Főoldal Szabadidő Fesztivál Shakespeare tragédia és VR színház is látható a VéNégy Fesztiválon

Shakespeare tragédia és VR színház is látható a VéNégy Fesztiválon

Örkény Egypercesein alapuló szlovák darab, Petőfi Sándor alakját megidéző cseh produkció, Shakespeare Titus Andronicus című drámájának kortárs lengyel feldolgozása és egy VR színházi attrakció is látható a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozón június 23. és 26. között Nagymaroson.

Az eddig megszokott színházi sátor mellett két kortárs produkció új helyszínen debütál, valamint utcaszínházi előadások, tűzzsonglőrök, gólyalábasok is helyet kaptak a programban – olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében. Mint írják, a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó minden évben izgalmas kortárs produkciókat mutat be a visegrádi négyek országainak színházi életéből.

Az idén június 23-án a Nemzeti Színház Fodrásznő című előadása nyitja a fesztivált. A Viktor Rizsakov rendezte darab a boldogság után vágyódó nő sorsának egyetemes problémáit fogalmazza meg.

Másnap a nyitrai Andreja Bagara Színház Örkény István Egyperces novelláin alapuló A remény hal meg utoljára című előadása lesz látható Peter Oszlík rendezésében. A groteszk humorral átitatott darabot 2021-ben mutatták be az azt megelőző időszak eseményeire reagálva. Válságos időkben, amikor könnyű elveszíteni a reményt és az örömet, Örkény abszurd világán keresztül próbálják átadni az üzenetet: minden nehéz helyzetet érdemes egy másik szemszögből, humorral és könnyedén szemlélni – olvasható a darab ismertetőjében.

Mint írják, a cseh Moravské Divadlo Olomouc színház egy most készülő gálaprodukciót hoz június 25-én a nagymarosi Duna-partra. A Modern Ballett Gala különlegessége, hogy Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából a költő alakját is megidézi. A zárónapon mutatják be a lengyel Song of the Goat Theater William Shakespeare egyik legvéresebb és legerőszakosabb tragédiája, a Titus Andronicus által inspirált Andronicus-Synecdoche című előadását. A művészek a rossz kezdetét kutatják az emberben, azokat a sebeket keresik, amelyekből a bosszú és az erőszak születik – áll a közleményben.

Mint írják, új színházi helyszínként debütál az Ártér, ahol két kortás magyar produkciót nézhet meg a közönség. Látható lesz az Oberon Társulat Bündeltanz című produkciója, amely a magyarországi németek elűzésével foglalkozik, míg a Ludwig Trupp társulat A falu rossza című előadása egy reményvesztett szerelmes, Gödör Sándor történetén keresztül a vidéki magyarság életébe enged betekintést – áll az ismertetőben.

Mint kiemelik, igazi különlegességnek ígérkezik a lengyel társulat VR technikán alapuló színházi attrakciója, emellett minden nap utcaszínházi produkciók színesítik a programokat magyar és V4 országokból érkező társulatokkal. A zenei és színházi élményeken túl tűzzsonglőrök, gólyalábasok és számos egyéb program várja a VéNégy Fesztivál látogatóit.

“A fesztivál szervezőinek célja, hogy minél többen részt vegyenek a színházi programokon, ezért a színházjegyet váltó nézőket az előadás megtekintése után megajándékozzák egy aznapra szóló fesztiválbelépővel” – áll a közleményben. Az idén többek között a Morcheeba, a Tankcsapda, a Hallott Pénz, az Irie Maffia, a Vad Fruttik és a hiperkarma koncertjei is szerepelnek a VéNégy Fesztivál programján.

További információ a rendezvényről a https://venegyfesztival.hu/program/ címen érhető el.

Előző cikkA szerencsejáték turizmus – hová menj, ha érdekel a szerencsejáték?
Következő cikkTöbb mint kétezer éves pun nekropolisz romjaira bukkantak Andalúziában csatornázási munkák közben