Főoldal Blog oldal 483

Így győzhető le az őszi fáradtság

Lassan magunk mögött hagyjuk a meleg nyári napokat, és felváltja őket a kissé hűvösebb és borongósabb ősz. Ilyenkor a gyerekek visszakerülnek az iskolapadba, míg a felnőttek a nyári szabadságukat siratják, de visszagondolhatunk a bennünket pezsdítő nyári napok vitalizáló erejére is. Nem csoda, hogy akárcsak tavasszal, sokakon úrrá lesz ekkor is a fáradtság. Dr. Bérczy Judit, a Budai Endokrinközpont holisztikus szemléletű endokrinológus főorvosa ennek enyhítésére ad hasznos tanácsokat.

Mitől alakul ki az őszi fáradtság?

Az őszi fáradtság legtöbbször akkor köszönt be, amikor már észrevehetően rövidülnek a nappalok, valamint a napsütést felváltja a felhős, csapadékos időjárás. Ez természetesen az ember hangulatára nagy hatással van, ám van ennél még lényegesebb dolog, ami hozzájárul a szűnni nem akaró álmosság-és fáradtságérzethez. Ehhez a hormonrendszerünket érdemes górcső alá venni, hiszen többek között a tobozmirigy irányítása alatt állunk, mely a napi ritmusunkért felelős. Ősszel ugyanis az álmosságért felelős melatonin szintje megemelkedik, arra ösztönözve az embert, hogy lassítson, hiszen régebben a nyár végi, ősz eleji munkák (pl. aratás, betakarítás) után mindenki visszavett a tempóból. Sajnos ez ma már nincs így, ugyanolyan keményen dolgozunk, melyhez a szervezet nem szokott hozzá, pedig eredetileg az ősz –és a tél- a visszavonulás, pihenés időszaka kell, hogy legyen.

faradtsag_1

Tippek, hogy csökkentse a fáradtságot

Együnk sok friss gyümölcsöt

Az ősz friss gyümölcs szempontjából igen kedvező időszak, hiszen az alma, szőlő, szilva mind ekkor érnek be, így biztosan frisset tudunk az asztalra tenni, melyek telis-tele vannak értékes vitaminokkal, melyek hozzájárulnak a jó közérzethez. Ráadásul a bennük található fruktóz, azaz gyümölcscukor plusz energiát ad, így például egy alma elrágcsálása után biztosan könnyebben vészeljük át a következő pár órát.

Szellőztessünk

Egy kis friss levegő csodákra képes! Hiszen gondoljunk csak bele, az egész szervezet, így az agy működéséhez is megfelelő mennyiségű oxigénre van szükség. Az állott levegő nem csupán meleg, de széndioxiddal teli is, ami csak még jobban elálmosít. Éppen ezért érdemes gyakran szellőztetni, hogy cserélődni tudjon a levegő, és minél több friss oxigénhez jusson-tanácsolja dr. Bérczy Judit, a Budai Endokrinközpont holisztikus szemléletű endokrinológus főorvosa.

Irány a természet

Természetesen munka közben nem lehet csak úgy kisétálni és járni egyet, de hétvégén, vagy amikor az ideje engedi, akkor célszerű egy kicsit kimenni a szabadba, esetleg kirándulni az erdőben. A természetben ugyanis nem csak feltöltődhetünk, de ki is szakadhat a monotonitásból, és egy kis testmozgásnak sem utolsó.

Sportoljunk

Ha a kirándulásnál egy kicsit többet akarunk sportolás gyanánt, úgy választhatunk bármit, ami egy kicsit felpörget és megizzaszt minket. Ezzel egyrészt az egészégünket óvjuk, másrészt sokkal jobb alvást biztosít a rendszeres testmozgás, így másnap kipihentebben fog szembenézni a feladatokkal. Külön jó oldala, hogy remek feszültség levezető módszer is a sportolás, tehát a munkahelyi stresszel is segít megbirkózni.

Nézessük meg D-vitamin szintünket

Amennyiben tippjeinkkel ellenére is fáradtnak és kimerültnek érezzük magunkat, nézessük meg D-vitamin szintünket, hiszen hiába a sok nyári napsütés, ennek ellenére még fennállhat D-vitamin hiány, melynek jellemző tünete a szűnni nem akaró álmosság, ráadásul gyakran jár együtt olyan betegségekkel, mint az IR, illetve a pajzsmirigy alulműködés, vagy a mellékvese működésének gyengülésére, melyek mindegyike okozhat kimerültséget.

 

Forrás: Budai Endokrinközpont

Fotó: huffpost.com

Friss ivóvizet fakasztanak Budapest közterületein

Budapest Főváros Önkormányzata, a Budapesti Városarculati Nonprofit Kft., a Fővárosi Vízművek Zrt. és az Ivócsap Projekt együttműködésével már 43 ponton lehet Budapest belvárosában friss ivóvízhez jutni tűzcsapokra szerelt ivócsapokból.

Az Ivócsap Projekt egy innovatív és kreatív kezdeményezés, amit a köztéri ivókút hiány hívott életre. A projekt alapítói megtervezték az ivócsapokat, amelyek a tűzcsapokat egyszerűen, gyorsan, és olcsón ivókúttá alakítják úgy, hogy közben eredeti funkciójuk sem sérül. A frissen alakult, fővárosi tulajdonban lévő Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. (BVA) és a Fővárosi Vízművek Zrt. összefogásában a két cég közösen 43 darab Ivócsapot vásárolt és telepíti őket a belvárosban.

Ivocsap_Projekt_084

Az Ivócsap Projekt a Főváros részéről egy hosszú távú sorozat első állomása. Az Élhető Budapest projektsorozat keretén belül a Városarculati cég olyan kezdeményezéseket karol fel és valósít meg, amelyek megkönnyítik a Budapesten élők életét, praktikusabbá téve számukra a várost. A tavaly létrejött Ivócsap Projekt idén végre több helyen is megvalósul városszerte.

Az első budapesti ivócsapot a belvárosi Szomory Dezső téren szeptember 9-én, szerda délután adták át, a fennmaradó 42 darab pedig néhány napon belül szintén elérhető lesz. A Városarculati cég 20, a Fővárosi Vízművek Zrt. pedig 23 darab ivócsappal járult hozzá az új kezdeményezéshez. Az eseményen Szalay-Bobrovniczky Alexandra, humán területért felelős főpolgármester-helyettes, Haranghy Csaba, a Fővárosi Vízművek Zrt. vezérigazgatója és Soltész Judit, az Ivócsap Projekt egyik vezetője mondtak köszöntőt.

A Design Terminál által 2014-ben meghirdetett városfejlesztési pályázat egyik méltó győztese az Ivócsap Projekt volt, amely Budapesten található tűzcsapokat alakít át a mindennapokban is használható ivókúttá, miközben azok eredeti tűzbiztonsági funkciója nem sérül. Az ivócsapok telepítése és üzemeltetése minimális költségből megoldható egy megszokott ivókútéhoz képest, használatukkal pedig több százezer budapesti lakos és látogató olthatja szomját. Az ivóvíz világszerte egyre nagyobb kincs, ezért is tartják a szervezők kiváló ötletnek a megvalósítást. Az Ivócsap Projekt tagjai és ötletgazdái: Hüttl Sarolta, Soltész Judit, Zétényi Zsófia, Zoletnik Zsófia, a csapat gépészmérnökei Bodnár Gábor és Ilkei Tamás. A belvárosi ivócsapok helyét a csapokat gyártó ötletgazda csapat honlapján, online térkép segítségével lehet majd nyomon követni.

Csempészd vissza a nyarat a Starbucks kávékülönlegességével

Nem minden kávéfanatikus tudja, hogy a kávét már a 9. századi Etiópiában felfedezték. Ami érdekes, hogy ezer évbe telt, amíg a szomszédos Kenyában is megjelentek az első kávéültetvények. A hosszú utazás alatt felszedett grépfrút, fekete ribizli, narancs, bogyós gyümölcsös és mazsolás karakterek, a hegyvidéki éghajlat és az egyenlítő környéki termékeny talaj, amiben a Kenya kávét termesztik, együttesen biztosítják a kávészemek teljesen egyedi ízvilágát.

A Kenyából származó kávé különleges citrusos aromája azonban nem ezeknek, hanem egyszerűen a citrusfáknak köszönhető. Az afrikai kis kávéfarmok legfőbb kártevője ugyanis az elefánt, amely távol tartására a farmokat sűrű citrusfasorok keretezik. Összességében tehát a világ legnagyobb szárazföldi emlősei járultak hozzá a kenyai kávé semmivel sem összehasonlítható, citrusos karakteréhez. Az ez iránti tiszteletet fejezi ki minden Starbucks Kenya kávéőrlemény csomagolásán az elefánt.

Starbucks_Kenya_packshot (2)

A kávétermesztés kenyai sajátossága köszönhető továbbá a kávék kimagasló minőségének is. A többségében kisebb ültetvényeken termő kávét a kenyai Coffee Board vásárolja fel. A szervezet kiválasztja a kávébabokat, elvégzi a kóstolásokat, majd minden héten a nairobi aukción árverezi el őket. Az aukció arra készteti az ültetvényeseket, hogy minden alkalommal megpróbálják legyőzni saját magukat, és megalkossák a legjobb minőségű kávét. Ez a folyamat biztosítja a kávék kiváló minőségének és az elismert karakterének állandóságát.

„A zöld logóval ellátott kávé egyet jelent a legjobb minőségű kávéval, melyek mindegyikének megvan a saját, egyedi története – hangsúlyozta Magdalena Jurdziak, a lengyel Starbucks marketingmenedzsere. – Egyes kávéőrleményeinket az évszakhoz megfelelően válogatjuk, így a Starbucks vendégei a legfinomabb kávéőrleményekkel bejárhatják az egész világot.”

A Kenya kávéőrlemény egzotikus gyümölcsös aromája a meleg nyári esték hangulatát idézi. Tökéletes jegeskávé készítésére, amely formában a grépfrút kesernyés íze még inkább felerősödik. Érdemes belőle tartalékolni a téli hónapokra.

 

A recept a tökéletes Kenya jegeskávéhoz egyenesen a Starbucksból, French press kávéfőzővel.

 

1. lépés: A szűrő előkészítése

Öntsön egyenletesen forró vizet a papírszűrő teljes felületére, kellemes meleg ágyat készítve a kávéőrleménynek.

Starbucks_Kenya_przepis (1)

 

2. lépés: Pontos adagolás

Minden 200 milliliter kávé készítéséhez mérjen ki 4 evőkanálnyi Starbucks Kenya kávékeveréket. Érdemes észben tartani, hogy a jegeskávékat mindig kétszer olyan erősre kell főzni, mint a hagyományos forró italokat.

Starbucks_Kenya_przepis (3)

 

3. lépés: Az ízek felszabadítása

Töltse fel a French press (dugattyús) kávéfőzőt forró vízzel félig, vagy amíg teljesen el nem lepik a kávéőrleményt. Adjon 10 másodpercet a kávénak, hogy a Kenya kávéőrlemény egyenletesen benedvesedjen, és kiengedje különleges citrusos aromáját.

Starbucks_Kenya_przepis (5)

 

4. lépés: Kiteljesítés

Lassan, körkörös mozdulatokkal öntse hozzá a maradék vizet úgy, hogy a megduzzadt kávéőrlemény minden részét elfedje.

 

5. lépés: Adjon hozzá jeget

Tegyen a kávéscsészékbe jeget, és finoman töltse fel őket a frissen elkészült kávéval. Amint kihűl, azonnal fogyasztható.

Starbucks_Kenya_przepis (4)

Egyszerű, ugye? Már csak egy feladat maradt, meghívni a tökéletes társaságot, akikkel érdemes megosztani a nyár utolsó pillanatait.

Íme, az F&F Home 2015-ös őszi-téli kollekciói

Pár nappal ezelőtt egy showroom keretein belül bemutatkoztak az F&F Home 2015-ös őszi-téli kollekciói. Puha takarók, gyönyörű őszi árnyalatok, visszafogott téli, semleges színek, vidám minták és fémes csillogás – talán ezekkel lehetne a legjobb jellemezni az idei szezon termékeit. Egy biztos: idén sem lesz egyszerű választani közülük!

Párizsi varázslat

A párizsi varázslat kollekció elhozza mindenki számára a tél visszafogott fehér és semleges színeit, melyet egy csipetnyi fémes csillogással tesz ünnepivé és elegánssá. Az újragondolt klasszikus minták és formák egy könnyed és modern stílusvilágot hoznak így létre. A lágy esésű anyagoknak a szolid virágminták nőies hatást kölcsönöznek. A hagyományos hullámos étkészletet a kecses, organikus minták teszik még izgalmasabbá.

ff_home_osztel_2015_1

ff_home_osztel_2015_10

ff_home_osztel_2015_11

ff_home_osztel_2015_12ff_home_osztel_2015_13

Őszi erdő

A kollekciót az őszi erdő meleg és otthonosságot sugárzó színei, játékos és vidám mintái ihlették. A kockás és csíkos anyagok egy erdőszéli házikó hangulatát idézik, míg a kollekció egyik kulcsdarabja, a cilinderes, monoklis róka párna derüt és modernséget visz az otthonokba. A mázolt, csillogó zöld és bordó étkészlet gyönyörűen mutat majd a mécsesek pislákoló fényénél. A vidám díszpárnák és a puha takarók pedig segítenek ellazulni a hűvosebb estéken.

ff_home_osztel_2015_8

ff_home_osztel_2015_7

ff_home_osztel_2015_6

ff_home_osztel_2015_4ff_home_osztel_2015_2

ff_home_osztel_2015_9

Karácsonyi kollekció

Az esemény folyamán megleshettük az F&F Home karácsonyi kollekcióját is, mely telis-tele van szerethető ünnepi figurákkal, karácsonyi mintákkal és barátságos, meleg árnyalatokkal.

ff_home_osztel_2015_14

ff_home_osztel_2015_15ff_home_osztel_2015_16

ff_home_osztel_2015_17

ff_home_osztel_2015_18

 

Bekérdezel címmel új sorozatot indít a VIVA

Ti kérdeztek, a sztárok válaszolnak – mindenre! Bekérdezel címmel vadonatúj műsor indul a VIVA-n, ahol a hírességek legféltettebb titkaikat is elárulják! A nézők a VIVA ask.fm oldalán tehetik fel hétköznapi vagy kínos, vicces, netán provokatív kérdéseiket, amelyekre a show vendégei adásban reagálnak, miközben a legmenőbb klipeket láthatja a közönség.

toth_gabi_bekerdezel_viva

A szereplők pörgős, gyorsan vágott, úgynevezett „link and clip” adásokban válaszolnak a legmeglepőbb kérdésekre is, amelyeket telefonról/tabletről olvasnak fel és a képernyőn is megjelennek. A hosszabb és rövidebb, komolyabb vagy viccesebb reakciók random váltják egymást, hogy a nézők egy másodpercre se unatkozzanak.

A forgatások több száz beérkezett kérdéssel már javában zajlanak, a szórakozást olyan hírességek garantálják, mint a VIVA sztár-műsorvezetői, Iszak Eszti és Random Marci, de zavarba ejtő kérdésekkel találkozik majd többek között Sanyi a Mary Popkidsból, Odett, Varga Viktor, Lakatos Márk vagy  Halott Pénz. A teltebb vagy a vékonyabb csajok jönnek be jobban Berki Krisztiánnak? Milyen tanácsokat ad az első csókkal kapcsolatban Ganxsta Zolee? A VIVA új műsorában az is kiderül, mennyire bizsereg, melyik volt a leghosszabb, és mi az, amiből soha többet…

iszakeszti_bekerdezel_viva

A Bekérdezel szeptember 7-én hétfőn indul a VIVA műsorán, addig pedig mindenki gyűjtögesse a kérdéseket, amiket eddig nem mert vagy nem tudott feltenni kedvenceinek! A fiatalok legnépszerűbb zenecsatornáján olyan hazai sztárok válaszolnak kendőzetlen őszinteséggel, mint  Lakatos Márk, Marsalkó Dávid a Halott Pénzből, Varga Viktor, Tóth Gabi, Iszak Eszti, a Kelemen Kabátban, vagy Odett.

berki_krisztián_bekerdezel_viva

TIPP: Nincs hülye kérdés, de akad néhány hülye válasz. A nézők kérdeztek, a sztárok pedig válaszoltak. Mindenre. Bekérdezel – szeptember 7-től hétfőtől csütörtökig 16:00-kor a VIVA műsorán!

 

 

Milyen orrcseppet használjunk allergia ellen?

Javában tart a parlagfűszezon, a növényre allergiásoknál ebben az időszakban szem-, torok- és orrviszketés, tüsszögés, orrfolyás, orrdugulás, fáradtság jelentkezhet. A kezdeti orrtüneteket akár recept nélkül kapható készítményekkel is csillapíthatjuk, használatukról dr. Augusztinovicz Monika fül-orr-gégészt, a Budai Fül-orr-gége Központ orvosát kérdeztük. Szakértőnk azt is elmondta, hogy mit tegyünk akkor, ha az orrcsepp kevésnek bizonyul.

Attól is függ, mennyi ideig használja

A megfázás és nátha esetén használt orrcseppekkel valószínűleg már mindenki találkozott élete során. Remek segítséget nyújtanak egy-egy betegség idején, ha az orrdugulással, orrfolyással is jár. Ezek a készítmények azonban csakis a betegség idején, a betegtájékoztatóban megadott, általában 7-10 napig használhatóak. Ha ennél hosszabb ideig használjuk, akkor azzal az orrnyálkahártyát is tönkretehetjük – figyelmeztet dr. Augusztinovicz Monika. Allergia esetén ne ezeket keressük, hanem a kimondottan allergia elleni orrcseppeket, orrspray-ket, (antiallergikumok) amelyeket huzamosabb ideig, akár egész szezonban használhatunk. Segítségükkel hatékonyan gátolható többek között az orrnyálkahártya megduzzadása, a fokozott orrváladékozás és a kínzó tüsszögés inger. Mivel hatásukat közvetlenül az orrnyálkahártyán fejtik ki, az allergiás tüneteket gyorsan és hatékonyan szüntetik meg.

szenanatha

Alternatív lehetőségek

Kiegészítő kezelésként hasznos lehet a tengervizes orrspray használata is, amelyekkel a polleneket eltávolíthatjuk az orrnyálkahártyáról. Allergiás időszakban e célra az orrmosó is bevethető, amelyhez az irrigátorba meleg vizet töltünk, majd ebben feloldjuk az optimalizált sóarányú keveréket. A nagyobb mennyiségű oldat a teljes orrüreg átmosását lehetővé teszi. Fontos, hogy ne kísérletezzünk otthoni előállítással, orrirrigáláshoz csak az erre a célra kifejlesztett, a szervezet számára ideális pH-értékű izotóniás oldatot használjunk.

Ha az orrcsepp már nem elég…

Az allergiás tünetek erősségét befolyásolja az egyéni érzékenység mellett az is, hogy az adott pollen milyen koncentrációban van jelen a levegőben. Ez függ az időjárási viszonyoktól is, ezekből adódóan pedig a tünetek évenként különböző erősségben jelentkezhetnek. Általában a nem megfelelően kezelt allergia tünetei idővel rosszabbodnak, ha ezt tapasztaljuk, mindenképp forduljunk orvoshoz. Ellenkező esetben allergiás szövődményként akár asztma is kialakulhat. Akkor is érdemes szakember segítségét kérni, ha az eddig használt szerekkel már nem érjük el azt a hatást, amit korábban. Ha napközben is tüneteink vannak, és az éjszakai pihenésünket is zavarja az orrdugulás, tüsszögés, akkor mindenképp forduljunk orvoshoz, aki hosszútávon is biztonsággal alkalmazható, személyre szabott kezelést állít össze – javasolja dr. Augusztinovicz Monika.

 

Forrás: www.fulorrgegekozpont.hu

 

Utódok: új sorozat a Disney csatornán

Nem kisebb nevek, mint Dove Cameron, Cameron Boyce, Booboo Stewart és Sofia Carson tűnnek fel, mint a Disney főgonoszok tini korú gyerekei az Utódokban, ebben az élőszereplős Disney-filmben, ahol – a hagyományos tündérmesékre is kikacsintva – a karakterek kastélyok és osztálytermek között sodródva bonyolódnak egy vérbeli kortárs, zenés történetbe arról, mennyire nehéz fiatalon a szülők és a barátok elvárásainak is megfelelni. A gyerekeknek és tiniknek készült családi filmet szeptember 19-én (szombaton) 10:30-kor mutatja be a Disney Csatorna. A csupa nagyágyúkból álló szereplőgárdában Mitchell Hope, Wendy Raquel Robinson, Maz Jobrani, Kathy Najimy és a Tony-díjas Kristin Chenoweth is megtalálható.

Utodok

Az Emmy-díjas Kenny Ortega („High School Musical”) rendezte, koreografálta és executive producerként is jegyzi az Utódokat.

A történet, mely Auradon idilli királyságában játszódik, azokat a váratlan fordulatokat mutatja be, amik az “és boldogan éltek, míg meg nem haltak” után következhetnek be egy mesében. Ben, a Király és a Királyné (Szörnyeteg és Belle a Szépség és a szörnyetegből) jóravaló tini fia a trón várományosa. Első intézkedéseként felajánlja a lehetőségét annak, hogy Mal, Evie, Carlos és Jay, akik Demóna, Boszorka, Szörnyella és Jafar bajkeverő gyermekei, visszatérhessenek 20 éves, az Elveszettek Szigetére történő száműzetésükből, hogy jóvátegyék korábbi bűneiket. A főgonoszok leszármazottai így először léphetnek Auradon iskolájába, ahol együtt tanulhatnak Tündérkeresztanya, Csipkerózsika, Hamupipőke és Mulan tinédzser korú gyerekeivel. Csak az idő a megmondhatója, hogy a főgonoszok utódai szüleik nyomdokaiba lépnek-e, vagy jó útra térnek.

Azzal, ahogyan a gonosz karakterek gyerekei találkoznak a mesebeli jók ivadékaival, a történet olyan kérdéseket vet fel, mint az önbizalom, a belső szépség megtalálása, a választás szabadsága, a személyes felelősségvállalás, a csapatmunka, az igazság és az empátia.

A film az amerikai televíziós premierjén 12,2 millió nézőt ültetett le a képernyők elé, és ezzel minden idők ötödik legnézettebb kábelcsatornás saját produkciója.

Tíz éve nyitotta meg első üzletét a H&M Magyarországon

A H&M pont 10 éve, 2005 szeptemberében nyitotta meg első magyarországi üzletét Budapesten a Váci utcában. A világ egyik legsikeresebb fast-fashion vállalata azóta folyamatosan terjeszkedik a hazai piacon, így immár 36 H&M üzlet található országszerte.

Az eredetileg női-, férfi- és gyermekruházati vállalat az elmúlt években két újabb részleggel bővült: 2013-ban megnyitott a H&M Home, pár héttel ezelőtt, augusztus végén pedig három üzlet bővült a kozmetikai részleggel.

10_eves_hm

A svéd vállalat nemcsak a divat és a minőség terén jár az élen: az utóbbi években komoly hangsúlyt fektet a fenntarthatóságra is. Így a hazai H&M üzletekben is gyűjtik a használt ruhákat, melyet kuponra lehet váltani, és amiket aztán újrahasznosít a vállalat. Részben ezekből az újrahasznosított ruhadarabokból készülnek az olyan, az üzletben kapható kollekciók, mint a Conscious vagy a Close the loop (Indítsuk újra a kört!).

Tizedik magyarországi születésnapja alkalmából a H&M szeptember 10. és 12. között  vásárlóival együtt szeretne ünnepelni, ezért minden vásárlás árából* 10% kedvezményt biztosít minden hazai üzletében.

 

* Az ajánlat 2015. 09. 10-től 2015. 09. 12-ig érvényes minden magyarországi H&M üzletben. Az ajánlat kizárólag teljes áras termékekre vonatkozik, más kedvezménnyel nem vonható össze, nem használható ajándékkártya vásárlására, valamint a Studio kollekció darabjaira. Az ajánlat online nem érvényes

Felére csökkent az erdőirtás mértéke a világon

Az elmúlt 25 évben felére mérséklődött az erdőirtás mértéke világszerte, az erdők azonban továbbra is csökkennek a népesség és a mezőgazdasági termelés növekedésével párhuzamosan.

erdo_napimagazin

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) A globális felmérés az erdei erőforrásokról 2015 című kiadványában mutatta be a legfrissebb adatokat. Ez az eddigi legátfogóbb tanulmány a témában, a jelentés 234 országot és régiót fed le, a héten zajló Erdészeti Világkongresszus során mutatják be a dél-afrikai Durbanben – tájékoztatta a szervezet hétfőn az MTI-t.
„Erdőink kiemelkedő szerepet játszanak az elmaradott vidéki területek felzárkóztatásában, sokak számára az élelmezésbiztonság és a megélhetés garanciái. A természet körforgásához is hozzájárulnak a levegő és víz tisztításával, a biológiai sokféleség megóvásával és a klímaváltozás elleni küzdelemmel” – hangsúlyozta José Graziano da Silva, a FAO főigazgatója a helyszínen.
Az 1990-es bázisévhez képest, amikor a szárazföld 31,6 százalékát, vagyis 4128 millió hektárnyi területet borított erdőség, napjainkra 1 százalékos csökkenést regisztráltak a FAO szakértői: jelenleg 3999 millió hektárt borít erdő. Ezen időszak alatt az 1990-es évek 0,18 százalékáról az elmúlt öt évben 0,08 százalékra változott az erdővel borított területek csökkenésének éves üteme.
Napjainkban a világ erdőségeinek 93 százaléka természetes erdő, ebbe beletartoznak az érintetlen, „elsődleges” és másodlagos, természetes módon regenerálódott erdőségek is. A fennmaradó 7 százalékot a telepített erdők teszik ki, ezek kiterjedése több mint 110 millió hektárral nőtt az elmúlt 25 évben.
Az erdőirtás legnagyobb mértékben a trópusi területeket, leginkább Latin-Amerikát és Afrikát érinti. Itt 2,8 százalékkal zsugorodtak az erdőségek 2010 és 2015 között.
Világszerte nő a telepített erdők aránya a természetes erdők rovására, és míg az erdőségek nagy része állami tulajdonú, a magántulajdon is egyre gyakoribbá válik. A természetes erdők mintegy génbank szerepet is betöltenek, amellett, hogy élőhelyként szolgálnak sok veszélyeztetett állatfaj számára – írja a szervezet. Az erdők jelentősége a talajvíz tisztításában vitathatatlan, csakúgy, mint a talajerózió és a földcsuszamlások elkerülésében. Kategóriától és tulajdonviszonyoktól függetlenül, a FAO a fenntartható erdőgazdálkodási módszerek fontosságát hangsúlyozza.
A telepített erdők a gazdaság szempontjából fontosak: a fafelhasználás és a továbbra sem nélkülözhető tűzifa forrását jelenti, ezzel is csökkentve a nyomást a természetes erdőkön.
„Az erdőgazdálkodás az elmúlt 25 évben nagymértékben javult. 1990 óta mintegy 150 millió hektárral nőtt a védett területek kiterjedése” – mondta Kenneth MacDicken, a FAO globális erdei erőforrások egységének vezetője.
A tanulmány szerint az erdőterületek megóvására tett lépések ellenére is éreztetik negatív hatását az emberi tevékenység, például a fakitermelés és a szennyezés, illetve egyes természeti jelenségek, mint az erdőtüzek, szélviharok, a klímaváltozás.
Az erdők adnak otthont a szárazföldi fajok, állatok, növények és rovarok több mint felének. Jelenleg a biológiai sokféleség megőrzése okán oltalom alatt álló – javarészt Brazíliában és az Egyesült Államokban lévő – erdőterületek a teljes erdőségeknek csupán 13 százalékát teszik ki. Az elmúlt öt évet vizsgálva Afrikában nőtt a legdinamikusabban a védelem alá vett erdők területe.
A FAO felhívja a figyelmet arra is, hogy maga az erdőirtás, az erdőségek állapotának romlása növeli az üvegházhatású gázok koncentrációját a légkörben, ráadásul a fák kivágásával csökken a szén-dioxid-elnyelő kapacitás. A szervezet becslése szerint az erdőségek eltűnésének csökkenő mértéke is hozzájárult ahhoz, hogy 2001 és 2015 között több mint 25 százalékkal mérséklődött az erdők szén-dioxid-kibocsátása.
Forrás: MTI

LEGO Star Wars – új készletek az új mozifilmhez

Folytatódik a galaktikus kaland a LEGO Star Wars univerzumban. Szeptember 4-től hét LEGO termék érkezik Magyarországra a Star Wars: Az ébredő Erő című filmhez kapcsolódóan, köztük egy teljesen új Millennium Falcon szettel.

star_wars_millennium_falcon_budapest_techaddikt

A legendás űreposz folytatása december 18-án kerül a mozikba – ami ezúttal az Első rend és az Ellenállás harcáról szól majd. A LEGO aprólékosan kidolgozott modelljeivel a gyermekek és persze a rajongók is újrajátszhatják a filmbéli kalandokat, vagy életre kelthetik saját LEGO Star Wars  világukat. Az olyan szuper készletek mint Kylo Ren parancsnoki siklója vagy Poe X-szárnyú vadászgépe rengeteg építési- és játékélményt tartogatnak.

Új csillaghajók és hősök a LEGO Star Wars univerzumban

A Star Wars: Az ébredő Erő című film alapján készült LEGO modellekkel a rajongók teljesen új LEGO Star Wars élményt élhetnek át. Az új szettek építésekor minden korosztály felfedezheti az egyes modellek új funkcióit, melyek garantálják az akciót és a jó szórakozást. Például a Kylo Ren parancsnoki siklója, ami a gonosztevő Kylo Ren csillaghajója, kinyitható tárolórekesszel és a szárnyra épített, rugós kilövőkkel. Ráadásul a szárnyak egy mozdulattal meghosszabbíthatóak. Poe X-szárnyú vadászgépe szintén rengeteg izgalmas részlettel rendelkezik: ilyen a visszahúzható futómű, a szétnyitható szárnyak, valamint a kinyitható pilótafülke, ahová létra vezet, és ahol a hős Poe Dameron, mögötte pedig a BB-8 asztromechanikus droid minifigura ül. A csillaghajó így egyenesen a gyerekszobából indulhat izgalmas kalandok felé.

Klasszikus csillaghajók és új járművek

A Star Wars univerzum klasszikusai is megjelennek a hét új LEGO Star Wars szettben: a rajongók például újra üdvözölhetik a Millennium Falcont. A feltűnően áramvonalasra tervezett LEGO modell többek közt tartalmazza azt a holotáblát, amelyen Chewbacca és R2-D2 sakkoztak egyszer, és egy titkos fülkét, amelyben a legénység tagjai el tudnak rejtőzni. Maga Han Solo és barátai, Chewbacca, Rey, Finn és Tasu Leech is a fedélzeten tartózkodnak. A Rey siklója és az Első rendi csapatszállító építőkészletek először a Star Wars: Az ébredő Erőben látható, vadonatúj csillaghajók LEGO másai. Az új, klassz alkatrészeknek és funkcióknak köszönhetően ezek még több építési kihívást és mókát tartogatnak. Például Rey siklójában a motor elfordítható, így feltárul a mögötte lévő tárolórekesz. Egy levehető elem is tartozik a járműhöz, amin a kormánynál ülő Rey mellett még egy minifigura utazhat a siklón. A hatalmas meghajtókkal felszerelt Első rendi csapatszállító pedig átlátszó kerekein gurulva olyan, mintha légpárnás járműként lebegne a föld fölött.

A hét új LEGO Star Wars  készlet szeptember 4-től elérhető Magyarországon.