Főoldal Blog oldal 563

Ziaja kozmetikumok: ápoljuk bőrünket a természet erejével!

A megfelelő kozmetikum kiválaszása nem egyszerű feladat. A termék használata során elsőre tapasztalható bőrérzet mellett egyre többen odafigyelnek arra is, hogy az adott szépségápolási készítmény tartósan nyújtson jótékony hatást bőrük számára.

A titokzatos lakó a Bálnában, októberben

A CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon október 16-án mutatják be a Bálnában A titokzatos lakó című film restaurált kópiáját Ágoston Béla zenéjével. Ez az alkotás volt Alfred Hitchcock első, igazán nagy sikere. Az 1927-ben forgatott némafilmhez ma komponált zenét a szerző és barátai játsszák.

alfred_hitchcock

A történet a krimik ismerős alaphelyzetéből indul. A Bunting család elszörnyedve követi a Londont rettegésben tartó gyilkosságokról szóló híreket. Amikor egy titokzatos lakó érkezik albérletükbe, sokkal közelebb kerülnek a rejtélyhez, mint szeretnék. A házaspár lánya, Daisy manökennek készül és természetesen nincs ellenére a nyilvánvalóan jómódú albérlő közeledése, ám a titokzatos Mr. Drew pont azokon az estéken tűnik el hosszabb időre, amikor újabb lányok halnak meg a gyilkos keze által Vajon ez véletlen egybeesés?

A legendás angol színész, Ivor Novello főszereplésével készült mű ma is a székhez szegezi a nézőt, a gyönyörűen restaurált kópia vizuális tekintetben is élményszerű, ez volt a rendező, Alfred Hitchcock első, igazán nagy sikere. Így emlékezett: „Itt alkalmaztam először a magam stílusát… szinte azt lehet mondani, ez volt az első filmem” – mondta, pedig már öt éve dolgozott a szakmában.

Egy jeles Hitchcock-szakértő szerint ez a film mutatja be először a rendező vonzalmát a szex és gyilkosság, illetve a halál és extázis párhuzamos bemutatása iránt. Később rendezői védjeggyé vált a film nyitójelenete, a sikító szőke nő. Olyan nevezetes alkotásaiban tárt vissza ehhez, mint a Madarak, a Psycho vagy a Vertigo. Hitchcock később is szívesen alkalmazta A titokzatos lakóban kikísérletezett beállításokat, ha a szorongás lélekállapotát akarta filmvászonra vinni.

Részletek: www.cafebudapestfest.hu

A Játékkészítő: klipforgatás és rajongók

Soha vissza nem térő alkalom: néhány szerencsés rajongó ott lehet A Játékkészítő című szuperprodukció fináléjának klipforgatásán, Radics Gigi, Bereczki Zoltán, és a Király testvérek társaságában.

Csodák pedig vannak. Aki nagyon akarja és hisz benne, beteljesedik az álma. Röviden erről szól az év talán legnagyobb szuperprodukciójának kikiáltott, A Játékkészítő című pop-musical, amit december végén mutatnak be, mások mellett Alföldi Róbert, Pokorny Lia, Szabó Győző és Nagy Feró szereplésével.

A darab alkotói most a rajongóknak is beteljesítik az álmát. Azok közül, akik az előadás közösségi oldalán (https://www.facebook.com/ajatekkeszito) megírják, melyik kedvenc énekesükkel találkoznának szívesen, négy szerencsést sorsolnak, akik jelen lehetnek A Játékkészítő fináléjának klipforgatásán. A rádiókból már jól ismert, Álmodd meg a csodát! című dal klipje október elején forog majd, az előadók, Radics Gigi, Bereczki Zoltán, Király Linda és Király Viktor részvételével.

 

Minden, amit a Citroën C4 Cactus-ról tudni kell

A világ és vele a fogyasztók elvárásai rohamosan változnak… És hogyan tud mindezzel lépést tartani az autóipar? A Citroën például nem mindennapi alternatívát kínál a kompakt személyautók kedvelőinek: a Citroën C4 Cactus-t. Az alsó középkategóriában meglehetősen régóta ugyanazok a meglehetősen kötött sztereotípiák uralkodnak. Ebbe az „állóvízbe” érkezik most a Citroën C4 Cactus a maga meghökkentően egyedi formájával, a kellemeset a hasznossal barátkoztató megoldásaival. A cél egyértelmű: azt adja a gyártó az ügyfeleknek, amire valóan szükségük van.

citroen_c4_cactus_001

A Citroën C4 Cactus új képlettel fejezi ki a modern autózás egyik legfontosabb tételét:

– még több dizájn

– még több kényelem- még több hasznos technológia- még több takarékos megoldás Az új képletet a Citroën sajátos gondolkodásmód mentén bontja kii:

Emeljük ki azt, amit az ügyfelek valóban fontosnak tartanak. A technológiai újítások és a karakteres dizájnelemek szolgálják a kényelmet, az egyszerű használatot és az alacsonyabb fenntartási költségek elérését.

> Az Airbump rendszerrel hasznos, esztétikus és igény szerint személyre szabható újdonságot kínál a Citroën, mely nemcsak az autó stílusát teszi karakteresebbé, de a karosszériát is védi.

> A felhasználóbarát, 100%-ban digitális vezérlőfelület tágasabb vezetőhelyet eredményezett, ahol a kezelőgombok a 7 colos érintőképernyő körül kaptak helyet.

> A nagyméretű első ülések kényelmes kanapéra emlékeztetnek.

> A tetőbe épített utasoldali légzsák (Airbag In Roof technológia) igazi világújdonság, mely nagyobb teret és több rakodóhelyet biztosít az elöl ülő utas számára.

> A hővédelemmel ellátott panoráma üvegtetőnek köszönhetően fényárban úszik az utastér – anélkül, hogy felmelegedne.

Szabaduljunk meg mindentől, ami felesleges – így költséget csökkentünk. Az optimalizált kialakítású padlólemezhez a legújabb generációs, hatékony motorok társulnak: a Citroën C4-nél 200 kg-mal könnyebb C4 Cactus a kiváló vezetési kényelmet alacsony üzemanyag-fogyasztással párosítja (a dízelváltozat CO2-kibocsátása csupán 82 g/km, fogyasztása 3,1 l/100 km, a benzines változat CO2-kibocsátása pedig kevesebb mint 100 g/km).

Dizájn

A még dizájnosabb megjelenés érdekében először is össze kellett békíteni az esztétikust a hasznossal, meg kellett találni a megfelelő méreteket, és a legmesszebbmenőkig szem előtt kellett tartani a hatékonyságot.

A Citroën C4 Cactus a legendás elődökhöz hasonlóan gyorsan bevési magát az emlékezetünkbe. Meghatározó stílusjegyei:

> a letisztult, sallangmentes felületek,

> a mindenfajta agresszivitástól mentes, töretlen vonalak,

> a lebegő hatást keltő háromszögablak és tető,

> a LED-es nappali fények és az Airbumpokba integrált fényszórók adta formabontó világítás,

> a szigorúan funkcionális dizájnelemek (az Airbumpok és a kerékjárati ívek a védelmet, a tetőrudak a szállítási lehetőségeket, a panoráma üvegtető a fényt hangsúlyozzák).

Airbump: világújdonság a Citroën-től

Ez a megoldás a dizájn lényegét testesíti meg azáltal, hogy egy stíluselemhez konkrét funkciót rendel. Az autó oldalába és lökhárítóiba épített Airbump elemek grafikusan is tagolják a Citroën C4 Cactus karosszériáját. Az Airbump betétekkel a személyre szabás lehetőségei is bővültek: a négyféle (fekete, szürke, bézs és csokoládé) színben rendelhető elemek a tízféle karosszériaszín és háromféle belső stílusvilág (Stone Grey szürke, Habana Inside barna és Purple Inside lila) mindegyikével variálhatók.

Az Airbump ezen felül tényleges védelmet nyújt a mindennapok apró megpróbáltatásaival szemben. A hőre lágyuló poliuretánból készült rugalmas felületben lévő levegőkapszulák csökkentik az ütközések erejét. Az Airbumpok nem igényelnek különleges karbantartást, ugyanakkor közvetlenül hozzájárulnak a karbantartási és javítási költségek csökkentéséhez.

Ez az egyszerre esztétikus és praktikus újdonság nyugodtabbá teszi a városi forgalomban való közlekedést.

citroen_c4_cactus_004

A Citroën C4 Cactus optimális arányai is a stílust, a vezetési és utazási kényelmet szolgálják:

> 2,60 méteres tengelytávolság (ugyanannyi, mint a Citroën C4-é),

> kompakt méretek (hosszúság: 4,16 m, szélesség: 1,73 m),

> stílusos és ergonomikus profil 1/3 rész üveg-, 2/3 rész lemezfelülettel,

> aerodinamikai szempontból optimalizált, mindössze 1,48 méteres magasság,

> csökkentett túlnyúlások, a sarkokra került kerekekkel.

Kényelem

Az első lépés: minél nagyobb helyet kínálni a vezetőnek és utasainak. A levegősebb utastér ráadásul könnyedebb és barátságosabb hangulatot áraszt.

A vízszintesen tagolt, alacsony műszerfal nagyobb helyet hagy az első utas számára, de nem fosztja meg a könnyen hozzáférhető tágas rakodóhelyektől sem. Ezt egy 100%-ban digitális vezérlőegység alkalmazásával és a vezetőhely optimális kialakításával sikerült elérni:

> a műszerfal helyett a tetőbe építették be az utasoldali légzsákot (Airbag In Roof technológia);

> a kezelőgombok helyett 7 colos érintőképernyőn irányítható az autó minden funkciója (klíma, média, navigáció, beállítások, telefon, internetes szolgáltatások, vezetést segítő rendszerek);

> a hagyományos műszercsoport helyét digitális kijelző vette át;

> az ETG robotizált váltóval felszerelt változatoknál a hagyományos váltókar szerepét az „Easy Push” rendszer vette át. Az egyszerűsített rendszer a műszerfal alsó részén található fokozatválasztóból és a kormányon lévő kapcsolókarokból áll, melyek a sebességfokozatok manuális kapcsolását teszik lehetővé.

A nagyméretű első ülések is az új szellemben fogantak: a tervezők egyszerűen egy kényelmes kanapét építettek az autóba.

citroen_c4_cactus_005

Térdmagasságban a Citroën C4-ével megegyező nagyságú lábtér áll a hátsó utasok rendelkezésére. Az ugyancsak azonos tengelytávnak köszönhetően a Citroën C4 Cactus kompaktabb méretei ellenére is (4,16 méter hosszú) ugyanakkora helyet kínál utasainak, mint a Citroën C4. Emellett a Citroën C4 Cactus csomagtere is kellően tágas: 358 literes.

A második lépés a kényelemérzet növelése érdekében: elegáns, de fesztelen hangulat kialakítása. Az utastérben sajátosan letisztult belső dizájn játszik kulcsszerepet, játékos utalásokkal az utazás témaköreire:

> az ajtókilincsek bőr behúzói, a műszerfali felső rakodóhely vasalásai és tűzései a patinás utazóládák elemeit idézik;

> háromféle színösszeállításban választhatók az ülés- és ajtókárpitok, valamint a műszerfal borítása (Stone Grey, Purple Inside és Habana Inside).

Hasznos technológiai megoldások

A Citroën C4 Cactus-on alkalmazott technológiák az autóvezetők tényleges igényeire épít: könnyen használhatók, mindenki számára elérhetők és interaktívak.

100%-ban digitális, 100%-ban érintőképernyős, 100%-ban felhasználóbarát vezérlőfelület

A szériában kínált, 7 érintőgombbal rendelkező 7 colos érintőkijelzőn keresztül a modern autóktól elvárt valamennyi funkció vezérelhető (az egyes berendezések változattól függően rendelhetők):

> automata légkondicionáló,

> média (rádió, audio streaming, hordozható készülékek csatlakoztatása, zenetárolás, saját fényképek megjelenítése),

> navigáció (madártávlati nézet, sebességkorlátozások megjelenítése, forgalmi viszonyok figyelése, a legkevesebb üzemanyag-fogyasztással járó útvonal kiválasztása),

> vezetést segítő rendszerek (tolatókamera képének megjelenítése, Park Assist, programozható sebességkorlátozó és -szabályozó),

> telefon (Bluetooth-kihangosító, névjegyzék és profilképek, konferenciahívások kezelése),

> online szolgáltatások (3G kapcsolaton keresztül elérhető Citroën Multicity Connect weboldal),

> beállítások (interaktív kezelési útmutatóval).

Európa néhány országában a Citroën C4 Cactus-ból a 7 colos érintőképernyőn keresztül – melyhez egy 3G modem csatlakoztatható – a Citroën Multicity Connect weboldal autós használatra kifejlesztett alkalmazásai is elérhetőek:

> az „Üzemanyag” alkalmazás elvezeti a legközelebbi és/vagy a legolcsóbb benzinkúthoz,

> hoteleket és éttermeket kereshet az „Arany Oldalak” és a „Trip Advisor” segítségével,

> az aktuális forgalmi helyzetről a „Michelin Trafic” tájékoztat,

> a veszélyzónákra a „Coyote” figyelmezteti.

citroen_c4_cactus_002

Az alkalmazásokat teljes mértékben integrálták a gépjármű rendszerébe, így az a gépjármű adatainak (helyzet, sebesség, útvonal, üzemanyagszint stb.) figyelembevételével mindig az aktuális igényeknek megfelelő információkkal szolgál.

100%-ban hasznos vezetést segítő rendszerek

A nyugodt vezetés és a mindennapok megkönnyítése érdekében a Citroën C4 Cactus számos vezetést segítő rendszert kínál:

> A Park Assist segít parkolóhelyet keresni, majd automatikusan bekormányozza az autót a kiválasztott helyre. A vezetőnek csak a gáz- és a fékpedált kell kezelnie.

> A tolatókamera az érintőképernyőn jeleníti meg a parkolási manővereket.

> Az emelkedőn/lejtőn történő indítást segítő rendszer 2 másodpercig automatikusan lefékezve tartja az autót. A fékpedál felengedésekor a gépjármű a 3%-nál nagyobb emelkedőn is könnyen elindul anélkül, hogy visszagurulna

> A statikus kanyarvilágítás egy kiegészítő fénysávval megvilágítja a kanyar belső ívét, így növeli a láthatóságot és a biztonságot a kanyarokban és a kereszteződésekben.

> A Citroën eTouch helyzetbeméréssel egybekötött ingyenes sürgősségi és assistance segélyhívást tesz lehetővé (országtól függően). A kétféle szolgáltatás a beépített SIM-kártyának köszönhetően a hét minden napján, a nap 24 órájában elérhető. Műszaki hiba vagy baleset esetén segít pontosan meghatározni a gépjármű helyzetét, és gyors beavatkozást tesz lehetővé a mentőszolgálatok számára.

Technológiai újítások a nagyobb kényelem érdekében

Az utastér kényelmét növeli a kiemelkedő hővédelemmel ellátott nagyméretű panorámatető, mely szűri a napfényt, és kívül tartja a meleget. Az üvegtető egy 4-es kategóriájú napszemüveghez hasonló védelmet nyújt az UV-sugárzás ellen. Fény- és hővédő, valamint akusztikai tulajdonságainak köszönhetően nincs szükség árnyékolóra, ami súlycsökkenést (-6 kg) és jobb súlyeloszlást eredményez (az alacsonyabban elhelyezkedő súlypont miatt jobb lett az autó úttartása).

A vezetési kényelmet fokozza a „Magic Wash ” névre hallgató egyszerű és ötletes találmány, mellyel megszüntethető az a kellemetlen élmény, amikor is a szélvédő mosásakor néhány másodpercig szinte semmit sem látni a szélvédőn keresztül. A szélvédőmosó fúvókákat az ablaktörlő lapátok végébe építették be, onnan spriccelnek vékony vízsugarat. Így a szélvédőmosás során mindvégig tökéletesen kilátunk az autóból, a hagyományos rendszerekhez képest pedig feleannyi folyadékra van szükség.

citroen_c4_cactus_006

Takarékos megoldások

Elérhető áron többet adni abból, ami igazán fontos az ügyfélnek… A Citroën pragmatikusan áll a kérdéshez. Az autós kiadásokba nemcsak az autó vételára, de a használattal kapcsolatos költségek is beletartoznak (üzemanyag-vásárlás, karbantartási költségek stb.), ezért a Citroën olyan megoldásokat keresett, amelyek ezen elemeket is integrálják és kiszámíthatóvá teszik.

Ügyféltámogatás a vásárlástól az újraértékesítésig

A mobilszolgáltatók ajánlatainak mintájára a Citroën C4 Cactus-t havi előfizetési díjas, illetve kilométerdíjas formában is megvásárolhatják az ügyfelek (országtól függően). A piacon egyedülálló ajánlat a szerződés időtartama alatt az üzemanyagon kívül valamennyi kiadást magában foglalja, így a finanszírozást, a biztosítást és a karbantartást is. Egy fix összegű havi díjért cserébe az ügyfél – anélkül, hogy túlköltekezéstől kellene tartania – kiválaszthatja az autója kiviteli szintjét (felszerelések, motor stb.), valamint azokat a szolgáltatásokat, amelyekre valóban szüksége van (szerződés típusa, „all inclusive” csomag vagy a megtett kilométerek alapján történő elszámolás stb.).

Az üzemanyag-fogyasztás csökkentése

Ha nem szeretnénk költséges technológiákat alkalmazni, a hatékonyságra való törekvés és a felesleges dolgok elhagyása kulcsszerepet kell, hogy játsszon a fogyasztás csökkentésében. A súlycsökkenés lehetőséget ad a legújabb generációs, kisebb hengerűrtartalmú motorok beépítésére, amivel a vezetési kényelem megőrzése mellett csökkenthető a fogyasztás.

A Citroën C4-hez képest 200 kg-mal, mindössze 965 kg-ra sikerült csökkenteni az autó tömegét. Ezt az eredményt a következőknek köszönhetően sikerült elérni:

> kompakt és könnyű padlólemez,

> legújabb generációs, kis hengerűrtartalmú motorok, melyek megfelelnek a leendő Euro6-os előírásoknak (Stop&Start rendszerrel felszerelt PureTech benzinmotorok és BlueHDi dízelmotorok),

> könnyű, de nagyon masszív anyagok, például a nagy szilárdságú könnyű acél vagy az alumínium, amelyből a motorháztető és lökhárító-merevítő készül,

> könnyített elemek: félig nyitható hátsó ablakok (-11 kg) és egyben dönthető hátsó üléspad (-6 kg).

A súlycsökkentésnek köszönhetően a benzines változat CO2-kibocsátása 100 g/km-nél is kevesebb, a dízelváltozaté pedig 82 g/km, ami mindössze 3,1 l/100 km fogyasztásnak felel meg.

citroen_c4_cactus_003

A használati költségek jelentős csökkentése

Az üzemanyag-fogyasztás mellett a modell használati költségeinek összességét sikerült csökkenteni. A Citroën C4 Cactus fenntartási költsége a kompakt kategória többi képviselőjéhez képest közel 20%- kal alacsonyabb. A tömegoptimalizálásra fordított munkának köszönhetően jelentősen mérséklődött a kopóalkatrész-felhasználás. Az Airbump pedig a javítási költségek leszorításában játszik fontos szerepet.

A MINI a 2014-es Párizsi Autószalonon

Semmi mással össze nem téveszthető egyéniség jellemzi a MINI modellcsaládjának legújabb nemzedékét is. A brit prémiummárka legfrissebb újdonságai a 2014-es Párizsi Autószalonon mutatkoznak be, így a francia főváros nemzetközi szakmai seregszemléjén tartja világpremierjét az új ötajtós MINI. A MINI második karosszériaváltozata két további ajtót, valamint az utasok és a csomagok számára egyaránt bővített belső teret kínál, s ezzel új lehetőségeket a vezetés a márkára oly jellemző – a kisautók szegmensének prémiummodellje nyújtotta – élvezetének egészen egyéni stílusú megélésére. A MINI 55 esztendős történetében első ízben jelenik meg e járműkategóriában is ötajtós modellel.

mini_2014_parizsi_autoszalon

Az új ötajtós MINI bemutatkozásával a márka következetesen folytatja sikeres stratégiáját, amely során egyre szélesedő kínálatával további vásárlói célcsoportokat kíván meghódítani. Az újdonság bemutatkozásával immár nyolctagúra bővül a MINI-család. Szintén minden eddiginél nagyobb az extrafelszerelések, kiegészítők és a MINI Connected szolgáltatások választéka, amelyekkel a vezetés márkára jellemző élménye egészen az egyéni igények és ízlés szerinti szórakozássá varázsolható. E területek legfrissebb újdonságai szintén megtekinthetők Párizsban. A MINI mindezeken túl egy látványos tanulmánymodellt is bemutat 2014. október 4. és 19. között a Párizsi Autószalon közönségének. A MINI SuperleggeraTM Vision a roadsterek hagyományokban gazdag koncepciójának igazán jövőbemutató interpretációját fogalmazza meg – brit stílusban, olasz vonzerővel, puritán formavilággal, következetes könnyűszerkezetes építéssel és tisztán elektromos hajtással.

Párizsi világpremier: az új ötajtós MINI

Egyéni karakter, sokoldalú képességek, miközben hamisítatlan MINI: e jellemzőkkel mutatkozik be világpremierje alkalmából Párizsban az új ötajtós MINI. Két további ajtó könnyíti a beszállást hátra, ahol három üléshely áll rendelkezésre. Az ötajtós MINI 72 milliméterrel meghosszabbított tengelytávja azonban nemcsak az utasok számára biztosít nagyobb helyet. Az immár 278 literes csomagtartó is mintegy 30 százalékkal nagyobb a háromajtós modellénél, a 60:40 arányban osztott hátsó üléstámla lehajthatásával pedig egészen 941 literig növelhető.

Az új ötajtós MINI (üzemanyag-fogyasztás, kombinált: 5,9 – 3,5 l/100 km; szén-dioxid-kibocsátás, kombinált: 136 – 92 g/km) motrpalettáján a piaci bevezetésekor összesen hat új generációs, három- illetve négyhengeres erőforrás sorakozik, egyaránt a MINI TwinPower Turbo technikával. A korszerű aggregátok a 70 kW/95 LE és a 141 kW/192 LE közötti teljesítménytartományt ölelik fel, s a modellspecifikus hangolású, modern futómű-technikával közösen a vezetés semmi mással össze nem téveszthető élményét ígérik. A MINI legújabb generációjának további erénye továbbfejlesztett kijelző- és kezelési koncepciója, valamint innovatív vezetői segédrendszerei széles kínálata.

MINI SuperleggeraTM Vision – brit stílus és olasz vonzerő

A MINI és az olasz Touring Superleggera formatervező és karosszériagyártó vállalat együttműködésében olyan kompakt roadster koncepció látott napvilágot, amely stílusában és alapjaiban egyaránt csupán a leglényegesebbekre összpontosít – ezek a vezetés élvezete és az esztétikum. Az igényes kézi munkával készült MINI SuperleggeraTM Vision tanulmánymodell a klasszikus, nyitott kétülésesek modern interpretációja, amelynek érzelmekben gazdag minimál-dizájnja a brit stílus és az olasz vonzerő egyéni ötvözete.

A roadster a MINI modellekre jellemző arányok, a Touring Superleggera karakteres vonalvezetése és felületi kialakítása nyomán látványos és vonzó kisugárzást nyert. A vezetés – meggyőző agilitás és iránymutató gazdaságosság mellett kínált – színtiszta élvezetét éppúgy szolgálja a karosszéria elkészítésekor alkalmazott, fejlett könnyűszerkezetes technológia, mint a tanulmánymodell modern elektromos hajtásrendszere. A MINI SuperleggeraTM Vision utasterében nagy felületek és messzemenőkig természetes kivitelük révén különösen autentikus hatást keltő, igényes anyagok gondoskodnak a puritán stílusú, s ezzel időtlen esztétikumról.

Ingyenes PlayStation Plus Online Multiplay, egy hétvége erejéig

A Sony Computer Entertainment Europe (SCEE) kihagyhatatlan ajánlatot jelentett be a napokban a PlayStation®4 felhasználók számára. Egy teljes hétvégén át (szeptember 26. 9:00 és szeptember 29. 9:00 között) ingyenessé válik a PlayStation®Plus szolgáltatás Online Multiplayer funkciója.

playstation_plus_logo

A lehetőség nyitva áll minden PS4 tulajdonos előtt, és nincs szükség hozzá semmilyen regisztrációra. Használd ki ezt a pártatlan lehetőséget, hogy egy egészen új élményben lehessen részed játék közben. Játssz a legnagyobb profikkal a világ bármely részéről!

A PS Plus szolgáltatás egyedülálló értéket nyújt a felhasználóinak a sok-sok kiegészítő funkcióval, mint például az Online Multiplayer, melynek révén a tagok amellett, hogy online játszhatnak egymással, a PS Pluson keresztül akár beszélgethetnek is közben.

Az Online Multiplayer funkció mellett a PS Plus szolgáltatással rendelkezők minden hónapban letölthetnek két PlayStation®4, PlayStation®3 és PlayStation®Vita címet, melyekhez bármikor hozzáférhetnek, amíg érvényes PlayStation Plus előfizetéssel rendelkeznek.

Használd ki a PlayStation®Store kedvezményeket, és az olyan funkciókat, mint a felhőalapú játékmentés, mindezt  igazán kedvező áron.

A 90 napos előfizetéssel  4 490 Ft-ért, míg egy évre 14 990 Ft-ért rendelhető meg a PS Plus szolgáltatás.

További információk: http://hu.playstation.com/

Illusztris Bajnokok Ligája-megnyitó a Nissan prezentálásában

Az UEFA Champions League szponzoraként kérte fel a Nissan az egykori válogatott kapus Hajdu Attilát, hogy egy látványos kezdőrúgással nyissa meg az idei szezont. Az autómárka kreatívjai egy valóságos show műsorral készültek az eseményre. A kérdés az, hogy a villámgyors Nissan 370z Nismo, vagy az égből érkező labda ér előbb célba?

nissan_370z_nismo

Látványos műsorral köszöntötte a Nissan az UEFA Champions League idei szezonjának nyitányát. Felkérték a korábbi magyar válogatott kapus Hajdu Attilát, hogy mutasson be egy óriási, a legnevesebb európai kupasorozat mérkőzésein is gyakran látott kapuskirúgást, az egykori labdarúgó pedig elfogadta a felkérést. Azonban a Nissan kreatívjai nem álltak meg itt, és azt a feladatot adták Rákóczi Feri műsorvezetőnek, hogy egy 370z Nismo volánja mögé ülve kövesse a labdát, és próbálja meg megelőzni azt, mielőtt földet érne.

A rajongók sokáig latolgatták az esélyeket: sebességet, gyorsulást, röppályát, úttartást is figyelembe véve számolgattak az egyszerre mind fizikaprofesszorrá avanzsáló érdeklődők. De vajon melyik a legfontosabb szempont, amely elengedhetetlen a Nismo sikeréhez? Hajdu Attila korábbi válogatott kapus szerint sok múlik az aszfalt felületén és az időjárási körülményeken, ezen belül a szél erején, irányán. Egy tökéletesen kivitelezett, hatalmas kirúgás után a labda sok időt tölt a levegőben földet érés előtt, de vajon elég-e ez az autó győzelméhez – még ha egy olyan gyors típusról is van szó, mint a 370z Nismo? „Nos, szerintem csak akkor van esélye az autónak, ha az aszfaltfelület száraz, így az autónak kedvez, és erős szembeszél fúj. Egy biztos, én a fair play szabályai szerint fogok játszani, mindent beleadok, hogy a labda győzzön” – fogalmazott Hajdu Attila a labda elrúgása előtt.

A sofőr szerepébe bújt Rákóczi Feri szerint reakcióideje és vezetési képessége kulcsszerepet játszott ebben az esetben. „Sosem vezettem még a 370z Nismo-hoz hasonlóan gyors autót, eközben pedig a labdára is figyelnem kellett, hogy elkerüljem, és ne törje be a Nissan szélvédőjét, szóval összességében nem volt egyszerű feladat. Ettől függetlenül viszont újra megpróbálnám bármikor!”

Magyarországon a Volkswagen GTI Vision Roadster és a legutolsó T2 Last Edition

Virtuális világból valóság: a Volkswagen a Wörthi-tónál rendezett GTI-találkozó után a Hungaroringre, a Volkswagen-találkozóra is elhozza a GTI Vision Roadstert, amely egy számítógépes játékhoz tervezett versenyautóból vált valódi sportautóvá. A jövőbe mutató négykerekű mellett múltidézésben is részünk lehet a különleges autók tekintetében: szintén itt lesz az országban egyedül látható az 1957-től 2013-ig, Brazíliában gyártott Volkswagen T2 sorozat utolsó, 1200 példányos „Last Edition” kiadásának 1200. darabja.

volkswagen_gti_vision_roadster

A Golf-találkozó a korábbi években mindig tartogatott különlegességeket az érdeklődők számára: a gyári újdonságok mellett az elmúlt két rendezvényre is érkeztek kis szériájú, s épp ezért nagy becsben tartott gépkocsik. A sorozatgyártású modellek közül idén a Golf Sporstvan, az e-Golf és a GTE mutatkozik be újonnan a Hungaroringen, de az igazi érdekességet az idei Wörthi-tavi GTI-találkozón leleplezett GTI Vision Roadster jelenti majd a szeptember 27-i rendezvényen.

A vérbeli sportautó már megjelenésében is árulkodik teljesítményéről: 1894 milliméteres szélességéhez mindössze 1090 milliméteres magasság párosul, s a kocsi összesen 1420 kilót nyom. A rendkívül áramvonalas formaterv, s a széles hátsó szárnyak megfelelő leszorító erőt biztosítanak, a C-oszlopból kialakított bukócsövek pedig az utasok biztonságát növelik az autó fedélzetén. A GTI Vision Roadster további látványos elemei a felfelé nyíló szárnyas ajtók, valamint a 20 colos felnik és a 380 milliméteres első-, valamint a 356 milliméteres hátsó féktárcsák.

A 3.0 literes, V6-os, 503 lóerős biturbó motorral szerelt, hétfokozatú DSG váltós, 4Motion állandó összkerékhajtású modell 3,6 másodperc alatt éri el a 100 km/órás sebességet, s az igazi érdekessége az, hogy a roadstert a Volkswagen alapvetően a „Gran Turismo 6” számítógépes játékra tervezte, de a Klaus Bischoff vezette dizájncsapat végül valós négykerekűt is elkészített a virtuális versenyautóból.

volkswagen_t2_last_edition másolata

A klasszikus autók kedvelői sem maradnak különleges látnivaló nélkül, a számos oldtimer korú, hazai jármű mellett Németországból érkezik majd a Volkswagen-találkozó másik unikális járműve: itt lesz az országban egyedül látható az 1957-től 2013-ig, Brazíliában gyártott Volkswagen T2 sorozat utolsó, 1200 példányos „Last Edition” kiadásának 1200. darabja. A kultikus modell azért is érdekes, mert ezzel a kocsival búcsúzik a Volkswagen az 56 éven keresztül értékesített modelltől.

[TESZT] Infiniti QX70S 3.0d Design – egyediség meggyőző prémium ihletéssel

Nem egy ízben hangsúlyoztuk, hogy az Infiniti kifejezetten formabontót és páratlant alkotott modelljeivel. Főként, ha a QX szériáról, vagy akár a korábbi FX nemzedékről esik szó. Ha multikulti crossovert képzelünk magunk elé, és netán nem lennénk képben a japán prémiummárka szegmensen belüli képviselői révén, bökjünk találomra néhány Infiniti-brosúra által felsorakoztatott modellre, és máris megtaláljuk a számításainkat. Persze a crossover kategórián belül, nyilván.

infiniti_qx70s_001

Az Infiniti QX70S tehát a jelenlegi QX portfólió zászlóshajója, lenyűgöző, vérbeli luxus hobbiterepjáró (bár lényegében köze sincs az offroad környezethez), telezsúfolva a létező legtöbb földi jóval. Kettő évvel ezelőtt, 2012-ben nevezték át az addig sikert sikerre halmozó FX sorozatot QX-re, melynek egy korábbi FX-példányát a Napimagazin.hu is bemutatta olvasóinak (http://www.napimagazin.hu/teszt-infiniti-fx30d-hasonlo-talalasu-suv-nincs-meg-egy/). Szerkesztőségünknél most a legmagasabb, Design felszereltségű, 3 literes V6-os dízellel felvértezett verzió vendégeskedett.

Egyben minden: sportos és elegáns párhuzamosan

Sportosság, praktikum egy modern művészi alkotásban – így jellemzi a gyártó minden kétséget kizáróan remekbeszabottan formabontó koncepcióját. S valóban: már a front részleteiben feltűnnek az egyediségre és nagyjából utánozhatatlanságra utaló motívumok, egyesek kacsacsőrű emlősre asszociálnak a látvány kapcsán; a hangsúlyos, egész mellső teret betöltő, króm-krómmal hűtőmaszk beömlő lamellái magukra vonják a figyelmet teljes mértékben, kiemelt Infiniti logóval a középpontban. A nyújtott ívvonalak elsősorban a fényszórók buráinak sziluettjét vonják körbe, ízlésesen folytatódva a beömlők irányába, míg a ködlámpafészkek 45 fokban két irányba döntött cseppekre emlékeztetnek. Se több, se kevesebb, mondhatni: minimalista dizájn ez, bár valótlant állítanánk, hiszen rendkívül exhibicionista és figyelemfelkeltő tálalásról van szó az Infiniti QX70S esetében.

infiniti_qx70s_002 infiniti_qx70s_003

Az A oszlopokig tartó ívelések már-már túlzónak tűnhetnek, a sárvédők rajzolata emelkedik, púpozódik, csakúgy, mint a motorháztető – hullámok, fodrok, tökéletes aszimmetria határozza meg az egész karosszériát. Nyilván jót tesz ez a CW értékek alakulásának, olyan, mintha egy Infiniti tervezőmérnök rajzasztalán tekintenék rá négy-öt skiccre. Mintha nem lenne véglegesített, közben mégis. Érzések, ellenérzések (utóbbi is teljes mértékben pozitívan értelmezve).

Hatalmas, 21 colos könnyűfém keréktárcsákon fut az Infiniti QX70S, melyek a kaszni lapos kialakítása miatt még gigantikusabbnak tűnnek. Az első sárvédőkre húzott félkör alakú, krómmal szegélyezett beömlőpáros gyakorlati haszna valószínűleg a kerékjáratok levegőztetésében rejlik, ugyanakkor szintén egyedivé varázsolják az összhatást, apró 3.0d felirattal kiegészülve, hiszen képben kell lennünk a lökettérfogat részleteivel is.

infiniti_qx70s_004

Mind az A, mind pedig a C oszlopok jól eltalált mértetekkel rendelkeznek, tehát vékonyak, így a kellemes vezetési komfort a viszonylagosan magas üléspozíciókhoz mérten biztosított. Az oldalvezetés klasszikus, itt nincs semmiféle extra geg, övvonalak a helyükön, oldalajtók tekintetében is egyen méretek, arányok hívogatják a leendő vásárlót. S melléjük sok króm, ezüst, csillogás, ahogyan azt kötelező jelleggel egy prémium modellnél illik.

Konkrétan a formája az, ami meghatározó

Mivel az egész Infinti Q70S szellemiséget a gömbölyded, kerekre formázott stílusvilág jelenti, a tetővonal is hasonló hangulatot képvisel, a tetőn szállítható csomagok rögzítésére szolgáló sínek leginkább díszítőelem funkciót tölthetnek be a gyakorlatban. Amúgy meg kinek lenne szíve egy közel 20 millió forintot kóstáló luxus SUV-ra masszív pakkokat srófolni? Ez a történet nem erről szól.

infiniti_qx70s_007 infiniti_qx70s_006

Legalább olyan egyedi farkiképzést kapunk, mint amilyen megközelítésekkel az orr vizsgálásánál találkoztunk: elnagyolt részletek, hatalmas lökhárítófelület és illusztris dupla krómkipufogóvégek (sportos aspektusú hangzással), némi diffúzoros jelleg, a méretarányokhoz képest apróra húzott helyzetjelzők, megannyi LED társaságában, lazán, ejtetten ívelő hátsó szélvédővel. A csomagtér ajtaja könnyedén, gombnyomásra nyílik, automata nyitással-zárással, így jelentősen megkönnyíthető a ki és bepakolás; igaz, a folyamat jóval hosszabb, mintha manuálisan végeznénk. Egy nyitás és zárás hozzávetőlegesen 10 másodpercet egészen biztosan igénybe vesz, ha közbeavatkozunk, a nyitás és csukás leblokkol, majd újbóli gombnyomásra folytatódik. Mindenesetre az Infiniti QX70S raktér kapacitása 410 liter, mely kategóriájában átlagosnak mondható, vagy tán annál kicsit kisebb is, a 40:60 arányban dönthető hátsó üléssor mozgatásával bővíthető, valamivel több, mint 1 köbméteres befogadóképességig.

Pontosan, ahogyan illik. A beltér sem hazudtolja meg önmagát

infiniti_qx70s_009Prémiumos enteriőr fogadja a sofőrt és utasait, nem meglepően: az anyagkidolgozás csúcsminőségű, igaz, akad néhány oda nem illő, kopogósabb és keményebb, amolyan „japán autós” részelem. A kormánykerék fogása, kialakítása és mérete tökéletes, az alkalmazott vajbőr sima és puha felületet ad, úgy tűnt, nem hajlamos idő előtti kifényesedésre, kopásra. Igaz, a keresztküllőkre applikált jobb és bal oldali kapcsolók (hangrendszer, infotainment) egy az egyben az alsóbb kategóriás Nissan modellekből érkeztek, ami kicsit illúzióromboló, ugyanis egy Micra-ban, vagy akár egy Qashqai-ban is hasonló megoldásokkal találkozhatunk.

A központi műszeregység elrendezése optimális, analóg jelleget kapott az egész összesség, a kellőképp nagy méretekkel bíró LCD kijelző döntött irányítópultja alá integrált tradicionális óra is ezt jelképezi. A hangrendszer fejegysége, a kétzónás klíma kezelőszervei jól rendezettek, könnyedén elérhetőek, csakúgy, mint a 7 fokozatú automataváltó karja is, akár a hosszában és magasságában állítható könyöklőn pihentetett karral is.

infiniti_qx70s_017 infiniti_qx70s_010 infiniti_qx70s_011

Pedáns kényelmet garantálnak az Infiniti QX70S foteljei elöl, illetve a hármas ülőpad hátul. Az állítható comb- és deréktámasszal felruházott első ülések ergonómiája tökély, a steppelt mintázatú, optimalizált méretű ülő- és hátfelületek erősítik az egész autó karakterisztikáját, hosszabb, több 100 kilométeres utazásokat jelentősen támogatva. Hátul is derekas a helyzet, itt kompromisszumoktól mentesen kettő átlagos testalkatú felnőtt tud utazni, számolva a korlátozott fej- és lábtérrel – előbbi a tetőív vonalának hátrafelé csökkenésének, utóbbi pedig a 2885 milliméteres tengelytávnak tudható be. Mindenesetre a hátsó traktus üléseinek felülete is csúszásmentes a bőrözés ellenére, jól tartanak szélességükben és hosszukban is, a hátlapok tömése kissé kemény, s a szögek is lehetnének nagyobbak.

infiniti_qx70s_013

Infiniti-innováció

Vegyünk sorra néhány technológiai megvalósítást, melyekből felvonultat az Infiniti QX70S! Kezdjük az ICC-vel (Intelligent Cruise Control), azaz az intelligens sebességtartó automatikával. A rendszer érzékeli a forgalom ritmusát, s gyakorlatban is finomra hangoltan alkalmazkodik a gyorsításokhoz, vagy akár a hirtelen fékezésekhez. Mindez jól kiegészül a DCA (Distance Control Assistant) asszisztenssel, így a megfelelő követési távolság is garantált mindenkor, ráadásul a forgalom lassulásakor a fékrendszer automatikusan lép működésbe. AFS (Adaptive Front-lighting System), azaz adaptív első fényszórórendszer: a megoldás nem csak az autó tengelyére merőlegesen világít, hanem követi az összes kormánymozdulatot, például sötétebb kanyarokba is az odaérkezés előtt már előre belátunk. Mindezt nagyszerűen kiegészíti a beépített HDD, melyre részletes térképekkel felszerelt navigációs rendszer is került, madártávlati, vagy akár 3D-s épületbeállítási lehetőségekkel, hangutasításokat felismerő operációs rendszerrel.

infiniti_qx70s_008 infiniti_qx70s_015

Fokozandó a kényelmet, és az összkomfort érzetét, az Infiniti Q70S prémium hangrendszert tudhat magáénak, a Bose márkanévvel fémjelezve. Nem meglepő módon a 7.1-es surround kialakítás úgy lett megálmodva, hogy teljes mértékben passzoljon az autó belterének kiképzéséhez, biztosítva ezáltal a legtökéletesebb kristálytiszta hangzást.

Mindent a biztonságért

Kifejezetten nagy hangsúlyt helyeztek tervezésnél a biztonságra. Ennek folyományaként a nagyobb fékezés közbeni stabilitást az EBD (Electronic Brake force Distribution) elnevezésű technológia garantálja, mely révén a fékerő egyenletesen oszlik el a hajtott, illetve fékezendő kerekek közt, a pillanatnyi szituáció függvényében. Az FCW (Front Collision Warning) figyelmeztet a ráfutásos ütközések lehetőségére, a beépített szenzorok segítségével folyamatosan figyeli az előttünk haladó járműhöz viszonyított távolságunkat. Pontos segédrendszer még az LDW (Lane Departure Prevention), azaz a sávelhagyásra figyelmeztető automatika, hangjelzéssel figyelmeztet máris, ha netán átcsusszannánk a felezővonalon úgy, hogy az nem indokolt (például irányjelző előzetes használata nélkül). Végül, de nem utolsósorban rendelkezésre áll a VDC is (Vehicle Dynamic Control), ennek segítségével az állandó (AWD) hajtott kerekekre jutó nyomatékeloszlás és fékhatások szabályozhatók automatikusan, összehangolva a kipörgésgátlóval; a rendszer minden esetben közbeavatkozik, ha úgy érzékeli, veszélybe került az Infiniti QX70S stabilitása.

infiniti_qx70s_016 infiniti_qx70s_012

Bár manapság már a legtöbb alsó-közép, illetve középkategóriás autóban is megtalálható szinte az összes feljebb felsorolt rendszer, technológiai megvalósítás más köntösben, opciós csomagtól függöen – azért az tény, hogy a prémium szegmens képviselőinél alkalmazott megvalósítások sokkal csiszoltabbak, közvetlenebbek. Pontosan úgy, ahogyan az az karosszéria anyaghasználatát is jellemzi: az Infiniti QX70S esetében a gyártásnál speciális eljárásokat alkalmaztak, az előállított anyagok szakítószilárdsága a hagyományos acélnál kétszer nagyobbak. Így a szakítószilárság nem kevesebb, mint 1350 MPa a hagyományos, 590 MPa-val szemben, úgy, hogy a felsorakoztatott anyagok összetétele révén a jármű összsúlya még csökkenést is mutat.

3 literes V6 dízel tökélyre hangolt 7 sebességes automatával

infiniti_qx70s_0143 literes, V elrendezésű hathengeres, közvetlen befecskendezésű turbótöltött dízel erőforrás dolgozott a tesztelt Infiniti Q70S orrában. A maximális teljesítmény 238 lóerőben lett meghatározva, 3750 percenkénti fordulatszámon, míg a combos, 550 Newtonméteres forgatónyomaték csúcs már alacsony, 1750 percenkénti fordulatszámon rendelkezésre áll. Az erőátvitelt a hajtásláncba applikált 7 fokozatú, elektronikus vezérlésű automata sebességváltó biztosítja, melynél lehet természetesen manuális üzemmódot is választani – a sofőrhöz alkalmazkodik teljes mértékben az a tanulóalgoritmus, mely kiértékeli és érzékeli egyben a vezetési stílust, s a habitushoz alakítja a sebességfokozatok fel- illetve visszaváltását. Ez gyakorlatban is nagyszerűen működött, nagyjából 3 perc eltelte után valóban megváltozott minden esetben az Infiniti QX70S karaktere: ha lendületesebben, dinamikusabban szerettünk volna manőverezni, ráállt a helyes irányvonalra, és teljesített, ha gyorsan felvátós, hetedikbe kapcsolva 90 kilométer/órával, országúti megoldást kerestünk, teljesített szintén – s még sorolhatnánk. Szekvenciálisan is gyönyörű sebességváltást érhetünk el, tetszőlegesen, akár 2000-es RPM alatt felváltogathatunk hetedikbe – akkor vált el, amikor szeretnénk, nincs idegesítő késleltetés, nem kell közel 3000-ig pörgetni az aggregátot, ha végre kettest szeretnénk szúrni az autónak.

infiniti_qx70s_018 infiniti_qx70s_019 infiniti_qx70s_020

V-hangzásnak nyoma sincs, inkább barátságos kerregéssel adja tudtunkra a 3 literes gázolajos jelenlétét. A gyári adatoknak megfelelően érződik a tekintélyes nyomatéktartalék, ez előzéseknél, hirtelen gyorsításoknál teszi meg áldásos hatását. Dinamika ide, vagy oda – az üzemanyag-felhasználás is baráti értékeket produkált a tesztelések során: városi, az imént említett vegyes arculatú közlekedéssel 9.1 liter/100 kilométeres átlagot sikerült produkálnunk (ez -1.7 literrel jobb, mint a gyári érték), országúton, fix 90 kilométer/órás sebességnél kereken 6.0 liter jött ki (-1.3 literrel jobb a gyári átlagnál).

Fokozottan jó úttartás, rugózás

Rendkívül stabil autó az Infiniti Q70S, ennek kapcsán a cikkben már értekeztünk – köszönhetően az első kettős lengőkaros, független felfüggesztésnek, az S csomaghoz csatolt CDC (Continous Damping Control) folyamatos lengéscsillapító szabályzásnak. Hátul többlengőkaros független felfüggesztéssel találkozunk, kétutas DFP (Dual Flow Path) lengéscsillapítókkal, CDC-vel egyetemben. Ráadásként jelen van még az aktív RAS (Rear Active Steering), azaz a hátsókerék-kormányzás is. Mindennek tekintetében borítékolható a teljeskörű utazási komfort és biztonság, nemdebár?

infiniti_qx70s_005

Az Infiniti QX70 modellek árképzése Magyarországon

A cikkben szereplő Infinti QX70S Design 17 570 000 forint bruttó ajánlott fogyasztói áron vihető a kereskedésekből. A QX70 modellcsalád belépő szintű képviselője a QX70 GT, V6 3.7 literes benzinmotorral, 14 440 900 forint bruttó árcédulát kapott. Ha pedig V8 benzines QX70-re vágynánk, vágynánk, akkor remek választás a QX70S 5 literese, Premium csomagban, 19 756 600 forintos bruttó listaárral, mely egyébként a QX70-vonal csúcsfelszereltségű modellje.

2014 Infiniti QX70S 3.0d specifikációk

Motor

Motortípus: V elrendezésű, hathengeres turbótöltött dízelmotor

Lökettérfogat: 2993 cm³

Maximális teljesítmény: 238 LE @ 3750 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 550 Nm @ 1750 ford./perc

Erőátvitel: összkerékhajtás, hétfokozatú elektromos vezérlésű automataváltó

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4865 mm

Szélesség: 2137 mm (oldaltükrökkel)

Magasság: 1680 mm (tetősínnel)

Tengelytáv: 2885 mm

Első gumik mérete: 265/50 R21

Hátsó gumik mérete: 265/50 R21

Tömeg, üresen: 2175 kg

Össztömeg: N/A

Csomagtartó mérete: 410 liter, bővíthető

Üzemanyagtartály mérete: 90 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 212 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 8.3 másodperc (gyári), 8.6 másodperc (saját, mért eredmény)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 9.1 l/100 km

Országúti: 6.0 l/100 km

Vegyes: 8.1 l/100km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 10.8 l/100km

Országúti: 7.3 l/100km

Vegyes: 8.6 l/100km

CO2 kibocsátás: 225 g/km

Még több információ az Infiniti magyarországi képviseletének honlapján olvasható.

Még több fotó: Napimagazin Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, Gigabyte, Sony, MSI, Epson, Canon, Camera Kft., Nike
Utómunka hardver: Acer, Gigabyte, MSI

Lesd meg az Yves Saint Laurent 2014-es őszi-téli sminkújdonságait

Csodálatos színek gyönyörű csomagolásban – röviden így lehetne jellemezni az Yves Saint Laurent 2014-es őszi-téli kollekcióját.