Főoldal Blog oldal 503

Adok-Kapok Napok: ismét elindult az ország legnagyobb jótékonysági minőségi ruhagyűjtő akciója

Szombaton délelőtt harmadszorra indult útjára az Adok-Kapok Napok jótékonysági program, amely az évek során Magyarország legnagyobb minőségi ruhagyűjtő akciójává vált. A biatorbágyi Premier Outlet az Ökumenikus Segélyszervezettel összefogva két hétig várja a jó minőségű használt, tiszta ruhákat, játékokat és sportszereket a krízishelyzetben lévő gyermekek, családok részére. A mai ünnepélyes megnyitón az első ruhadarabot Dobó Kata színésznő ajánlotta fel.

Adok_Kapok_Napok_2015_1

A Premier Outlet az Ökumenikus Segélyszervezet szakmai együttműködésével ismét nagyszabású összefogást kezdeményez, hogy segítsen azoknak, akik ma Magyarországon nehéz körülmények között élnek. A kezdeményezés évről-évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend. „Nagyon büszkék vagyunk a rendezvényre, ugyanis már az első évben sikerült közel 18.000 jó állapotban levő ruhát összegyűjtenünk, és ez a szám csak tovább nőtt: tavaly megközelítette a 40.000-et” – emelte ki Imre Csaba, a Premier Outlet igazgatója.

Az Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül olyan gyermekek, családok részesülnek majd a felajánlásokból, akik nem engedhetik meg maguknak azt, hogy megfelelő ruhában, cipőben nézhessenek szembe a mindennapok kihívásaival. A segélyszervezet átmeneti otthonaiba sokszor olyan váratlan krízishelyzetek miatt kerülnek családok, hogy mindenüket hátrahagyva kell menekülniük a segélyszervezethez, így a menedék mellett ruhára is azonnal szükségük van.

„Ez a kezdeményezés példaértékű, mert bár év közben is érkeznek a Segélyszervezethez ruhaadományok, de az Adok-Kapok Napok akció során különösen jó minőségű ruhákat, cipőket kapunk, méghozzá példátlan mennyiségben” – mondta Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója.

Adok_Kapok_Napok_2015

Dobó Kata az esemény védnökeként már második éve vesz részt az akcióban. „Örülök, hogy évről-évre egyre nagyobb érdeklődés övezi az akciót. Idén már a megnyitó előtt annyi felajánlás érkezett, hogy három órával előbb ki kellett nyitnunk az Adománygyűjtő Pontot. Ez is jól bizonyítja, hogy az emberek átérzik: van, amikor minden apró segítség számít. Mégiscsak érzékenyek vagyunk egymásra, még sem tudunk elmenni amellett, ha valaki hiányt szenved” – nyilatkozta a színésznő.

Az elmúlt évek során számos híresség csatlakozott a jótékonysági akcióhoz: Dobó Kata mellett többek között Orosz Barbara, Keveházi Krisztina, Tatár Csilla és Gönczi Gábor is a program mellé állt. Idén Dombóvári Vanda, Wolf Kati és Kőváry Barna is hozott felajánlást az Adománygyűjtő Pont megnyitójára.

A Premier Outlet 99-es üzlete két hétig Adománygyűjtő Ponttá alakul. A felajánlásokat április 25-től május 9-ig, hétfőtől csütörtökig 10:00 és 20:00 óra, péntektől szombatig pedig 10:00 és 21:00 óra között lehet leadni (május elsején és vasárnaponként zárva tart). A biatorbágyi outlet központ az adományozók segítségét közel egy héten keresztül felhasználható, akár 90% kedvezményre jogosító kuponokkal köszöni meg.

További információ:
http://premieroutlet.hu/cikk/adok-kapok-napok-2015

120 tonnányi segélycsomagot küldött Nepálnak az UNICEF

Az UNICEF szerint a pár nappal ezelőtti földrengés által leginkább érintett körzetekben élők közül legalább 940 ezer gyermek sürgős humanitárius segítségre szorul. Az április 25-én Nepálban történt, 7,9-es erősségű földrengés és a mintegy 60 utórengés szörnyű pusztítást végzett az ország nagyobb részében. A halottak száma meghaladja a kétezret és számos épület romba dőlt.

nepal_foldrenges_guardian

Sajtóértesülések szerint a víz- és élelmiszerkészletek fogyóban vannak, emellett áramszünetek és a mobiltelefon-hálózat leállása súlyosbítja a helyzetet. Az utórengésektől tartva több százezren töltötték az épületektől távolabb, a szabad ég alatt az éjszakát. Heves esőzésről is érkeztek hírek, s ez még tovább nehezíti a mentést és a higiénés biztonságot. A katasztrófa miatt kiváltképp a védtelen gyermekek kerültek nagyon rossz helyzetbe, hiszen a vízzel terjedő betegségek az egészséges ivóvíz és a megfelelő higiéniai körülmények korlátozott mivolta miatt éppen őrájuk jelentik a legnagyobb veszélyt főleg úgy, hogy számos gyermek elszakadhatott a családjától.

Az UNICEF munkatársakat és segélycsomagokat küldött a térségbe a földrengés által érintett gyermekek sürgető humanitárius szükségleteinek kielégítése érdekében. A segélyakció leginkább a vízellátásra, a higiéniai eszközökre, az élelmezésre, az oktatásra és a gyermekvédelemre koncentrál. A már az eleve az országban található készletek felhasználásával az UNICEF már közreműködik a véletlenszerűen kialakult táborokban tartózkodóknak eljuttatandó víz gyűjtésében, valamint a tabletta formájában bevehető hidratáló sók és cink biztosításában. Emellett sátorokat bocsájt rendelkezésre, ezzel is elősegítve az orvosi ellátást biztosítását

Az UNICEF emellett két, összesen 120 tonna segélyszállítmányt állít össze. A repülőgépen Katmanduba juttatandó humanitárius segélycsomagban szerepelnek egészségügyi és kórházi felszerelések, valamint sátrak és takarók is.

Egyetlen példányban készült el a Peugeot-Pleyel zongora – most hazánkban is látható

A Peugeot Hungária és a Tavaszi Fesztivál jóvoltából most Magyarországra is ellátogat az egyetlen példányban gyártott, felbecsülhetetlen értékű Peugeot-Pleyel zongora, amelyet április 23-26. között, a Pesti Vigadóban csodálhat meg a nagyérdemű.

peugeot_pleyel_zongora_napimagazin_004

Általánosan elfogadott vélemény szerint az autóipari dizájn a kortárs ipari formatervezés legösszetettebb, legkifinomultabb válfaja, hiszen alapvető és folyton szigorodó minőségi és biztonsági elvárásokat kell összeegyeztetniük olyan kreatív tartalommal, amelynek nem csupán az adott pillanatban, de az elkövetkező évek során is relevánsnak, sőt, iránymutatónak kell maradnia.

Nem véletlen, hogy amikor a Peugeot 2010-ben megújította a márka stílusbeli eszköztárát, és ennek alkalmával úgy határoztak, hogy évszázados autóipari tapasztalatukat szűken vett szakterületükön kívül is kamatoztatják, a piac rendkívüli érdeklődéssel fordult a lehetőség felé.

peugeot_pleyel_zongora_napimagazin_002

Alig két évvel később, az Automobiles Peugeot 130. évfordulóján létrejött a Peugeot Design Lab, az iparágak közötti együttműködésekből csodálatos tárgyak születtek. Legalább ilyen fontos azonban az a háttérmunka, amellyel a Peugeot Design Lab a márkaarculat kialakításában, a kommunikációs folyamatban vagy a gyártás megszervezésében segíti partnereit. Mivel szigorúan nézve minden projektjében kívülálló szakértőként vesz részt, a Peugeot Design Lab kezét nem kötik az adott iparág beidegződései, dogmái, így a kreatív folyamatnak csak az ipari formatervezés alapvető követelménye: a célszerűség és az esztétikum minél tökéletesebb egysége szab gátat.

peugeot_pleyel_zongora_napimagazin_003

Mi sem példázza ezt jobban, mint az a zongora, amelyet a világhírű Pleyel céggel közösen alkottak meg 2012-ben. A műhely mindmáig talán legemblematikusabb alkotása a francia ipar két legendás óriásának együttműködéséből jött létre. A Peugeot Design Lab munkamódszere nem idegen a Pleyel manufaktúra számára, hiszen az elmúlt években számos független partnerrel tettek kirándulást a zongoraépítés felfedezetlen peremterületein. A kreatív elmék találkozásából, no meg tizennyolc hónapnyi, megfeszített teremtő munkából megszületett hangversenyzongora semmi máshoz sem fogható a világon, és alapjaiban kérdőjelezi meg a hangszerkészítés évszázados szabályrendszerét.

peugeot_pleyel_zongora_napimagazin_001

A feladat csaknem emberfeletti volt: úgy kellett újraalkotni a zongora fogalmát, hogy közben nem hogy változatlanul kellett megőrizni a Pleyelt világhírűvé tevő hangzást és játékélményt, de az újszerű kialakításnak ezeket az alapvető funkciókat is magasabb szintre kellett emelnie. Több hónapos kutatás, elemzés, kísérletezés után jutottak el a válaszhoz: a tervezők leültették a zongora mechanikáját, így a hangszer fedele egy vonalba került a klaviatúrával. Erre soha nem volt még példa a zongora történetében, ugyanakkor a radikális változtatás két nagyon fontos újítást hozott a koncertélmény terén: egyrészt a közönség így akadálytalanul csodálhatja a zongorista kezének mozgását, másrészt a művész minden eddiginél közvetlenebb módon élvezheti hangszerének zengését, amelyet eddig óhatatlanul elfojtott a hangszekrény megemelt fala. „Életemben először hallottam, hogyan is szól valójában a zongorám” – mondta Yves Henry, a Conservatoire de Paris professzora, aki az alkotók felkérésére elsőként próbálta ki a különleges hangszert.

peugeot_pleyel_zongora_napimagazin_005

A további innovációk már ebből a forradalmi változásból fakadtak. Hogy a közönség valóban szabadon csodálhassa a zongorista játékát, a Peugeot szakemberei az autóiparból kölcsönzött megoldással olyan, integrált kitámasztóval ellátott zongorafedelet alkottak, amelyet egy kézzel fel lehet emelni, és amely három pozícióban megtartja önmagát, így semmi nem áll a látvány útjába.

Ahogy a fedél, úgy maga a zongora is lebegni látszik: egy harmadik műfajtól, az építészettől kölcsönzött megoldással a hangszer egyetlen, központi lábra támaszkodik. Ezzel optikailag elvették a zongora valós tömegét: a több mint 600 kilós hangszer légies könnyedséggel úszik a színpad fölött, mintha csak a zongoraművész ujjai, a játék vibráló energiája tartaná azt a levegőben. Persze a zongora súlytalansága több optikai trükknél: a Peugeot versenysport-tapasztalatát felhasználva minden lehetséges elemet szénszálas műanyagból alkottak meg. A hangszekrény és a test természetesen fából készült, a láb magja pedig acélból, ám a fedél és a láb borítása már karbon kompozit anyagból áll; a nem kívánatos hangzásoknak habtöltet veszi elejét.

peugeot_pleyel_zongora_szilasi_alex_napimagazin_005

Legyen bármilyen nyitott és kísérletező, sem a közönségtől, sem a zenésztől nem elvárható, hogy minden konvencióval hajlandó legyen szakítani, ezért az alkotók egy dolgon nem változtattak: a Pleyel Peugeot hangszerét klasszikus, fekete lakkozással kínálják. Vagy hófehérben, ha úgy tetszik.

Noha a Peugeot és a Pleyel közös projektje immár több mint két éves múltra tekint vissza, a zongora jelentősége a mai napig nem csökkent, az alkotók évek óta tartó, világ körüli turnén mutatják meg a különleges hangszert az értő közönségnek. A szerencsések pedig meg is hallhatják a különbséget a zongora jelenje és jövője között: a Pleyel márka nemzetközi hírű szakértője, Szilasi Alex zongoraművész zártkörű koncertet ad, amelyen megszólaltatja az autóipari ihletésre létrejött, új távlatokat nyitó hangszert.

A Pleyel zongorakiállítás részleteiről a Budapest Tavaszi Fesztivál oldalán tájékozódhat, itt: www.btf.hu

Brad Peyton nagyon pörög

Brad Peyton épp hogy befejezte új filmje, a különlegesen látványosnak ígérkező Törésvonal (San Andreas, hazai bemutató: június 4.) digitális effektusait – melyek segítségével a földdel tette egyelővé Kaliforniát – máris új terveken agyal. És természetesen ismét a Törésvonal sztárjával, régi barátjával, Dwayne Johnson-nal együtt.

Toresvonal_1

„Az Utazás a Föld középpontja felé és az Utazás a rejtélyes szigetre nagyon jól sikerült. A digitális technika fejlődött, Jules Verne pedig még egy csomó izgalmas regényt írt. Érdemes lenne folytatni a sorozatot!” – mondta a rendező, aki a legelsők között alkalmazta a 3D-technikát. – ” És Dwayne-nel azt beszéltük meg, hogy nem aprózzuk el. Egész biztos, hogy a Törésvonal volt életünk legnagyobb, legkeményebb munkája. Ha azt összehoztuk, biztosan le tudunk forgatni egyszerre két új Utazás-filmet.
Vagyis a látványos, kalandos történet, természetesen a Sziklával és filmbeli kamasz unokaöccsével rögtön egy 3. és 4. résszel gazdagodhatna.”

„Ha már belekezdünk, nem fogjuk elaprózni” – magyarázta Peyton. – „Most két rész forgatókönyvén dolgozunk. Miért ne forgatnánk le egy nekifutásból két vagy három filmet? Utána meg jöhet egy nagy vakáció.”

 
Forrás: IC Press

Öt kérdés a szénanátháról

Egyre többen tüsszögnek a pollenszezonban, ezekben a hetekben a nyír-, kőris-, fűz- és platánfára allergiásoknál jelentkeznek a legintenzívebb tünetek. Dr. Pintér Judit allergológust, a Budai Allergiaközpont főorvosát a szénanátháról.

Milyen növények okozhatnak szénanáthát?

A lakosság több mint 20%-a szénanáthás, az érintetteknél eltérő súlyosságúak a tünetek. Van, aki csak egyet-kettőt tüsszent az allergiát okozó növény virágzásának idején, de vannak, akik tavasztól-őszig az összes pollenre érzékenyek és súlyos, az életminőséget rontó tüneteik vannak. Ezek az ún. outdoor pollenek okozzák a legtöbb panaszt, hiszen nem lehet őket elkerülni.

szenanatha

Tüneteket februártól-októberig több növény is okozhat, ezeket részletesen a pollennaptár tartalmazza. Ott megtalálhatjuk a virágzásuk időpontját is, ami segíthet felkészülni a tünetekre. A legtöbb panaszt kétség kívül a parlagfű okozza, augusztus közepétől-október végéig.

Milyen tünetekkel jelentkezik a betegség?

A szénanátha, nevéből adódóan náthás tünetekkel jelentkezik, a „széna” valamikor a füvekre jelentkező náthának az első elnevezése volt, de gyakorlatilag ma ezt használjuk az összes pollen okozta allergiás náthás tünetre. A betegeknél szemviszketés, könnyezés, orrfolyás, orrdugulás, torokkaparás, tüsszögés jelentkezhet. Ebben az időszakban gyakori az allergiás eredetű kötőhártya-gyulladás, a pollenek a bőrre jutva pedig kiütéseket, az ekcémás tünetek rosszabbodását is előidézhetik.

Gyerekeknél milyen életkortól jelentkezhet?

Sajnos az allergiás megbetegedések nagyon összefolynak egymással. Ismerjük azt, hogy gyermekkorban először megjelenik az ekcéma, a tejallergia, az asztma, tehát van egy ún. allergiás menetelés. Minden korosztályban van az allergiás megbetegedéseknek egy jellegzetes megjelenése. A szénanátha általában 10-12 éves korban szokott kezdődni. Manapság azonban az allergiák terjedésével eltolódnak ezek az időpontok, egyre gyakoribb, hogy szénanáthás tünetekkel már 3-4 éves gyerekeknél is találkozunk.

Miért nem segít allergia ellen az immunrendszer erősítése?

Elterjedt és gyakori tévhit, hogy az allergia ellen az immunrendszer erősítésével védekezhetünk, de azt kell mondjam, hogy ez nem segít. Próbáljuk meg elképzelni az allergiát úgy, mint egy vonatot, ami egy rossz váltás miatt a pályaudvaron egy másik sínre megy át. Az immunrendszer jól működik, minden fertőző betegséget legyőz, tehát semmi gond sincs vele, csak bizonyos fehérje természetű anyagokra nem toleranciával válaszol, hanem túlműködéssel. Nincs tehát mit erősíteni, valójában arról van szó, hogy az allergiás szervezete az immunrendszer egy részének félresiklásából adódóan, egy egyébként ártalmatlan fehérjére, például a parlagfű allergénjére tünetekkel reagál.

Létezik-e valamilyen hatásos gyógymód a tünetekre?

A hagyományos, tüneti kezelés mellett létezik az immunterápia, ami több tíz éve elkezdett kezelési mód. A lényege az, hogy az allergént emelkedő adagban adjuk a betegnek, azért, hogy toleranciát váltsunk ki. Régebben is kezeltünk betegeket fű- és parlagfű ellen, az akkori módszer szerint bőr alá adott injekció formájában, ami veszélyt is jelentett és nem is volt annyira hatásos, mint a ma elérhető korszerű készítményekkel. Az utóbbi időkben ugyanis újra feléledt ez a terápia, hatékonyabb az elődjénél és nem is kell hozzá injekciót adni, hanem a szájnyálkahártyára lehet csepegtetni emelkedő dózisban az allergént. A másik hatásos gyógymód az lenne, ha a tüneteket kiváltó pollent elkerülnénk, de ez aligha megvalósítható. ha figyelembe vesszük azt, hogy – az Egyesült Államokban mért adatok szerint- egy szezonban egy millió tonna virágpor szóródik ki a levegőbe.

Forrás: www.allergiakozpont.hu

Maratonnal tér vissza A titkok könyvtára

Közös majális A tikok könyvtárának főhőseivel! Bár a folytatásra még várni kell, most mégis újra találkozhatnak a nézők a Universal Channel népszerű kalandsorozatával. Flynn Carsen és tanítványai februárban elbúcsúztak a rajongóktól, május elsején azonban egy nap erejéig ismét mágikus világukba repítenek.

titkok_konyvtara_rebecca_es_noah

Sikeres évadot zárt A titkok könyvtára című film tíz részes sorozat-adaptációja, amelyben a rejtély, a mágia és az akció mellett a humor sem maradhat el. A könyvtáros kalandokban a Vészhelyzet egykori sztárja mellett Rebecca Romijn is főszerephez jut, aki – bár Antonio Banderas, Hugh Jackman, Patrick Stewart, vagy éppen Halle Berry oldalán is feltűnt már –  leginkább az X-Men filmek kék szuperhőseként írta be magát a köztudatba.

A titkok könyvtára a vele megegyező című film folytatása; Flynn Carsen (Noah Wyle) könyvtáros utódjainak mágikus kalandjait és veszélyes küldetéseit mutatja be. A fantasy-akció történet a világhírű Metropolitan Könyvtár alatt folytatódik, amely olyan tudósok és kalandorok több száz éves főhadiszállását rejti, akik veszélyes és mágikus ereklyéket gyűjtenek és juttatnak vissza a Könyvtárba. Egy ősi testvériség viszont a Könyvtár és a Könyvtárosok vesztét akarja, így háborút hirdet az emberiség ellen. Ezért Flynn és segítője Eve Baird (Rebecca Romijn) három új könyvtárost keres (Lindy Booth, Christian Kane, John Kim), akik segítségével megmenthetik a Földet. Veszélyek és komoly feladatok várnak hőseinkre, és sokszor úgy tűnik, nincs kiút. A sorozat tele van akcióval és rejtélyekkel, de a vidámság is helyet kap, így garantáltan az egész családot a tévé elé szegezi majd.

titkok_konyvtara_1

A második évadra sem kell már sokat várni, hiszen újabb tíz rész van készülőben, amelyek a tervek szerint még ez év végén napvilágot látnak. A folytatásban Noah Wyle, Rebecca Romijn, Christian Kane, Lindy Booth, John Kim és John Larroquette is visszatér. Addig is idézd fel az első tíz rész izgalmait, egy egész napos maratonnal!

A titkok könyvtára 1. évad – május 1-jén, 9.20-tól

A svéd Eskobar lesz a Roxette koncert előzenekara

A Roxette turné már javában zajlik Új-Zélandon és Ausztráliában, és csupán pár hetet kell várni, hogy megkezdjék a 30 éves jubileumi turnéjuk európai részét is.

A májusban induló szakaszon az Eskobar lép majd színpadra a svéd szupersztárok előtt.

eskobar

Az Eskobar története a 90-es évek első felében kezdődött, iskolai zenekarból nőtték ki magukat pár éven belül nemzetközileg is ismert előadóvá. Tavaly év végén megjelent Untrap Yourself dalukkal és idén megjelenő új albumukkal ez a turné egy 7 éves kihagyás utáni visszatérésüket jelenti.

Legismertebb daluk a Heather Nova közreműködésével készült Someone New, amely komoly nemzetközi rajongótábort gyűjtött a csapat köré.

 

Roxette_30th

A Roxette XXX – The 30th Anniversary Tour elnevezésű köncertkörútja május 10-én indul Európában és 35 városban lesz látható a kontinensen.

A május 19-i budapesti koncertre jegyek még kaphatók a www.livenation.hu oldalon keresztül és a Ticketpro országos hálózatában.

Ozric Tentacles lemezbemutató az Akváriumban

Lemezbemutatóval egybekötött űrutazásra invitál az Ozric Tentacles az Akvárium Klubba április 29-én. Az instrumentális zenében utazó együttes stílusa igen széles skálán mozog: az ambient, a groove és a dub elemei keverednek a pszichedelikus rockkal, ezzel szinte egy földöntúli egyveleget létrehozva.

ozric_akvarium_2

A britek egyik kedvenc fesztiválzenekara, az Ozric Tentacles új albumával tér vissza Magyarországra. A stílusért élő-haló közönség számára biztosan nem kell bemutatni a „becenevén” Ozrics néven emlegetett formációt, hiszen például a tavalyi Ozora fesztiválon is teljesen megőrült rájuk a közönség, de a sokáig emlegetett, felejthetetlen fesztiválkoncertek mellett bizonyítottak már budapesti klub színpadán is. Élő fellépéseik népszerűségének titka abban rejlik, hogy sok elektronikus formációtól eltérően az ezernyi effekt mellett élő hangszerek segítségével varázsolnak túlvilági hangulatot.

A világéletében úttörőnek számító csapat szinte hihetetlen, de több mint 30 éves múltra tekint vissza, de ami még ennél is fontosabb, hogy ennyi idő után is tudnak újdonsággal előrukkolni, így egyébként is masszív rajongói bázisukhoz folyamatosan újabb, fiatalabb arcok csatlakoznak. Az Ozrics így már aktív korában valódi legendává vált, és legnagyobb elismerésük, hogy mind a goa, mind a rockezene felől szeretik és tisztelik őket.

ozric_tentacles_4

Az albumok terén rendkívül termékeny formáció hivatalosan tizenötödik nagylemezét jelenteti meg idén. A májusra tervezett új, Technicians of the Sacred névre keresztelt lemez különlegessége, hogy a formáció első dupla lemeze az 1990-es Erpland óta, vagyis kétszeresen élvezhetjük az őrületes pszichedéliát. Így aztán egy igazán friss, aktuális produkcióval érkezik az Ozric Tentacles. Aki belépőt vált, nem csak egy koncertre fizet be, hanem egy igazi asztrális űrutazás résztvevője lehet, a pszichedelikus zene ugyanis garantáltan egy másik világba repíti a hallgatóságot.

Előttük a turnét végigkísérő dán Natan Lenski melegíti a közönséget. A MantisMash néven ismert előadónak bizonyára nagy megtiszteltetés ez, hiszen zenéjében erősen érződik az Ozric Tentacles esszenciája. Zenei utazását 1999-ben kezdte, főként a goa útján, majd kisebb kitérőket tett az experimentális és a psy zene felé. Az Ozrics oldalhajtásaként ismert Nodens Ictus formáció állandó tagjaként lehetősége volt megtapasztalni, hogy kell igazán ráhangolni a közönséget az effajta zenére.

A hazai underground egyik legelismertebb formációja, az Óperentzia nyitja az estét, és gondoskodik arról, hogy már idejekorán elérjük a transz állapotát és elinduljunk egy zenei utazásra az álmok világába.  Zenei világuk pszichedelikus buborékot hoz létre, melyben jelen van a chill, a dub, a lüktetősebb goatrance és a fantázia kesze-kusza szálai. Mély, lüktető, valószerűtlen dallamaik gondoskodnak róla, hogy néhány óra erejéig messze rugaszkodjunk a megszokott hétköznapoktól, itt a város szívében.

Különleges légi járművek látogatnak Budapestre

Április 30-án Magyarországra érkezik a Red Bull világszerte kuriózumnak számító történelmi járművek gyűjteménye, amely olyan ritkaságokat vonultat fel, mint az amerikai B-25J Mitchell, a Chance Vought F4U-4 „Corsair”, a Lockheed P-38 Lightning, és két Fairchild Dornier Alpha Jet. A merevszárnyú repülőgépek mellett a Flying Bulls impozáns helikopter flottával is készül: bevetés közben láthatunk majd egy különleges BO 105S-t, és egy Bell Cobrat is. A flottát április 30-án a Budaörsi Repülőtéren bárki kedvére megtekintheti, majd május 1-én a Nagy Futamon is láthatják akcióban.

Nem mindennapi repülőgép- és helikopterflottával érkezik hazánkba a Flying Bulls csapata. A világ különböző pontjairól összeválogatott, majd felújított repülőgépeit május elsején tekinthetik meg az érdeklődők. Akár repülőszakértőként, akár laikus kíváncsiskodóként érkezünk, a Nagy Futam mindenki számára különleges programot ígér, hiszen nemcsak a földön, az égen is lesz látványosság. Háborúban szolgált harci gépet, a repülők Rolls Royce-át, és kifejezetten légi akrobatikára tervezett helikoptert is láthatunk Budapest felett!

B25 „Mitchell”: Kétség sem fér hozzá, hogy a Flying Bulls flotta egyik legkáprázatosabb repülőgépmodellje az ezüstösre polírozott, kétmotoros B25-ös „Mitchell”. A hazánkban is látható modell éppen 70 éve, 1945-ben készült Kansas Cityben, ám a háborúban sosem vetették be. Helyette elektronikus teszteket végeztek rajta, majd később a tűzoltóság vásárolta meg, hogy erdőtüzek ellen vethessék be. 1994-ben Sigi Angerer, a Flying Bulls főpilótája vásárolta meg, azóta az ő tulajdonában van a több mint 500 km/h-val repesztő Mitchell.

redbull_mitchell

Fairchild Dornier Alpha Jet: A Red Bull flottáját két teljesen működőképes, demilitarizált Alpha Jet is gazdagítja. Ennek a típusnak a katonai változatát a háborúban számos offenzíva során bevetették többek között Marokkóban, Portugáliában és Egyiptomban. Kiváló repülési tulajdonságainak és technikai megbízhatóságának köszönhetően az Alpha Jetet a mai napig alkalmazzák oktatási célokra felsőkategóriás képzéseken, támadásoknál és műrepülő showkon is.

redbull_alpha_jet

F4U Corsair: Az autómárkákhoz hasonlóan a repülőgépgyártók is gyakran előállnak egy-egy mesterművel, amely kimagasló színvonalával és prémium minőségével a gyártót reprezentálja. Ilyen a repülőgépek között a Corsair. A Flying Bulls flotta 70 éves modelljét még ma is gyakran láthatjuk légi bemutatókon, pedig eredetileg az amerikai tengerészgyalogság vetette volna be a japánok ellen. 700 km/h-s sebességével a Corsair a Flying Bulls flotta egyik leggyorsabb repülőgépe.

redbull_corsair

P-38 Lightning: A „Villám” a második világháború elején kifejlesztett együléses amerikai vadászrepülőgép volt, melyet a csendes-óceáni fronton számos támadás során vetettek be. Ilyen géppel indult el korzikai expedíciójára Antoine de Saint-Exupéry, a Kis herceg írója is – eltűnését a mai napig rejtély övezi. A Flying Bulls tulajdonában lévő P-38-as felbecsülhetetlen értékű, mert ez az utolsó használatban levő modell Európában.

redbull_p38_lightning

BO-105: Mi az: 2400 kg, és fejjel lefelé repül? A válasz a BO-150-es, a világ egyetlen civil helikoptere, melyet kifejezetten levegő akrobatikai elemek végrehajtására terveztek. A Flying Bulls flottájának műrepülő helikopterét Rainer Wilke vezeti – 1984 óta ő a világ azon 4 (!) pilótájának egyike, aki trükköket hajthat végre helikopterrel a levegőben.

redbull_b0150

TAH1 Cobra: A Flying Bulls flottájának legújabb tagját, a TAH1 Cobrát a légi showk előtt olyan TV sorozatokban szerepeltették, mint a JAG, becsületbeli ügyek és a Walker, a texasi kopó.  A relikviát 2004-ben kaparintotta meg a Flying Bulls csapata, azóta a modell a Red Bull légi bemutatóinak elmaradhatatlan része.

redbull_cobra

Május elsején Budapest belvárosának utcáin dübörög végig többek között David Coulthard és Daniil Kvyat a Forma-1-es autójával, de érkeznek a magyar autósport kiválóságai is. Ilyen közelről még nem látta a lóerők tombolását!

Bedtime Bedding: mesélő ágyneműszett egy hazai startuptól

Egy takaró, amely az esti mese világát kelti életre. Egy alkalmazás, amely segít napról napra új történetet kitalálni nekünk. Három plüssfigura, akik mindig izgalmas kalandokba keverednek. És egy mesehős-pizsama, hogy a gyermekünk is a mese főszereplőjévé válhasson. A Bedtime Bedding nevű hazai startup egy komplex esti mese-szettel rukkolt elő: segítségével interaktív, zsebekkel és hajtókákkal ellátott takarón játszhatjuk el és varázsolhatjuk a legszebb családi pillanattá a kicsikkel az esti meseolvasást, melyhez a sztorit mi magunk találhatjuk ki a különleges alkalmazással.

Klasszikus mesélés, innovatív eszközökkel – az esti mesék hagyománya újrateremtve

Egy amerikai kutatás szerint a szülők mindössze 13 százaléka veszi a fáradtságot arra, hogy a hét minden napján meséljen a gyerekének. A problémára itt az innovatív megoldás! A mesélés évszázados hagyományát csempészi vissza a gyerekszobába a magyar fejlesztésű, mobilalkalmazással összekötött, világszinten is egyedülálló ágyneműszett.

Bedtime_Bedding_Martin_03_web

Hazai esti mese-találmánnyal szenderedhet el a világ aprónépe – közösségi kampány

A Bedtime Bedding közel két év előkészítés után indított közösségi finanszírozási kampányt a Kickstarteren elalvást segítő, mesélő ágyneműszettjével és a hozzá tartozó, saját fejlesztésű mobilapplikációval. Az interaktív garnitúra pedig máris meghódította a világot! Mindössze másfél nap alatt teljesült ugyanis a hazai startup kitűzött célja, azaz sikerült összegyűjteniük 16 ezer angol fontot (kb. 6,5 millió Ft-ot). A kampány május 30-ig tart, így még az elsők között juthatunk hozzá a trendteremtő, mesélő ágynemű csomaghoz!

Egy jó meséhez három dolog kell: helyszín, karakterek és cselekmény

A szett világsikerét az adja, hogy a mesék erejét hívja segítségül ahhoz, hogy a gyerekek számára a lefekvés élménnyé váljon. A Bedtime Bedding-gel a szülők és a gyerekek együtt, egyszerűen találhatnak ki közös történeteket és rögtön el is játszhatják azokat. Egy jó meséhez pedig nem kell más, mint egy varázslatos helyszín, barátságos mesehősök és persze a szórakoztató történet. Így lehet igazán megélni a mesét!

Bedtime_Bedding_Laura_03_web

A helyszínt egy digitálisan nyomtatott, színes grafikával ellátott paplanhuzat adja, melynek felülete egy mozgalmas erdőt ábrázol, tele felfedeznivaló részlettel. A huzat felületén a grafikához kapcsolódó zsebeket és hajtókákat találunk, melyek révén szereplőink állandóan izgalmas rejtekhelyekre bukkannak, újabbnál újabb kalandokat fedeznek fel.

A történetek szereplői – a szett részét képező – három helyes plüssfigura, melyek méretüket tekintve tökéletesen illeszkednek az ágynemű rajzolt világához. A startup ehhez készített egy okostelefonos alkalmazást, mely ellátja a szülőket számtalan meseötlettel, hogy minden együtt olvasott és eljátszott esti mese új, különleges és közös élményt jelenthessen.

Fejlesztő mesék a jótékony álmokért – bőr- és alvásbarát interaktív paplanon

A képzelőerő használatának és fejlesztésének tudományosan bizonyított előnyei vannak. A kreativitás és a kommunikáció, melyek napjaink meghatározó készségei, tudat alatt, játszva fejleszthetők mesélés közben. A lurkók szellemi fejlődéséhez kipihentségük is hozzájárul, a kényelmes, több méretben rendelhető, 100% pamut szaténből készült, magas minőségű ágynemű még édesebb álmokat ígér. Megfelel az OEKO-Tex szabványnak, azaz gyártása során nem használnak az emberi érintkezésre allergén anyagokat és festékeket. A szett valamennyi eleme megfelel az amerikai és az európai biztonsági előírásoknak. Használata 3 és 8 év közötti gyerekek számára ajánlott.

04_Viola's house_Stormy_Viola_Barney

„A prototípusunk kész van és közel egy éve teszteljük családokkal és szakemberekkel. A textilipar nem a kis mennyiségekről szól, ezért ahhoz, hogy a termékünket versenyképes áron kínálhassuk, minimum 200 darabot kell megrendelnünk a gyártótól. Ezért fordulunk a Kickstarter közösségéhez segítségért“ – mondta Vitvera Gábor, a Bedtime Bedding egyik alapítója.

A Bedtime Bedding kampánya a Kickstarteren indult 2015. április 20-án. Május 30-ig még bárki előrendelheti a mesélő ágyneműszettet az oldalon, hogy mesés estét varázsoljon gyermekeinek!

További információ: www.bedtimebedding.com