Főoldal Blog oldal 549

Átadták a Budapesti Operettszínház díjait

Boncsér Gergely kapta Az évad operettszínésze, Nádasi Veronika pedig Az évad musicalszínésze díjat péntek este a Budapesti Operettszínházban, ahol a magyar operett napja alkalmából adtak át elismeréseket.

operettszinhaz_belso

Az operettszínház és a Musica Hungarica Kiadó kezdeményezésére 2002 óta október 24-én, Lehár Ferenc (1870-1948) halálának és Kálmán Imre (1882-1953) születésének évfordulóján ünneplik a magyar operettet. Hagyomány az is, hogy több kategóriában a magyar operett estéjén adják át a Budapesti Operettszínház díjat.

Az évad operettszínésze díját Boncsér Gergely kapta A mosoly országa főszerepében nyújtott teljesítményéért. Az évad musicalszínésze díját Nádasi Veronikának ítélték musical szerepekben, különösen az Elfújta a szél című előadásban, Suellen O’Hara szerepében nyújtott teljesítményéért.

Az évad legígéretesebb ifjú művészének járó Marsallbot díjat Veréb Tamás nyerte el a Rómeó és Júlia című musical főszerepében nyújtott teljesítményéért. A Musica Hungarica Kiadó életműdíját Makláry László kapta több évtizedes zeneigazgatói, karmesteri tevékenységéért.

Kerényi Miklós Gábor, a Budapesti Operettszínház főigazgatója az operettnagydíjat a színház örökös tagjának, Szinetár Miklós rendezőnek ítélte oda a magyar operett hazai és külföldi megismertetéséért és népszerűsítéséért folytatott több évtizedes munkásságáért.

A magyar operett napja alkalmából megrendezett pénteki gálaesten operettslágereket, népszerű operettszerzők, elsősorban Kálmán Imre és Lehár Ferenc legismertebb dallamait hallhatta a közönség.

A műsorban operettrészletek, köztük a Csárdáskirálynő, a Cirkuszhercegnő, A mosoly országa, a Csókos asszony, a Viktória, A Bajadér, a Marica grófnő, A víg özvegy dalai, valamint az évad új bemutatója, Farkas Ferenc Csínom Palkó című művének részletei is felcsendültek és táncbetétek színesítették a programot.

A koncerten az operettszínház sztárjai, köztük Dolhai Attila, Fischl Mónika, Kerényi Miklós Máté, Dancs Annamari, Peller Károly, Oszvald Marika és Faragó András lépett fel, a látványos esten a színház balettkara is közreműködött. A művészeket Balassa Krisztián vezényletével a Budapesti Operettszínház szimfonikus zenekara kísérte.

Forrás: MTI

 

Világszerte népszerűek a BMW X modellek – már 15 éve

Minden egy „X”-szel kezdődött. A betűvel, amely már az 1980-as évek közepén a BMW összkerékhajtással szerelt modelljét jelölte. A hátsó kerekek meghajtásából eredő különleges járműszimmetria tökéletes alapot biztosított az összkerékhajtás létrehozásához. Tizenöt esztendővel ezelőtt az „X” egy teljesen új járműkategória, s ezzel együtt a vérpezsdítő vezetési élmény szimbólumává vált.

bmw_x_sorozat_15_ev_1

A BMW X5 a világ első Sports Activity Vehicle modelljeként debütált, meghódítva nem csupán az épített utakat, de az off-road terepet is, amellyel új célcsoportokat vonzott a BMW-hez. A modellel a bajor autógyártó újfent bizonyította az innovatív és jövőbe mutató járműtanulmányokhoz való rendkívüli érzékét. 1999-ben a BMW X5 bevezetése lerakta a BMW X modellek páratlan, világméretű sikertörténetének alapkövét.

A Sports Activity Vehicle járműkategória megteremtője és úttörője az elmúlt tizenöt esztendőben a teljes BMW X modellcsalád fejlesztéseinek alapjául szolgált. A márka járműpalettáján jelenleg öt BMW X modell található, amelyeket a BMW M GmbH két nagyteljesítményű, összkerékhajtású csúcsmodellje, a BMW X5 M és a BMW X6 M egészít ki. A BMW X5 immáron harmadik generációjával folytatja a sikertörténetet, miközben a Sports Activity Coupe kategória megteremtője, a BMW X6 és a BMW X3 már a második generációjánál tart. Miközben a BMW X1 a kompakt szegmensben garantálja a sokoldalú vezetési élményt, addig a vadonatúj BMW X4 a prémium középkategóriában nyújtja az elsöprő dinamizmus és a sportos elegancia kombinációját. Ezen modellek mindegyike az első prémium jármű volt saját kategóriájában, a paletta pedig az elkövetkező években tovább bővül. A BMW X modellek töretlenül növekvő népszerűsége – amely jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a BMW a világ egyik legsikeresebb autógyártójává váljon a prémium összkerékhajtású járművek piacán – a jövőben tovább folytatódik. A bajor gyártó eddig több mint 3,3 millió BMW X modellt értékesített világszerte. A BMW-nél regisztrált járműrendelések közül csaknem minden harmadik BMW X modellre érkezik.

Vérpezsdítő vezetési élmény – összkerékhajtással is

A BMW X5 a márkára jellemző egyedülálló vezetési élménnyel hatásos belépőként érkezett meg a piacra. A modellt mindenekelőtt a magas üléspozíció, illetve az úton és terepen is bizonyított kiváló kezelhetőség jellemezte. Ezt egészítette ki a kivételesen tágas, ötletes megoldásokkal tarkított, luxus felszereltségű utastér. A BMW X5 példátlan vezetési dinamikájának eredményeként már debütálásakor egyedülálló pozíciót vívott ki az off-road járművek szegmensében, a hagyományos off-road modellekkel ellentétben ugyanis a BMW X5 önhordó, biztonságos karosszériát és független felfüggesztést kapott. A négykerék-meghajtás 38 : 62 arányban osztotta el a nyomatékot az első és a hátsó tengely között. Köszönhetően az olyan, alapfelszereltségként kínált menetstabilizáló felszereléseknek, mint a DSC (dinamikus menetstabilizáló), az ADB-X (automata differenciál fék), valamint a HDC (lejtmenet-szabályzó), a BMW X5 nem csupán sportos teljesítménnyel volt felruházva, de képes volt az off-road terep támasztotta kihívásokkal is megbirkózni.

A BMW által kifejlesztett összkerékhajtás a kezdetektől fogva nem csupán optimalizálja a tapadást burkolatlan utakon és kedvezőtlen időjárási körülmények között, de tovább növeli a hajtási dinamizmust, minden kanyarvételkor. Minden egyes BMW modell, amelyet xDrive intelligens összkerékhajtással szerelnek – ellentétben más autógyártókkal, akik az összkerékhajtást túlnyomórészt az elsőkerék-hajtásból eredő tapadás-veszteség kompenzálására alkalmazzák –, a négykerék-meghajtás ellenére is fenntartja a hátsókerék-hajtásban rejlő jellegzetes vezethetőséget. Normál vezetési körülmények esetén így az intelligens rendszer oda továbbítja a nyomaték nagy részét, ahol arra a dinamikus vezetéshez optimális esetben szükség van: a hátsó tengelyre. Mindezek eredményeképpen a BMW jellegzetesen precíz kormányozhatósága összkerékhajtás esetén is gyakorlatilag hajtási befolyásoktól mentes marad. Nagyobb sebességű kanyarvételnél ráadásul a kormányreakció mértéke a hátsó kerekek felé továbbított nyomaték szerint optimalizálódik.

A példaértékű tapadás, a sportos dinamizmus és a fejedelmi kényelem innovatív kombinációjának köszönhetően már a legelső BMW X5 modellre is hatalmas kereslet mutatkozott, mindenekelőtt az Amerikai Egyesült Államokban, de Európában és a többi piacon is. 2005 közepén már a félmilliomodik BMW X5 gurult le a gyártószalagról. Az első Sports Activity Vehicle modellből összesen mintegy 620 000 darab készült a BMW dél-karolinai, spartanburgi gyárában, amely mára a BMW X modellek központi üzemévé vált. A jelenlegi BMW X modellek közül a BMW X5, a BMW X6, a BMW X3 és a BMW X4 is itt készül, illetve a BMW X5 M és a BMW X6 M modell is az Amerikai Egyesült Államokban „lát napvilágot”.

Bevált koncepció, új szegmens és BMW xDrive premier: a BMW X3

A Sports Activity Vehicle koncepció újabb járműkategóriákba való átültetésével 2004-ben a BMW újfent úttörővé vált. A BMW X5-höz képest kompaktabb méreteivel, valamint még agilisabb vezethetőségével a BMW X3 abszolút kivételnek bizonyult kategóriájában, amelyben éveken át egyedüli prémium modellként volt jelen. Mi több, a BMW X3 megkapta az állandó négykerék-meghajtás újabb verzióját, az intelligens BMW xDrive összkerékhajtást is. Rendkívül gyors reakcióidejének, elektronikusan vezérelt többtárcsás kuplungjának, valamint a DSC menetstabilizáló rendszerrel való összekapcsolásnak köszönhetően az új, intelligens rendszer, amely egyidejűleg a BMW X5-ben is bemutatkozott, verhetetlenül kedvező feltételeket biztosított a változó, igény szerinti erőátvitelhez.

A BMW X3 két egymást követő évben is elnyerte „Az év négykerék-meghajtású járműve”, illetve „Az év off-road járműve” díjakat az Auto Bild Allrad és az Off Road magazinok olvasói szavazásain.

A sikertörténet magabiztos folytatása: a BMW X5 második generációja

2006-ban, a BMW spartanburgi létesítményében megkezdődött a BMW X5 második generációjának gyártása. Megnövelt utasterével és még nagyobb kényelmével, luxus belső környezetével, még jobb hajtásrendszerével, valamint innovatív felfüggesztésével és vezetést támogató rendszereivel ismét kategória-etalon mércét állított fel. A BMW X5 második generációja egyúttal a bajor gyártó első modellje volt, amelyet opcionálisan hét üléssel is fel lehetett szerelni.

A modell 2007-ben és 2008-ban is elnyerte az Amerikai Egyesült Államokban működő és a járművek átfogó biztonságát vizsgáló intézet, az IIHS (Insurance Institute for Highway Safety) „Top Safety Pick” díját a törésteszten nyújtott kiemelkedő viselkedésével. Mi több, a példaértékű értékállóság is a BMW X5 védjegyévé vált. Mindezek eredményeként az egyik legelismertebb németországi autós szakmagazin, az Auto Bild 2007-ben és 2008-ban is „Az év értékbajnokának” választotta a BMW X5 második generációját. A modellből világszerte csaknem 730 000 példány kelt el, amellyel a BMW X5 újfent képes volt felülmúlni kategóriateremtő elődje elképesztő sikerét.

Innovatív koncepció a még nagyobb vezetési élményért: a BMW X6, az első Sports Activity Coupe

Miután a BMW két járműkategóriában is sikeresen alkalmazta a Sports Activity Vehicle koncepciót, új kategóriában nyitott: 2008 tavaszán a BMW bemutatta a világ első Sports Activity Coupe modelljét. A BMW X6, amelyet a BMW bemutatkozása óta az X5 modellel együtt az egyesült államokbeli Spartanburgban gyárt, különlegesen intenzív módon hangsúlyozza a BMW X modellekre jellemző menetdinamikát.

Az első Sports Activity Coupe úttörő szerepet vállalt az innovatív BMW ActiveHybrid technológiában is. A 2009-ben bemutatott BMW ActiveHybrid X6 lenyűgöző erejét egy nyolchengeres benzinmotor és két elektromos motor állította elő, amelyet a BMW xDrive intelligens összkerékhajtási rendszere igény szerint mind a négy kerék felé továbbított. 357 kW-os / 485 lóerős rendszerteljesítményével a BMW ActiveHybrid X6 piaci debütálásakor a világ legerősebb, szériagyártásban készült hibridhajtású járműve volt.

Sőt, 2009-ben két figyelemre méltó modellel bővült a BMW M GmbH által készített nagyteljesítményű sportautók sora. A BMW X5 M és BMW X6 M modellek által nyújtott összetéveszthetetlen vezetési élmény alapját az M TwinPower Turbo technológiával szerelt, speciálisan a két nehézsúlyú atléta számára tervezett V8-as benzinmotor, a 408 kW-os / 555 lóerős csúcsteljesítmény és a dinamikus teljesítmény-szabályzással társított, M-specifikus xDrive intelligens összkerékhajtás adta.

A BMW X1: a sokoldalú vezetési élmény példaképe a prémium kompakt szegmensben

2009 óta a BMW X modellekre jellemző vérpezsdítő vezetési élmény már a kompakt szegmensben is átélhető. A BMW X1 sokoldalúsága, sportossága, nagyfokú agilitása és élvonalbeli funkcionalitása lehetővé tette, hogy a BMW újfent sikereket érjen el egy újabb szegmensben. A kompakt méretekkel megáldott BMW X1 a kategória előfutáraként egyhamar világsiker lett, több mint 300 000 eladott példánnyal mindössze két és fél éven belül. Eddig a BMW több mint 640 000 X1 modellt értékesített világszerte.

A szériafelszereltség részeként kínált öt teljes értékű ülésével és 40 : 20 : 40 arányban osztott, dönthető hátsó üléssorával a BMW X1 bőkezű és változatos utasteret kínál a márka ügyfeleinek. A BMW TwinPower Turbo technológiával szerelt legkorszerűbb erőforrások garantálják az agilitást és a hatékonyságot. Motorváltozattól függően a BMW X1 az intelligens xDrive összkerékhajtási rendszerrel is felszerelhető, ahogyan a nyolcsebességes Steptronic automataváltó is elérhető opcionálisan a modellhez, a kategóriában egyedülálló módon. A BMW X1 többször is igazolta nagyfokú biztonságát, többek között az Euro NCAP töréstesztjén, amelyen megszerezte a maximális öt csillagot. A modell kifejező stílusáért megkapta az úgynevezett „red dot” díjat, az Auto Bild Design Díját és az Auto Zeitung Design Díját is. Mindezeken felül a BMW X1 értékállóság szempontjából is az egyik legstabilabb modell a kategóriában, amit 2010-ben az Auto Bild is elismert, az „Értékbajnok” díj odaítélésével.

Folyamatos fejlődés: a BMW X3 következő generációja és újabb lendület a BMW X4 képében

A minden szempontból jelentős fejlődés elengedhetetlen volt ahhoz, hogy a BMW X3 2010-ben debütáló második kiadása  megőrizze a márkára jellemző, összetéveszthetetlen vezetési élményt nyújtó karaktert. A középkategóriás SAV modell második generációja éppen ezért nem csupán még sportosabb és még hatékonyabb, de jelentősen tágasabb és kényelmesebb is lett, miközben funkcionalitása és innovatív felszereltségei is  fejlődtek. Az új BMW X3 is megkapta az Euro NCAP törésteszt maximális, ötcsillagos minősítését, amellyel megvédte az elődmodell tervezés terén kapott számtalan elismerését, egyúttal bebiztosította renoméját a közvélemény-kutatásokban és az értékállósági listán is.

A BMW ezt követően új lendületet adott a sikertörténetnek a prémium középkategória első Sports Activity Coupe modelljével. A vadonatúj BMW X4 2014-ben debütált, egy autóban egyesítve a BMW X modellekre jellemző karaktert a márka sportosan elegáns kupé-sziluettjével. A BMW X4, amely utánozhatatlan módon olvasztja egybe a vezetési élményt, a kifinomultságot és a modern funkcionalitást, hatféle motorváltozattal rendelhető, az alapfelszereltség részeként xDrive intelligens összkerékhajtással párosítva.

Csúcsformában a kategória csúcsán: az új BMW X5 és az új BMW X6

Tizenöt évvel az első kiadás debütálását követően a BMW X5 immáron harmadik generációjával folytatja a Sports Activity Vehicle koncepció sikertörténetét. Az új modell ismét mércét állított fel a BMW által megteremtett szegmensben a vezetési élmény, a hatékonyság, az erőteljes és kifejező dizájn, a sokoldalúság, illetve a luxus felszereltség tekintetében. Az SAV modell legújabb generációja opcionálisan hét üléssel is elérhető.

A BMW X modellcsalád legújabb tagja a vadonatúj BMW X6. A Sports Activity Coupe második generációja felfokozott dizájnelemekkel, még sportosabb karakterrel, még elegánsabb, luxus utastérrel és innovatív felszereltségekkel érkezett meg a piacra.

bmw_x_sorozat_15_ev_2

Néhány hasznos tanács a fűtési szezon kapcsán

A fűtési szezonban ügyelni kell a lakások megfelelő szellőztetésére, mert így elkerülhető a belső térben megtalálható allergének, valamint a szén-dioxid és a szén-monoxid okozta egészségkárosodás.

futesi_szezon

Az Országos Környezetegészségügyi Intézet (OKI) által összeállított tájékoztató szerint télen – a kevesebb szellőztetés miatt – a lakás levegőjében felhalmozódik a vízpára, ami a lehűlt falakon és ablakokon lecsapódik. A nedvesség penészgombák és poratkák megjelenésével, ezáltal különböző légúti megbetegedésekkel jár. Többnyire asztmát, illetve allergiát okoz. Az OKI ezért azt javasolja, hogy ha nincs az ablakokban légbevezető rés, mielőbb építtesse be a tulajdonos. Egyes esetekben arra is szükség lehet, hogy a friss levegő beszívását valamilyen gépi berendezéssel oldják meg. Ha ez nem lehetséges, akkor naponta többször valamennyi ablakot sarkig ki kell tárni, és így rövid ideig, de intenzíven szellőztessenek; e rövid, párperces idő alatt a párás, szennyezett meleg levegő kitódul a lakásból, és helyette száraz, friss, tiszta levegő áramlik be.

A fűtés megkezdése előtt fontos a portalanítás is – figyelmeztet az OKI. A bútorokon, a szőnyegekben, kárpitozott bútorokon megült porban sok, nyáron leülepedett pollen halmozódik fel, ezek a fűtésnél felkavarodnak, lebegnek, és légzőszervi panaszokat okoznak. E szennyeződések lerakódhatnak a fűtőtesten, vagy a helyiséget meleg levegővel ellátó klímarendszerben is. Ezért a fűtési szezon előtt javasolt kitakarítani a fűtőtestet, illetve kitisztíttatni a klímarendszert.

Az OKI tájékoztatójában olvasható továbbá, hogy a lakás levegőminősége légtisztítókkal is javítható. A légtisztítók elsősorban a por, a pollen, a dohányfüst és a baktériumok szintjét csökkentik a lakótérben, egyes típusaik a vírusok és az illékony vegyületek, szagok kiszűrésére is alkalmasak. Penész és atkaszennyeződés megszüntetésére nem alkalmasak, mivel ezeknél a kiváltó okot, vagyis az épületanyag nedvesedését kell megakadályozni.

Fűtési szezonban az ajtók-ablakok általában zárva vannak, a gyengén szellőztetett helyiségekben a szén-dioxid koncentrációja általában magasabb az ajánlott értéknél. Egészségkárosító hatása csak igen magas koncentráció esetén van ugyan, de rontja a belső térben tartózkodók közérzetét, koncentrálóképességét.

A nem megfelelő szellőztetés, az elégtelen légcsere következtében a szén-dioxid mellett a belső térből származó egyéb légszennyező anyagok mennyisége is feldúsul. Ezért azt ajánlják, hogy a lakás megfelelő szellőztetését biztosítsák légtechnikai rendszerek kiépítésével és nyitott ablak melletti takarítást javasolnak.

A fűtési szezon kezdetével megszaporodnak a szén-monoxid-mérgezések, ennek megelőzésére ajánlatos szakemberrel átnézetni a fűtő és tüzelőberendezéseket. Senki ne járassa a gépkocsi motorját zárt térben, különösen, ha lakáshoz közvetlenül kapcsolódó a garázs, és a nagyobb biztonság érdekében célszerű CO-érzékelőt beszerezni minden olyan helyiségbe, ahol nyíltlángú berendezés van. Érdemes olyan készüléket választani, mely tanúsítottan megfelel az EN 50291:2001 szabvány előírásainak.

A szervezet ellenálló-képességének biztosítása érdekében télen nagy szükség van a vitaminok pótlására. Az intézet azt is javasolja, hogy naponta legalább fél órát tartózkodjunk a szabadlevegőn, ha lehet, használjuk ki a napsütéses időszakokat, hiszen a napsugárzás feltétlenül szükséges a D-vitamin képződéséhez.

Forrás: MTI

Pillantsunk be egy rallyműhely kulisszatitkaiba!

Nemrégiben hatalmas sikernek bizonyult, hogy a Red Bull Global Rallycross sztárja, Ken Bock bepillantást engedett műhelytitkaiba, ezért a Ford Racing ‘All Access’ videosorozata most egy másik élvonalbeli csapat kulisszái mögé kalauzolja el a nézőket.

ford_fiesta_olsbergs_mse

Andreas Ericsson, az Olsbergs MSE (OMSE) csapat tulajdonosa megnyitotta svédországi rallyautó-műhelyét a Ford Racing stábja előtt, s a kamerák eddig sosem látott képsorokon rögzíthették, amint a szerelők felkészítik egy futamra a csapat Ford Fiesta ST versenygépét. Ericsson bemutatja a rajongóknak a helyet, ahol a Fiesták készülnek, és olyan különleges részegységekről is fellebbenti a fátylat, mint például a különleges sebességváltók, sőt bepillantást enged az általa “barlangként” emlegetett titkos helységbe, ahol az összeszerelés folyik.

A nézők emellett azokat a helyeket is megismerhetik, ahol a szerelők a Fiestákat javítják, vagy éppen a gumikat és a motorokat tesztelik. A műhely a szó szoros értelmében otthont ad az OMSE szerelői számára, hiszen a munkahelyek mellett itt több pihenőszoba, edzőterem és non-stop étterem is a csapattagok rendelkezésére áll. Az OMSE műhelyét bemutató film a Ford Racing ‘All Access’ videokampánya keretében készült. Ezek a videók közelebb hozzák a rajongókat kedvenc csapatukhoz és versenyzőikhez, legyen szó akár a NASCAR, az IMSA, az NHRA, a Formula Drift versenysorozatokról, akár a Red Bull Global Rallycross világáról.

Győr-Budapest ultramaraton: 2015-ben ismét ötnapos lesz a verseny

A jövő évben ismét a klasszikus, Bécs-Sopron-Győr-Tata-Budakeszi-Budapest útvonalon rendezik meg az idén kivételesen Győr és Budapest között lebonyolított ultramaraton futóversenyt.

gyor_budapest_ultramaraton

A szervezők tájékoztatása szerint 2015-ben a második szakasz érdekességének ígérkezik, hogy a Hanságot elhagyva Mosonmagyaróvár irányában halad tovább a mezőny, onnan pedig a Szigetközben, festői szépségű tájakon futva érkezik Győrbe. Ugyancsak újítás lesz, hogy azok számára, akik nem vállalkoznak az ötnapos megméretésre, háromnapos betétversenyt rendeznek Győr és Budapest között, 142 kilométeres útvonalon.

A rövidebb táv létjogosultságát mutatja, hogy a csütörtökön zárult idei versenyen 31-en indultak, és csak egy futó adta fel a küzdelmet. A 31 résztvevő között 11 nő is rajthoz állt, ők valamennyien célba értek. A győztes Marton-Mlecsenkov Évánál csak öt férfi volt gyorsabb.

Forrás: MTI

Visszatér az ikonikus Technics audiomárka

A Panasonic Corporation visszahozta az európai piacra a korábban rendkívül népszerű, ikonikus Technics audiomárkát. A hat év elteltével ismét megjelenő Technics Hi-fi termékeket decembertől lehet majd kapni az európai üzletekben, majd később, fokozatosan a világ más részein is.

technics_reborn

A piaci bevezetést, a Technics project igazgatója, Michiko Ogawa jelentette be még szeptember elején. Ogawa – aki korábban Technics audio mérnök volt, ugyanakkor népszerű és közismert jazz zongorista Japánban – elmondta, hogy az új termék a ‘Technics Definitive Sound’ koncepcióra alapul, amely az elmúlt évtizedek audio fejlesztéseinek, szaktudásának összegzése. A koncepció három fő technikai elem köré épül:

‘Accurate Digital Technology’ (Pontos Digitális Technológia): ez hivatott biztosítani, hogy a jelátvitel a lehető legpontosabb legyen a megfelelő áramellátás mellett.

‘Noiseless Signal Technology’ (Zajtalan Jel Technológia): ez jelentősen csökkenti a zajt annak érdekében, hogy a digitális audio technológia a lehető legjobb teljesítményt nyújtsa.

‘Emotive Acoustic Technology’ (Érzékeny Akusztikus Technológia): ez a kristálytiszta hangról és térélményről gondoskodik, ultra-nagy sávszélességben és nagy dinamikai tartományban.

Ogawa szerint az új Technics legfontosabb küldetése azonban az, hogy egyedülálló, eddig nem tapasztalt, magával ragadó zenei élményt nyújtson.

„Fiatalon újabb és újabb zenei felfedezéseket teszünk és megihletnek bennünket az új zenei irányzatok. Ám felnőve az élet ügyes-bajos dolgai elfordítanak minket a zenétől és talán teljesen el is feledkezünk arról, mennyire szerettünk egykor zenét hallgatni. Az új Technics termékekkel az a célunk, hogy felidézzük a zenehallgatás nagyszerű élményét, hogy „fedezzük fel újra a zenét”. Ehhez a Technics a csak rá jellemző, magával ragadó hanghatással járul hozzá – azzal a zenehallgatási élménnyel, amit, úgy tűnik, elveszítettünk az évek során.” – mondta Ogawa megvilágítva a „Zene újrafedezése” szlogen hátterét.

Két új Hi-fi Audio rendszer sorozat

A Technics két új sorozattal indít a piacon: a Reference Class R1 sorozat és a prémium kategóriát képviselő C700 rendszer kerül az üzletek polcaira decemberben.

A Reference Class R1 sorozatban három hi-fi audió komponens gondoskodik az egyedülálló zenei élményről:
• az SE-R1 sztereó erősítő
• az SU-R1 hálózati audiovezérlő
• valamint az SB-R1 hangszórók.

A Premium Class C700 sorozat – amely kifinomult stílusával nyújt az érzelmekre ható élményt – négy elemet tartalmaz:
• az SU-C700 erősítőt
• az ST-C700 hálózati audio lejátszót,
• az SL-C700 CD-lejátszót
• és az SB-C700 hangszórókat.

A hálózati audió lejátszók új rendszere kompromisszumok nélkül nyújt kiváló hangminőséget, amelyhez igénybe veszi a Reference Class sorozatban alkalmazott technológiákat.

A Technics termékeket decembertől lehet megvásárolni a boltokban. A termékekről további információért kérjük, keressék fel a technics.global Facebook oldalát vagy Twitteren: @technics.

Az új Opel Corsa magasra teszi a mércét kategóriájában

Valódi bestseller a 32 év alatt 12,4 milliós sorozatnagyságban forgalomba került Opel Corsa, amely az Astrával együtt a márka sikermodellje – tartósan több mint egy negyedét teszi ki az értékesítésnek, a nyugat-európai kiskocsi-kategóriában pedig a negyedik helyen áll, sőt Németországban és az Egyesült Királyságban második.

opel_corsa_2015_gyari_3

Amikor tehát az év vége felé Eisenach és Zaragoza elkezdi termelni az ötödik nemzedéket, olyan új sztár indul útjára, amelynek feladata az eddigi siker továbbépítése. Jók is az esélyei, hiszen új futó- és optimalizált kormányműve egészen más érzéssé teszi a vezetését, s az autó egyesíti magában a német mérnöki tudást, a vonzó designt, a digitális kapcsolattartást, illetve a kiváló ár-érték arányt. Modern benzines és dízel turbómotorok adnak le nagy teljesítményt, csekély fogyasztással.

„Rokonszenves fellépése és jó helykihasználása sok elismerést szerzett a Corsának “, mondja Dr. Karl-Thomas Neumann, az Opel Group főnöke. „Biztos vagyok, hogy az ötödik nemzedék még sikeresebb lesz a modern asszisztencia- és infotainment-rendszereivel, a vezetés új érzése pedig mindenkit meglep majd.“

Abszolút precizitás: új futó- és kormánymű

A Corsa alapjaitól újonnan fejlesztett futóművében egyetlen alkatrész sem maradt a régi. A jármű súlypontja öt milliméterrel mélyebbre került, a stabilitást új geometria és merevebb bölcső fokozza – jobb lett a legördülés, a kormányreakció és a sajátkormányzási viselkedés. Eredményképpen az ötödik generációs Corsa biztosan fekszik a kanyarban, elnyeli az úthibákat, egyszerre lett biztosabb és komfortosabb. Az új, sebességfüggő rásegítésű elektromos szervokormány módosított konstrukciója és átkalibrált szoftvere precízebb visszajelzést ad, s egyenesben illetve kanyarban egyaránt kiválóan viselkedik.

Váltás: modern háromhengeres és új sebességváltó

Az új Corsa teljesen friss fejlesztésű háromhengeres, közvetlen benzinbefecskendezésű turbómotorja nemrég mutatkozott be az Opel ADAM gépteteje alatt. Az alumíniumból készült, ellenirányban járó kiegyensúlyozó tengellyel ellátott, 1.0 ECOTEC Direct Injection Turbo csendessége, sima járása és komfortja új mércét állít fel az ekkora háromhengeresek körében. Két teljesítménylépcsővel – 66 kW/90 LE és 85 kW/115 LE – gyártják. Mindkettő teljesíti az Euro 6-os normát, a 66 kW/90 LE változat fogyasztása pedig csak 4,3 l/100 km vegyes használatban, károsanyag-kibocsátása 100g/ CO2. Az új kismotor nemcsak csendes járásával tűnik majd ki, hanem a már alacsony fordulatszámon elérhető nyomatékkal, amely egységesen 170 newtonméter, 1800/percnél.

Ezek mellett kapható az új Opel Corsa 1,2 és 1,4 literes négyhengeresekkel is. Újdonság a programban az 1.4-es benzines turbó, amely 74 kW/100 LE és 1850 – 3500/percnél kifejtett 200 newtonméter leadására képes – ez a hajtóműválaszték legjobbja. Szintén Euro 6-osra átdolgozott két 1.3 CDTI dízel (55 kW/75 LE és 70 kW/95 LE) egészíti ki a palettát. A Corsa piaci bevezetésekor legtakarékosabb dízelváltozat – 70 kW/95 LE, ötfokozatú sebességváltó és fékezési energia-visszanyerő rendszer – CO2-kibocsátása csupán 85 gramm per kilométer, kombinált fogyasztása pedig 3,2 liter, amivel az A+ hatékonysági kategóriába tartozik (VO [EG] Nr. 715/2007).

Szerepet játszanak a komfortban és a kis fogyasztásban az új sebességváltók is: a benzines turbókhoz új, kompakt hatfokozatú jár, minimális belső súrlódással. Kisautókban eddig ismeretlen kényelmet a hatfokozatú automata valósít meg, de simán kapcsolgat az Easytronic 3.0 robotváltó is az 1.4 literes benzines motorral (66 kW/90 LE), kiváló fogyasztással (4,7l/100km, 110g/km CO2). Az Easytronic egyesíti az automata komfortját a manuális váltó hatékonyságával, és kiváló alternatívát nyújt az árérzékeny, de automatát kedvelő vásárlóknak.

Stílusos: Opel designfilozófia, takaros belső tér, új IntelliLink

Vonzóbb lett a Corsa stílusa is. Dinamikus sziluettje, szoborszerű formája és precíz részletei az Opelre jellemző designfilozófiát tükrözik. Áttervezett frontjának elegáns, szárny-alakú fényszórója, ledes nappali világítása, trapéz-hűtőmaszkja és a nagy villámemblémát büszkén viselő domináns krómléce magára vonja a figyelmet. Nyúlánkabb és atletikusabb lett a hátsó rész is. A 4,02 méteres kocsi öt személynek nyújt kényelmes férőhelyet – sportos három- és családbarát ötajtós kivitelben egyaránt.

Belül megkapó az anyagok és a kidolgozás minősége. Látványos, egyben letisztult a vezetőhely, amelyet kívánságra ellátnak az IntelliLink infotainment rendszer hétcolos, színes érintőképernyőjével is. Ez hozza be az Apple iOS és az Android okostelefonok világát a remekül kapcsolódó Corsába. Az autós olyan alkalmazásokat használhat, mint a navigációs BringGo, a rádió- és podcast-világvevő Stitcher és Tune-In, illetve a Siri Eyes Free hangvezérlés, amellyel sms-eket lehet diktálni, vagy e-maileket felolvastatni.

Asszisztencia: modern rendszerek fokozzák a komfortot és a biztonságot

„Olyan élményt akarunk nyújtani a Corsával, amely kiemeli a kategóriában komfort és biztonság terén“, mondja Dr. Karl-Thomas Neumann. „Ezért ilyen sok benne az új technika.“ A széria City-mód például gombnyomásra teszi könnyűvé a kormányzást kis sebességnél, a szintén alapfelszerelés emelkedőn elindulási asszisztens pedig két másodpercig nem engedi visszagurulni az autót.

Egyébként is sok olyan kellemes opciót kínál az új Opel Corsa, amely csak nagyobb kocsikból volt ismerős. Az automatikusan kormányzó továbbfejlesztett parkolóasszisztens gombnyomással aktiválható, ultrahangos érzékelőivel felismeri az alkalmas üres helyet, kiszámítja a szükséges manővert, és beáll a járdához képest merőlegesen vagy párhuzamosan. Mindig hozzá tartozik a holttér-figyelmeztető, amely szintén ultrahanggal tapogatja le az autótól balra és jobbra eső háromméteres területet, nincs-e ott a vezetőnek láthatatlan akadály. Ha másik jármű érkezik oda, jelzőfény villan fel a megfelelő oldali külső tükörben. Tovább fokozza a biztonságot a második generációs Opel frontkamera jelzőtábla-felismerője, távfény- és sávtartó asszisztense, valamint követési távolság jelzője és ütközésveszély-figyelmeztetése. Ezen felül a Corsa elérhető Bi-Xenon világítással is, amely a kanyarfényszórót is magában foglalja.

2015-ben is lesz WSR a Hungaroringen

A tizedik évad épphogy befejeződött, máris elkezdődött a 2015-ös World Seris by Renault. A díjátadó ceremónián a Renault Sport Technologies kiadta a következő év versenynaptárát. A hat Forma– 1-es pálya, köztük az „örökös” Hungaroring mellett megtörtént a várva várt visszatérés Le Mans-ba és Silverstone-ba; a World Series by Renault 2015-ben minden eddiginél nagyobb forma-formáló szerepet vállal az F1 felé vezető úton.

wsr_world_series_by_renault

Három jó hírrel kecsegtet a Renault: az első, hogy a Hungaroringre, a WSR legnépszerűbb pályájára immáron kilencedik alkalommal is visszatér a családi autóversenyes hétvége, ezúttal újra nyáron (ez a második jó hír), rögtön az iskolai időszak befejezése után: 2015. június 13–14-én. A mogyoródi pályára a World Series by Renault 2005-ben indult sikertörténete óta a legtöbbször látogatott el a sorozat, amely tíz éves története alatt a legfontosabb F1-es előkészítővé nőtte ki magát. (Az idén versenyző Forma–1-es pilóták hatvan (!) százaléka a WSR-ben edződött.)

A jövő évi versenynaptárba visszatért a versenyzők által szintén kedvelt Silverstone is; már a tizedik évad alatt is folyton jelezték a pilóták és csapatok, hogy szívesen visszatérnének a legendás pályára, ahol – Magyarország mellett – óriási népszerűségnek örvend a Renault Világsorozata. (Rendszeresen ez a két pálya, tehát a Hungaroring és Silverstone adja a legmagasabb, hétvégénként százezer fölötti nézőszámot!)

Változás történt Franciaországban is. Négy fantasztikus versenyhétvége után a Paul Ricardon, a Renault Sport Technologies a visszatérés mellett döntött: 2015- ben a Le Mans-i Bugatti Circuitre látogat a WSR szeptember végén.

További fontos feladat, hogy közvetlen Forma–1-es környezetben is versenyezzenek a WSR királykategóriájának pilótái, így ismét bekerült a naptárba a Formula 3.5-ös sorozat a Monacói Forma–1-es Nagydíj betétfutamaként.

„A World Series by Renault tíz éve csodálatos egyvelegét kínálja a pályán és a pálya mellett zajló eseményeknek, több mint ötmillió néző előtt” – mondta a Renault Sport Technologies versenyigazgatója, Jean-Pascal Dauce. „Megünnepelve ezt a tíz évet, úgy kívántuk összeállítani a versenynaptárt, hogy Forma–1-es, valamint a Renault számára fontos pályákat vegyítsünk. Fontos az egyensúly a pályák között, hogy pilóták a lehető legjobban felkészülhessenek az élvonalbeli versenyzésre.”

És végére a harmadik jó hír. Tavaly kifutott a Mégane Trophy, így idén „csak” formaautós versenyeket láthattak a nézők. Viszont jövőre új kategóriával bővül a WSR, az R.S. Trophyval, amelyben a Párizsi Autószalonon leleplezett, 1100 kilogrammos, 500 lóerő és 300 km/h sebesség felett teljesítő Renault Sport R.S. 01 versenyautókkal állnak rajthoz a pilóták.

A World Series by Renault (WSR) 2015-ös versenynaptára:

Április 25–26.: Motorland Aragón, Alcañiz, Spanyolország

Május 30–31.: Circuit de Spa-Francorchamps, Spa, Belgium

Június 13–14.: Hungaroring, Mogyoród, Magyarország

Augusztus 29–30.: Silverstone Circuit, Northamptonshire, Anglia*

Szeptember 13–14.: Nürburgring, Nürburg, Németország

Szeptember 26–27.: Bugatti Circuit (Circuit des 24 Heures), Le Mans, Franciaország

Október 17–18.: Circuito de Jerez, Jerez de la Frontera, Spanyolország

Versenyek kizárólag a Formula Renault 3.5-ös sorozat számára:

Május 24.: Monte-Carlo, Monaco (Forma–1-es betétfutam)

Red Bull Ring, Spielberg

Néhány mondatban a WSR-ről

A Renault Világsorozata (World Series by Renault) minden korosztály számára, nemtől függetlenül szüntelen szórakozást nyújt! A programok folyamatosan zajlanak: a pályán Forma–1-es szintű professzionális autóversenyek három fő (két forma- és egy túraautós) kategóriában, látványos, például Forma–1- es és akrobatikus bemutatókkal fűszerezve a versenyek között. A WSR egyik különlegessége, hogy a pálya mellett is számos szórakozási lehetőség kínálkozik vidámparkkal, szimulátorokkal, gokarttal, vetélkedőkkel, KRESZ-parkkal, véradással. A teljesen ingyenes rendezvény tehát nem afféle „szakbarbár”, kizárólag csak a benzingőzért rajongó megszállottaknak szóló, hanem családoknak, baráti társaságoknak is kiváló hétvégi program. 2015. júniusában a WSR kilencedik alkalommal látogat Magyarországra. A Hungaroringre eddig már több mint egymillióan látogattak ki a WSR versenyhétvégéi idején.

 

Budapest új villámtöltője a Graphisoft Parkban

Az idén 15 éves Graphisoft Park egy újabb innovatív fejlesztését mutatta be a bérlőinek és Budapestnek.

nissan_toltoallomas_graphisoft

Elmondásuk szerint a világban és az EU-n belül is egyre hangsúlyosabbá válnak az elektromos hajtású járművek. Az USA és több nyugat-európai ország is komoly erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy népszerűsítsék az elektromos árammal hajtott autókat, és elősegítsék azok elterjedését. Az Európai Unió hazánk számára több olyan elvárást fogalmazott meg, melyek ennek elterjedését szorgalmazzák. Hazánkban ezt a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) által meghirdetett Jedlik Ányos Terv (JÁT) fogja össze, melynek célja az elektromos közúti közlekedés elterjedése, az elektromos járműipar illetve a hozzá kapcsolódó szolgáltatások, fejlesztések elősegítése és koordinálása.

Az NGM-el szorosan együttműködő Jedlik Ányos Klaszter (JÁK) szakmai támogatásával a különböző iparágakhoz tartozó gazdasági és technológia cégek itt egymásra találtak és ehhez a szellemiséghez próbáltak meg a maguk módján hozzájárulni.

A Graphisoft Park a Budapest Taxival és a NISSAN-nal közösen létrehozta Budapest első „eTaxi Droszt”-ját, ahol lehetőség nyílik az elektromos autók és taxik villámtöltésére is. Így a Parkban dolgozók már közvetlenül is élvezhetik az e-mobilitás előnyeit. Lehetőség nyílik minden parkban dolgozó és látogató számára, hogy ezentúl környezetbarát eTaxival közlekedjenek a városban és így hozzájáruljon az élhetőbb fővárosunkhoz.

Az eseményen ünnepélyesen átadásra került Budapest első zöld eTAXI Drosztja az elektromos villámtöltővel, valamint a Budapest Taxi bemutatta elektromos flottájának egy újabb tisztán elektromos autóját, amely a korábbi kettő után egy harmadik Nissan LEAF.

A fiatalok 96 százaléka az internetre bízza a diagnózist az orvos helyett

A 20 éves fiatalok 96 százaléka az interneten diagnosztizálja magát, majd már kialakult véleménnyel keresi fel az orvost – derül ki a legjobborvos.hu felméréséből. A kutatás azt is megállapította, hogy szívesebben jelentkezünk online egy vizsgálatra, mint telefonon.

internet

A legjobborvos.hu holnap felmérésében 300 aktív internetfelhasználó vett részt. A 13-77 éves megkérdezettek 25 százaléka férfi, 75 százaléka nő, átlagéletkoruk pedig 38 év volt. A kérdőív az internet az orvos-beteg viszonyra gyakorolt hatásait vizsgálta: többek közt azt, milyen szerepe van a világhálónak az orvosválasztásban, a kezelésekre való jelentkezésben, illetve a tünetekről való tájékozódásban.

Terjed az „e-páciens” jelenség

A felmérés eredményei alapján a válaszadók többsége, 73-96 százaléka keres rá az interneten a tüneteire, mielőtt felkeresné az orvost, és már kialakult véleményét közli a szakemberrel. Az arány a 20 évesek esetén a legmagasabb: ők 96 százalékban tájékozódnak online lehetséges betegségeikről. Legtöbbjük el is hiszi, amit itt olvas: mindössze 13,14 százalék kételkedik az interneten megjelenő egészségügyi információk hitelességében.

Az orvosválasztásnál nem, de a bejelentkezésnél a net vezet A 20-40 éves páciensek leginkább barátaik ajánlása alapján választanak orvost (85-90 százalék). A 20 évesek második leggyakrabban az internetet hívják segítségül, a 30-50 évesek pedig a háziorvosnál érdeklődnek. Orvosválasztásnál a legfontosabb a szakember tapasztalata: erre 5-ből 4,7 pontot adtak a kérdőívet kitöltők. Ezután a korábbi páciensek véleménye (4,3 pont), illetve a kezelések ára (4,2 pont) következik. A vizsgálatra legszívesebben online jelentkeznek: 68 százalék választaná ezt az utat, főként a 20 éves korosztály (83 százalék). Az is kiderült a kutatásból, hogy az alanyok a magánorvosokban jobban bíznak, mint az állami ellátásban, főként a plasztikai sebészet, a fogászat és a nőgyógyászat szakterületén.