Főoldal Autó, motor Autóteszt Škoda Citigo 1.0 MPI Elegance – városon kívül is elemében van

[TESZT] Škoda Citigo 1.0 MPI Elegance – városon kívül is elemében van

Noha a Škoda Citigo korábban napvilágot látott, s azonnal sikervárományosnak titulált koncepciója alapvetően városi használatra volt elrendelve, egészen biztosan sokat nyomott a latba a tervezőmérnökök utolsó simításaiként számba vett lehetőséghalmaz: valójában érezhető volt, esetlegesen többre van szüksége a még korántsem kiteljesedett és lefedett szegmensnek.

skoda_citigo_10_mpi_elegance_003

Persze volt és van is házon belüli testvérmodell a Volkswagen Up! személyében, de árfekvés és kiképzés tekintetében (utóbbira jellemző a háromajtós kivitel), mindenképpen szükséges lehetett egy olyan alternatíva csatasorba állítása, amely némi Skodás presztízzsel felvértezve olyan lehetőséget nyújt a végfelhasználónak, amely minden szempontból optimális lehet.

Így született meg tehát a Škoda Citigo, három- illetve ötajtós változatban, és pontosan annyit hozott, tett le az asztalra, amennyi elvárás övezte. Vagy talán még többet is? Tesztünkből remélhetőleg minden részlet kiderül.

Első benyomások, megszemlélve a külsőt

Szerkesztőségünknél a teljes felszereletségűnek mondható 1 literes motorral szerelt Elegance modell járt, ötajtós kivitelben. A teljes felszereltségi listáról egyetlen plusz, a tempomat hiányzott, de ez véleményünk szerint kategóriájában hanyagolható, illetve alig 50 ezer forintos felárért opcióként rendelhető is az autóba. No de menjünk ennyire előre, nézzük a kaszni kiképzését: a 3563 milliméter hosszúságú, 1645 milliméter széles és 1478 milliméter magasságú kocsiszekrény formája máris lendületet, dinamizmust és jó manőverezhetőséget sugall, az orr méreteihez képest viszonylag nagyra méretezett lámpatestei határozzák meg az egész autó szó szoros értelemben vett arculatát.

A tipikus jelenlegi Škoda-irányt követő hűtőmaszk kiképzés is megtartja jellegzetességeit, a kocsi hovatartozását a motorháztetőre került logo szimbolizálja, míg az alsó beömlő egybefüggő részt alkot, jobb és bal szélen két apró ködlámpával egyetemben. Máris szembetűnik, hogy az alkalmazott üvegfelületek a paraméterekhez képest nagyok, főként a szélvédőre igaz ez; viszont az oldalablakok esetében is jelentős a részarány a többi felületéhez képest. Felszereltség függően ezen változatnál 14 collos alufelniket találunk, 165/70 R14 gumikkal, melyek jelentősen hozzájárulnak az alacsonyabb szintű fogyasztáshoz illetve károsanyag-kibocsátáshoz. A far sokban emlékeztet az Up! kiképzéséhez, a lámpák formái, illetve az üvegfelület vonalvezetései mind hasonszőrű stílust képviselnek. A mindössze 251 literes csomagtér rakodópereme átlagos testalkattal számolva nagyjából térdmagasságban található, a térfogat az ¾-es osztható hátsó ülések előrehajtásával majdnem 1 köbméterig is növelhető (959 liter).

Szinte minden, ami választható kategóriájában?

Olcsóbb kategóriába tartozik a Citigo, ez nem kétséges: ennek oltárán viszont kénytelen-kelletlen áldozni kellett, s ez nyilvánvalóan az utastér kidolgozásában, illetve az alkalmazott anyagok minőségében látszik meg. Vagy inkább úgy fogalmaznánk, hogy a minőségben kellene meglátszani, ugyanis számottevő említésre méltó hiányosság, vagy épp minőségi probléma nem volt fellelhető. Igaz, hogy a műanyagok kemények, kopogósak, minimalista irányt felvett design alapján kerültek megmunkálásra, viszont a halványdrapp matt cockpit-szín kifejezetten harmonizál az enteriőrben fellelhető egyéb (fekete és piros) színekkel.

A költségcsökkentés jegyében került kialakításra az ajtók belsejének megtervezése is, némi hányad a színre fújt karosszéria elemeit hordozza, próbálván még több stíluselemet csempészni az összhatásba. A műszerek elhelyezkedése nincs túlkomplikálva, a sebességmérő középre helyezett számlapja a legnagyobb, mellette balra fordulatszámmérő, jobbra pedig az üzemanyagszint visszajelzője kapott helyet. Nagyjából ennyi műszerünk van, no meg a rendelhető Navigon információs kijelző, mely a navigációs feladatok mellett számos hasznos információval látja el a vezetőt: szintén párhuzamot vonva az Up!-pal, jelen esetben is egyfajta fedélzeti computerként funkcionál az érintőképernyős panel, mely igen részletesen tájékoztatást ad minden apróbb, nem csak utazás közbeni részletről.

A középkonzolról állíthatjuk hagyományos értelemben véve a klímát, a keringetést, kapcsolhatjuk ki és be az utasoldali légzsákot, illetve érhetjük el a hangrendszer kezelőszerveit. Az Elegance felszereltséghez pluszban hozzátartozó-rendelhető panorámatető több fokozatban állítható a belső visszapillantó tükör fölé szerkesztett gombbal, növelve ezzel is az autózás komfortérzetét. Az ülések ülőlapjai megfelelő hosszúságúak, közepesen kemények, a háttámlák hosszabb autózásnál is optimálisan teljesítenek. Állíthatóság szempontjából sincs szükség komolyabb rutinra, minden kézre esik és vakon is kitapasztalható. A hátsó traktus ülései egyértelműen két felnőtt befogadására képesek, láb- és fejtér tekintetében egyaránt, viszont így, ilyen felállásban (2+2 felnőtt) gyönyörűen kihasználható az autó városon kívüli autózásra is.

1 liter lökettérfogat, 3 hengerrel és 55 lóerővel

3 hengeres 999 köbcentiméteres erőforrás dolgozik a Škoda Citigo motorházfedele alatt, 55 lóerő leadásával 6200-as fordulaton. A 95 Newtonméteres forgatónyomaték 3000-nél már rendelkezésre áll érezhetően, a tartomány széles a pörgős motornak köszönhetően, így egészen 4300 RPM-ig van is tartalékunk bőven. A 929 kilogramm saját tömegű kisautó mozgatáshoz elegendőnek bizonyul az imént említett 95 Nm nyomaték, városi manőverezéshez tökéletes, ráadásul 90, illetve 130 kilométer/óránál is megmarad az eltárolt erőből.

Az ötsebességes váltó áttételezése eltalált, alacsonyabb fokozatokban rövid, de kihasználható, míg magasabb fokozatokban hosszú, ámde dinamikus tartományt felvonultató. Autópálya tempónál a főtengely 3750-et forgott, a pillanatnyi fogyasztás ennek ellenére még itt sem szökött egekbe, megállapodott 5.5 liter környékén. Országúti tempónál kellemesebbek jóval az értékek, szinte a felére csökkenthető a mért üzemanyag-felhasználás, 3.2 literig sikerült levinnünk az értéket. Városi átlaggal sem emelkedett a képzeletbeli mutató 5 liter fölé, így tulajdonképpen sikerült újabb belső rekordot megdöntenünk. Az elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros rendszerű felfüggesztésű futómű jól kezeli a kisebb és nagyobb úthibákat, szélsőségesebb kanyarvételezéskor sem engedi a kocsiszekrény komolyabb dőlését, ennek ellenére lágynak mondható a Citigo rugózása.

Bátran – mindenkinek! …s nem csak lokális közlekedésre

Egyértelműen túlmutat városias jellegű beskatulyázásán a Škoda Citigo: kínált kényelmével, gazdaságos üzemeltetésével és kedvező méreteivel szinte minden korosztály, nemtől függetlenül ki tudja aknázni funkcionalitását. Az autó árazásának tartománya is rendkívül testreszabható, csakúgy, mint a motorválaszték, vagy a felszereltségi ráta. Mindezek tekintetében tehát újból remek autót alkotott a Škoda, s a népszerűség immáron most, a megjelenés után nem sokkal – máris borítékolható.

Škoda Citigo 1.0 MPI Elegance specifikációk

Motor

Motortípus: háromhengeres benzinmotor

Lökettérfogat: 999 ccm

Maximális teljesítmény: 75 LE @ 6200 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 95 Nm @ 3000-4300 ford./perc

Erőátvitel: elsőkerékhajtás, 5 fokozatú manuális váltó

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 3563 mm

Szélesség: 1645 mm

Magasság: 1478 mm

Tengelytáv: 2420 mm

Első gumik mérete: 165/70 R14

Hátsó gumik mérete: 165/70 R14

Tömeg, üresen: 929 kg

Terhelhetőség, össztömeg: 1290 kg

Csomagtartó mérete: 251 liter, 959 literig bővíthető

Üzemanyagtartály mérete: 35 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 175 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 13.2 másodperc

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 5.0 l/100 km

Országúti: 3.2 l/100 km

Vegyes: 4.5 l/100km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 5.9 l/100km

Országúti: 4.0 l/100km

Vegyes: 4.7 l/100km

CO2 kibocsátás: 108 g/100km

Még több fotó: Napimagazin Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, Samsung, Kingston Technology, Canon, Camera Kft.
Utómunka hardver: Acer Aspire 5755G notebook, Samsung 830 Series SSD
Utómunka technika: Samsung UE40C6510 full HD LED televízió