejfogyasztás tejegyenértékben mérve, vagyis az összes tejtermék fejenkénti fogyasztása tejliterre vetítve. A 2013-as adat tejtermékekre bontva az alábbiak szerint alakult fejenként: tejből 47 litert, joghurtból, kefirből, tejfölből 11,3 litert, míg például sajtból, túróból, tejporból és hasonlókból 5,6 kg-t ettünk és ittunk meg éves szinten.

tejivas

A tejben és tejtermékekben található vitaminok és ásványi anyagok pedig fontosak a szervezetünk számára, például a kalcium a fiatalok csontjainak fejlődéséhez és erősödéséhez szükséges, idősebb korban a csontritkulás megelőzésében kap fontos szerepet. Ráadásul nagyon kedvező, kiegyensúlyozott, jól hasznosuló és felszívódó aminosav-összetétele van a tejnek, ahogy erre dr. Plósz János gasztroenterológus is rávilágított.

„A tejben található aminosavak az izomfehérje és a neurotranszmitterek, vagyis az ingerületátvivő anyagok felépítéséhez, valamint az anyagcsere folyamatokhoz szükségesek. Sokan vannak azonban, akik a laktózérzékenységük miatt kerülik a tejcukrot tartalmazó élelmiszereket, pedig a már rágótabletta formában is elérhető laktáz enzim bevitelével ők is élvezhetik a tejtermékek jótékony hatásait” – mondta el a szakember.

tejfogyasztas_alakulasa_grafikon

Tejből pedig nincsen hiány: tavaly decemberben 359 ezer tehén egyenként átlagosan több mint 7100 liter tejet adott, a Tej Terméktanács tájékoztatása szerint a tejtermelés Magyarországon 2014-ben – egyes szakmai becslések szerint – meghaladta az 1,8 milliárd litert, ami az előző évhez képest 6%-os növekedést mutat. A  magyar termelők képesek fedezni a szükségleteket és a hazai feldolgozók által előállított minőségi tejtermékek a legkifinomultabb ízlésű fogyasztók igényeinek is megfelelnek.

Amennyiben tünetei néhány napon belül a laktáz-enzim fogyasztása mellett sem enyhülnek, keresse fel kezelőorvosát!

 

*Forrás: KSH

https://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_hosszu/elm09.html

STADAT – 2.2.5. A háztartások egy főre jutó évi élelmiszerfogyasztása (2002–)

Megújul a mese-musical – Stohl lesz az új Játékkészítő

Új rendezésben, új és régi szereplőkkel, új és régi dalokkal, egyedi, hazai produkcióban még nem látott látványtechnikával állítják idén decemberben újra színpadra a tavalyi év szuperprodukciójának is nevezett, A Játékkészítő című pop-show-musicalt. Alföldit Stohl András váltja a címszerepben, a rendező Böhm György lesz, a látványvilágért Bordos Zsolt, világhírű 3D mapping művész felel. A helyszín ezúttal a SYMA csarnok lesz, karácsony után, december 26-27-28-29-én.

„Tavaly egy nagy álmunk vált valóra, hiszen életre hívtuk, és sikerre vittük az első olyan pop-show-musicalt, amely nem egy ismert, már befutott külföldi előadás adaptációja, hanem egy hazai alkotógárdával készült “vegytiszta” magyar produkció, a meseirodalomból ismert szereplőkkel” – mondta Illés Gabriella, a darabot létrehozó TulipánTündér Produkció vezetője, a Gellért Szállóban tartott sajtótájékoztatón. Az itthon “műfajteremtő”, a mese szövevényét látványos showelemekkel ötvöző pop-musicalt – négy nap alatt – több mint 45 ezren látták, ami önmagában egyedülálló teljesítmény. „Rengeteg visszajelzést és megerősítést kaptunk, hogy állítsuk újra színpadra a darabot, mi azonban egy olyan változatban gondolkodtunk, ami a tavalyi előadáson részt vevő nézőinknek újat jelent, az új közönség viszont ízelítőt kap az eredeti meséből is” – mondja a producer. Így született meg A Játékkészítő “revival”, az előadás újraálmodott változata, amit idén karácsony után mutatnak be, ezúttal a SYMA Rendezvényközpontban. Amint azt a producer elmondta, azért váltottak helyszínt, mert a korábbi nem felelt meg az idei – “egyedi és megismételhetetlen” – előadás igényeinek.

jatekkeszíto_kozos4

„Év eleje óta dolgozunk az előadásokon, hiszen ahhoz, hogy egy ilyen volumenű produkciót létrehozzunk, nagyon sok mindennek kell összeállnia a háttérben. Az újdonságok, a technika, a legkisebb és a legnagyobb építőkockák helyére kerülése mellett komoly szervezést igényel az is, hogy Magyarország vezető művészei egy produkció erejéig, egy színpadon, együtt szerepelnek. Oroszlán Szonja, Kamarás Iván, Király Viktor, és a világhírű Bordos László Zsolt 3D mapping művész például csak a mi kedvünkért lesz ez időszakban Magyarországon”- mondta Gabriella.

Parádés szereposztás

Nem csupán a helyszín újul meg, de a színész- és alkotógárda is bővül, változik. A szereposztás ismét parádés, ezúttal A Játékkészítő címszerepét Stohl András játssza, miután Alföldi Róbert egy korábban már lekötött külföldi rendezés miatt nem tud szereplője lenni a darabnak. „Amikor tavaly év végén a producerasszony felkért a folytatásra, én mondtam, hogy nagyon köszönöm a lehetőséget, de abban az időben Dél-Koreában fogok dolgozni” – mondta Alföldi Róbert, “s mikor arról beszéltünk, ki lehetne a Játékkészítő, szinte egyszerre mondtuk ki Stohl András nevét.”

„Tavaly sokat hallottam A Játékkészítőről, nem is lehetett nagyon megkerülni, hisz’ szinte minden erről szólt, de eléggé elfoglalt voltam ahhoz, hogy alaposabban odafigyeljek rá” – ezt már az új Játékkészítő, Stohl András mesélte. „Amikor felmerült a nevem, beszéltem többekkel, Steve-vel és Győzővel is, akik megerősítettek abban, amit gondoltam, hogy sok lehetőség van ebben a darabban. Ráadásul megismerve a megújulás elemeit, biztos vagyok benne, hogy meghatározó élményt nyújtunk majd kicsiknek és nagyoknak egyaránt.”

A tavalyi előadás sztárjai, így Szabó Győző, Hajdu Steve, Oroszlán Szonja, Nagy Feró, a Király testvérek, Radics Gigi és Hien mellé csatlakozik még Kamarás Iván, Vastag Csaba és öccse, Tamás valamint Csík Sándor, a Megasztár és A Nagy Duett énektanára.

Új rendezés, új dalok

Részben változik az alkotógárda is. „Barátaimmal és munkatársaimmal az év eleje óta készülünk, s már most látszik, hogy A Játékkészítő megújult előadása varázslatos és fantasztikus produkció lesz” – mondja, a “revival” változat rendezésére felkért Jászai Mari-, és Nádasdy Kálmán-díjas rendező-dramaturg, Böhm György. A koreográfia is megújul, ezúttal Juronics Tamás, Kossuth-díjas koreográfus, a Szegedi Kortárs Balett vezetője dirigálja majd a kibővült tánckart.

A dalokat továbbra is Rakonczai Viktor zeneszerző és Orbán Tamás szövegíró jegyzi, akik öt új dallal bővítették a korábban már aranylemezes repertoárt. Az előadást ezúttal is élő zenekar fogja kísérni a Magyar Virtuózok közreműködésével. A mesés jelmezeket pedig továbbra is Müller Kata tervezi.

Itthon még nemigen látott technika

Az egyedi, mesés látványvilágért ezúttal Radnai Márk fiatal színházi szakember és Bordos László Zsolt, architekturális vetítéssel foglalkozó 3D-művész, a műfaj világhírű szakértője felel. Az alkotók elmondták, az a cél, hogy az előadás nemzetközi szinten is megállja a helyét. „Bordos László Zsolt világhírű 3D mapping művésszel fogunk dolgozni a látványvilágon” – mesélte Radnai Márk -, aki olyan vizuális formát fog kölcsönözni az új előadásnak, amit magyar produkcióban, ilyen színvonalon még nem lehetett látni. „A háromdimenziós hatású projekciók képesek lesznek teljesen megváltoztatni a teret, teljesen kiszakítva a nézőt a realitásból. Úgy fogják érezni magukat, hogy ebben a csodavilágban bármikor, bármi megtörténhet. Bámulatos lesz!” – mondja Radnai. Ehhez nyújtanak majd felületet Bátonyi György díszlettervező varázslatos terei.

„Szeretnénk még inkább elkápráztatni a rajongóinkat” – ezt már a producer tette hozzá. „Sok tervünk van és nemzetközi szinten is több megkeresést kaptunk, de egyelőre minden energiáinkat a show fejlesztésére, a hazai bemutatókra szeretnénk fordítani. Nagyon izgalmas kreatív munkának vagyunk a résztvevői január óta és egészen unikális megoldásokkal készülünk” – tette hozzá a TulipánTündér Produkció vezetője, aki azt is elárulta, hogy együttműködnek a Szegedi Szabadtéri Játékokkal, felhasználva például a szegedi színpadon használt forgószínpadot is.

Zséda szeret a konyhában sütni-főzni

Ínycsiklandozó illat lengte be a varázslatos Holnemvolt Parkot, ahol Zséda a mikrofont most kürtőskalács-sütő rúdra és nyújtófára cserélte le. A népszerű énekesnő imádja az édességet, gyakran enged is a csábításnak. Az október 9-11. között megrendezésre kerülő 3. Kürtőskalács Fesztiválra Zséda nemcsak a finomságok miatt érkezik, szombat este nagykoncertet ad a Vajdahunyad Várában.

KurtosFeszt_Zseda_5_

„Nagyon örülök, hogy egy ilyen egyedi gasztronómiai fesztiválon koncertezhetek, nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a kürtőskalács az egyik kedvenc édességem, nehéz neki ellenállni. A fahéjas áll a legközelebb a szívemhez, de biztos, hogy elcsábulok majd egy-egy különleges ízesítésű láttán is. A kürtőskalács egyszerűen minden fesztiválhoz szervesen kapcsolódik, de hogy egy három napos ünnep épüljön köré, az kifejezetten a kedvemre való” – mondta nevetve Zséda, aki a fesztivál második napján ad nagykoncertet.

Adri a hétköznapokban is szívesen sürgölődik a konyhában, az egyszerűbb ételeket profikat megszégyenítő ügyességgel készíti el. Sőt a kürtőskalács sütés rejtelmeibe is belekóstolt már.

KurtosFeszt_Zseda_1_

„Most továbbképzésre érkeztem a Vitéz Kürtőshöz, és figyeltem, hogy milyen szép pirulnak a kalácsok, de egyszer egy családi születésnapi kerti partin én is készítettem már kürtőst, mindenki megnyalta utána a tíz ujját. Biztos, hogy fogok még kísérletezgetni, bár azért túlzásokba nem szeretnék esni. A mennyiségre és az időzítésre mindig nagyon ügyelek, például este már nem eszem édességet. Azonban ha mégis elcsábulok valami finomság láttán, akkor egyszerű a képlet: egy kicsivel többet futok. Nagyon tetszik, hogy glutén, -laktózmentes és fitness kalácsok is sülnek majd a fesztiválon, így mindenki megtalálja a kedvére valót” – mosolygott a csinos énekesnő.

 

TIPP: Október 9-11. között igazi íz- és illatorgia, szombaton pedig 20:30-tól Zséda nagykoncert várja majd a Vajdahunyad várához érkezőket.

http://www.kurtoskalacsfesztival.hu/budapest

 

Forrás, fotó: Just Creative

Digitális oktatóanyag készül iskolásoknak

Tanulni sosincs késő. Ezt persze nem is mondhatnánk aktuálisabban, mint az új tanév kezdetén, hiszen kis- és nagydiákok már egyaránt a kezdésre koncentrálnak. Nincsenek eokzzel másképp azok az önkéntesek sem, akik mostanában fogják elsajátítani a TEVAgy a Hős! kampány egyszerű módszerét, amelynek segítségével akár az életét is megmenthetik valakinek, akinél hirtelen szívleállás történik.

A tavaly indult kezdeményezés megálmodói, Klupács Péter és Mészáros Zalán nem kisebb dolgot vettek a fejükbe, minthogy előbb-utóbb mindenkit megtanítanak Magyarországon életet menteni, hogy javítani tudjunk azon az elszomorító statisztikai tényen, mely szerint míg Németországban 1000-ből 973-an, Magyarországon csupán 17-en tudnak életet menteni. Az elmúlt másfél évben persze ez a szám már bőven változott, hiszen a kampány során több tucatnyi helyre személyesen is eljutottak a fiúk, hogy megismertessék a módszerrel az érdeklődőket, a sajtómegjelenések és kisfilmek segítségével pedig milliónál is több emberhez kerülhetett már el a rendkívül egyszerű, 15 perc alatt megtanulható és begyakorolható metódus híre.

farkashazireka_tevagyahos02

A kampányhoz nemrégiben csatlakozott Farkasházi Réka színésznő, az Anyakanyar.hu portál egyik arca is. Réka, aki maga is kétgyermekes édesanya, sőt drámapedagógusként is foglalkozik fiatalokkal, nem habozott egy percig sem, hogy az ügy mellé álljon.

Már korábban is találkoztam a témával, és bizony én is megrémültem a gondolattól egy pillanatra, hogy vajon miként cselekednék, ha hirtelen bajba kerülne mellettem valaki. Peti és Zalán azonban olyan megnyugtatóan, lépésről lépésre mutatták meg, hogy mi a teendő, hogy ma már tudom, nem félnék segíteni. Beszélgettem erről már a gyerekeimmel is, akik a gyermekek nyitottságával, őszinteségével és bátorságával álltak ehhez a témához, így azt gondolom, hogy ha minél korábban eljut hozzájuk ez az üzenet, akkor minden esélyünk megvan rá, hogy mernek majd cselekedni, ha ilyen helyzetbe kerülnek” – meséli Farkasházi Réka.

Réka zenekarával együtt koncertezve járja az országot is, így tervei között szerepel az is, hogy az életmentést, mint hétköznapi témát, a hőssé válás egyszerű módját a közeljövőben talán egy dalban is feldolgozzák a „Tintanyulakkal”.

Addig pedig büszkén mutatja meg azt az edukációs kisfilmet, amely közreműködésével nyáron készült, és amelyben Péter és Zalán segítségével azt igyekeznek szemléletesen bemutatni, hogy miként kell cselekedni, ha egy teljesen szokványos, mindennapi helyzetben összeesik mellettünk valaki. Semmiképpen sem a mobilunkat kell először keresgélni, nem is mentő után kell kiabálni, hanem az első 4 perc fontosságát kihasználni, megnézni, hogy lélegzik-e az illető, és ha igen, akkor két kezünket összefonva, fejben egy 100 BPM-es dalt dúdolva, ütemes szívmasszázsban kell részesíteni, mintha csak egy labdát nyomnánk.

A legjobb az lenne, ha ezt a módszert minden iskolába is el tudnánk juttatni. Egy tornaórányi idő, vagy akár egy osztályfőnöki óra is elég lenne ahhoz, hogy egy-egy labda segítségével begyakorolják a gyerekek, fiatalok ezt a mozdulatot” – mondja Réka.

Ausztriában már a kötelező tanterv része az életmentő elsősegélynyújtás, és nem titkolt célja a TEVAgy a Hős! kampánynak sem, hogy ez Magyarországon is valóra váljon. Addig pedig ezt a kisfilmet, az írott tudnivalókkal, gyakorlásra alkalmas zenéket igyekeznek minél több ember számára elérhetővé tenni, így a honlapon ősztől elérhető lesz a digitális oktatócsomag, amellyel bárki, bárhol, bármilyen társaságban gyakorolhatja az életmentést.

Részletek a programról: www.tevagyahos.hu

Szeptember végéig még pályázhatnak a 35 év alatti vezetők az „ Év fiatal vezetője – 2015” díjra

Kimagasló érdeklődés az Év fiatal vezetője pályázaton. A neves szakemberekből álló zsűri megkezdte az értékelési szempontok összehangolását, ugyanakkor már az is látható: nem lesz könnyű dolog a színvonalas pályaművek alapján a legrátermettebb vezetők kiválasztása.

„Minket is meglepett, hogy milyen nagyfokú az érdeklődés a pályázat iránt, folyamatosan tájékozódnak nálunk a potenciális pályázók a részleteket illetően” – jellemzi a váratlan közfigyelmet Tóth Annamária, a Fiatal Vezetők Akadémiáját működtető Coaching Team szakmai vezetője. A szakember a felfokozott érdeklődést részben annak tudja be, hogy az ügy mellé álltak a hazai Top200-ban szereplő vállalatok, így például – arany fokozatú támogatóként – a Budapest Bank és a Microsoft, de még fontosabb szempont, hogy olyan elismerést kaphatnak a fiatal vezetők, amely „a vezető szerep tudatos megélésére hívja fel a figyelmet, mint például a vezető saját önfejlesztése, a hitelesség, a tudatosság, azaz a vezetés emberi oldala” – hívja fel a figyelmet a díj üzenetére Tóth Annamária.

tothannamaria

Szeptember első napjaiban összeült már a héttagú zsűri is, hogy egymás között lefektessék az értékelés szempontrendszerét. A nemzetközi szaktekintélyekből álló grémium a bírálatkor figyelembe veszi majd a pályázó szervezeten belül betöltött pozícióját, a leadership szerep tudatos megélését, és természetesen az eddig elért eredményeket is.  Nagy hangsúlyt helyeznek arra is, hogy a pályázó mennyire önreflektív, képes-e, szeretne-e tovább fejlődni, kész-e a folyamatos tanulásra, önfejlesztésre.

A díjra olyan 35 év alatti vezetők pályázhatnak, akiknek legalább egyéves vezetői tapasztalatuk van, és akik legalább öt főből álló csapatot irányítanak a mindennapok során. A díjra szeptember végéig lehet pályázni, az ünnepélyes díjkiosztó novemberben lesz, ekkor derül fény arra, ki lesz Magyarországon az Év Fiatal Vezetője. „Éles versenyre számítunk, mert a beérkező pályaművek és most a véghajrában tapasztalható érdeklődés azt vetíti előre, nem lesz könnyű a bírálat. Szeretnénk az összes pályázónak online megjelenést biztosítani majd és a legjobbaknak a személyes bemutatkozás lehetőségét is megadni. Több meglepetéssel is készülünk, így nagyon megéri pályázni” – mutat rá Tóth Annamária. A Coaching Team szakmai vezetője elmondja azt is, hogy a bírálók ugyanakkor a fődíj mellett különdíjakkal, és a további helyezetteknek járó díjakkal is készülnek képzési programok, tanfolyamok, szakkönyvek formájában.

Kacsafutam 2015: záporoztak a kacsák a Lánchídról

A hazánkban második alkalommal megrendezett Kacsafutam ismét sikerrel zárult, több mint 50.000 kacsa rajtolt el a Lánchídról. A Kacsafutam az egész világon arra hivatott, hogy segítsen az embereknek, hazánkban az UNICEF Magyar Bizottságát támogatja.

kacsafutam1

„Idén második alkalommal rendeztük meg a Kacsafutamot, a Lánchídról több tízezer kacsát borítottunk a Dunába. A verseny fennakadás nélkül zajlott, a közjegyző mindent rendben talált. Az eseménnyel idén is az UNICEF-et támogatjuk, ismét több mint 5 millió forint gyűlt össze” – mondta el Gomez Norbert, a verseny egyik főszervezője.

kacsafutam2

A futamot hazai hírességek is végigizgulták a Várkert Bazár teraszáról. Vajna Tímea elmondta, már nagyon várta a Kacsafutamot.

„Megpróbálok minél több jó ügy mellé állni, és ezt a kezdeményezést nagyon szuper és különleges ötletnek tartom. Én is támogattam az UNICEF-et, hiszen fontos számomra a gyerekek védelme. Jövőre szeretnék több ezer kacsát vásárolni, egyet Terminátorrá festve indítani” – nevetett Timi. „Nagyon tetszett a futam, Andy sem látott még ilyet, az ötletgazdáknak csak gratulálni tudok. Azt is jónak tartom, hogy a szervezők odafigyelnek arra, hogy megóvják a Duna élővilágát, hiszen azonnal összeszedik a kacsákat csónakokkal” – mondta Vajna Tímea, aki azt is hozzátette, nem bánja, hogy végül nem az ő kacsája győzedelmeskedett, hiszen az UNICEF támogatása volt az elsődleges cél.

kacsafutam_vajna_timea

A futamon együtt szurkolt Bereczki Zoltán, Nika, Dobó Ági, Kulcsár Edina, Puskás Peti és párja, Nagy Alexa, Lipcsei Betta, a Miss Balaton szépségei: Viczián Csilla és Ricza Nicoletta. Az eseményen részt vettek továbbá a Jóban Rosszban sorozat szereplői: Legerszki Krisztina, Kárpáti Rebeka és Adányi Alex is. A futamot követően a Várkert Bazárban Mujahid Zoltán és az Anna and the Barbies adott jó hangulatú koncertet.

kacsafutam_bereczki_zoltan_nika

A Kacsafutam nem csupán jótékonysági és családi esemény, de izgalmas, komoly verseny is, hiszen az első száz célba érő kacsa tulajdonosa értékes ajándékokat vitt haza – utazásokat, szórakoztató elektronikai eszközöket és értékes ajándékutalványokat. Az első a 065430-as, a második a 054603-as, a harmadik a 055978-as kacsa lett, az első száz nyertes kacsa sorszámait a www.kacsafutam.hu oldalon tették közzé a szervezők.

Kihez fordulhatunk, ha javítani szeretnénk beszédünkön, hangszínünkön?

A hang minősége sokat elmond rólunk, már az első bemutatkozás során. Önbizalmunk mértékéről is árulkodik, ha magas, mély, határozott, vagy félénk, rekedtes hangon szólalunk meg; és az is hamar kiderül, hogy hajlamosak vagyunk-e a másokat olyan bosszantó torokköszörülésre, köhécselésre. Ha elégedetlen a hangjával, a beszédterápia segíthet!

Sokan nem a megfelelő hangszínen beszélnek

A testalkat és a hangképző szervek egyéni eltérései miatt, bizonyos mértékben anatómiailag meghatározott, hogy milyen hangon beszélünk – mondja dr. Holpert Valéria fül-orr-gégész, foniáter, a Fül-orr-gége Központ orvosa. Emiatt a magas, vékony alkatúaknak gyakran mélyebb a hangja, az alacsonyabb, rövid nyakú személyeknek pedig általában magasabb. Az anatómiai adottságok ellenére sokan nem megfelelően használják a hangjukat, a helytelen hangképzés miatt lesz a hangszínük magasabb, vagy mélyebb. Ennek az a következménye, hogy hosszabb beszéd közben hamarabb elfáradnak, a hangjuk rekedtessé válik, a túlerőltetés miatt akár torokfájás is jelentkezhet.

beszlegetes

Speciális eset: a kamaszkori mutálás

Fiúk és lányok esetében a serdülőkor velejárója mutálás: a gége, és ezzel együtt a hangszalagok méretbeli változása, ami a hang megváltozását eredményezi. Férfiak esetében ez lényegesen szembetűnőbb, mint nőknél. A folyamat normál esetben spontán végbemegy, az időnként gyorsan változó, hol mély, hol magas hangszín stabillá válik. Ha ez a folyamat nem zajlik le 12-17 év között, akkor elhúzódó mutálásról beszélünk: a hangszín továbbra is ugrál, beszéd során a hang hirtelen elcsuklik, váltakoznak a magasabb és mélyebb hangok, illetve női hangszín jellemzi a meglett férfit. Ilyen esetben érdemes szakemberhez fordulni, mert megfelelő kezeléssel, a stabil férfihang elérésével a gyermek önbizalmát is megerősíthetjük.

A rekedtség betegséget is jelezhet

A krákogás és rekedtség sokszor együtt jár. Nem ritka, hogy a rendszeres torokköszörülés okozza a rekedtséget, vagy fordítva, az állandó rekedt hangot próbálja a beteg krákogással megszüntetni – mondja dr. Holpert Valéria. A probléma kiváló oka néha egészen banális: sokan egyszerűen kevés folyadékot fogyasztanak napközben és emiatt kiszárad a torkuk. Aki rosszul használja a hangját, túlerőlteti, vagy rendszeresen dohányfüstös környezetben tartózkodik, netán maga is dohányzik, szintén hamar berekedhet. A több hete fennálló, esetleg köhögéssel, nyelési fájdalommal is járó rekedtség esetén mindenképp javasolt orvoshoz fordulni, mert ez a tünet súlyosabb betegséget – reflux, gége-, vagy pajzsmirigy daganat, allergia – is jelezhet.

Orvosi kivizsgálás és beszédterápia

A felsorolt panaszok kezelésével a fül-orr-gégészeten belül, a hangképzési zavarok vizsgálatára specializált szakember a foniáter foglalkozik. A vizsgálat során először kizárja azokat az anatómiai eltéréseket, – daganat, hangszalagpolip, krónikus gyulladás, hangszalag csomók – amelyek közrejátszhatnak a panaszok megjelenésében. Ha semmilyen szervi elváltozás nincs, akkor beszédterápiás foglalkozások segíthetnek. „A hangterápia segítségével elsajátítható a helyes légzés, a pontos artikuláció, a lágy hangindítás, a megfelelő hangosítás és minden olyan képesség, amely a jó hangképzést eredményez, ilyen módon pedig a hang kifáradásának és az elhúzódó mutáció tüneteinek, vagy a rekedtségnek megszűnését eredményezi.”

 

Forrás: www.fulorrgegekozpont.hu

Egy jól elhelyezett szelfi automatikusan állásinterjút érhet a Decathlonnál

A Decathlon profilja könnyen megfogalmazható: sportos áruház, sportos munkahely. A sport szeretete közös élmény is, amely összetartja a kollégákat – a legújabb toborzó kisfilmek pedig épp ezt hivatottak megmutatni azoknak az álláskeresőknek (vagy épp a magukat a bőrükben rosszul érző dolgozóknak), akik még nem találták meg a nekik megfelelő munkahelyet. Ezen kívül pedig egy különleges lehetőséget – azonnali állásinterjút – is kínál a cég a sportkedvelőknek: nekik mindössze egy szelfit kell beküldeniük a számos sportos helyszínen kihelyezett Decathlon álláshirdetések valamelyikével.

Annak ellenére, hogy Magyarországon jelenleg is 311 ezer munkanélküli van (KSH, 2015. április-június), a Decathlon számára komoly kihívást jelent, hogy megtalálja a filozófiájába leginkább illeszkedő álláskeresőket. A cég dolgozói ugyanis ténylegesen sportimádók – munkaidőben is rendszeresek a spontán sportprogramok. Azonban az áruháznál is egyetértenek azzal az örökérvényű igazsággal, miszerint az, hogy valakinek a munkája egyben a hobbija is, előny a dolgozó és a munkáltató számára egyaránt – a Decathlon esetében pedig a sport szeretete jelenti ezt a közös nevezőt. Emellett a cég kiszámítható életpályával kecsegtet a sport szerelmeseinek, hiszen számos olyan példával tud szolgálni, ahol a munkatársak a ranglétra aljáról jutottak fel vezetői pozícióig.

Decathlon_allashirdetes

Így most a Decathlon újszerű toborzó módszerekhez folyamodott. Egyrészt országszerte számos sportklubba, uszodába, sportpályára helyeztek ki álláshirdetést, amelyek megtalálói – példanélküli módon – automatikusan lehetőséget nyernek egy állásinterjúra. Ehhez mindössze egy szelfit kell készíteniük és beküldeniük a cetlivel. Illetve a cég filozófiáját hivatottak hirdetni azok a direkt erre a célra készült kisfilmek is, melyek mindegyike egy-egy sportágat mutat be, az áruház dolgozóival a főszerepben. A filmekben különböző sporthelyszínekre helyeznek ki Decathlon álláshirdetéseket, prezentálva, hogy ez az áruház azoknak való munkahely, akik örömmel töltik szabadidejüket efféleképpen.

A kisfilmek, a meghirdetett pozíciók, az automatikus állásinterjú részletei, valamint minden egyéb információ a Decathlon toborzójának részleteiről a www.decathlon.hu/karrier oldalon érhető el.