Főoldal Blog oldal 566

Jelentősen visszaesett a parlagfű pollenkoncentrációja

A csapadékos időjárásnak köszönhetően országszerte jelentősen visszaesett a parlagfű pollenkoncentrációja, ezért az Országos Környezetegészségügyi Intézet mérsékelte a korábban kiadott riasztási fokozatokat – közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) csütörtökön az MTI-vel.

Várkert Bazár: öt ingyenes kiállítás lesz látogatható a Kulturális Örökség Napjain

A 200 éve született Ybl Miklós, a 70 évvel ezelőtti holokauszt és a 100 éve kitört első világháború kerül idén a Kulturális Örökség Napjainak középpontjába szeptember 20-21-én. Magyarország 1991-ben csatlakozott a programhoz azt követően, hogy az Európai Tanács felkarolta a kezdeményezést. Idén már a Várkert Bazár és öt ingyenes kiállítása is várja a látogatókat a rendezvény idején.

Az Opel Corsa sikertörténetének öt mérföldköve

Minden az Opel Kadettel kezdődött. Egy kisautó, amelyet széles társadalmi rétegek mobilizálására szántak, amikor még luxus volt autózni. A Kadett már 1936-ban komoly autónak számított, de elfogadható árért adta az Opel. A hatvanas és hetvenes évek gazdasági csodájának idején a Kadett A-val és B-vel indult be igazából a márka, mialatt egyre nőtt az emberek vásárlóereje és igényszintje. Ennek megfelelően nőtt a Kadett mérete és teljesítménye is: egyre közeledett a középkategória felé, mígnem piaci rés keletkezett a klasszikus belépőmodell alatt. Legfőbb ideje volt hát kirukkolni egy új, igazi kiskocsival – ez lett a Corsa.

opel_corsa_generaciok_2

Első mérföldkő: 1982 – 1993

Az Opel Corsa A mokány 3,62 méteres hosszúsággal, rekordgyanús 0,36-os légellenállási alaktényezővel és a raliautók stílusában vagányul kidomborodó kerékívekkel debütált. Vezető formatervezője, Erhard Schnell sportos kiskocsit rajzolt, amelynek szögletes vonalai általános tetszést arattak. Csúcspontnak a Corsa GSi számított, dögös 100 lóerővel, és megjelent a géptető alatt az első dízelmotor is. Eleinte csak kétajtós, lejtős- vagy lépcsős tetővonalú karosszéria készült, de 1985-ben csatlakozott hozzájuk a népszerű ötajtós is. A Corsa A ünnepelt bestsellerré lett, 3,1 millió darab készült belőle.

Második mérföldkő: 1993 – 2000

A Corsa Nr. 1 közönségsikere ellenére úgy döntöttek Rüsselsheimben, hogy utódját a nők kedvenceként pozícionálják. A design-guru Hideo Kodama látott munkához, és kerekded, sokkal lágyabb Corsát alkotott, amelynek bájosan kerekre nyitott szemei nagy sikert arattak a nőknél. A Corsa B hossza csupán tíz centiméterrel nőtt, belső tere azonban jóval tágasabb lett, ugyanakkor a kategóriában új biztonsági standardot hozott be a blokkolásgátló, az oldalütközés-védelem és az első légzsák. Egyes piacokon kombit, kis platós kivitelt és lépcsőshátú modellt is kínált az Opel a lejtőshátú mellett. A benzinmotorok már befecskendezősek és katalizátorosak voltak, a GSi-ben 16 szelep járta táncát, a dízel pedig turbófeltöltőt kapott. Világsiker lett a második Corsa, túl is lépte a négymilliós határt.

Harmadik mérföldkő: 2000 – 2006

A „sose változtass nyerő csapaton” jelszóhoz hűen ismét Hideo Kodama határozhatta meg a Corsa C formáját. A vonalvezetés tudatosan igazodott az elődéhez, de az új autó ismét tíz centiméterrel hosszabb lett, szélesebb nyomtávon állt, és megnőtt a tengelytáv is. Így jóval megnőtt a belső tér. A karosszériát először horganyozták teljes egészében. Nagy teljesítményről, csekély fogyasztásról és tiszta kipufogásról modern, négyszelepes ECOTEC benzinmotorok mellett egy turbódízel gondoskodott – valamennyi már akkor teljesítette a szigorú Euro 4-es normát. A Corsa C-ből összesen 2,5 milliót adtak el.

Negyedik mérföldkő: 2006 – 2014

Mostantól külön utat jár a három- és az ötajtós: az egyik kupészerű lett, és a sportos hajlamú vevőknek felelt meg, akárcsak anno a Corsa A, a másik viszont tágas, teljes értékű családi járműként szolgált. A Corsa D már súrolta a négyméteres határt, hossza pontosan 3,999 méter volt. A hatékony ecoFLEX technikával bevonult a Start/Stop rendszer; az 1.3 CDTI ecoFLEX kombinált fogyasztása mindössze 3,3 liter gázolajat tett ki, ami megfelel 88 g/km CO2-kibocsátásnak. A negyedik generációs Corsa már a célegyenesben fut, eddig 2,8 millió került az utakra, ami összesítve 12,3 millió Corsát jelent, amelyből 11,7 millió került Európába.

opel_corsa_generaciok_1

Ötödik mérföldkő: 2014-től

Év végétől már az új Corsa E vevői örülhetnek. Az ötödik nemzedék is három, illetve öt ajtóval készül a spanyolországi Zaragozában, illetve Eisenachban – az utóbbi helyen együtt az Opel ADAM típussal, amely a Corsa kistestvére, akárcsak egykor a Kadetté lett a Corsa. Így van ez az autóknál is: felnőnek a gyerekek…

Claude Monet festményének pontos születési dátumát állapította meg egy csillagász

Claude Monet (1840-1926) emblematikus festményének, A felkelő nap impressziója című művének pontos születési dátumát állapította meg a Texasi Egyetem asztrofizikusa, aki szerint a festő az 1872. november 13-án, 7 óra 35 perckor látható fényviszonyokat „rögzítette” a vásznon.

Chris Rock kezd megkomolyodni

Ha Amerika egyik legnépszerűbb komikusa nem is titkoltan önéletrajzi ihletésű film rendezésére adja a fejét, az arra utal, hogy alighanem kezd megkomolyodni. Chris Rock egy kollégájáról, Andre Allenről forgatott filmet Top Five címmel.

Morgan Freeman is feltűnik a Ted 2-ben

Nem bíz semmit a véletlen Seth MacFarlane rendező: a Ted 2-be leszerződtette Morgan Freeman-t is.

2015 nyarán érkezik az Opel Karl

opel_karlKiegészül az új generációs Opel Corsa és a stílusos, háromajtós Opel ADAM köre: 2015 nyarán egy új kiskocsi csatlakozik hozzájuk, az ötajtós Opel Karl. “A Karl egy rövid, csattanós és megkapó név, amely kifejezi az Opel alapértékeit, hiszen német, érzelmekre ható és közvetlen,” mondta Tina Müller, az Opel marketingvezetője.

A harminc hónapon belül bemutatott Karl, ADAM és új generációs Corsa a jövő évtől a márkatörténet legerősebb mini- és kiskocsi-portfólióját képezi, ugyanakkor a piac egyik legfiatalabbját. A mini- és kisautók új családja mindenféle igényt kielégít.

A körülbelül négyméteres Corsa kiváló komfortot kínál és ügyesen egyensúlyoz az ötajtós karosszéria külső méretei, illetve belső tere között, a 3,7 méter hosszú, sportos, kupészerű ADAM pedig szinte végtelenül személyre szabható, kiváló kapcsolódással és az egyéni életstílus kifejezésére alkalmas variálási lehetőségekkel. A kompakt, 3.68 méteres Karl viszont ötajtós és ötüléses, okosan és gyakorlatiasan adja az Opel legjobb márkaértékeit, mint a márka új belépőtípusa.

A Karl név a céget 1862-ben megalapító Adam Opel egyik fia előtt tiszteleg. Míg Adam Németország legnagyobb kerékpárgyárává tette a vállalatot, fiai, Carl, Wilhelm és Friedrich 1898-ban beindították az autós üzletágat, és a következő évben kihozták első autójukat.

100 milliárd szenzor internetezhet helyettünk a Huawei szerint

huawei_william_xuA vállalatok informatikai fejlesztései során négy területre, a mobil szélessáv, a felhő alapú számítástechnika, a Big Data és a „tárgyak internete” (IoT – Internet of Things) korszerűsítésére koncentrálnak – áll a Huawei most nyilvánosságra hozott elemzésében.

A Huawei Global Connectivity Index (GCI) tanulmánya – melyet William Xu, a vállalat vezető stratégiai marketing igazgatója ismertetett – az első olyan mennyiségi elemzés, amely nemzeti és ipari szempontból is vizsgálja a hálózati kapcsolatokat. Az index készítése során a Huawei 25 fejlett és feltörekvő ország tíz iparágából, köztük a pénzügyi, a gyártási, az oktatási, a közlekedési és a logisztikai ágazatokból származó adatokat elemzett. A kutatásba bevont országok a világ GDP-jének 78 százalékát, illetve a világ populációjának 68 százalékát teszik ki.

A hálózati kapcsolatok fejlesztése hatással van a GDP-re

A Huawei 16 különböző mutatót vizsgáló elemzése szerint minden egyes GCI százalékpontos növekedés általában 1,4-1,9 százalékos növekedést hoz az egy főre jutó GDP-ben. A cég GCI vizsgálata így nem csupán azt állapította meg, hogy egy ország távközlési hálózati összekötöttsége összefüggésben van a GDP növekedés értékével, hanem azt is, hogy a fejlődő országoknál a nemzeti össztermék emelkedésénél mindez nagyobb százalékos arányt jelent.

A vizsgált országok közül a jelenlegi hálózati összeköttetés és a GDP növekedés mértéke közötti összefüggést tekintve Németország áll a vezető helyen. A német elsőbbség az ország információs és kommunikációs technológiák (ICT) fejlesztésére irányuló erős elkötelezettségének és folyamatos beruházásainak köszönheti, amely versenyképes piacot teremt. A vizsgálat azt is kimutatta, hogy az IKT fejlesztésekre fordított beruházások a fejlődő országok növekedését közvetlenül is felgyorsítják. A Huawei szerint megfelelő központi-állami tervezéssel a potenciális hálózati összeköttetési lehetőségek teljes mértékben kiaknázhatóak és az IKT (infokommunikációs technológia) fejlesztések a nemzetgazdaságok növekedését segítik.

A hálózati kapcsolat, mint új termelési ágazat

A Huawei GCI tanulmánya elemezte továbbá azt is, hogy az egyes vállalatok miként fektetnek be IKT-be, hogyan nyernek értéket belőle és miért van az, hogy míg egyes cégek digitális átalakuláson mennek keresztül, másoknál ez egyáltalán nincs napirenden. A vizsgálat eredményei alapján a vállalatok négy csoportra oszthatóak: átalakulók, stratégák, taktikázók és elmaradók csoportjára. Az átalakulók az üzleti fejlődés alapvető hajtóerejének tekintik az információs és kommunikációs technológiát, és folyamatos beruházásokkal, úttörőként alakítják át IKT modelljeiket. Az átalakulók közé tartoznak az olyan cégek, amelyek a pénzügy, az oktatás, illetve az olaj- és gázipar, valamint a gyártás iparágban dolgoznak.

A GCI szerint a vállalatok 65 százaléka tervezi IKT befektetéseinek növelését a következő két évben. A fejlődési rangsor élére pedig valószínűleg a pénzügyi cégek kerülnek, mivel közel háromnegyedük úgy nyilatkozott, hogy több mint 5 százalékkal szeretnék növelni IKT befektetéseiket az elkövetkezendő két évben. A vállalatok informatikai fejlesztései során négy területre, a mobil szélessáv, a felhő alapú számítástechnika, a Big Data és a „tárgyak internete” (IoT – Internet of Things) korszerűsítésére koncentrálnak.

A Huawei előrejelzése szerint 2020-ra a globális IKT-kiadások nagyjából 5 000 milliárd dollárra emelkednek. Manapság a hálózaton alapuló IKT technológiák főként támogató rendszereket jelentenek, ám azzal, hogy az IKT egyre inkább a termelési rendszer részévé válik, a mai hagyományos szerepe átalakul, s értékteremtő rendeltetése lesz. A hálózati kapcsolat egy új termelési tényezővé válik a föld, a munkaerő, a tőke és a technológia mellett.

A Huawei prognózisai szerint 2025-re közel 100 milliárd hálózati kapcsolat jön létre világszerte, amelyek 90 százaléka nem az emberektől, hanem intelligens szenzoroktól származik majd. Ez a növekedés annak lesz tulajdonítható, hogy a világhálós kapcsolatok jobb kihasználása révén a vállalatok számára lehetőségek tárháza nyílik meg. A hálózati kapcsolatokat hasznosítva korszerűsödnek az üzleti folyamatok, csökkennek a költségek és növelhető a hatékonyság.

William Xu, a Huawei vezető stratégiai marketing igazgatója elmondta: „Bízunk benne, hogy a GCI nem csupán számos ország és iparág ICT beruházásait és fejlesztéseit mutatja, hanem ami még fontosabb, referenciaként szolgálhat az iparági politikát, környezetet meghatározók és a vállalati döntéshozók számára. Ami a jövőt illeti, a Huawei továbbra is szorosan együttműködik iparági partnereivel annak érdekében, hogy megkönnyítse az ember és ember, az ember és gép, valamint a gép és gép közötti hálózati kapcsolatok létrehozását, hogy megteremthessen egy Jobban Összekapcsolt Világot (Better Connected World).”

Bővebb információ a Huawei GCI-ről: www.huawei.com/qci

DACS – Hollandia, királyság! címmel indul népszerűsítő programsorozat

Az a célunk, hogy sokszínű kulturális események tükrében, új nézőpontból mutassuk be Hollandiát Magyarországnak” – mondta Gajus Scheltema, a Holland Királyság budapesti nagykövete, a “DACS – Hollandia, Királyság!” programsorozat nyitó sajtótájékoztatóján. A majd’ három hónapon át tartó eseményfolyamban az egymáshoz lazán kapcsolódó programok a műfajok széles tárházát mutatják be a klasszikus képzőművészettől kezdve, a kortárs komolyzenén keresztül, a legfrissebb holland design szcénáig.

dacs_hollandia_kiralysag_2014

Izgalmas programokkal, változatos helyszíneken, megannyi műfajt felsorakoztatva várja az érdeklődőket a DACS – Hollandia, királyság! programsorozat szeptember közepétől november végéig. A majd’ három hónapos eseményfolyam Budapest több helyszínén, így mások mellett a Trafóban, az A38 Hajón vagy a BMC-ben jelentkezik programokkal, de többek között Pécs és Debrecen is kapcsolódik az eseményekhez. A programokra pedig a legjellemzőbb a változatosság, de mint Gajus Scheltema, Hollandia nagykövete elmondta: “A lazán kapcsolódó események olyan alapvető holland értékek mentén szerveződnek egy egésszé, mint például a nyitottság, fenntarthatóság, együttműködés és megújulás.”

A DACS – Hollandia, királyság! első programjaként, szeptember 16-án a BMC-ben lépett fel Michiel Borstlap, Hollandia világszerte egyik legismertebb jazz-zongoristája és zeneszerzője. A művész a jazz és rock olyan legendás nemzetközi nagyságaival működött együtt, mint például Bill Bruford, Gino Vannelli vagy Pat Metheny. Pályafutása során Borstlap eddig több mint húsz saját lemezt adott ki, ugyanakkor számtalan darabot írt más művészeknek és zenekaroknak is.

Bemutatkozik Vincent de Rooij színész, tárgy-és videóművész, aki multimédiás játékaiban hétköznapi használati tárgyak átalakításával teremt sajátosan abszurd színpadi világot. Alkotótársaival, Lakatos Csilla táncossal és Daan Mathot zenésszel közös előadásaikban az élő kamerahasználat, az emberi jelenlét, a vizuális és térmanipuláció eszközeivel különös utazásokra hívják a közönséget a Trafóban.

A holland elektronikus szcéna is helyet kap a sorozatban. Fellép majd Steve Rachmad holland techno producer, DJ és remix-készítő, aki sokak szerint a detroiti techno irányzat holland atyja. Zenéjét mindenekelőtt mély, súlyos, groove-os hangzás jellemzi, mely elképesztő dallamokban és hangszerelésben, tömény funk és soul darabokban ölt testet.

A DACS programsorozat keretein belül a holland színházi alkotó, Lotte van den Berg és Daan’t Sas vizuális művész projektje, a Building Conversation is látható lesz. A művészek közismert beszélgetéstechnikák segítségével igyekeznek újfajta beszédmódokat alkotni, felderíteni tér és beszéd egymásra gyakorolt hatását. A beszélgetések színházi kontextusban zajlanak, ám a cselekvő és a megfigyelő ember közötti különbség eltűnik, így mindenki a párbeszéd résztvevőjévé válik.

A historikus előadói gyakorlat Mekkája már hosszú évek óta Hollandia, az az ország, ahol a régizene immár több évtizede nem szubkultúraként működik, hanem a zeneoktatástól a koncertéleten át mindenhol a fősodor része. A 2005-ben négy muzsikus által alapított, évente mintegy hatvan koncertet adó Holland Baroque Society napjaink leginnovatívabb historikus együtteseinek egyike. A Zeneakadémiára tiszta barokk műsorral érkeznek s a zenei irányítást ezúttal a harmincéves olasz billentyűs fenoménre, Mark Minkowski és Jordi Savall rendszeres közreműködőjére, Francesco Cortira bízzák.

A DACS programsorozathoz csatlakozik a hatodik Akárki/Elckerlijc est, melynek témája Erwin Mortier flamand író Gera Judit fordításában megjelent Dadogó dalok könyve – Anyaévszakok (Ab Ovo, 2014) című műve, illetve A. F. Th. Van der Heijden holland író Fenyves Miklós fordításában (Gondolat, 2014) megjelent Tonio című műve.

Szintén a programsorozat részeként jelentkezik a World Press Photo kiállítás. Díjnyertes fotókon át láthatjuk az elmúlt év eseményeit, hétköznapjait, sportját, azokat az embereket, akik a hírekben szerepelnek. A kiállítás olyan bepillantást tesz lehetővé, ami sehol máshol nem található. Sokban hozzá járul ahhoz, hogy a kiállítást látogató milliók lokálisan „képben legyenek” a világ sorsával, hogy tisztábban lássuk a világ eseményeit, hogy megértsük, mi zajlik

körülöttünk. A World Press Photo kiállítás jelentősége több mint egy kiemelkedő vizuális élmény. Azon túl, hogy képileg lenyűgöző, a pártatlan tájékoztatás révén toleranciára, empátiára, emberségre nevel.

Baranya megyében több ezer holland család talált magának második otthont. A DACS – Hollandia, Királyság! Compartments című program keretében megláthatjuk az eredményét annak a munkának, amit az AiR Pécsbagota – egy holland házaspár vezette artist-in-residency program – vendégeként a holland vizuális művészek végeztek Pécsbagotán, magyar kollégáikkal karöltve.

A 2014. évi Design Hét Budapest az Átvitt értelem címet viseli, a technológiai innováció és az emberi környezet közötti átformálódó viszonyra koncentrál. Az idei eseménysorozat díszvendége Hollandia, ami alkalmat ad a világ élvonalába tartozó holland design szcéna bemutatkozására, illetve a két ország kreatív iparági szereplői közötti kapcsolatok megerősítésére. A kortárs holland design élvonalát bemutató programok áttekintést adnak a designerek szerepéről az új technológiák és a mindennapi élet közötti kapcsolatok kialakításában, illetve arról a gyártási, üzleti és kereskedelmi háttérről is, ami a holland designt az ország kulturális életének középpontjába és a világ élvonalába emelte.

Erwin Olaf, a holland sztárfotográfus és kísérleti filmes első átfogó magyarországi kiállítására készül a debreceni MODEM. A teátrális és meghökkentő dizájnelemekkel tarkított, tökéletesen felépített kompozícióiról ismert Olaf legtöbb képe grandiózus amszterdami műtermében készül egy díszlettervezők, sminkesek, fodrászok alkotta csapat közreműködésével. Erwin Olaf kifinomult és provokatív stílusa meghódította a reklámvilágot is, a kilencvenes évek óta a legnépszerűbb reklámfotósok között tartják számon. Nevével fémjelezve indított kampányokat többek között a Diesel Jeans, a Heineken, a Louis Vuitton és a Bottega Veneta. A kelet-európai régióban a debreceni modern és kortárs művészeti központ széles válogatást mutat be Erwin Olaf életművéből.

A Diespace 3.0 a holland PIPS:lab interaktív digitális színházi performansza, melynek aktív résztvevői lehetnek a nézők is. Facebook, Twitter, MySpace, Friendster, LinkedIn – közösségi oldalak, amelyekhez mindenki szeretne csatlakozni. A PIPS:lab tech-színházi csapata egy újabb csoportba invitál – a Diespace hálózatába. A tagságnak csak egy feltétele van: a regisztráció előtt meg kell halni és feltölteni a lelket, hogy az továbbra is kommunikálhasson a túlvilágról. A közönség soraiban ülők így egy estére a Diespace 3.0 kampány szereplői lehetnek egy sajátos technológiai innovációkat, zenei, színházi és filmes elemeket ötvöző komikus, abszurd színházi médiainstalláció valós és virtuális terében.

Szintén a programsorozat része a CODART konferencia. A CODART egy széleskörű és egyedülálló nemzetközi hálózata a holland és flamand művészeti kurátoroknak, akik a 15. és 19. század közötti németalföldi művészettel foglalkoznak. A CODART célja, hogy elősegítse a nemzetközi együttműködést a kiállítások, kutatások és publikációk területén. A konferencia Budapesten kerül megrendezésre abból az alkalomból, hogy a Szépművészeti Múzeum ad otthont a Rembrandt és a holland “arany évszázad” festészete című kiállításnak, mely szintén a Hollandia, királyság! sorozat részeként október 30-tól lesz látható. A tárlat a kor legnagyobb mestere, Rembrandt köré épül, akitől 20 remekművet láthat a közönség. A csaknem 100 festő több mint 170 alkotását felvonultató kiállításon a Szépművészetei Múzeum gazdag holland gyűjteményének 40 alkotása mellé több mint 130 festmény érkezik magán- és közgyűjteményekből. A kiállítás további szenzációja, hogy a jelentős számú Rembrandt-mű – köztük a legkorábbinak ismert festménye és az utolsó önarcképe – mellett három Vermeer alkotást is láthat majd a tárlaton a nagyközönség.

A „Your body – My landscape” Berger Gyula és Roos van Berkel első közös koreográfiai

együttműködése, amely egyben a két kultúra találkozása is. “Egy nyilvánvaló érzelmet vizsgálunk és viselkedésünket, amely ebből az érzelemből ered” – mesélik az alkotók. „Zaklatottság. Egy érzés, amely izgalomba hoz, összezavar és elbűvöl. Darabunk készítése során ebből az erőteljes és sokszínű fogalomból/érzésből indultunk ki, hogy felfedezzük, mit kavart fel ennyire bennünk a másik.”

Egy izgalmas beszélgetés és egy fantasztikus koncert is várja majd a holland művészet szerelmeseit. Michel van der Aa világhírű kortárs zeneszerző, színpadi és filmrendező is vendége lesz a kulturális programfolyamnak. A közönség egy beszélgetés, és természetesen egy koncert keretében találkozhat a neves művésszel.

„Villogó elektrosokk-tánc, lüktető techno, sokkoló fény és hanghatások – nem egy szentimentális darab, inkább mintha az agyamat reszelnék.” Amiről szó van, az Jefta van Dinther Grind című, Minna Tiikkainen fény- és Davis Kiers hangtervezővel közös előadása. Egy elsöprő fizikai élmény és valós kihívás az érzékeknek, ahol a test, a fény és a hang közötti határok elmosódnak. Kísérlet a különböző nézői reakciók megfigyelésére, habár, mint hagyományosan, a közönség szemben ül a színpaddal. A darab mégis sokszor inkább egy installáció érzetét kelti, mivel a hang és a fény teljesen átveszi az irányítást a térben. A nézőt kirázza a hideg, átrázza a basszus, és mire kijön, garantáltan olyan érzése lesz, mintha egy nagyon messzi helyről térne haza.

November 7-én nyit az Art9 Galériában a Nyomok című kiállítás, ahol a Fotóhónap 2014 keretein belül holland és magyar kortárs képzőművészek műveit láthatjuk. A tárlat különlegessége, hogy az alkotók más médiumok mellett fotográfiát is használnak. A kiállítás vendégei többek között holland részről Pier Pennings, Johan Nieuwenhuize, Gerco de Ruijter.

Riki Mijling holland és Andrew Leslie ausztrál képzőművészek egy hónapot töltenek Budapesten a Parallel Alapítvány meghívására. A rezidens program célja a kortárs absztrakt, geometrikus és konkrét művészeti irányzatok neves külföldi képviselőinek bemutatása és az alkotói folyamat támogatása. A Budapesten készült munkákból a FLUX Galéria rendez kiállítást.

DACS – Hollandia, királyság! programsorozat ezeken a kiemelt programokon kívül rengeteg élményt és érdekességet kínál, az elektronikus zenei partiktól kezdve, a performanszokon át az egyetemi előadásokig. Ezek részleteit folyamatosan nyomon követhetik az érdeklődők a www.dacs.hu oldalon vagy a rendezvény Facebook-oldalán.

Márkanépszerűstő kampányt indított a Canon Európában

canon_markanepszerusito_kampany_europaA Canon Europe tegnap indította el eddigi legnagyobb, átfogó márkanépszerűsítő kampányát. Hároméves kommunikációs stratégiájának részeként, a „Come and See” kampányban arra hívja fel a vásárlók figyelmét, hogy érdemes nyitott szemmel járni a világban és megragadni azokat a megkapó történeteket, amelyek mindannyiunk előtt naponta feltárulnak. A fényképek készítésének és megosztásának technikája napról-napra fejlődik, a Canon ezért folyamatosan kutatja, hogy hogyan inspirálja és támogassa felhasználóit a fotózás folyton megújuló világában történő kalandozásuk során. A hétköznapok váratlan eseményeinek és élményeinek megosztásához a Canon új képalkotási technológiákkal és minőségi eszközökkel igyekszik hozzájárulni, amelyekkel maradandó emlékek készíthetők és őrizhetők meg, illetve amelyekkel a fontos pillanatok másokkal is megoszthatók. A „Come and See!” kampány a világ legnagyobb fényképészeti és képkezelési kiállítása, a photokina 0. napján indul, támogatva a Canon új kommunikációs stratégiáját.

A kampányban olyan alig ismert történeteket mutat be a vállalat, melyek meghatározóak egy-egy város életében. A Calcio Storicot vagy gladiátor footballt Firenze belvárosában játsszák középkori ruhába öltözött versenyzők, akik a szó szoros értelmében küzdenek, birkóznak és vadul kergetik egymást a labda megszerzéséért, illetve végső soron a legmagasabb díj – egy szarvasmarha – elnyeréséért.

A második történet egy szarvascsordát mutat be, amely a délkelet-Angliai eppingi erdőhöz közeli lakóterületek utcáin kóborol. Éjjel, míg az ott élő emberek alszanak, szarvasok járják a békés lakónegyedet. A két történetből készült reklámfilmet, illetve fotókat Canon EOS C500 és EOS C300 kamerákkal forgatták. A TV-reklámot a kritikusok által is elismert angol filmes, Jonathan Glazer készítette és rendezte. Az ő forradalmi munkássága a játékfilmektől a zenei klipeken (Jamiroquai, Radiohead) át egészen a kereskedelmi reklámokig (Nike™, VW™, Stella™, Levis™) terjed, például ő készítette a híres Guinness™ „Surfer” reklámot, amely számos lista szerint a világ valaha volt legjobb kereskedelmi reklámfilmjei közé tartozik. A kampány központi eleme a Come and See weboldal ahol a történetek háttere mellett természetesen termékinformációkat is bemutat a cég. Ugyancsak itt kaptak helyet azok a videók, melyeket Christopher Pillitz útifotós és Jamie Hall természetfotós készített azért, hogy segítsék a vásárlókat a Canon termékek minden funkciójának legjobb kihasználásában.

„Immár nyolcvan éve bátorítjuk arra vásárlóinkat, hogy fényképek készítésével, megosztásával, kinyomtatásával mondják el és éljék át újra saját, egyedi történeteiket. Ebben az új, képekben bővelkedő világban nem csak a fotók elkészítéséhez, tárolásához és megosztásához szeretnénk eszközöket nyújtani, de arra is bátorítunk mindenkit, hogy közben mutassa meg a legérdekesebb pillanatokat” – mondta Nigel Taylor a Canon Europe Consumer Imaging részlegének marketingkommunikációs vezetője A Canon csapata a JWT-vel, a Canon Europe régi partnerének számító reklámügynökséggel együttműködésben dolgozta ki a kreatív kampányt.