Főoldal Blog oldal 486

Új természetfilm-sorozatokat jelentett be a BBC

A BBC Worldwide nemrég új természetfilm-sorozatokat jelentett be a BBC Earth kínálatában. Julie Swanston, a BBC Worldwide szolgáltatásokért felelős alelnöke szerint a legújabb műsorok, a Fishing Impossible és a What Planet Are You On is részei lesznek a csatorna Earth Unplugged nevet viselő, „szórakoztató természettudományt” kínáló műsorcsaládjának a már korábban bejelentett Extreme Weather: The Survivors-szel együtt.

„Új sorozataink nagyban visszatükrözik azt a széles tartalomkínálatot, amelyet az Earth Unplugged tematikus sorozattal kívánunk elérni – mondta Julie Swanston, a BBC Worldwide szolgáltatásokért felelős alelnöke. Lendületes, érzelmekkel teli kalandok, kivételes karakterek és egy teljesen új megközelítése a természettudományos műsoroknak.

bbc_earth_logo

E bejelentés követi a BBC Earth korábbi bejelentését, mely szerint a csatorna szeptemberben Latin-Amerikában és Ázsiában, majd októberben Dél-Afrikában is meg fog jelenni széles műsorkínálatával, ami a korábbi sikeres skandináv, lengyel, török, román, magyar és szlovén debütálásoknak köszönhető.

A két új műsor koprodukcióban készül a brit partnerekkel, a Fishing Impossible az ITV és az ITV4 közreműködésével, míg az Extreme Weather: The Survivors a Channel 5-val közösen. A BBC Worldwide rendelkezik a sorozatok nemzetközi forgalmazási jogaival, az Egyesült Királyság és Írország kivételével, míg a What Planet Are You On? című műsorra a csatorna az összes globális jogot birtokolja.

Fishing Impossible

Ez a sorozat egy csoport független halászati szakértőt követ egy Föld körüli küldetésben, melynek célja, hogy kifogják a ‘kifoghatatlant’ – furcsa és csodálatos tengeri teremtményeket, amelyeket lehetetlen hagyományos horgászbottal és csalival kifogni. Néha túlságosan ravaszak, túl cselesek, vagy olyan körülmények között élnek, amelyek rendkívül extrémek vagy túl veszélyesek. Annak érdekében, hogy minden egyes feladatot elvégezzenek, el kell sajátítaniuk a helyi technikákat, félretenni a megszokott tapasztalatokat, és a végső határig feszegetni a képzeletüket.

 What Planet Are You On?

Természettudomány, de nem úgy, ahogy korábban ismertük. A BBC Earth Productions szabad kezet kapott a BBC kincsekkel teli természettudományos archívumának felhasználásában, azzal a céllal, hogy újra elmesélje bolygónk legnagyobb történeteit új, szellemes és meghökkentő stílusban. Újjászületett értékek a digitális kor számára.

A 10 x 25 részes sorozat vezető producere Kirsty Hanson lesz, aki Katie Brosnannal, az Earth Productions vezető producerével fog közösen dolgozni.

Extreme Weather: the Survivors

A korábban bejelentett hírek szerint a 6 x 48 részes sorozatot a Darlow Smithson fogja elkészíteni a BBC Earth és a Channel 5 számára, bemutatva a legkegyetlenebb időjárási viszonyokat a külföldön élő britek tapasztalatai alapján, akik szemtanúi voltak a mostoha körülményeknek.

Az elmúlt évtizedben Földünk átélte a valaha volt legnagyobb erejű tájfunt, a legnagyobb atlanti óceáni hurrikánt, a legkegyetlenebb himalájai jégvihart – és ezeket az extrém időjárási körülményeket sikerült lencsevégre kapni. Látni fogunk hihetetlen beszámolókat olyan utazóktól, akik az időjárás legkegyetlenebb pillanatait élték át utazásaik során. Személyes felvételeik, valamint a tudományos magyarázatok révén ismerhetjük meg, hogy minden valószínűség ellenére miképpen élték túl az extrém körülményeket.

Az új sorozat vezető producere Kirsty Hanson lesz a BBC Worldwide-nál, valamint Emily Dalton (EP) és Erika Dodd (SP) a Darlow Smithson részéről. A Channel 5 csatorna az Egyesült Királyságbeli kizárólagos forgalmazó, míg a BBC Worldwide rendelkezik a kizárólagos nemzetközi forgalmazói jogokkal az Egyesült Királyság és Írország kivételével.

Új vezetővel indul el az őszi, hazai nemesítésű gyümölcsfajták országos értékesítése

Az őszi szezonban a Magyar Kertészeti Szaporítóanyag Nonprofit Kft. (MKSZN) új igazgatóval kezdi meg a nagy országos szaporítóanyag értékesítést. A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) Gyümölcstermesztési Kutatóintézetének volt gazdasági igazgatóhelyettese, Kasztovszky Zoltán vette át az MKSZN vezetését. Az átalakult szervezet elsődleges célja, hogy magas minőségű nemesített gyümölcs, szőlő fajtákat és erdészeti fafajokat értékesítsen, illetve egykapus rendszerben szaktanácsadást biztosítson a gazdáknak.

Az átalakult Magyar Kertészeti Szaporítóanyag Nonprofit Kft. élére Ináncsi Ferencet váltva Kasztovszky Zoltán került, aki a NAIK Gyümölcstermesztési Kutatóintézetével együttműködve a szaporítóanyag-előállítás és –forgalmazás területén egy országos lefedettséget biztosító erős állami társaság kialakítására törekszik a 2015-ös évben.

Kasztovszky_Zoltan

Feladatom, hogy az MKSZN-t országos intézetté szervezzem át, ahol a cég a NAIK kutatási hátterére támaszkodó magas szintű szaktanácsadási tevékenységet végez egykapus rendszerben, így képes segíteni a felmerülő problémák és kihívások megválaszolását. Bízom benne, hogy a rendszer kialakításával minél több gazdának lehetünk hasznára”– mondta Kasztovszky Zoltán, aki 5 éves megbízatást kapott feladatai elvégzésére. „Az Állami Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Kutatóintézetnél töltött eredményes két év után remélem, hogy itt is sikeresen fogom végezni teendőimet” – tette hozzá a nemrégiben kinevezett igazgató.

MKSZN_logo

A jelenleg 98 fővel működő MKSZN célja szaktanácsadási tevékenységén túl, a hazai nemesítésű fajták, illetve a kutatási eredmények piacra juttatása, elterjesztése itthon és nemzetközi szintéren egyaránt. A intézet hat lerakatot hozott létre – Újfehértón, Fertődön, Cegléden, Budapesten, Érden és Kecskeméten -, ahol már elérhető az őszi szezonban a szaporítóanyag széles választéka magánszemélyek számára is.

A lakosság fele szenved gyomorégéstől

Refluxról akkor beszélünk, ha a gyomortartalom visszajut a nyelőcsőbe, vagy a garatba, szájüregbe is felkerül. A magyar felnőtt lakosság 55 százaléka küzd valamilyen gyakorisággal a betegség tüneteivel, különösen negyven éves kor után. A veszélyeztetettek közé tartoznak még az elhízottak, a légúti betegségben szenvedők, a várandós nők és a dohányzók.

Jellemző tünetek

Az egyik leggyakoribb tünet a gyomorégés, amit rossz szájíz, gombócérzés a torokban és kellemetlen szájszag is kísér. Az égő érzés a mellkas középvonalában jelentkezik, a gyomorszájtól egészen a torokig tarthat. Kisugározhat a nyak, az áll, a karok és a lapocka felé is – mondja dr. Hidvégi Edit gasztroenterológus, a Budai Allergiaközpont orvosa. A savas felböfögés során az emésztőnedvekkel kevert gyomortartalom csípős ízt okoz, köhögésre ingerel és nyelési nehézségeket okozhat. Súlyosabb esetben mellkasi fájdalom is kialakulhat szövődményként, ami a szívinfarktushoz hasonló fájdalmat is okozhat. A krónikus köhögés, torokfájás és gyulladás mögött is rejtőzhet reflux-betegség.

reflux_1

Orvosi segítség

Már a legkisebb, tartósan jelentkező panasznál is érdemes orvoshoz fordulni, de fogyás vagy hányás esetén mindenképpen! A kivizsgálás történhet gyomortükrözés és 24 órás nyelőcső pH méréssel. Ha bebizonyosodik, hogy a tüneteket reflux okozza, akkor gyógyszeres kezeléssel a panaszok megszüntethetők. Emellett fontos, hogy a gyógykezelést életmódváltás is kísérje. 5 tanács a gyomorégés kezeléséhez

  • A reflux-betegnek gyakran, de keveset kell ennie, mert a túlterhelt gyomorból nagyobb a valószínűsége a visszacsorgás létrejöttének. A túl híg gyomortartalom is könnyebben jut vissza a nyelőcsőbe, ezért – különösen lefekvés előtt – nem szabad sok folyadékot fogyasztani, napközben is sokszor, keveset kell inni.
  • A vízszintes helyzetben lévő visszacsorgás megelőzésére az ágyat, a fej végén kell megemelni, hogy ne folyhasson visszafelé a savas folyadék.
  • A reflux tartós stressz hatására is létrejöhet, vagy súlyosbodhat, de a kímélő mozgás, különösen a hasizom erősítése javíthat a panaszokon.
  • Ki kell zárni a hajlamosító tényezőket, mint a dohányzás vagy az alkoholfogyasztás. Kerülendők a csokoládé, a feketekávé, a szénsavas üdítők, a paradicsomos ételek, az erős fűszerek, a mentol és a zsír is. Enyhítheti a tüneteket a szoros ruha, az öv elhagyása.
  • A kezelőorvost tájékoztatni kell a betegségről, hogy módosítsa a reflux fennállása miatt az olyan problémás gyógyszereket, amelyek a gyomor-nyelőcső közti záróizom tónusát csökkentik, vagy a gyomorsavtermelés fokozása révén károsítják a nyálkahártyát – vagy reflux elleni kezelést alkalmazzon ezek szedésekor. Ilyenek elsősorban a szteroidok, theofillin, nyugtatók, gyulladáscsökkentők, és egyes vérnyomáscsökkentő szerek.

Az életmódbeli szabályok betartásával, és orvosi segítséggel jól karbantartható a reflux. Aki azonban elhanyagolja a kezdetben inkább csak kellemetlen betegséget, rosszul teszi, ugyanis ez rákmegelőző állapothoz vagy akár daganathoz is vezethet. A leggyakoribb szövődmény a nyelőcsőgyulladás vagy – fekély.

 

Forrás: www.allergiakozpont.hu

Új múzsára lelt Varga Viktor

Varga Viktor több órára kitelepült a népszerű belvárosi szórakoztató centrumba, hogy a Gozsdu Montmarte keretében ő is megcsillogtassa festői vénáját. Viktor extrém, hordható festményeit is magával vitte, sőt egy mini koncerttel is megörvendeztette az arra járókat.

VV_Gozsdu_05

„Nagyon jó ötletnek tartom ezt a kezdeményezést, ugyanis a művészet oltárán mindig áldozni kell. Az utcai festészet egy rendkívül népszerű műfaj, élőben követheti mindenki, hogyan készül el egy mű, így közelebb kerül az emberekhez az alkotás szeretete. A Gozsduban minden kedden és csütörtökön 11 és 18 óra között kitelepülnek a tehetséges festők, akik közé most én is beszemtelenkedtem” – mosolyog az énekes, aki polgárpukkasztó viselkedésével mindig felhívja magára a figyelmet.

„Soha senkit sem szeretnék megbotránkoztatni, én egyszerűen magamért csinálom az egészet, szabad vagyok és ezt maximálisan önkifejezésre juttatom. Tudom, hogy sokak számára elfogadhatatlan, amit művelek, de én így érzem jól magam. Alkotásaim a soft pornó határait súrolják, sőt néha talán át is lépik azt, de ezzel szerintem semmi probléma nincs” – mesél művészi céljairól Viktor, aki nagy álmokat dédelget.

VV_Gozsdu_04

„Egyre jobban foglalkoztat az, hogy mivel tudnék kiemelkedni, még inkább felhívni az emberek figyelmét a festészetre. Most az a tervem, hogy életnagyságú vászonra festek majd életnagyságú meztelen alakokat” – tervezget az énekes.

Viktor most egy gyönyörű ázsiai lányt választott modellnek, akit anno az utcán fedezett fel. Az egzotikus szépség Viktor készülő, meglehetősen obszcén videoklippjében is főszerepet kapott.

VV_Gozsdu_01

„A belvárosban egy társasággal táncolt ez a gyönyörű lány, mikor felfedeztem. Azonnal megbabonázott és tudtam, hogy őt szeretném a közelgő videoklippemben látni. Majd kapva kaptam az alkalmon és a Gozsdu Udvarba is elhívtam. Persze a szintetizátor sem maradhatott otthon, hisz’ zene nélkül mit érek én? Festés közben kötelező az éneklés is, a dallamok vezetik az ecsetem” – mondja Viktor, akit főként a női test domborulatai kerítik hatalmukba.

VV_Gozsdu_08

„Édesapám, sőt számos felmenőm festőművész volt, már kiskoromban lejártam a műhelybe és amikor apám meztelen nőket festett, én is rajzolgattam. Imádom a női meztelen valóságot, a természetben is nagyon szeretem a hegyeket, völgyeket és ezek kitűnő megjelenése a hölgyek teste. Mona Lisa csókja után egyből tudtam, hogy a múzsámat meg kell örökítenem egy hordható festményen. Ugyan az alkotásaimat nem eladásra készítem, mindegyik egyedi, egy darab készül belőlük a saját örömömre” – mondja Viktor.

 

Forrás: Just Creative

Lola egyre többet mutat magából

Lola legutobb nyaralása alkalmával hagyta el melltartóját, sőt anno legutóbbi klipjében is láthattuk már hasonlóan. Ilyen jellegű exkluzív fotók viszont még soha nem jelentek meg róla! Az egykori tinisztár aki sorra nyerte a díjakat felnőtt nővé érett. A napokban 27.élet évét betöltött énekesnő idén ünnepli zenei pályájának 10. évfordulóját és szinte folyamatosan hallat magáról.

lola_csanyi_3

Idén már két új klippel rukkolt elő és már a harmadikra készül, ami Kovacsics Ádám (Unique) szerzeménye. Erre az évre még bőven lesz teendője, hiszen gőzerővel készül Jubileumi nagykoncertjére, illetve év végén megjelenik egy Lola kalendárium egy karácsonyi digitális EP kíséretében. Lola igazi szexi dívaként tündököl, ráadásul népszerűsége újra régi.

lola_csanyi_2

Lola 2014 év végén  ott hagyta egykori kiadóját és első menedzseréhez és felfedezőjéhez tért újra vissza. A közös munka a jelek szerint jól halad, hiszen az énekesnőnek rengeteg tennivalója akad. Zenekarával folyamatosan koncertezik az ország szinte minden pontján.

lola_csanyi_1

„Ilyen jellegű fotók még nem készültek rólam.Úgy gondolom kellőképpen érett vagyok hozzá. Csányi Istvánnal élmény volt együtt dolgozni és jó érzés volt visszanézni a végeredményt. Az exkluzív képeknek még lesz folytatása, amit egy digitális kalendárium keretében mutatunk meg.”

 

Fotók: Csányi István

 

Mit tehetünk, ha problémánk van valakivel?

Ha a környezetedben olyan ember van, aki negatív energiát sugároz, vagy számodra egyszerűen nem tűnik szeretetre méltónak, akkor tedd a következőt.

Próbálj legalább egy jó tulajdonságot találni ebben az emberben. Egyet mindenképpen kell találnod; ha többet is találsz, az még jobb, de egy is elég. Ennek a tulajdonságnak viszont olyannak kell lennie, ami a te meggyőződésed szerint is jó dolog, illetve te szereted ezt a tulajdonságot. Például egy gonosz ember is szereti a gyerekét, ha őt nem, akkor a kutyáját; vagy például lehet valaki rosszindulatú, de őszinte. Örömhír! Az anyós esetében rögtön megvan a pozitív tulajdonság, hiszen ő kedves hitvesünk anyukája. Ez persze csak vicc, ez még nem elég, másvalamit is találnod kell.

gunagriha_nem_titok

Ezzel akkor már meg is fogtuk a megfoghatatlant. Mindenkinek van valamilyen pozitív tulajdonsága. Ezt a jó tulajdonságot kapcsold a személyéhez, úgy, hogy ha rá gondolsz, mindig ez a tulajdonság jelenjen meg előtted. Ha találkozol vele, ha együtt vagytok, valahányszor látod őt, mindig erre a tulajdonságára gondolj, ezt lásd benne, semmi mást. Ha ezt teszed, már magadban mosolyogsz is, és képes leszel szeretni benne ezt a tulajdonságot. Ezáltal az ő negatív energiája nem tud többé hatni rád, ugyanakkor te sem bocsátasz ki irányába negatív energiát, hiszen találtál benne egy szeretetreméltó dolgot, és máris a legpozitívabb energiával dolgozol. Így megszűnik az a problémád, hogy valaki más miatt magadnak áss vermet. Ha te nem bocsátasz ki negatív energiát valaki felé, aki negatívan viszonyul hozzád, akkor nem is tudja elvenni az erődet. Ezek az emberek csak a negatív csatornán adnak és vesznek. Ha ez nincs, tehetetlenek.

A kérdés persze az, hogy mit tegyél akkor, ha sok ilyen emberrel van dolgod. Egyszerű, ugyanazt. Mindegyikükben keress egy pozitív tulajdonságot, azt kösd a személyéhez, és mindegyikkel játszd el ugyanazt a fent leírt játékot.

Ha pedig minden emberben rosszat látsz, akkor magadban kell keress egy jó tulajdonságot és eljátszd a fent leirt játékot, amikor tükörbe nézel. Ne ijedj meg, ez megint csak vicc!

Ez egy nagyon jó gyakorlat arra, hogy képesek legyünk kivédeni a minket támadó, és a belőlünk kiáramló negatív erőket. Tökéletesen lehet vele védekezni. Nincs hangja, és nem is lesz belőle vita, sem újabb feszültség. Mivel bennünk játszódik le, garantáltan jó minőségű eszköz békénk barkácsolására. Ha ezzel egy kicsit fellazítjuk belső viszonyunkat a másik féllel, és valahogy össze tudjuk hozni, feltétlenül beszélgessünk el vele arról, hogy mit is érzünk és gondolunk. Persze csak abban az esetben, ha simán megy, és ennek mindenképp egy későbbi lépésnek kell lennie. A helyzet az, hogy ha feltárjuk a bennünk lévő negatív érzéseket, akkor fényt engedünk azokba, miáltal azok feloldódnak. Ezenkívül nagyon sokszor megtörténik, hogy az ember sokat hozzágondol és hozzáépít a másik megnyilvánulásaihoz. Vagyis sokszor az alapján értékeljük ki a másikat, ahogy mi gondolkodunk róla.

TIPP:

Gunagriha (A Sorsnavigátor c. könyv szerzője) http://www.sorsnavigator.hu

Mező Misi változásra vágyik

„Fiatalságom legszebb éveit töltöttem Gyulán, ott váltam igazán férfivá, számos fiatal kori élmény köt oda. Most viszont már a 16. kerületben élek, és a budapesti pulzáló városi lét, az állandó pezsgés sem érdekel igazán, a kertvárosban nyugiban töltöm a napjaimat a családommal” – árulta el Mező Misi, a Magna Cum Laude frontembere, aki egy nagyszabású vállalkozásra adta a fejét zenekari társaival, nemrég közösségi szavazást indítottak következő daluk témájáról egy hazai sörmárkával közösen.

Tavaly ünnepelte 15 éves születésnapját a Magna Cum Laude, amikor egy óriási koncerttel örvendeztették meg rajongóikat, most pedig újabb nagy dobásra készülnek a békési fiúk: pályázatot írtak ki saját daluk témáinak kiválasztására. A kérdés, amit feltettek a rajongóknak, mindenkihez közel áll, hiszen a vidéki települések szépségeit énekli meg hamarosan a zenekar. Mező Misi a pályázat kapcsán a kezdetekről és egy kicsit a jövőbeli terveiről is elárult.

magna_cum_laude_11

A Magna Cum Laude zenekar eredeti neve MINK volt, amelyet Kara Misi és Szabó Tibi alapítottak, Mező Misit csak később hívták meg énekelni a formációba. Akkoriban a zenekari tagok mindenkit ismertek Gyulán, főleg zenész berkekben, így még nagyobb megtiszteltetés volt Misinek, hogy annyi művész közül éppen rá esett az alapítók választása. Azóta eltelt csaknem 16 év, és a fiúk ugyanazzal a lelkesedéssel kezdenek bele minden munkába, mint annak idején. Azt viszont nem felejtik el, hogy Gyula mit adott nekik, így nemrég egy dalt is írtak szeretett városukról. „Új közegbe kerülve új impulzusok értek, új kapcsolatokat, barátságokat köszönhetek ennek a városnak, ráadásul a Magna Cum Laudét is Gyulán találtam meg – természetes, hogy eljött az idő, hogy énekeljünk erről a szép helyről” – meséli Misi, aki azt is elmondta, hogy itt nem álltak meg.

„Amikor megjelent a Legjobb otthon című dalunk, amit Gyuláról írtunk, az Arany Fácán márkacsapata is felfigyelt rá és megkerestek minket, hogy miért nem éneklünk a többi vidéki településről, hiszen ők is megérdemlik. Az ötletet pedig nagyon jónak tartottuk, minden település nem fér be egy dalba, így hirdettük meg a pályázatunkat, mellyel a legjobb otthonokat keressük, amiket megénekelhetünk”. Misinek egyébként számos kedvenc települése van: „Én az Alföldön nőttem fel, ami nem sok természeti, földrajzi látványosságot nyújtott. Ha már egy pici dombocskát látok- hegyről nem is beszélve – mosolyt csal az arcomra a látvány. A magaslatok szerelmese vagyok. Szeretem a Balatont és környékét a Velencei tavat, Pilist, Villányt és imádom Tokajt is, Mád az a hely, ahol el tudnám képzelni az életem.”

mezo_misi_11

Milyen otthont képzel el magának Misi pontosan? A családi ház, a kert, az udvar hiányzik neki Gyuláról, így nagyon vágyik arra, hogy családjával egy nagy házban élhessen közel a természethez, gyönyörű panorámával. Misi a kerti munkával is szívesen foglalkozna, ráadásul gyerekei, Nimród és Bíborka is ott érezhetnék igazán jól magukat. Addig azonban, amíg a család ezt nem teheti meg, maradnak a vidéki kiruccanások és a nyaralások, hogy kicsit kiszakadjanak a lüktető Budapest vonzásából. A tavasszal négytagúra bővülő család utoljára például 4 napot töltött Horvátországban.

Akinek viszont már megvan álmai otthona, az ne habozzon, küldje el a zenekarnak ide, és ki tudja, lehet, hogy ősszel már az ő települését énekli meg a Magna Cum Laude!

Babos Tímeát a Mazda szponzorálja

Szembe menni a konvenciókkal, felülmúlni az elvárásokat, megfelelni a kihívásnak, sohasem feladni – csak néhány közös dolog, amely összeköti a Mazdát és Babos Tímeát.

babos_timea_mazda_szponzor_napimagazin

A Mazda először támogat magyar sportolót céljai elérésében, s biztosítja Magyarország jelenleg első számú teniszezőjének a könnyebb felkészülést, és a könnyed mobilitást.

Timi nem fél máshogy megközelíteni dolgokat, ha azzal jobb eredményeket érhet el – jelenlegi eredményei pedig (jelenleg egyéniben 83., párosban 12. a WTA világranglistáján, párosban tavaly és idén is döntős volt Wimbledonban) jól tükrözik kitartó munkáját és tehetségét. A Mazda hozzá hasonlóan hisz abban, hogy konkurensei között kiemelkedőt alkot, elég csak a Wankel-motorra, az MX-5 roadsterre, vagy a SKYACTIV-technológiára gondolni.

Az együttműködés első lépéseként Timi egy 2015-ös Mazda CX-5-öt használ, mikor épp nem a világ távolibb táján versenyez. „Azt szeretem a CX-5-ben, hogy lendületesen vezethető, erős, mégis kezes és nagyon könnyű irányítani, nagyon hamar megszoktuk egymást” – jellemezte Timi a CX-5-öt.

Babos Timi (22) Sopronban született, egy egyéni és 11 páros WTA-győzelme van, ill. 12 egyéni és 9 páros ITF tornát nyert. 2012-ben érte el karrierjének eddigi legjobb eredményét, a WTA-ranglista 59. helyét egyéniben; 2015 júniusában pedig párosban a 8. helyen állt.

Besenyei Péter a hatodik helyen végzett Ascotban

Negyvenezer néző ünnepelte Paul Bonhomme győzelmét az ascoti lóversenypályán: a brit világbajnok Matt Hallt és Joshihide Muroját utasította maga mögé a Red Bull Air Race angliai futamán. A budapesti győztes Hannes Arch repülőgépe el sem indult, Besenyei Péter pedig a hatodik helyen végzett.

Hazai versenyén Paul Bonhomme nem okozott csalódást a szurkolók tízezreinek, a brit pilóta szoros versenyben győzött Ascotban, megerősítve ezzel világbajnoki esélyeit. Negyvenhat pontjával Bonhomme magabiztosan tartja a vezetést a 38 pontos ausztrál Matt Hall előtt. Nigel Lamb az ötödik helyen futott be, így a veterán brit pilóta már biztosan nem lesz világbajnok ebben a szezonban. Új repülőgépével Besenyei Péter ismét értékes pontokat gyűjtött és hatodik lett.

rb_besenyei_peter

„Nehéz nap volt ez az irodában, de nagyon élveztem” – mondta Paul Bonhomme a legendás ascoti lóversenypálya felett tartott verseny után. A világ leggyorsabb motorsportjának világbajnoka helyenként 370 km/órás sebességgel száguldott mindössze 25 méteres magasságban és magabiztosan győzött. „Annyit mondhatok, hogy ez csapatmunka volt, én mindössze a pilóta vagyok, aki megpróbálja jó irányba terelni a gépet” – nyilatkozta. A brit 1.06.416-os idővel teljesítette a pályát, Matt Hall pedig hiába próbálta legyőzni, az 1.09.024-es köridő erre nem volt elég.

rb_hannes_arch

Hannes Arch Budapesten és Rovinjban is győztesként lépett fel a pódiumra, így komoly esélyesként várta a Red Bull Air Race angliai futamát. Az osztrák a kvalifikáció során csak szenvedett, ám a legjobb 12 között magára talált és jobb időt futott Bonhomme-nál. Úgy tűnt, ismét ő lehet a titkos favorit, ám elpártolt mellőle a szerencse. A legjobb nyolc között Arch esélyt sem kapott, repülőgépe motorja nem indult be. „Dühítő, ha az ember nem tud versenyezni, de ilyen az élet” – nyilatkozta Arch, aki az ascoti verseny után a harmadik helyre csúszott vissza a bajnokságban. Besenyei Péter a gépcserét követően ismét jól teljesített, Nigel Lamb mögött a hatodik helyen végzett. A Red Bull Air Race szeptember 5-6-án az ausztriai Spielbergben folytatódik.   

rb_paul_bonhomme

Végeredmény Ascotban: 1. Paul Bonhomme (GBR), 2. Matt Hall (AUS), 3. Joshihide Muroja (JPN), 4. Nicolas Ivanoff (FRA), 5. Nigel Lamb (GBR), 6. Besenyei Péter (HUN), 7. Martin Sonka (CZE), 8. Hannes Arch (AUT), 9. Michael Goulian (USA), 10. Matthias Dolderer (GER), 11. Juan Velarde (ESP), 12. Kirby Chambliss (USA), 13. Pete McLeod (CAN), 14. François Le Vot (FRA) A világbajnokság állása: 1. Bonhomme 46 pont, 2. Hall 38, 3. Arch 30, 4. Sonka 18, 5. Lamb 17, 6. McLeod 14, 7. Dolderer 12, 8. Muroja 11, 9. Ivanoff 11, 10. Goulian 8, 11. Besenyei 8, 12. Chambliss 2, 13. Velarde, 14. Le Vot

 

Valóban szüksége van a szervezetnek cukorra?

Egyre több szó esik arról, milyen káros a szervezetnek a cukor, valójában azonban nagy szükségünk van rá. Igaz, nem mindegy, milyen mennyiségben és módon visszük be. Megfelelő megoldást jelenthetnek a cukorpótlók: az egyik legnépszerűbb a nyírfacukor, mivel felszívódása lassú, így fogyasztásával egyenletes szinten tudjuk tartani a vércukorszintünket és az agyműködésünket.

Ha meghalljuk azt a szót, hogy cukor, a legtöbb embernek a kristálycukor, a csokoládé, a sütemény jut először eszébe. Fontos azonban tisztázni, hogy a gyümölcsökben, a zöldségekben, a tejben is található kisebb, nagyobb mennyiségű cukor. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) évek óta azt tanácsolja, hogy naponta maximum 50 grammnyi, vagyis 12 teáskanálnyi cukrot fogyasszunk a túlsúly, az elhízás, a fogszuvasodás, illetve egyes betegségek elkerülése érdekében.

cukor_1

Az OÉTI 2009-es Országos Táplálkozás és Tápláltsági Állapot vizsgálata szerint a magyar felnőtt lakosság átlagosan a napi teljes energia bevitel 7-8 százalékát fogyasztja el cukorból, a gyerekek azonban a napi teljes energia bevitel 16-17 %-át is. A felnőttek és a gyermekek cukorfogyasztására egyaránt jellemző, hogy az említett mennyiség döntő része édességekkel, valamint az ételekhez, italokhoz otthon hozzáadott cukor, méz formájában kerül be a szervezetbe.

Szerencsére egyre többen ismerik fel, hogy cukorpótlókkal, édesítőszerekkel is lehet ugyanolyan minőségű, sőt, hosszabb távon egészségesebb életet élni, mint a hagyományos, a vércukorszintet megemelő cukrokkal. Léteznek úgynevezett cukoralkoholok, vagy cukorpótlók, mint például a xilit, vagy idehaza elterjedtebb nevén a nyírfacukor, amelyek 40 százalékkal alacsonyabb kalóriatartalommal rendelkeznek, mint a cukor, így cukorbetegek is beilleszthetik napi étrendjükbe. Az édesítés ezen fajtáját már generációk óta biztonságosan alkalmazzák világszerte, ráadásul a xilitbevitel nincs napi engedélyezett mennyiséghez kötve.[1]

A nyírfacukor (xilit) felszívódása lassú, így fogyasztásával egyenletes szinten tudja tartani a vércukorszintjét és az agyműködését, emellett enyhén lúgosító és emésztést segítő hatása van. További előnye, hogy a szájban levő baktériumok nem képesek tápanyagként hasznosítani, ezért nem okoz fogszuvasodást, sőt rendszeres fogyasztása helyrehozhatja a már károsodott fogzománcot, és csökkentheti a lepedék lerakódását.

Bár az ilyen termékekkel kapcsolatban gyakran elhangzik a vád, hogy hashajtó hatásúak, mint sokmindenre az életben, erre is igaz, a mértékletes fogyasztás nem üt vissza szervezetünkre. A nyírfacukor kinézetre és állagra egyébként csaknem teljesen megegyezik a kristálycukorral, és ízesítésre, sütésre, főzésre, vagy akár lekvárkészítésre is használhatja. A tapasztalatok azt mutatják, aki egyszer áttért a cukorpótlókra, onnantól túl édesnek találja a hagyományos édesítésű termékeket.

„1983-ban, az ENSZ két szervezetének (WHO és FAO) közös élelmiszeradalékokkal foglalkozó bizottsága (JECFA) a xilitbevitel napi engedélyezett mennyiségét (ADI) „nem meghatározott” kategóriába sorolta.” Tehát nem szükséges egy megengedett napi beviteli érték meghatározása a fogyasztók védelmének érdekében. (Dietetikai Kisokos, 2012)