Főoldal Blog oldal 487

Robert De Niro, az igazi átváltozó művész

Robert De Niro akár a bőrét is vásárra viszi a jó alakításért. Lassan ő lesz az utolsó hollywoodi sztár, aki tudományos alapossággal fog bele a filmjeibe. A forgatás előtt mindig kutatómunkát végez, hogy megismerje azt, akit megformál. Ugyanakkor nem csupán fejben készül fel a szerepére. Külsőleg is próbál hasonlítani ahhoz, akinek a bőrébe bújik a kamerák előtt.  Legendák szólnak arról, hogyan rótta taxisofőrként a cseppet sem veszélytelen new york-i utcákat a híres Scorsese film felvételei előtt, illetve arról is, amikor a Nagymenők kedvéért igazi gengszterekkel „barátkozott” össze.

Maximalizmusát a legjobban Cape Fear – A rettegés fokában (Paramount Channel, augusztus 18., kedd 21:40) nyújtott színészi teljesítménye jelképezi. Ebben pszichopata bűnözőt alakít, aki előtt csak egyetlen cél lebeg: bosszút akar állni egykori ügyvédjén a rácsok mögött töltött évekért. A forgatás előtt De Niro megszállottan böngészte a szexuális bűntényeket elkövető férfiakról szóló orvosi és rendőrségi vizsgálatok anyagait. Próbálta ezeken keresztül megfejteni a bűnözők motivációt, lelki sérüléseik eredetét. Emellett arra is hajlandó volt, hogy az egész testét átformálja a szerep kedvéért. Kigyúrta magát és a testére számtalan „börtöntetkót” rakatott fel. Fogorvoshoz is bejelentkezett. Ötezer dollárt fizetett azért, hogy a hibátlan fogsorát olyanná alakítsák, mintha az hosszú idő óta el lenne hanyagolva. A forgatás után természetesen mindent visszacsináltatott, így nyoma sem maradt a drasztikus elváltoztatásának.

robert_de_niro_cape_fear

Hasonló őrültségre a Copland (Paramount Channel, augusztus 20.,csütörtök 21:40) kedvéért is kapható volt. A filmben a rendőrség belső elhárítási osztályán dolgozó zsarut formál meg. A színész felfigyelt arra, hogy az elsősorban irodai munkát végző rendőrök szinte egytől-egyig plusz kilókkal küzdenek. Több se kellett neki. A forgatás idejére ő is magára szedett némi túlsúlyt, hogy külsőleg se különbözzön tőlük. Visszaemlékezései szerint könnyen meghízott, viszont a fogyókúrával nagyon megszenvedett.

cop_land_1997_pic05_robert_de_niro

Az Éjszaki rohanás (Paramount Channel, augusztus 19., szerda 21:40) miatt másképpen veszélyeztette az egészségét, de legfőképp a testi épségét. Miután a filmben fejvadászt alakít, tapasztalatszerzés céljából a valóságban is beállt a kisebb-nagyobb stikliket elkövető bűnözők elfogására szakosodott privát kopók közzé.  Nagyobb balhéba ugyan nem keveredett, de már az is eléggé félelmetes volt számára, hogy a társai folyton kibiztosított fegyverrel jöttek-mentek vele. Mellettük megtanulta azt is, hogy a biztonság érdekében néha érdemes előbb ajtóstól rontani a házba és csak utána kérdezni.

robert_de_niro_midnight_run

Ezekből a példákból is látszik, hogy Robert De Nironak ezer arca van. Nemcsak eljátssza a szerepét, hanem próbál belebújni a figura bőrébe és annak a szemén keresztül látni a világot. Ez a sokszínűség kifizetődő a számára, hiszen több mint negyven éve állja a sarat Hollywoodban, ahol sok sztár hullócsillagként tűnik fel, majd bukik le.

A Paramount Channel augusztus 17 – 21. között Robert De Niro hetet tart. Az „5 este 5 film Robert De Niroval” program válogatást nyújt a filmjeiből. Minden este 21:40-től láthatóak a főszereplésével készült alkotások. Hétfőn a Pokoli lecke, kedden a Cape Fear – A rettegés foka, szerdán az Éjszakai rohanás, csütörtökön a Copland és pénteken a Mindenki megvan.

Miss Balaton: Viczián Csilla lett a királynő

Látványos show keretében megválasztották a Miss Balaton by Cosmopolitan királynőjét. A koronát, az egy éven át havi százezer forintot és az autót Viczián Csilla nyerte a Balatonfüreden megrendezett döntőn. A szakmai zsűri tagjai Mádai Vivien, Király Linda, a Barátok közt két sztárja, Varga Izabella és Nyári Diána, valamint Dammak Jázmin, Hárai Balázs vízilabdázó és Mártha Imre voltak. A rendezvényen részt vett többek között Epres Panni, Dukai Regina és Horváth Éva is.

miss_balaton_torok_alexa_viczian_csilla_ricza_nicoletta

A nagyszabású döntőt hónapokig tartó felkészülés előzte meg, és a héttagú zsűri döntése alapján a korona a békéscsabai Viczián Csilla fejére került. Első udvarhölgye Ricza Nicoletta, második Török Alexa lett, míg a közönségszavazást Borongics Anett nyerte.

miss_balaton_a_zsuri

Az eredményhirdetés után a Balaton királynője meghatottan nyilatkozott: „Fel sem fogom még, ami történt, egyáltalán nem számítottam rá! A célom az volt, hogy bekerüljek a legjobb tizenhatba” – árulta el a 21 éves szépség. „Örülök neki, hogy egy kicsit felpörög az életem, és jobban belelátok majd a divatvilágba is, ami gyerekkorom óta nagyon érdekel. Ezzel együtt jövőre a terveim között szerepel, hogy lediplomázzak” – tette hozzá Csilla, aki április óta keményen készült a versenyre, és összesen 8 kilogrammot fogyott, hogy a legjobb formájában legyen.

miss_balaton_viczian_csilla_gyoztes

A látványos show-n a versenyzők először sportos öltözetben, majd bikiniben és egyedi nyári szettekben mutatták meg magukat. A külső mellett nagy hangsúlyt kapott az intelligencia is, a megmérettetésen a zsűritagok kérdéseire is válaszolniuk kellett a gyönyörű hölgyeknek.

„Az elmúlt években az összes szépségversenyt végigkövettem, és azt kell, hogy mondjam, tényleg nagyon erős volt a mezőny. Én elsősorban a kisugárzást és a kommunikációt figyeltem, egy kedves mosoly vagy egy frappáns mondat könnyen el tudott varázsolni” – mesélte Mádai Vivien, aki életében először zsűrizett szépségversenyen.

„Nagyon helyesek a lányok, és talán elcsépelten hangzik, de tényleg nagyon nehéz dolgunk volt, mert mindannyian gyönyörűek. Nekem a kisugárzás mellett az arc, a mosoly és a szemek szépsége számított igazán” – tette hozzá Király Linda.

Az est háziasszonya Iszak Eszti, a VIVA műsorvezetője volt, aki Epres Pannival és Dukai Reginával együtt segítette a versenyzőket a felkészülésben, a házigazda szerepét pedig Váczi Gergő töltötte be. A tanácsadók mellett Horváth Éva versenykoordinátor is a helyszínen szurkolt, aki kezdetektől végigkísérte a lányok fejlődését.

Mától indul a verseny a Ki Mit Tube-on

Ma reggel indult a produkciós videók versenye a Ki Mit Tube-on: 8:00 órától kerülnek fel az eddig beérkezett pályaművek és bemutatkozó videók a verseny honlapjára, és ettől a pillanattól elkezdődik az öldöklő küzdelem a szavazatokért, egészen a verseny első fordulójának végéig, azaz szeptember 7-ig.

kimittube_logo

„Igazán meggyőző eredményeket mutatnak már a Dancsó Péter győzelmét hozó zsűri-választó szakasz statisztikái is: a verseny indulása óta feltöltött videók nézettsége meghaladta a 2,3 milliót, és a nézőink összesen közel 6 évet töltöttek a képernyők előtt e videók megtekintésével. E kijelzők 30%-a pedig mobileszközé volt. Az utóbbi szám sejteti, hogy a 98,4%-os lefedettségű mobilinternet hálózatunk valóban mindenki számára megteremti a lehetőséget a szabad kommunikációra. Arra bíztatok mindenkit, hogy legyen bátor, alkosson és használja a hálózatunkban, illetve a zsebében lapuló „videóstúdiójában” rejlő lehetőségeket, és induljon a Ki Mit Tube-on” – mondta el Baráth Péter, a Vodafone Magyarország márkakommunikációs igazgatója. A Ki Mit Tube statisztikáiból kiderül továbbá, hogy egy, az országban tízezreket megmozgató országos online verseny esetében, a mobileszközről indított videó-megtekintések mintegy 76%-a mobiltelefonról, 24%-a pedig táblagépről érkezik. Operációs rendszer tekintetében a mobiltelefonok esetében az Android toronymagasan vezet (82%), az iOS (16%) és a Windows Phone (1,1%) előtt, a táblagépek esetében a sorrend megmarad, de a különbségek kisebbek (Android: 63%, iOS: 35%, Windows Phone: 2%).

A meglepetés zsűritag: Kiss Ádám humorista!

A verseny első fordulójának indulására időzítettek két nagy bejelentést is a Ki Mit Tube szervezői. A már meglévő 10, a maga területén nagy népszerűségnek örvendő zsűritag – köztük a hét elején a nézők szavazataival beválasztott Dancsó Péter –, mellé csatlakozik Kiss Ádám is. A humorista felkérése mögött a Ki Mit Tube első évadának tapasztalatai húzódnak, miszerint a versenyre rengeteg humoros és még több humorosnak szánt videóval neveznek. Kézenfekvő volt ezek után, hogy a szervezők egy szakértőt is delegáljanak a zsűribe.

Kiss Ádámot akár a Dumaszínházból, akár televíziós produkciókból, akár a mozivászonról szinte kivétel nélkül mindenki ismeri Magyarországon. Kívánhat-e többet egy országos ismertségre vágyó tehetség annál, minthogy a hazai szórakoztató-ipar egyik legjelesebb képviselője értékelje a produkcióját ország-világ előtt? A humorista érkezése ugyanakkor jó a Ki Mit Tube nézőinek is, hiszen zsűrivideói minden bizonnyal felérnek majd egy kisebb stand-up comedy produkcióval is!

„Minden olyan kezdeményezést támogatok, ami lehetőséget biztosít a tehetségeknek arra, hogy megmutassák, mit tudnak. Ha ezt a világ legnagyobb színpadán, a YouTube-on teszik, remekül döntenek. Izgalommal várom, hogy az aranymosás során vajon találok-e a sok szürke kavics között aranyrögöket is. Azért vállaltam el a zsűrizés feladatait, hogy segítsem a legjobbakat tehetségük kibontakoztatásában.” – mondta el Kiss Ádám.

A meglepetés főnyeremény: egy SEAT Ibiza egy évre!

A Ki Mit Tube első fordulójának indulását egy újabb nyeremény bejelentésével is megfejelik a szervezők: a verseny végső győztese egy SEAT Ibiza személygépkocsi használati jogát is megkapja egy évre a Porsche Hungaria felajánlásának köszönhetően.

Az autó mellett a Ki Mit Tube nyertese a következő nyereményekben is részesül: 1 millió forint értékű médiatámogatás, egy 1 éves egyedi mobilinternet előfizetés, illetve egy hordozható WiFi hotspot a Vodafone felajánlásában, egy utazás a Google New York-i Space Studio-jába és egy promóciós videó elkészítésének támogatása a Google Magyarország felajánlásában, illetve egy Android 3D Smart LED TV és egy HDR-PJ410 videokamera a Media Markt jóvoltából.

A Ki Mit Tube további menetrendje

A Ki Mit Tube produkciós versenyére szeptember 5-ig lehet nevezni a verseny weboldalán. A verseny első fordulója szeptember 7-én ér véget, a beérkezett produkciókra aznap éjfélig szavazhatnak a nézők. A középdöntő feladatait már ezt megelőzően, szeptember 1-jén kihirdetik a szervezők. Szeptember 8-án reggel kezdetét veszi a középdöntő, melybe a 99 legtöbb szavazatot szerzett produkció kerül. Itt három kategória mentén zajlik majd a szavazás, melynek eredményeképp kialakul a legnépszerűbb produkciók (kategóriánként 9-9-9) mezőnye. Szeptember 15-én a kategóriánként 9-9-9 produkciós videóból a három zsűri-csapat 3-3-3, azaz összesen 9 versenyzőt juttat tovább a döntőbe. Közvetlenül a zsűri döntésének ismertetése után, a szervezők kihirdetik a döntő feladatát. A szeptember 20-ai finálén a verseny honlapjára felkerülnek a döntős produkciók, és megindul a végső hajrá a szavazatok begyűjtéséért. A döntés kizárólag az internet népének kezében van: a legtöbb szavazatot gyűjtő produkció megnyeri a Ki Mit Tube-ot, és elviszi a főnyereményt.

Lemondta idei koncertjeit a Nickelback

A multi-platina eladásokkal büszkélkedő  kanadai rock banda, a Nickelback kénytelen a No Fixed Address Tour minden 2015-ös koncertjét lemondani Chad Kroeger elhúzodó kényszerpihenője miatt. Az énekesnél júniusban hangszálak közötti cisztát fedeztek fel a gégéjében, jelenleg kezelés alatt áll és az orvosok az eredetileg tervezettnél hosszabb, 6-9 hónapos pihenőt rendeltek el a teljes felépüléshez.

A belépőket a vásárlás helyén október 26-ig visszaváltják, az interneten vásárolt jegyek esetében a belépőjegy árát a vásárláskor használt bankszámlára 30 napon belül automatikusan visszautalják, azzal a jegytulajdonosoknak további teendője nincs.

nickelback_2015_magyarorszag

A Nickelback az észak-amerikai turné második körét már júniusban kénytelen volt lemondani, amikor az orvosok először diagnosztizálták Kroeger gégéjében a cisztát. Az akkori tervek szerint a szeptemberben induló európai turné koncertjei változatlan formában megrendezésre kerültek volna, azonban az orvosok a műtét eredményének ismeretében az énekest hosszan tartó pihenésre kérték a teljes gyógyulás érdekében.

“Elsősorban sajnálatunkat fejezzük ki a rajongók felé, hogy idén ősszel elmarad a turné, de Chad egészsége, gyógyulása és teljes felépülése a legfontosabb jelenleg. A megfelelő pihenőidő után reméljük, hogy erősebb és jobb lesz mint valaha. Köszönjük mindenkinek a támogatást és megértést, alig várjuk, hogy ismét útrakeljünk és zenélhessünk.”

A LEMONDÁSRA KERÜLŐ NO FIXED ADDRESS IDŐPONTOK ÉS HELYSZÍNEK:

 

szeptember 30.                      Helsinki                                  Hartwall Arena

október 2.                               Stockholm                              Globe Arena

október 3.                               Oslo                                       Spektrum

október 5.                               Herning                                   Boxen

október 7.                               Hamburg                                O2 World

október 8.                               Köln                                        Lanxess Arena

október 10.                             Luxemburg                             Rockhal

október 11.                             Mannheim                              SAP Arena

október 13.                             Lodz                                       Atlas Arena

október 14.                             Kaunas                                   Kaunas Arena

október 16.                             Budapest                                BudapestAréna

október 17.                             Prága                                      O2 Arena

október 19.                             Berlin                                      O2 World

október 20.                             München                                Olympiahalle

október 23.                             Zürich                                     Hallenstadion

október 25.                             Róma                                      Palalottomatica

október 27.                             Torino                                     Palaolimpico

október 29.                             Bécs                                       Stadthalle

november 5.                           Barcelona                               Razzmatazz

november 6.                           Madrid                                    La Riviera

november 8.                           Párizs                                     Le Zenith

november 10.                         Amszterdam                           Ziggodome

november 11.                         Antwerpen                              Lotto Arena

november 13.                         Sheffield                                 Arena

november 14.                         Glasgow                                 SSE Hydro Arena

november 16.                         Newcastle                               Metro Radio Arena

november 17.                         Manchester                            Phones 4U Arena

november 19.                         Liverpool                                Echo Arena

november 21.                         Birmingham                            Genting Arena

november 22.                         Nottingham                             Capital FM Arena

november 24.                         London                                   Wembley Arena

december 2.                           Moszkva                                Olimpiyskiy

december 4.                           Szentpétervár                         SKK Peterburgsky

december 7.                           Minszk                                    Minsk Arena

[TESZT] 10242 LEGO Creator Expert MINI Cooper – zavarba ejtő hasonlóság

Ha tudunk mihez viszonyítani, vagy akár elvonatkoztatni bizonyos részletektől, nyert ügyünk van máris. Kiváltképp, ha a LEGO remekbeszabott Creator vonalán kezdünk kutakodni, máris rálelhetünk olyan gyöngyszemekre, mint például a címben is szereplő MINI Cooper MK VII modell.

10242_lego_creator_expert_mini_cooper_teszt_napimagazin_022

Nyilván szükségeltetik némi elhívatottság ahhoz, hogy ha belefogunk egy nem túl könnyednek ígérkező LEGO összeszerelési procedúrába, alaphangon autót, autómodellt válasszunk a ténykedés tárgyául. Mi így tettünk, több okból kifolyólag is: az alapvető indok nyilván a LEGO, maga a játék, a tevékenység szeretete, visszaágazó gyermekkori gyökerekkel, valamint az autók szeretete. Ennek nagy valószínűséggel ékes záloga testvérportálunk, az Autóaddikt.hu is, mely specifikusan autó (mostanában motorkerékpár is) tematikával próbál domborítani, számtalan teszttel, újdonságot bemutató és egyéb publikációval.

10242_lego_creator_expert_mini_cooper_teszt_napimagazin_028

No de jelen írásunk nem önreklámként kell, hogy vonzza az olvasókat. Ugyanakkor az alapok párhuzama olyan értelemben is jó helyen keresendő az Autóaddikt.hu-nál, hogy számtalan MINI átment már rostánkon. Igazi, valódi, 1:1 méretarányú darabok. Az is igaz persze, hogy mostanában jó 30-40 éves oldtimerek nem, de a jelenkori MINI-palettát már több ízben, több képviselő kapcsán bemutattuk hasábjainkon.

10242_lego_creator_expert_mini_cooper_teszt_napimagazin_024Így hát minden együtt volt ahhoz, hogy nekiessünk a LEGO Creator Expert MINI Cooper-ének, és eltökéljök magunkat, hogy egy hétvége viszonylag relatíve szabad és szellős kettő délutánját rááldozzuk a kockák rakosgatására. Milyen jó is nosztalgiázni egy keveset, nem igaz?

Véleményünk szerint manapság aligha akad olyan fiatal, vagy kevésbé fiatal felnőtt, akinek ne lenne legalább egyetlen LEGO-hoz köthető személyes élménye korábbról. Nos, mi ilyenek vagyunk, jómagam személy szerint megállás nélkül játszottam a LEGO akkori különböző kategóriájába tartozó darabokkal (LEGOLAND, TECHNIC), úgyhogy nem volt kérdéses, hogy amint átvettük a LEGO Creator Expert MINI Cooper dobozát, hetykén legyintsünk: ugyan, mit nekünk egy alig 1077 darabból álló, építendő kicsiny alkotás?

Később aztán rájöttünk, nem oly’ szimpla minden, mint amilyennek látszik – de ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük az elejétől.

10242_lego_creator_expert_mini_cooper_teszt_napimagazin_025A LEGO Creator Expert MINI Cooper közepes nagyságú dobozban érkezett. A szokásostól eltérően a fedelet jelen esetben nem lehet felhajtani, nincs átlátszó, a doboz tartalmába betekintést nyerő ablak-rész, csak a puszta dobozolás. Van viszont szokás szerint számos fotó, mely a már készre kirakott LEGO Creator Expert MINI Cooper-t ábrázolja különböző szemszögekből, valamint az eredeti, alapokat adó modell is feltűnik svájci, hegyvidéki környezetben.

10242_lego_creator_expert_mini_cooper_teszt_napimagazin_001

Alapvetően ennyi elegendő is lehet ahhoz, hogy a modellezést előnyben részesítő vásárlóközönség kompromisszumok nélkül leemelje a polcról a 10242-es pakkot.

Oldalt nyitható a feljebb már említett 1077 LEGO kockát és összetevőt rejtő doboz, itt semmi felesleges sallanggal nem találkozunk, lényegre törően a több csoportba osztott darabok, bezacskózva, szigorúan sorszámozottan. Összesen 3 fő egység található, ezekhez külön zacskók tartoznak, s nem egy esetben a zacskókon belül is találkozhatunk kisebbekkel, valamint egyéb dolgokkal (matricák például).

10242_lego_creator_expert_mini_cooper_teszt_napimagazin_014

Lehet, vannak olyanok, akik nem csinálnak különösebb ügyet abból, hogy az összes összetevőt egy kupacba szórják ki a munkaasztalra, és onnan bogarásszák ki az összeszerelési útmutatóban leírtak szerint minden egyes téglácskát. Természetesen mi nem így tettünk, bár az expert réteg nyilván most mosolyog csak, tegyék azt. Mi inkább a minél részletesebb élményre, valamint az optimálisan kitolt időre fektettük a hangsúlyt.

Első fázis

Az összesen két füzetből álló guide első részét terveztük teljesíteni az első délutánra. Itt máris a 3 fázis első kettő lépcsőfoka van bemutatva apró lépésenként, annak rendje s módja szerint: az első csomag a LEGO Creator Expert MINI Cooper alvázának szerkezeti felépítéséért felelős.

10242_lego_creator_expert_mini_cooper_teszt_napimagazin_004

Itt máris beleszaladunk a LEGO portfóliójának szinte összes képviselőjébe, legalábbis, ami a kockákat illeti; végeredményben a TECHNIC vonal dominál, soklyukú idomokkal, egymásba illeszthető kialakításokkal megspékelve. Különálló egységként kell kialakítanunk az autó pótkerék-vályúját, mely az alvázra applikáltan helyezkedik el a kocsiszekrény hátsó traktusában, s megalapozza a nyitható csomagtér talapzatát is. Az első fázisban kerülnek kialakításra a mellső sárvédők belső részletei is, helyet hagyva a kerekeknek, melyek sajnos ezúttal nem mozgathatók a kormányrudazat segítségével, külön, önálló felfüggesztés van hagyva mind a négynek.

10242_lego_creator_expert_mini_cooper_teszt_napimagazin_002

Miután az alváz és pótkerék helye megvan, jöhet az első lökhárító, mely apró henger-jellegű idomokból áll össze egységgé. Ennek rögzítése után kerül a helyére a már sokat emlegetett pótkerék is, valamint a LEGO Creator Expert MINI Cooper padlózata, az első és hátsó ülések rögzítőpontjai, a sebességváltó élethű karja, továbbá a csomagtérajtó alapozása is.

Második fázis

10242_lego_creator_expert_mini_cooper_teszt_napimagazin_005Ugye, milyen egyszerűnek tűnik eddig? Pedig egyáltalán nem az, mivel irdatlan mennyiségű apró részletre kell odafigyelnünk, amíg illesztgetjük a darabkákat. Mindenesetre megvan az alváz, az útmutató 2. fázisának ábrája már egy félész MINI-kasznit ígér. Lássuk csak, meglesz-e! Megteszünk mindent, hogy meglegyen, igaz, telnek az órák, a percek, lassan már be is sötétedik – igaz, mocorog a kisördög bennünk, hogy az egészet meg kell e napon oldani. Mert feladvány ez, ha tetszik, ha nem. Kőkemény logikával és agytornával.

10242_lego_creator_expert_mini_cooper_teszt_napimagazin_006

Miután sorban kirakosgattuk a hátsó ülőpad lekerekített alsó végeit, jöhetnek az első székek, egyenként. A LEGO hihetetlenül ügyelt arra, hogy a LEGO Creator Expert MINI Cooper minden egyes részlete a lehető legjobban próbálja visszaadni az élethűséget az eredeti képmáshoz hűen, ennek érdekében még az ülések kárpitjának kockás mintázatát is lemodellezték.

10242_lego_creator_expert_mini_cooper_teszt_napimagazin_008

Tehát mi is ennek folyományaként parányi kis kockákból rakjuk ki a sakktábla-mintázatú patternt, s még az ülőpadok ergonómiája is kiformálódik menet közben. Mellé behelyezzük a kézifékkart, ami szintén mozgatható le és fel, majd jöhetnek a hátsó ülések lapjai szintén a hasonló megközelítésben.

10242_lego_creator_expert_mini_cooper_teszt_napimagazin_003Ha azt hinnénk, hogy innen csak egy röpke ugrás a háttámlák elkészítése, tévedünk. Valamilyen egyedi stratégia folytán a LEGO útmutatója most a hátsó sárvédőidomok felszerelésére sarkall, mellette beszerelésre kerülnek a két színben pompázó helyzetjelzők is, kezdve lezárni a LEGO Creator Expert MINI Cooper far kialakítását. Közben lassan felépítjük a B és C oszlop közti oldalfelületeket is, majd jöhet egy kis pepecselés a matricázással a C oszlop alá. Itt ügyelnünk kell arra, hogy az alig fél centiméteres matricák ha egyszer feltapadtak, nagyjából nem mozdíthatók többet, vagy ha igen, felkaparással csak, ami ugyebár jelentősen ront az esztétikai állapoton (főként, ha makróval fotózzuk utána – a szerk.)

Miután helyére került a hátsó szélvédő, ismét jön egy matricázás, ezúttal a C oszlopokra kerülnek a kockával azonos sziluettű felületek. Közben a hátsó ülések támlája is a helyére kerültek, valamint az oldalablakok is megvannak: az utaskabin hátulja – a csomagtér ajtajának kivételével – elkészült.

10242_lego_creator_expert_mini_cooper_teszt_napimagazin_007

Most pedig jöhetnek az első ülések háttámlái. Itt ugyanaz a kockás minta érvényesül, mint az ülőlapok esetében elöl és hátul is, s hogy fokozzuk az élethűséget tovább, előre hajthatóak lesznek, valamint szintén mozgatható fejtámlát is kapnak.

10242_lego_creator_expert_mini_cooper_teszt_napimagazin_026

Eljött az ideje, hogy összerakjuk néhány darabból a LEGO Creator Expert MINI Cooper csomagtér fedelét. Ide kerül ismét néhány speciális alakzat, no meg a rendszámtábla is, matrica formájában – mi stílszerűen az angol variációt választottuk. Ha már jobbkormányos, ha már brit, legyen meg a teljes bája.

10242_lego_creator_expert_mini_cooper_teszt_napimagazin_009

Annak érdekében, hogy a LEGO Creator Expert MINI Cooper csomagtartója ne maradjon üresen, autentikus piknik kosarat, dugós üveget, talpaspoharakat, sajtot, kenyeret és kockás vászonterítőt is mellékeltek az autóhoz. Ezek pontosan beférnek a kis nyíláson, és máris zárható a teljes felületén illeszkedő csomagtérajtó – az első útmutató füzetet ki is pipáltuk.

Harmadik fázis

10242_lego_creator_expert_mini_cooper_teszt_napimagazin_010Itt kezdtünk tanakodni: bár már kifelé megyünk jócskán a délutánból, mégsem lenne annyira rossz ötlet, ha folytatnánk az alkotómunkát. Jó, jó, de mi lesz a fotókkal? Már akkor megfogant bennünk az ötlet, hogy ha olyannyira nem is pontos, akkori érát képviselő MINI Cooper modellt, de a jelenlegi képviselők egyikét mindenképpen megszerezzük egy átfogó Autóaddikt.hu teszt és fotózás erejéig – na, majd ott, a helyszínen készülnek fotók az eredeti „nagytestvér” MINI Cooper mellett…

A harmadik fázis összesítő ábrája már a menetkész LEGO Creator Expert MINI Cooper -t ábrázolja, csalogatóan. Rendben, megcsináljuk ezen a délutánon, vagy kora estén, nem számít. Úgyhogy gyorsan kiszórtuk a 3-as zacskók első negyedének kockáit, és nekiláttunk a hátsó részek (oldalablakok, hátsó szélvédő) lesimításának, lezárásának. Utána máris a kormánykerék és a rudazat beillesztése következett, jó 45 fokos szögbe állítva, kicsit rálógva az ülésre, mely alapvetően a kormánykerék aránytalan nagyságából adódott.

10242_lego_creator_expert_mini_cooper_teszt_napimagazin_011

Már kormánnyal a fedélzeten neki is foghattunk a műszerfal megépítésének. A részletesség itt is kiemelkedő, ugyanis a légbeömlőktől a műszerekig minden megvan, beépíthető, jól kivehető. Pontosan ugyanúgy, ahogyan a nyitható fedéllel ellátott motortérbe húzott motor esetében is – itt a tervezők különféle színű darabokkal oldották meg, hogy jól elkülöníthetőek legyenek a kitűnően kidolgozott részletek – még leömlőket is kapunk.

10242_lego_creator_expert_mini_cooper_teszt_napimagazin_016

Elkészültek tehát a motortér alapjai, szükséges, hogy a két első kereket is fedje sárvédőív, mint ahogyan az a hátsó részen már felfedezhető. Meg is van, helyére pattintjuk, utána mehet a hűtőmaszk rácsozata a helyére, de a páros termetes ködlámpákról sem szabad megfeledkeznünk. Itt egy apró malőr, konkrétan egy erőteljesebb nyomás hatására beomlott a LEGO Creator Expert MINI Cooper orrának nagy része, jöhetett a korrekció, de valamilyen szinten örültünk, mert rátett a hasznos kirakási időre úgy 5 percet minimum.

10242_lego_creator_expert_mini_cooper_teszt_napimagazin_012

Egyre inkább kezd kirajzolódni a LEGO Creator Expert MINI Cooper valós formátuma. Hát még akkor, ha az oldalajtókat is a helyére tesszük! Mindkét esetben zsanérral, egymás tükörképeire mintázva, tehát ugyanazt a folyamatot kell megismételnünk egymás után. Először az enteriőr színvilágával harmonizáló ajtókárpitok kerülnek a helyükre, majd jöhetnek a kilincsek. Utána pedig a kialakított helyre bepattintjuk az ajtókat, és meg is vagyunk. Az illesztések itt is maradéktalanul passzolnak.

Mi hiányzik még innen? A motorháztető természetesen. Itt építjük be a LEGO Creator Expert MINI Cooper -re jellemző fehér csíkozást, mely kitűnően harmonizál a szintén fehér tetővel. Ide is kerülnek lekerekítések, az orr rész pedig megkapja soron következő matricáját, ami jelen esetben egy MINI Cooper logó lesz.

10242_lego_creator_expert_mini_cooper_teszt_napimagazin_019

Innentől már nincs sok hátra. Helyükre kerülnek a fényszórók, valamint a sárvédők felső lezárásai is, továbbá a fehérre fényezett visszapillantók is mehetnek az oldalajtókra. Már csak az első szélvédő hiányzik, be is rakjuk a helyére, majd megy rá a lezárás, máris kész a MINI Cooper kabrió.

Így sem lenne rossz, de azért szereljük össze az utolsó részleteket is. A négy, kifejezetten vastag gumiköpenyekkel bíró felnikre több küllős dísztárcsák is kerülnek, így mehetnek a helyükre, a még szólóban árválkodó féltengelyekre. Nincs apelláta, a LEGO Creator Expert MINI Cooper már négy keréken áll, tökéletesen gurul, a lényeg a részletekben rejlik. Ez különösen igaz jelen esetben.

10242_lego_creator_expert_mini_cooper_teszt_napimagazin_015A harmadik fázis legutolsó lépcsőfoka a LEGO Creator Expert MINI Cooper tetejének elkészítése, ami tulajdonképp több nagyobb lemez egymás mellé építése, és lefedése sima lap darabkákkal. A két oldalsó rész, továbbá a hátsó végződés lekerekített, előre kap egy plusz csíknyi kiegészítést. Ahogy elkészültünk a tetővel, máris mehet az előre kialakított illesztésekre, és máris teljes egészében pompázik a LEGO Creator Expert MINI Cooper .

10242_lego_creator_expert_mini_cooper_teszt_napimagazin_013

Ha nagyon belehúzunk az építési folyamatba, úgy nagyjából 3-3.5 óra alatt összerakható a LEGO Creator Expert MINI Cooper . Expert nehézségi szintűnek irányozzák be a LEGO szakemberei, alapvetően illik is rá, hiszen masszív odafigyelés szükségeltetik ahhoz, hogy minden a helyére kerüljön, lehetőleg akkor, amikor az útmutató ténylegesen megköveteli.

10242_lego_creator_expert_mini_cooper_teszt_napimagazin_027

Nem sokkal azután, miután elkészítettük a LEGO Creator Expert MINI Cooper modellt, meg is érkezett szerkesztőségünkhöz az a 2015-ös évjáratú MINI Cooper D, amely a fotók kiegészítéseképp volt hívatott szolgálni tesztünket. Ráadásul sikerült pontosan ugyanolyan színárnyalatban és csíkozással kifognunk a tesztautót, mint amilyen a LEGO Creator Expert MINI Cooper . Nem is maradhatott más hátra, mint az, hogy egymás mellé állítsuk a két ízig-vérig kultikus autót, és legeltessük szemünket a hasonlóságon – még akkor is, ha a LEGO verzió egy jó pár évtizeddel korábbi modellt mintáz -, és párhuzamot vonjunk küllem és küllem közt. Mint nagy- és kistestvér, vagy apa, és fia. Már csak azt kell eldöntenünk, hogyan osszuk a szerepeket jelen esetben, mivel a jelentős méretbeli különbségek révén finoman szólva elbizonytalanodunk.

10242_lego_creator_expert_mini_cooper_teszt_napimagazin_029

Még több fotó: Napimagazin Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Az online- és egyéb kommunikációnkhoz ASUS ZenFone 2 okostelefont használunk.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUSGigabyte, SonyEpson, Kaspersky Lab, Canon, Camera Kft., Nike
Utómunka hardver: Acer, ASUS, Gigabyte

Egy napos sörtúrára várja utasait a PIVO Expressz

Csehország több száz éves városába  Brünnbe látogathatnak el a PIVO Expresst utasai szeptember 15-én. A jó hangulatról az Élményvonat személyzete már felszállás után gondoskodik. A büfékocsiban hangulatos zenék és sörkínálat várja az utasokat.

A kisváros – hangulatos sörfőzdéi mellett – középkori templomai és kastélyai számos látnivalót kínálnak. S ha kedve tartja, fedezze fel Sörvillamossal Brünn csodás városát!

pivo_ program_sorvillamos

A közel két órás program során a sörvillamos végighalad a város legszebb pontjain, miközben a villamos fedélzetén csapolt sörök és egyéb nedűk széles választéka várja a vendégeket.

pivo_hangulat_az_Orfeum_kocsiban

A PIVO Expressz szeptember 5-én 6 óra 5 perckor gördül ki a Budapest Nyugati pályaudvarról.

Jegyek elővételben kaphatók a Nosztalgia jegyirodában.
Budapest, Nyugati pályaudvar 10. vágánya mellett (Tel.: +36 1 269-5242)

További részletes információk (menetrend, jegyárak, programok) itt : http://www.mavnosztalgia.hu/hu/programs/show/784

Vasárnap is nyitva tart a Premier Outlet

Az augusztus 21-ei hétvége egy dologban biztosan eltér majd a megszokottól: a Premier Outletben vasárnap is kedvünkre shoppingolhatunk az augusztusi Vásárlási Maraton alkalmából!
Kivel ne fordult volna már elő, hogy vasárnap csalódottan fordult ki egy üresen kongó bevásárlóközpontból? A vasárnapi zárva tartás új kihívás elé állította az üzleteket és minket, vásárlókat is. A Premier Outlet március végi felméréséből kiderült, hogy a törvény hatálybalépése előtt a vásárlók döntő többsége szívesebben bonyolította vasárnap a nagybevásárlását és a ruhaneműk beszerzését. „A több mint 4600 fogyasztó vásárlási szokásait vizsgáló felmérésünkben a válaszadók 60 százaléka nyilatkozott úgy, hogy negatívan érinti a vasárnapi zárva tartás” – tudtuk meg Imre Csabától, a Premier Outlet igazgatójától. – „Így különösen nagy jelentőséggel bír, hogy augusztus 23-án, vasárnap is nyitva leszünk. Arról nem is beszélve, hogy az üzleteink akár 90 kedvezményekkel készülnek erre a különleges hétvégére.”
premier_outlet_1
Az augusztusi maraton a Premier Outlet kiemelt eseménye, ami minden évben rekordszámú érdeklődőt vonz. A szervezők idén is hasonló sikerre számítanak. „A törvény összesen öt vasárnapon engedélyezi a nyitva tartást, de ebből négy az advent időszakra vonatkozik. Tehát mindösszesen egy nappal gazdálkodhatunk szabadon” – nyilatkozta Imre Csaba. – „Az augusztusi Vásárlási Maraton az outlet központban már hagyománnyá vált, mind a vásárlók, mind az üzletek készülnek rá, így nem volt kérdés, hogy most használjuk ki ezt a lehetőséget.” Az eseményen, amely augusztus 21-23. között lesz megrendezve, az iskolakezdésre és az őszi ruhatárfrissítésre is felkészülhetünk. A Premier Outlet több száz vezető világmárkájának kínálatából ezen a hétvégén a szokásos outlet áraknál is olcsóbban, akár 90 százalékos kedvezménnyel válogathatunk. Még vasárnap is.

Persil újdonság: mosópor és mosógél hatékony kombinációja egy kapszulában

Idén, a Persil már korábban bevezetett kétkamrás, előreadagolt mosószer Persil Duo-Caps technológiáját továbbfejlesztve megalkotta az első olyan mosókapszuláját, amely a mosópor és folyékony mosószer erejét egyesíti magában – ez az új Power-Mix Caps. Az új, innovatív termék már kapható a boltokban.
Az új Persil Power-Mix Caps még eredményesebben használja ki a kétkamrás technológia nyújtotta előnyöket. A mosópor és gél, valamint fehérítőszerek újszerű kombinációjának köszönhetően a kapszula ragyogóan tiszta ruhákat és páratlanul élénk színeket nyújt akár már 20°C-on is.
Persil_PowerMix_Caps
A klasszikus gélhez és porhoz képest a Persil Power-Mix Caps két nagy előnnyel rendelkezik: kényelem és teljesítmény. Az innovatív kapszula pontosan kimérve, megfelelő mennyiségben tartalmazza a gél és mosópor hatékony kombinációját.
Kettős erő a foltok ellen és a ragyogó tisztaságért
Jelenleg a folyékony mosószerek nem tartalmaznak kémiai fehérítő komponenseket ezért a fehérítést igénylő tea-, kávé-, gyümölcs- vagy zöldségfoltokkal nehezebben birkóznak meg. A Persil Power-Mix Caps port tartalmazó kamrája a kémiai fehérítőn kívül még egyéb olyan aktív összetevőt is tartalmaz, amely a ruhák beszürkülését is megakadályozza. Ezen felül a gélt tartalmazó kamra olyan koncentrált formulát tartalmaz, amely mélyen behatol a szálak közé és ott fejti ki kíméletes tisztító hatását.
A Persil Power-Mix Caps Color színes ruhákhoz további előnyökkel is rendelkezik a klasszikus folyékony mosószerhez és az eddigi kapszulákhoz képest: a por formula speciális hatóanyaga még intenzívebbé teszi a színeket és hatékonyan lép fel bolyhosodással szemben. Kettős funkciójának köszönhetően a Persil Power-Mix Caps a legjobb előre adagolt Persil mosószer a piacon.
A Persil magyarországi arca D. Tóth Kriszta, aki a tavalyi felkérés óta számos alkalommal képviselte a márkát.

Az IKEA szeptemberig teljesen LED-re vált

Az IKEA 2015 szeptemberéig a teljes világítási termékválasztékát LED-esre cseréli.
A LED olyan fényforrás, amely működéséhez 85%-kal kevesebb energiát igényel, mint a hagyományos izzók, és élettartama akár a 20 évet is eléri.
ikea_energiatakarekossag_2
„A LED forradalmasította a világításipart. A háztartások energiakiadásai folyamatosan emelkednek, csakúgy, mint a világ energiaigénye, így a LED-eknek nagy szerepe van az energiacsökkentésben. Azon hitünkre alapozva, miszerint mindenkinek meg kell adni a lehetőséget, hogy fenntarthatóbb életet élhessen, biztosítani fogjuk, hogy LED-es termékeink ára az emberek többsége számára megfizethető legyen” – mondta Steve Howard, az IKEA Csoport fenntarthatósági vezetője.
 „A LED a dizájn világát is forradalmasította. A kisméretű diódák szinte bármely termékbe beilleszthetők, így téve lehetővé az eddigieknél kisebb, vékonyabb felépítésű és jóval szabályozottabb fénykibocsátású lámpák megalkotását” – tette hozzá Björn Block, az IKEA világítási üzleti területének választékmenedzsere.
A LED-technológia minőségi fénykibocsátást tesz lehetővé és megoldásokat biztosít az eltérő világítási igényekre a világ bármely pontján. A vásárlók meleg és hideg tónusú fény közül választhatnak, és szinte az összes izzó szabályozható fényerejű. A minőségi izzók minden lehetséges formában és méretben elérhetők. Az IKEA és beszállítói komolyan odafigyeltek a LED-es izzók teljesítményének fejlesztésére. Az eredmény: egyedülálló fényhatás.
ikea_katalogus_2015_5
„Sokat dolgoztunk azon, hogy a vásárlóink könnyedén megszeressék a LED-es termékeinket, és amikor a hagyományos izzók kiégnek, azokat LED-del pótolják. Tehát azért, mert többé nem kaphatók nálunk hagyományos izzók, nem kell lecserélned a kedvenc lámpádat!” – nyugtatott meg mindenkit Jeanette Skjelmose, az IKEA világítási területének üzleti vezetője.
„A fény az életünk és az otthonunk rendkívül fontos része. A »Szebb hétköznapokat teremteni az emberek többsége számára« víziónk a gyakorlatban azt jelenti, hogy új világítási technológiákat alkalmazunk és azokat jobb termékek kifejlesztésére használjuk. A kihívást ezeknek az új termékeknek a mutatóssá, fenntarthatóbbá és megfizethetővé tétele jelenti. Az IKEA teljes mértékben a LED-technológia mellett kötelezi el magát, így 2015. szeptember 1-jétől büszkén állhatunk ki a világ elé és mondhatjuk: világítási választékunkat 100%-ban LED-esre cseréltük” – foglalta össze Jeanette Skjelmose.

Hatalmas tömeget vonzott Robbie Williams koncertje

A Robbie Williams koncert napján késő estére elfogytak az aznapra kiadható napijegyek. A Szigeten 80 ezren voltak, a látogatók zöme Robbie koncertjét nézte, ahol megtelt a nézőtér.

robbie_williams_mtiFotó: MTI/Mohai Balázs

A Sziget mínusz egyedik napjának sztárja púposra töltötte a Nagyszínpad előtti teret, kb. 75 ezer rajongó énekelte végig Robbie Williams legnagyobb slágereit. A fesztivál területén összesen 80 ezren voltak, ami a mínusz egyedik napon teltháznak számít, hisz megérkezett az összes a 7 napos bérletes és a kiadható napijegyek is elfogytak. A „teljes” Sziget napokra, azaz szerdától már az 5 napos bérletek is érvényesek lesznek, így a maximum látogatószám ezeken a napokon már 90-ezer lesz. Kedden a Nagyszínpad sztárja a Florence and the Machine lesz és beindul az A38 is, ahol – mások mellett – a Jungle és az Infected Mushroom is fellép.