Főoldal Blog oldal 518

Új elektronikus zenei fesztivál indul Bécsben

Április 16-án és 17-én debütál az osztrák fővárosban egy új elektronikus a zenei fesztivál, az Electric Spring, amelyet Bécs Múzeumi Negyedében (MQ) tartanak majd.

A fesztivál nyitónapján a Bécsi Rövidfilmfesztivál közreműködésével két emelet magas és 12 méter széles szökőkutat építenek, amelyen fényjáték fut az osztrák Ritornell formáció aláfestő zenéjére. Az este folyamán fellép Nazar, a török származású osztrák rapper.

electric_spring_2015

A kétnapos programon csaknem egy tucat előadó hallható, köztük az osztrák kortárs techno formáció, az Elektro Guzzi, a bécsi Julian & der Fux és az Eurovíziós Dalfesztivál osztrák előválogatóján is induló Johann Sebastian Bass együttes, a DJ-k közül pedig többek között Patrick Pulsinger, DJ Zuzee és Etepetete vesz részt a fesztiválon.

A zenészek Bécs Múzeumi Negyedének (MQ) szabadtéri színpadán és zárt helyszíneken, a Cafe Leopoldban, a Műcsarnok előterében és a bécsi udvari istállóban (Hofstallungen) is fellépnek majd.

Az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón a fesztivál kurátora, Thomas Heher kijelentette: az új rendezvény az elektronikus zene nemzetközi porondján is megállja majd a helyét. A város kulturális tanácsosa, Andreas Mailath-Pokorny úgy vélte: az elektronikus zene világában az osztrák Kruder és Dorfmeister DJ páros a kilencvenes években alkotta meg azt a zenei stílust, amely még mindig virágkorát éli.

A tervek szerint az ingyenes eseményt minden évben megrendezik majd. A fesztivál költségvetése körülbelül százezer euró (több mint harminc millió forint).

 

Forrás: MTI

 

Romantikus vacsoravonat Gödöllőig: ilyen volt a valentin-napi Gyertyafény Expressz

Különleges programon vehetettek részt azok a párok, akik február 14-én részt vettek a Máv Nosztalgia Kft. szervezésében megrendezésre került valentin-napi Gyertyafény Expressz vacsoravonaton. A Nyugati pályaudvarból startoló vonat tökéletes választás lehetett azok számára, akik nem csak egy szimpla étterembe akartak a szerelmesek napján beülni, hanem valami egyedibbre vágytak.

mav_gyertyafeny_expressz_valentin_6

Aki nem ismerné a Gyertyafény Expressz programokat, annak szívesen ajánlom régebbi írásunkat, ahol egy hasonló áprilisi eseményről írtunk.

mav_gyertyafeny_expressz_valentin_8

A mostani vacsoravonat viszont különbözőtt az eddigiektől, hiszen itt a szerelem volt a középpontban: az asztalokon lévő vázákban vörös rózsák díszelegtek vagy épp a deszert dekorációjában tűnt fel egy-két szívecskés motívum.

mav_gyertyafeny_expressz_valentin_10

Minden elismerésem a szervező és lebonyolító csapaté, hiszen egy három órás programot sikerült lebonyolítaniuk teljesen zökkenőmentesen úgy, hogy közben felejthetetlen gasztronómiai és szórakoztató zenei élményt nyújtottak a szerelmes pároknak.

A romantikus időutazás alatt több menüből lehetett választani, amit egyébként már a foglalásnál jelezni kell. Mi a következő menüt választottuk:

– Fűszervaj, friss bagett
– Füstölt libamell almás lencsesalátával

mav_gyertyafeny_expressz_valentin_3
– Vörösboros bélszíntokány házi burgonyafánkkal és zöldségforgáccsal

mav_gyertyafeny_expressz_valentin_4
– Coeur a la creme bogyós gyümölcsöntettel

mav_gyertyafeny_expressz_valentin_11

Külön kiemelném a füstölt libamellet almás lencsesalátával a vörösboros bélszíntokányt, ugyanis ez a kettő kiemelkedően finom volt.

mav_gyertyafeny_expressz_valentin_2

Míg az első három fogás a Gödöllő felé vezető úton került felszolgálásra, addig a deszertet már a visszafelé úton fogyaszhatták el a vendégek.

mav_gyertyafeny_expressz_valentin_7

Ha már Gödöllőnél tartunk, akkor a zenei programról se feledkezzünk meg, ugyanis a  Gödöllői Királyi Váró színpadán Muri Enikő az „X-Faktor” c. műsor döntős előadója szórakoztatta vendégeket.

Aki lemaradt a mostani programról ne csüggedjen, ugyanis idén még jó pár hasonló programmal készül a Máv Nosztalgia Kft.. Bővebb iformáció: www.mavnosztalgia.hu

 

Élőben a Led Zeppelin Physical Graffiti-jének premierje – kezdés: ma 20:00 órakor

Ma, tehát február 19-én, budapesti idő szerint este 20:00-kor kezdődik a Led Zeppelin nagyszabású eseménye, melynek keretében a londoni Olyimpic Studios-ban (ahol a zenei anyagok egy részét is rögzítették annak idején) élő közönség előtt mutatják be a Pshysical Graffiti re-maszterelt deluxe kiadását, amely a 40. évforduló pontos napján, tehát február 24-én fog megjelenni. A helyszínen a gitáros, és az újrakiadások producere, Jimmy Page is jelen lesz, és a műsor végén egy külön szekcióban válaszolni is fog a közönség kérdéseire. A nemes eseményt a Napimagazin.hu olvasói is végigkövethetik percről-percre, méghozzá élő közvetítés keretein belül.

led_zeppelin_physical_graffiti

Korábban Page már több alkalommal is részt vett hasonló eseményeken, ám ezek eddig igen szűk társaságban zajlottak. Most viszont világszerte mindenkinek betekintést engednek ebbe a hihetetlen estébe, melyet a Yahoo Live fog élőben közvetíteni! A helyszíni közönségből az igazán szerencsések kérdezhetnek is majd Page-től. Akik online követik majd az eseményt, azok is részt tudnak venni a különböző közösségi platformokon a #ledzeplive hashtag használatával.

A hét, eddig kiadatlan szám is hallható lesz ma este, melyek a „Physical Graffiti” eredeti két lemeze mellé egy harmadik korongra kerültek fel. Így az „In My Time Of Dying” és a „Houses Of The Holy” nyers mixei, a nemrégiben bemutatott „Brandy & Coke”, ami valójában a „Trampled Under Foot” korai verziója, sőt a „Boogie With Stu” Sunset Sound Mixe is megszólal majd. Ezen kívül a nyolc perces opusz, a „Kashmir” nyers, zenekaros mixe, a „Driving Through Kashmir” és az „Everybody Makes It Through” teljesen eltérő és más szövegű, eredeti változata, az „In The Light” is el fog hangozni.

Az album az alábbi linkre kattintva érhető el:
https://itunes.apple.com/hu/album/physical-graffiti-deluxe-edition/id952919341

Nick Jonas vezeti majd a Kids’ Choice Awards gálát

A Jonas Brothers legnépszerűbb tagja: Nick Jonas lesz az idei Kids’ Choice Awards házigazdája. A világszerte óriási várakozással övezett Nickelodeon gálán az amerikai énekes adja át a sárga léghajót formázó díjakat. A Kids’ Choice Awardson minden a legkisebb korosztályon múlik.

nick_jonas_kca

A Kids’ Choice Awards a világ leglazább díjátadója, amelyen a gyerekek kedvenc színészeit és zenészeit jutalmazzák. A Nickelodeon több mint negyed évszázados hagyományokkal rendelkező gáláján még a legdögösebb színésznők és legizmosabb akciósztárok sem maradhatnak zöld trutyi nélkül, legyen szó Will Smithről, Johnny Deppről vagy éppen Miley Cyrusról. A díjátadót az idei évben a gyerekek egyik legnagyobb kedvence Nick Jonas vezeti. A népszerű amerikai énekes tavaly novemberben adta ki első szólóalbumát, amelynek leghíresebb dala a Jealous heteken át vezette a slágerlistákat, ezzel megalapozva második kislemeze a Chains sikerét. A Jonas Brothers legnépszerűbb tagjának számító Nick 2015-ben sem pihen, március 28-án ő lesz a házigazdája a gyerekcsatorna legendás díjátadójának a Los Angelesben található Famous Forumban.

A 2014-es Kids’ Choice Awardson rekordszámú szavazat érkezett a gyerekek kedvenceire, a legfiatalabbak olyan hírességeket díjaztak, mint Selena Gomez, Jennifer Lawrence vagy a One Direction. A legjobb animációs sorozat a SpongyaBob Kockanadrág, a kedvenc tévésorozat a Sam&Cat, a legnépszerűbb film pedig Az éhezők viadala: Futótűz lett. Az elkövetkező hetekben az idei jelöltekre, fellépőkre és díjátadókra is fény derül.

A Nick Jonas által vezetett idei díjkiosztót hazánkban április 1-jén 18.30-kor nézhetik meg a magyar rajongók.

Halászlépárbajon csap össze Szeged és Baja

Ahány ház, annyi halászlé, de egy dologban biztosak lehetünk; a halászlé két fővárosa Baja és Szeged. Szinte lehetetlen dönteni, hogy melyik a jobb, de mi most mégis megpróbálkozunk vele.

nemzeti_etelunk_a_halaszle

A III. Budapesti Halfesztiválon a két legkedveltebb halászlé módozat legprofibb képviselői mérkőznek meg egymással. A bajaiak csapatában találhatjuk Ádám Pétert, a Bajai Halászléfőző Bajnokok Klubjának elnökét illetve Csémi László és Kolmann Péter többszörös Halfőző Bajnokokat. A szegedi csapat vezetője, Frank Sándor a Szegedi Halászcsárda tulajdonosa, Venesz díjas mesterszakács, így minden bizonnyal izgalmas versenynek lehetünk majd szemtanúi.

A zsűrit a nagyérdemű közönség alkotja, pénteken, február 20-án 17 és 19 óra között a Vajdahunyad várban mindenki beszállhat a bírálóbizottságba. A párbaj Király Viktor koncertjével zárul majd.

Március 15-én startol el a Kossuthkifli

Március 15-én, azaz vasárnap este kerül a megújuló Duna képernyőjére Rudolf Péter rendezésében a Fehér Béla lebilincselő regényéből készült hatrészes tévésorozat, a Kossuthkifli. A közel 200 helyszínen forgatott, több mint 100 színészt felvonultató, hatrészes, epizódonként 52 perces kosztümös széria főszereplői Lengyel Tamás, Nagy-Kálózy Eszter, Trokán Nóra, Kálloy Molnár Péter, Reviczky Gábor, Haumann Péter és Kőszegi Ákos.

kossuthkifli_kalloy

A XIX. századi vadromantikus road movie hihetetlen kalandokkal, csodákkal, meneküléssel, összeesküvéssel, üldözéssel, robbanással, gyilkosságokkal, mindent elsöprő szerelemmel, holt lelkekkel, tündérekkel, kísértetekkel, besúgó jelentésekkel röpködő galambokkal, áruló temetkezési vállalkozókkal és hazafias darvadozással idézi az 1848/49-es szabadságharc idejét. A sorozatban a háború dúlta, ellenségeskedés szabdalta Magyarország hű, ám kissé groteszk látképét láthatják a nézők, melyet számtalan különös és elképesztő figura megjelenése, és nyelvi bravúrokban bővelkedő megszólalása tesz még mulatságosabbá, és egyben szomorúan ismerőssé.

Rudolf Péter a közelgő tévépremier kapcsán elmondta: „Életem legnagyobb és legizgalmasabb feladata volt a Kossuthkifli. Mikor elkezdtem, nem is voltam tisztába vele, mekkora fába vágtam a fejszém. Ezzel arányos mértékű most az izgatottságom. Remélem a végeredmény – több száz megszállott munkatárs kétévi munkája – elnyeri majd a nézők tetszését!”

kossuthkifli_haumann_peter

A több mint 100 színészt felvonultató kosztümös szériában a főszereplőkön túl többek olyan neves művészek játszanak, mint Törőcsik Mari, Básti Juli, Kéry Kitty, Fátyol Kamilla, Scherer Péter, Szabó Győző, Kamarás Iván, Fenyő Iván és Szarvas József.

A sorozat egyik legjelentősebb szponzora a Richter Gedeon Nyrt., amelyhez közel áll a mű patrióta szellemisége. A hazai gyógyszercég fennállása óta a szüntelen innováció és a magyar szellem értékteremtő erejének elkötelezettje, a támogatásáról így vélekedik: „Öröm számunkra, hogy egy már-már elfeledett televíziós műfaj újrateremtésével egy igazi, vérbő magyar szellemi alkotást segítettünk életre kelteni.”

kossuthkifli_trokan

A Fehér Béla regénye alapján készült tévésorozat rendező-producere Rudolf Péter, aki Hársing Hilda dramaturggal együtt készítette a forgatókönyvet. Az operatőr Kapitány Iván, aki szintén részt vett az írásban. A díszlettervező Sárdi Zoltán, a jelmezeket Balla Ildikó tervezte, a zenét Hrutka Róbert szerezte. A hatrészes Kossuthkifli március 15-én, vasárnap este indul a megújuló Dunán.

 

Az Amerikai mesterlövész végét a főhős özvegyének kérésére változtatta meg Eastwood

Clint Eastwood az Irakban harcoló mesterlövészről, Chris Kyle-ról szóló filmjének befejezését a katona özvegyének kérésére megváltoztatta.

amerikai_mesterlovesz_bradley_cooper

Az eredeti forgatókönyv szerint az Amerikai mesterlövész végén a nézők tanúi lettek volna Kyle (Bradley Cooper) utolsó perceinek, mielőtt egy zavart ex-veterán lelövi egy texasi lőtéren 2013-ban. A gyilkosságot elkövető egykori katona, Eddie Ray Routh és bűntársának tárgyalása éppen jelenleg zajlik az Egyesült Államokban.

Kyle özvegye, Taya öt nappal férje halála után, 2013 februárjában beszélt telefonon a filmet rendező Clint Eastwooddal és másokkal arra kérve őket, hogy ne ábrázolják férje halálát. Az Oscar-jelölt film produkciós munkája akkor már javában folyt. Az alkotás az egykori mesterlövész 2012 januárjában megjelent nagy sikerű önéletrajzi könyve nyomán készült.

Jason Hall, a film forgatókönyvírója a New York Daily News számára felidézte, hogy az özvegy arra hivatkozott: „így fognak emlékezni a gyerekeim az apjukra, tehát azt akarom, hogy ennek megfelelő legyen”.

Eastwoodék végül kompromisszumos döntést hoztak: nem forgatták le Kyle halálát, egy jelenetben felidézik, ahogy kocsijával elindul a lőtérre, aztán csak texasi temetésén dördülnek el tiszteletére a fegyverek, és a kamera az utcákat elöntő gyászolókat mutatja, akik egy helyi stadionban gyülekeznek.

A befejezés azt is elkerüli, hogy előzetesen ítéletet mondjon az elkövető Routh fölött, akinek büntetőpere hat héttel a film premierje után, alig egy hónapja kezdődött meg.

„Végül is azt hiszem, úgy éreztük, a film Chris életéről és nem a haláláról szól. Arra is ügyeltünk, hogy ne dicsőítsük – mondta Hall, és hozzáfűzte, hogy apaként nagyon megérintette az özvegy kérése. Kyle feleségét a produkcióban Sienna Miller brit színésznő alakítja.

Az özvegy a múlt héten tanúvallomást tett a bíróságon, és elmesélte, hogyan látta utoljára élve a férjét. „Úgy búcsúztunk, ahogy szoktuk, azt mondtuk, szeretlek, aztán megöleltük és megcsókoltuk egymást” – emlékezett.

Az özvegy nagy segítséget nyújtott a film elkészítéséhez: átengedte a filmeseknek fotóalbumait és elektromos levelezését.

Önéletírásában Kyle felidézte, hogy felesége kérésére hagyta ott a hadsereget negyedik iraki bevetése után.  Leszerelése után megpróbált segíteni a háborúból visszatért veteránoknak. A súlyos háborús traumától szenvedő Routh is így került vele kapcsolatba.

Az Amerikai mesterlövész a legjobb film, színész, vágás, adaptált forgatókönyv, hangvágás és hangkeverés Oscar-kategóriájában esélyes az amerikai filmakadémia díjára.

Forrás: MTI

 

Különleges gyertyafényes vacsoravonat vár mindenkit Torkos Csütörtökön

A MÁV Nosztalgia Kft. exkluzív gyertyafényes vacsoravonata idén is várja a Torkos Csütörtökön vendégeit. Február 19-én, a Gyertyafény Expresszen vacsorázó vendégek az étel- és italfogyasztásból 50%-os kedvezményt kapnak. Ezen az estén hangulatos nosztalgia étkezőkocsikban vacsorázhatnak a programra jegyet váltók.

A Magyar Turizmus Zrt. 2015-ben újra feleleveníti a néphagyományra épülő gasztronómiai akciót, melyhez a MÁV Nosztalgia Kft. idén is csatlakozik vacsoravonatával. Torkos Csütörtök estéjén a Gyertyafény Expressz vendégei részesei lehetnek egy kétórányi gasztronómiai ízutazásnak, melyre garancia a kínált menük gazdag ízvilága. Minden vacsorázó vendég megtalálja a kedvére való fogást, még azok is, akik ebben az időszakban már nem fogyasztanak húst. Ők az étlapon vegetáriánus menüt is választhatnak. A kitűnő ételek mellé prémium kategóriás pezsgőt és borokat kóstolhatnak.

Gyertyafeny_Expressz_Gyurcsik_Tibi_0420_011

A Torkos Csütörtök-i ízutazáson részt vesz ifj. Albert Flórián és Albert Magdolna családtagjaikkal, akik a 18.00 órakor kezdődő gyertyafényes vacsorát édesapjuk – Albert Flórián – nevét viselő „Albert kocsiban” fogyasztják el. Albert Flórán, a „Császár” nevét viselő vasúti kocsit a MÁV Nosztalgia 2014-ben újította fel. Az Albert kocsit kívülről a Legenda portréja és neve díszíti, belső kialakításában stílusosan a zöld-fehér színvilág köszön vissza. A kocsiban kapott helyet az „Albert kiállítás”, melynek képanyagában az egyetlen magyar aranylabdás, többszörös világ- és Európa-válogatott labdarúgó, a Nemzet Sportolója sportpályafutása követhető nyomon.

gyertyafeny_expressz_gyurcsik_tibi_0420_022

A vacsorázó vendégeket a Budapest-Nyugati pályaudvar patinás hangulatú Királyi várótermébe 45 perccel a vacsora kezdete előtt várja a MÁV Nosztalgia Kft. A hangulatos étkezőkocsikból álló nosztalgiaszerelvény a vacsora teljes időtartama alatt a Nyugati pályaudvar 9. vágányán tartózkodik. A Torkos vacsoravonatra kedvezményes részvételi jegyek – a készlet erejéig – elővételben válthatók 6.000 Ft/fő áron a MÁV Nosztalgia Kft. Jegyirodájában, a Budapest-Nyugati pályaudvar 10. vágánya mellett. Ezen az estén 18.00 és 21.00 órára lehet asztalt foglalni. A programra SZÉP kártyát is elfogadnak.

További információ a www.mavnosztalgia.hu oldalon.

Jelentősen erősödött a forint

Jelentősen erősödött a forint a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon csütörtökön.

euro_gazdasag_devizahitel

Este hét órakor az eurót 305,85 forinton, a dollárt 268,47 forinton, a svájci frankot 288,59 forinton, a japán jent pedig 2,2576 forinton jegyezték.

A reggel hét órai árfolyamához képest az euró 3 forint 36 fillérrel, a dollár 4 forint 79 fillérrel, a svájci frank 5 forint 54 fillérrel, a japán jen pedig 1,43 fillérrel lett olcsóbb.

Az euró árfolyama 305,70 és 309,74 forint között alakult csütörtökön. A dollár árfolyama 276,94 és 273,72 forint között mozgott. A svájci frankkal a 288,40 és 294,84 forint közötti tartományban kereskedtek. A japán jen legalacsonyabb árfolyama 2,2546 forint, a legmagasabb pedig 2,2946 forint volt.

Az euró 0,71 százalékkal 1,1391 dollárra erősödött este hét órára, 0,77 centtel drágult a reggeli 1,1314 dollárról. A svájci frankkal szemben majdnem 1 százalékkal drágult az euró: este 0,92 százalékos pluszban, 1,0601 frankon állt a jegyzés.

A dollár 0,21 százalékkal 0,9307 frankra erősödött estére.

Forrás: MTI

 

Az Emirates légitársaság a magyar utazók kedvence

Nem kevesebb, mint 3 900 szavazat és 2 000 írásos beszámoló alapján a magyar utazóközönség minden szempontból kedvenc légitársasága az Emirates lett 2014-ben.

emirates_legitarsasag

A repjegy.hu oldalt üzemeltető Weco-Online Kft. és a Travelo Utazási Magazin kezdeményezésére indult szavazáson példa nélküli az Emirates sikere, hiszen a dubaji központú légitársaság valamennyi kategóriában és az összesítésben is az első helyre került, amire a felmérés 3 éve alatt még nem volt példa.

Minden eddiginél nagyobb létszámban szavaztak a magyar utazók a 2014-es, „Az Én Légitársaságom 2014” névre keresztelt független felmérésen. A szavazás, amit már harmadik éve tartottak meg, ezúttal is a Weco-Online és a Travelo Utazási Magazin szervezésében zajlott egy weboldalon, ahol az utasok a pontszám mellett szöveges értékeléssel is kiegészíthették a szavazatukat. A válaszadó utasok 3900 szavazatot és 2053 szöveges beszámolót osztottak meg. A tavalyi évhez képest mért szavazatszám-növekedés azt igazolja, hogy az utazóknak kiemelten fontos a kényelmes és jó menetrenddel történő utazás.

A meghirdetett négy kategóriában (legkedvesebb légiutaskísérő, legjobb fedélzeti ellátás, legjobb menetrend és legjobb ár-érték arány) nullától ötig lehetett osztályozni a légitársaságok szolgáltatási színvonalát és mindennapi munkáját. Az egész éves felmérésben 160 különböző légitársaság szolgáltatásait osztályozta a magyar utazóközönség.

A felmérésből kiderült, hogy a legtöbb minősítés a fapados társaságokra érkezett, a hazai légi utasok pedig leginkább a menetrendre és fedélzeti szolgáltatások minőségére helyezik a hangsúlyt az értékelésnél. A kedves és segítőkész légi utaskísérő és a minőségi fedélzeti ellátás legalább annyira fontos, mint az alacsony repülőjegy árak.

A felmérés részletes eredményei megtalálhatók a www.azenlegitarsasagom.hu oldalon. A már hagyománnyá vált felmérés 2015-ben is folytatódik.

Az Én Légitársaságom 2014
1.     Emirates 4,77
2.     Qatar Airways 4,53
3.     British Airways 4,52

 

A legkedvesebb légiutaskísérő kategória
1.     Emirates 4,86
2.     KLM 4,70
3.     El Al Israel Airlines 4,69

 

A legjobb fedélzeti szolgáltatás kategória
1.     Emirates 4,75
2.     Qatar Airways 4,58
3.     British Airways 4,57

 

A legjobb menetrend kategória
1.     Emirates 4,83
2.     Air Malta 4,71
3.     Finnair 4,64

 

A legjobb ár-érték arány kategória
1.     Emirates 4,65
2.     Norwegian Air Shuttle 4,58
3.     Qatar Airways 4,50