Főoldal Blog oldal 567

Az Acer bemutatta 2014/15-ös újdonságait

Sajtótájékoztató keretein belül mutatkozott be az Acer 2014/15-ös frissített termékkollekciója. Szokás szerint a kiállított, működés közben megszemlélhető s egyben kipróbálható notebookok, netbookok, asztali megoldások és táblagépek mellé átfogó prezentációk révén értesülhettünk a legújabb innovációkról, frissítésekről. S ami az egyik leglényegesebb: az okostelefon-vonal is kellőképp megerősödni látszik.

acer_2014_osz_002

Minden kétséget kizáróan a fókusz az Acer Aspire Switch családra orientálódott, s ahogyan az már korábban is egyértelművé vált: az Aspire Switch 10 marad a portfólióban, mindössze néhány módosítás került bevetésre a terméken: a képarány 16:9-ről 16:10-re változott, így egyértelműen az 1366×768 képpontos felbontás 1280×800 lett, továbbá a képernyő bevonatát megerősítették, Gorilla Glass 2-ről Gorilla Glass 3-ra lett cserélve az alkalmazott technológia. Emellett meghagyták az Atom platform köré épülő környezetet, a SoC lecserélésre került, az órajel minimális csökkentésével a Z3735F került a rendszerbe (a korábbi Z3745 helyett). A HD megjelenítővel ellátott modell ára 100 ezer forint alatt marad, ugyanakkor a full HD kijelzős variáció 119 ezer forintos ajánlott fogyasztói áron vásárolható meg.

acer_2014_osz_aspire_x

A másik nagy durranásnak az Acer Aspire Switch 11 ígérkezik. Különösebb technológiai változtatás nélkül a Switch 11 modellel szemben kerül piacra az SW5-111, hasonló Atom alapú SoC felhasználásával. Az árdifferencia is minimális, ugyanis hozzávetőlegesen 11 ezer forintos különbözet lesz tapasztalható (129 900 forint). Aki erőteljesebb konfigurációra vágyik, megtalálhatja számításait az SW5-171 révén, ugyanis ez a modell Intel Core i3, illetve Intel Core i5 processzorokkal lesz felvértezve. Itt már alaphangon érkezik a full HD érintésérzékeny kijelző, 64 és 128 GB kapacitással bíró SSD háttértárral (opcionálisan 500 GB HDD-vel is).

Miután kivesézésre került az Aspire Switch sorozat két alapvető, 10 és 11 colos modellje, némi betekintést kaphattunk a még kifejezetten nem túl publikus 12 colos alternatíváról is. Elvileg még idén megjelenik a piacon, ám a 2014-es magyarországi forgalmazásról jelenleg még nincsenek információink.

acer_2014_osz_003 acer_2014_osz_001

11 és 13 colos kategóriák képviselőiről is szó esett az Acer 2014. őszi, a ’14/15-ös turnus termékújdonságait és frissítéseit bemutató sajtótájékoztatón. Ezek közül leginkább az E11 szériát érdemes kiemelni, továbbfejlesztett akkumulátor-üzemidővel, így már ezek a netbookok is képesek megfutni a 7 órás rendelkezésre állást. A 13 colos V3-331 és V3-371 darabjai már Pentium CPU-kkal is elérhetőek, 150 ezer forint alatti végfelhasználói áron beszerezhető a Core i3 alapú megközelítés HD kijelzővel, 500 GB HDD-vel és 4 GB rendszermemóriával. Mindezt fokozni is lehet, hibrid SSHD vagy szimpla SSD kiegészítésekkel, Core i7 processzorral és természetesen full HD megjelenítővel.

A kiállított, megtapogatható, s egyben korlátozottan ugyan, de kipróbálható termékpaletta részeként megtekinthettük az Acer Aspire V Nitro szériáját is, volt Black Edition (személyes kedvencünk), 15.6 illetve 17.3 colos képátmérőkkel. Ezek a notebookok nem titkoltan a gamer szegmenst veszik célba, 8x sorozatú NVIDIA VGA-k kíséretében (GeForce 840M, GeForce GTX 850M, Black Edition: GTX 860M). A teljes játékélményért 2 GB onboard GDDR5 memóriamodul-együttes felel.

acer_2014_osz_nitrro

Ha már felhoztuk a gamer vonalat, nem mehetünk el szó nélkül a desktop megoldások megjelenése mellett sem: kiállításra került a legfrissebb Predator verziója is, gigantikus léptékű hardveres kiépítéssel, s az ehhez leginkább passzoló Predator XB monitorcsalád is bemutatásra került. WQHD, illetve 4K felbontásra is képesek, s bár 144 Hz-es maximális képfrissítésüknél létezik nagyobb értékkel bíró is, a specifikációk magukért beszélnek; 1 ms válaszidővel a lehető legszélesebb spektrumon képesek a játékostársadalom messzemenő igényeit is kielégíteni. Ezek az eszközök TN és filmpanel kombinációval szereltek, támogatják az NVIDIA G-Sync technológiáját, tükröződés- és villogásmentesek, LED alapú háttérvilágítást kaptak. Persze TN és IPS panel-alapú monitorok is előtérbe kerültek (utóbbi a business szegmens CB szériáját erősíti), melyek a jelenlegi WQHD felbontás mellett később 4K felbontással is elérhetőek lesznek hamarosan.

acer_2014_osz_szalay_balazs acer_2014_osz_veil_krisztian acer_2014_osz_szabo_ferenc

Nem titkolt szándéka az Acer-nek, hogy még radikálisabban növelje piaci részesedését a projektorok terén. Ez a termékágazat jelenleg is a cég egyik masszív pillére, a sajtóeseményen megvizsgálhattuk közelről a jelenlegi leginkább domináns képviselőket. Kiemelnénk az üzleti célokra beirányozott P1510 modellt, TCO minősítéssel és rendkívüli népszerűséggel, továbbá a parányi C205 hordozható, LED alapú projektort, mely 2 órán képes üzemelni beépített akkumulátoráról, s a fényforrás élettartama nem kevesebb, mint 30 ezer munkaórára van előirányozva.

acer_2014_osz_predator_2 acer_2014_osz_okostelefon

Végül pedig megemlítenénk az Acer termékportfólió viszonylag új képviselőit, az okostelefonokat. A kiállított készülékek mindegyike Android OS alapú volt, maximum 5 col képátmérővel rendelkeztek, rögtönzött próbáink révén minden gördülékenyen zajlott, az érintésérzékeny kijelzők maradéktalanul reagáltak, a képminőség minden esetben makulátlannak bizonyult. A szegmens képviselőiről – egyebek mellett – hamarosan érkeznek saját benyomásokon alapuló tesztjeink is.

acer_2014_osz_004

Összegezve: ismételten elmondható – mint minden, az Acer Magyarország csapata (Borhi Tamás, Szalay Balázs, Veil Krisztián, Járfás Lilla, Pikószky András és Szabó Ferenc) által levezényelt sajtóesemény által – most is hozta az elvárásokat, s minőségi tájékoztatást nyújtott a sajtó képviselői számára az aktualitásokról, újdonságokról. A feljebb részletezett termékekről, kategóriákról folyamatos tájékoztatást közlünk.

Még több fotó: Napimagazin Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, Gigabyte, Sony, MSI, Epson, Canon, Camera Kft., Nike
Utómunka hardver: Acer, Gigabyte, MSI

Hivatalos világpremier előtt: testközelben az új Opel Corsa Magyarországon

Különleges és egyben formabontó eseményre invitálta a Napimagazin.hu-t az Opel hazai képviselete: néhány nappal a hivatalos világpremier, a Párizsi Autószalonon történő bemutatkozás előtt elhozták Magyarországra az új, 2015-ös modellévű Opel Corsa modellt. A bemutatóra a Hello Baby bar-ban került sor, illusztris, párizsi hangulatot idéző környezetben, a csodálatos hangú Micheller Myrtill és Pintér Tibor műsorával megspékelve.

opel_corsa_2015_budapest_001

Nyilvánvaló, hogy hamarosan még közelebbről megismerkedhetünk az kívül és belül is teljesen megújult Opel Corsa részleteivel egy hazai menetpróba, illetve egy beható több napos teszt keretein belül – addig is elég az hozzá, hogy a kisautó (ami már nyomokban sem emlékeztet mondjuk az első két generáció képviselőire, méretében és küllemében sem) modernebb front- és farrészt kapott, követve a ma honos Opel-trend irányzatokat; előbbi, tehát az orr leginkább az ADAM által képviselt vonalat erősíti, míg a hátsó kialakítás is bőven hordoz a jelenlegi dizájn megvalósításokból.

opel_corsa_2015_budapest_004

A program külön érdekességeként kiemelendő, hogy jelen volt Carsten Aengenheyster, az új Opel Corsa egyik vezető tervezője is. Elmondása szerint rengeteg újítás, és ennek köszönhetően még több munkaóra van az új modellben, melybe belesűrítették az eddigi négy generáció összes pozitívumát – az elmúlt nem kevesebb, mint 32 év összegzésével. Akármilyen hihetetlen is, az Opel Corsa mára ötödik szériáját tapossa, s mára 12 millió darab talált gazdára Európában.

Aengenheyster kitért arra is, hogy a siker receptje leginkább a fiatalos dizájn és kompakt méretek ellenére is tágas, bőséges helykínálat egyvelege az új Opel Corsa esetében. Így elmondható, hogy 2015 Corsa-ja igazi családi autóvá vált, túlmutatva a korábbi beskatulyázáson: akár 5 embernek is tágas férőhelyet biztosíthat az utazások során. A vonzó külsőt LED nappali menetfénnyel, oldalsó jellegzetes pengevonallal erősítették a tervezés során.

opel_corsa_2015_budapest_003 opel_corsa_2015_budapest_008

A beltér is átalakult, itt leginkább az újratervezett kormánykerék és középkonzol emelhető ki. Utóbbira szükség volt itt is – akárcsak az Insignia esetében – kiemelt igény mutatkozott egy áttervezett, jobban kezelhető és egyben felhasználóbarátabb felületre. Így végül egy méretes érintőképernyőn keresztül tudjuk életre hívni a fontosabb funkciókat.

opel_corsa_2015_budapest_006 opel_corsa_2015_budapest_007 opel_corsa_2015_budapest_010

S miért kötődik leginkább Magyarországhoz az új Opel Corsa? Természetesen a motorpaletta részeként az autó megkapja a szentgotthárdi gyártású turbótöltött, 1 literes, 3 hengeres ECOTEC közvetlen befecskendezéses benzinmotort is, mely kapcsán korábban ellátogattunk a gyárba is – ez egy teljesen új fejlesztésű, teljesen alumínium kiépítésű 90, illetve 115 lóerő leadására képes aggregát. Mindemellett lesz még kereken 100 lovas, 1.4 literes turbós verzió is, mely 200 Newtonméter forgatónyomaték leadására képes, de akik a szívómotorokat kedvelik, választhatnak majd újdonsült autójukhoz 1.2 illetve 1.4 lökettérfogattal ilyen alternatívát is. Persze gázolajos egységgel is szerelik majd az új Opel Corsa-t, Euro 6 szabványú 1.3 CDTI teljesíti ki a motorpalettát. A legtakarékosabb Opel Corsa 95 lóerős dízele 5 sebességes manuális váltót és Start/Stop rendszert is kap – a CO2 kibocsátás így mindösszesen 89 grammot jelent kilométerenként.

opel_corsa_2015_budapest_009

Az első benyomások tehát igen pozitívak az új Opel Corsa kapcsán: igazán divatosnak, sportosan elegánsnak definiálható, igazán remek újgenerációs megoldásnak tűnik az Opel kisautó szegmensében. Várjuk a további fejleményeket, illetve azt, hogy menet közben is kipróbálhassuk a rüssesheimi, illetve nem kis részben magyar újdonságot.

Még több fotó: Napimagazin Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, Gigabyte, Sony, MSI, Epson, Canon, Camera Kft., Nike
Utómunka hardver: Acer, Gigabyte, MSI

[TESZT][PS4] Destiny – bolygóközi utazás egyéni megközelítésekkel

Már az elején le kell szögeznünk: a Destiny nem egy átlagos FPS. De nem is egy megszokott történet, sci-fi környezetbe bújtatva, ugyanis az egyszereplős mód ugyanolyan élvezetesen, sokrétűen játszható, mint a multiplayer – csak hogy egyet említsünk a sok pozitívumból. Ugyanakkor mindezek mellett akad negatív részrehajlás is bőven, melyeket (mindkét területen) kifejtünk majd részletesen az alábbiakban. Black Garden névre keresztelték a sztori fő helyszínét, rejtett, titokzatos zegzúgokkal, romokkal, felfedezésre váró szegletekkel. destiny_bungie_ps4 A Destiny alapjában véve több síkon ugyanazt a történetet meséli el, a folyamatos fejlődés lehetőségével, ösztökélve a játékost arra, hogy gyönyörűen kivitelezett és tálalt környezetben kalandozzon. Sajnos túlzottan lineárisan, a pályák, illetve a történések vége felé haladva kiszámíthatóan, előre megtervezhető szituációkkal karöltve. Némileg javíthat a monotonitáson az, ha kooperatív missziókat játszunk, ám ezt embere (azaz játékosa) válogatja. Mindenesetre tény, hogy a multi sokkal részletgazdagabb élményt nyújthat. No és itt van Peter Dinklage is. Hogy ki ő? A Trónok harca című sorozat törpéje, Tyrion Lannister, a majomdémon – ő kölcsönzi a hangját kísérőnknek, ez gyakorlatban dob a nívón ismét, viszont a folyamatos ismétlődés, illetve a lazára vett szókincs visszafogó erő lehet. Minden esetben a harcok – egy level teljesítésével – bossok legyőzésében teljesednek ki, itt trükközni sem árt, ugyanis castelés és spellezés van szép számmal; nem árt taktikázni, ha jól akarunk teljesíteni, s nem akarunk idő előtt elvérezni. destiny_ps4_001 Egyébként a sokadjára említett ismétlődés-ráta nem feltétlenül lesz frusztráló, főképp nem az elején, a kezdő pályákon. A bemelegítés tehát összességében perfekt, és ami szintén hangulatos, az az, hogy a valóságban is létező bolygók közt barangolhatunk a Föld, a Hold, a Vénusz és a Mars közt váltogatva. Valamennyire megdobja a körítést, hogy nem fikció teljesen a science fiction –rossz kínrímekkel élve… Elég az hozzá, hogy a bolygók megközelítése sem sikerült mindennapira, számos aliennel, idegen létformával szembesülünk bolygóközi utazásaink során, akár a Holdon, vagy Vénuszon – eléggé formabontónak tűnik, nemdebár? A helyszínek ábrázolása teljesen realisztikus, a Mars vöröses sivatagja, vagy sziklái mind magukért beszélnek, nyakonöntve egy rakás tereptárggyal, kiegészítő elemmel. destiny_ps4_002 A Destiny szerkezeti egységének felépítése tökéletes, a menük elrendezése, az interakciók, és a magas, 60 frame per sec ráta is hívogatják a játékost. A fegyverek változatosak, csakúgy, mint kombinálhatóságuk és használatuk is, természetesen lehetőség nyílik a folyamatos upgrade-re a játék során végig. Egyébként érdemes a kizárólagos közelharcra hagyatkozni, ugyanis ez a leginkább látványos, és nem utolsó sorban hatékony megoldás az ellen legyűrésére. A harc- és egyéb mozgásdinamikát felsorakoztató részelemek alapja a tökélyre hangolt grafikus motor működésében keresendő, nincsenek elnagyolt mozgásanimációk, darabos akciórészletek, semmi. Folyékonyan a szemnek, egységesen, derekasan kivitelezve. Ellenérzések azért akadnak bőven, főként, ha kielemezzük: mennyire modern, már-már hi-tech megvalósítások lettek bevetve a Destiny megalkotása folyamán. Ennek nyilván meglátszott a költségvetési vonzata is, hiszen nem kevesebb, mint 500 millió dollárt öltek a fejlesztésbe, s ennek hatása sajnos csak részben érződik. Pontosan úgy, mint a manapság megjelenő legtöbb blockbuster mozifilm esetében: tálalás, körítés ötös, még ha nem is 3D-s, pedig az kötelező jellegű – viszont forgatókönyv egy jó erős 2-es, gyenge 3-as. destiny_ps4_005 Tehát az audiovizuális összesség perfektnek mondható, viszont a történet, a szálak, a küldetések semlegesek. Vagy inkább unalomig ismétlődőek, annak hatóak. Bár itt máris megoszlanak a kételyek, ugyanis egy nyers akcióra kihegyezett gamer nagy valószínűséggel mosollyal az ábrázatán fogja kitolni az összes szintet, mindegyik bosst kiirtva, többször is végigjátszva az egész játékot, viszont egy, a részletek kapcsán is kifinomultabb érzékekkel bíró, igényesebb felhasználó lehet, kevésnek fogja találni a jelenlegi megközelítéseket. Arról nem is beszélve, hogy az endgame tartalom kifarmolása rettentő sok időt vesz igénybe, nekünk azért sikerült 1 hét alatt, bár szűkös idő állt rendelkezésünkre a teszt megírására – de összehoztuk. destiny_ps4_003 A történet előrehaladtával folyamatosan körvonalazódik a nehézség megvalósítása. Itt különösebb hibát nem leltünk, az AI jól el lett találva, az ellen kétszer egymás után nem operál ugyanazzal a mozgáskombinációval, fedezékből sem támad kiszámíthatóan. Illetve ha mi fedezéket találunk, és előbújunk, nincs automatikusan visszavonulás az ellenfelek részéről. Ez a fícsör tehát nem kiszámítható, tényleg.

Októbertől az M1 műsorán A muskétások

Október elsején 20:20-tól új sorozat indul az M1 műsorán: Alexandre Dumas számtalan feldolgozást megért regényének hősei ezúttal a BBC látványos akciókkal teli, pazar kiállítású tévésorozatában lépnek elénk.

Külön sáv a mobilfüggők részére egy kínai város járdáján

Külön sávot festettek fel a járdára egy kínai városban a telefonjuktól elszakadni képtelen mobilfüggők számára, hogy ezzel is felhívják a figyelmet a folyamatos telefonhasználat közlekedési veszélyeire.

Kilencedik alkalommal rendezték meg a Coop Rally-t

A verseny záróeseményén elhangzott: a minőségi magyar termékek piacának erősítése az élelmiszergazdaság minden szereplőjének érdeke.

[TESZT] Renault Clio Grandtour 1.5 dCi EDC Intens – több léptékkel előrébb

Hol vannak már azok az idők, amikor a Reanult Clio modellre kisautóként gondolunk elsődlegesen? Tulajdonképpen el is felejthetjük a bekategorizálást, korlátokat döntögethetünk képzeletben, ugyanis az 1990 óta színen lévő francia illetőségű (nyilván) márka alternatívája az elmúlt lassan 15 év alatt számos sikert könyvelhetett el magának, többek közt kivívta a legeladottabb európai modellek elismerést is. No meg hát 1991 és 2006: mindkét évben a Renault Clio lett az Év Autója díj kiszemeltje.

renault_clio_grandtour_2014_001

Bár halovány emlékeink vannak az ős-Clio tekintetében – egy korai, 1999-es kettes szériával autóztunk néhány száz kilométert úgy 10 évvel ezelőtt – de az biztos, hogy mára a Renault teljesen átértelmezte a kisautó szegmens lényegi jelentését. Legalábbis, ami a tesztben szereplő verziót jelenti – nézzük, hogyan teljesített a Renault Clio Grandtour!

Előremutatóan, merőben más jelleggel, mint amit elvárnánk

Grandtour = kombi. Első nekifutásra talán furcsa lehet, hogy egy Renault Clio által képviselt szegmens modellje puttonyos verzióban próbál teret nyerni, de nyugalom, volt már ilyen, nem egy autógyártó próbálkozott több-kevesebb sikerrel a megvalósítás rögös útjain járni. Viszont bátran kijelenthető, hogy a Renault Clio Grandtour gyökereiben hozza, amit az ember elvárhat egy hasonló kategóriás autótól, sőt, jelentősen túl is mutat azon.

renault_clio_grandtour_2014_005

2012 óta létezik a jelenlegi, erősen modellciklusa felénél járó Clio, ez a négyes széria. Némi csinosítgatás persze történt a két év leforgása alatt, ez alapból a külsőn érződhet; a vékonyra húzott, LED menetfényeket is hordozó hűtőmaszk beömlőcsíkjain gigantikus Renault embléma terpeszkedik, hangsúlyosan, amolyan igazán figyelemfelkeltő módon, biztosítva a remek környezetet a testes lámpatesteknek. Tökéletes választás volt egyébként a tesztautónál alkalmazott élénksárga színárnyalat, így különösképp ki lett emelve a pluszban jelenlévő lakkfekete tónus kombinációja. Utóbbi a beömlőkön, a front részleteiben, az oldalvezetésnél a küszöbök felett, továbbá a farnál a diffúzor-sziluettet formázó részelemnél domborít jelentősen, műanyag kiegészítők révén.

Lendületet sugall. Mégsem sportautó ez

Tehát máris érezhető, hogy a Renault Clio Grantour kifejezetten sportos külsővel bír, 16 colos alumínium felnikkel – szigorúan sötét árnyalattal – remekbeszabott az összhatás, ha oldalról vizslatjuk a kombit. Az imént már említett küszöbvonalat kihangsúlyozó díszcsík jelenléte még inkább feldobja a hangulatot, a tekintélyes, 2589 milliméteres tengelytáv még tán többnek is tűnik. Az oldalajtók üvegfelületei méretarányosak, a B oszlop után erőteljesen emelkedő övvonal szinte eltünteti a raktér kétoldali ablakait, zárt egységet alkotva az egész kocsiszekrény dizájnjával. Apropó, dizájn: a hátsó ajtók kilincsei rejtettek, azaz az oldalkeretbe integráltak, így még futurisztikusabb lesz a látvány, bár ez is megszokott trend mára, legfeljebb kevesen, vagy nem elegen alkalmazzák. Mi szeretjük, noha praktikum és komfort szempontjából lehet, előnyösebb a tradicionális megoldás.

renault_clio_grandtour_2014_003 renault_clio_grandtour_2014_004

Mitől lehet beleszeretni egy kombiba, ha alapvetően nem a menettulajdonságokat, vagy a műszaki mikéntet nézzük? Természetesen a far kialakítása dominál sok esetben: a Renault Clio Grandtour e téren sem szégyenkezhet, ugyanis a tervezőmérnökök jól megtalálták az átmenetet az exhibicionista és a visszafogott közt, így alapvetően egyszerű, letisztult megvalósítást sikerült létrehozni. A helyzetjelzők burái követik az egész autóra jellemző nagyra húzott rajzolat-együttest, továbbá az ötödik, csomagtérajtó üvegének vonalát; a szoknya diffuzúros jellegén prémiumautós jellemvonásokat csillogtat – szó szerint – a krómhatású csíkozás.

renault_clio_grandtour_2014_006 renault_clio_grandtour_2014_007

Kezdjük az enteriőr részletezését a csomagtérrel, hiszen ha kombi, akkor egyértelmű, hogy ez lehet az egyik legfontosabb ismérv. Már a 443 literes kapacitás is magáért beszél (itt megint kihangsúlyozandó: kategórián belül), de ha figyelembe vesszük, hogy a 60:40 arányban osztható-dönthető hátsó üléssort részbeni kiiktatásával akár 1380 literesre is bővíthetünk, mindenképp illusztris eredmény. Ráadásként a raktér szélessége 1 méteres, teljes értékű, úgyhogy a bepakolni kívánt tárgyak rendkívül jól szortírozhatóak, ehhez kiváló segítséget nyújt még a 82 centis magasság, illetve 82 centis hossz is. Amúgy ha bővítünk, és előrehajtjuk a hátsó üléseket, úgy másfél méteres (1560 milliméter) hosszt nyerünk, így két személlyel akár egy kisebb költözést is gond nélkül meg lehet valósítani.

Jól átlátható és egyben szerethető enteriőrt kapunk

renault_clio_grandtour_2014_009Trendi, fiatalos, üde. E három jelzővel lehet azonnal illetni a Renault Clio Grantour utaskabinját, miután helyet foglalunk az autóban. Rögvest szembetűnő a kellemes fogású kormánykerék formabontó külleme, itt máris láthatjuk, mennyire variálható és testre szabható a külcsín (vagy inkább belbecs), ugyanis opicósan rendelhető számtalan lehetőség ahhoz, hogy saját ízlésünk szerint alakítsuk kedvencünket. A központi műszeregység jól használható gyakorlatban, a hatalmas felületek, számlapok mind a vezetési élményt fokozzák, vagy inkább segítik, jól látható és kivehető kijelzéssel, információ közvetítéssel. A valamivel több, mint 100 ezer forintos felárért beszerezhető R-Link infotainment rendszer sokoldalú, minden lényeges történést közvetít, s nem utolsó sorban az R-Sound rendszer is rendelkezésre áll. Ennek alapja, hogy szoftveresen változtathatunk az autó hangját, ha már esetleg ráunnánk az egyébként egyenletes, dízel monotonitásra. Különböző járművek, azok motor- és kipufogóhangját szimulálja a rendszer, fordulatszámtól függően – így űrhajózhatunk is, vagy akár komolyabb V6-os hajtáslánc-hangorkánt is előcsalogathatunk a hangrendszerből menet közben. Rendkívül humoros megoldás ez, kedveljük, játszunk is vele sokat.

renault_clio_grandtour_2014_012 renault_clio_grandtour_2014_011 renault_clio_grandtour_2014_015

Anyagválasztás szempontjából jók az észrevételek, lágyabb és keményebb műanyagok váltják egymást, a cockpit zongoralakk burkolata például egyenesen felsőbb kategóriát idéz meg, úgy, hogy nem túlzó egyetlen részlet sem. Hab a tortán a műszerek számlapjai köré gondolt krómozás, így ténylegesen látszik a jól komponált összhang a belső és külső megjelenés közt.

Ne higgye senki, hogy nem alkalmas hosszabb távokra

Utazás tekintetében sem elvetendő a Renault Clio Grandtour. S itt hosszabb utazásra gondolunk – Szentgotthárdig autóztunk, majd vissza, a legváltozatosabb út- és környezeti viszonyok közt. Egy huzamban levezetett nagyjából 300 kilométer megtétele után (túlnyomórészt autópálya) fitten szálltunk ki az autóból, a vezetőállás kicsit kevésbé komfortos részét a korlátozott térdtér jelenti, a középkonzol ugyanis itt jócskán belóg, korlátoz némileg. A fejtér és vállterek itt hatalmasnak tűnnek, így viszonylagos mozgásszabadságot kapunk is, a megfelelő hosszal és szélességgel felvértezett ülő- és hátlapok is tökéletesen tartanak, igaz, a deréktámasz hiányát hazafelé, úgy 500 levezetett kilométer távlatában már voltak restrikciók. A hátsó traktus optimalizált kialakításának köszönhetően utasunknak sem volt különösebb kívánalma az út során, láb- és fejtere elegendőnek bizonyult – próbálta mindhárom üléshelyet útközben.

renault_clio_grandtour_2014_010 renault_clio_grandtour_2014_008 renault_clio_grandtour_2014_013

A Renault Clio Grandtur menetkomfortja szintén jónak definiálható, az elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros kompozíció hozza formáját, remekel, ha kell. Például erőteljesebben vett kanyarokban érezhető a szűk, feszes futómű, autópályán is nagyszerűen tartja az 1180 kilogramm gyári üres tömegű kocsiszekrényt, azonban rosszabb minőségű mellékutakon kerülgetni kell annak rendje s módja szerint az úthibákat – főként a hátsó tengely felett ülve érezhető mindez erőteljesebben.

Most is jól brillírozott az 1.5 literes dCi. EDC automatával pedig tökélyre csiszolt

renault_clio_grandtour_2014_014Már több formában bemutatott és részletezett, 90 lóerős soros turbódízel aggregát hajtotta a Renault Clio Grandtour tesztautót. A maxális teljesítmény eléréséhez 4000-es percenkénti fordulatszám szükséges, míg a forgatónyomaték görbéjének csúcsa alacsony, 1750 percenkénti fordulatszámon már rendelkezésre áll. A hajtásba épített duplakuplungos automataváltó hat fokozaton közvetíti az erőátvitelt az első kerekekre, s talán az autó egyik, ha nem a legtökéletesebb pontja itt keresendő. Ugyanis a sebességváltó minden különösebb sallang és körítés nélkül teszi dolgát, észrevétlenül, úgy, mintha nem is automatát vezetnénk. Jó, jó, az egyes fokozat kihúzat úgy 1800-ig időközönként, de ez elnézhető, főként, hogy bele tudunk avatkozni az egész aspektusba. Nem, itt most nem a manuálisan pakolgatható váltásokra gondolunk, hanem az EDC (Efficient Dual Clutch) jelenlétére – gázadásainkkal, illetve a tartományokban történő megfelelő gyorsításokkal és gázlevételekkel tulajdonképp beszabályozhatjuk, mikor váltson fel az automata, így gyönyörűen vitelezhető ki a közlekedés a Reanult Clio Grantour által.

Tény, hogy ilyen precízen hangolt EDC-t kizárólag felsőbb kategóriás képviselőknél láttunk, tapasztaltunk, kellemes csalódás volt a tesztautó esetében – egyértelműen javasolt választás lehet vásárláskor.

Üzemanyagfogyasztási adatok – a tesztelt hajtáslánc briliáns e tekintetben is, beszéljenek magukért a nyers számadatok: oda-vissza, hatszázegynehány kilométerre, autópályázással (130 kilométer/órás átlag tempomattal), sok mellékúttal Keszthelytől felfelé, még több helyi autózással Szentgotthárdon mindössze 38.8 litert tankoltunk, ami körülbelül 4-4.7 literes átlagot (!) jelent, három felnőtt személlyel.

renault_clio_grandtour_2014_012

Remek autó a Renault Clio Grandtour, kisebb családoknak, hétköznapokra, kisebb és nagyobb utazásokra is javallott. Kedvező ár-érték aránya, illetve alacsonyan tartható üzemeltetési költségei révén flottaautónak is ideális lehet. Az 1.5 dCi-EDC páros pedig felülmúlta elvárásainkat.

Árképzés: mennyit kóstál mindez?

Vessünk egy pillantást az árazásra: a Napimagazin.hu autótesztjében szereplő Renault Clio Grantour Intens felszereltséggel jelenleg 5 190 000 forintos bruttó listaáron vihető haza (ez a csúcsmodell is egyben). A belépő szintet a Life csomagos, 1.2 literes, 75 lóerős benzinmotorral szerelt verzió jelenti, ebben az esetben 3 190 000 forintot hordoz az árcédula.

renault_clio_grandtour_2014_002

2014 Renault Clio Grandtour 1.5 dCi EDC specifikációk

Motor

Motortípus: soros elrendezésű, négyhengeres turbótöltött dízelmotor

Lökettérfogat: 1461 cm³

Maximális teljesítmény: 90 LE @ 4000 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 220 Nm @ 1750 ford./perc

Erőátvitel: elsőkerékhajtás, hatfokozatú EDC duplakuplungos automataváltó

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4267 mm

Szélesség: 1732 mm

Magasság: 1445 mm

Tengelytáv: 2589 mm

Első gumik mérete: 195/55 R16

Hátsó gumik mérete: 195/55 R16

Tömeg, üresen: 1180 kg

Össztömeg: 1805 kg

Csomagtartó mérete: 443 liter, bővíthető 1380 literig

Üzemanyagtartály mérete: 45 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 176 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 12.8 másodperc (gyári), 12.8 másodperc (saját, mért eredmény)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 4.2 l/100 km

Országúti: 3.3 l/100 km

Vegyes: 4.1 l/100km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 4.3 l/100km

Országúti: 3.3 l/100km

Vegyes: 3.7 l/100km

CO2 kibocsátás: 95 g/km

Még több információ a Renault magyaországi képviseletének weboldalán olvasható.

Még több fotó: Napimagazin Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, Gigabyte, Sony, MSI, Epson, Canon, Camera Kft., Nike
Utómunka hardver: Acer, Gigabyte, MSI

Különleges üzletet nyit Lakatos Márk

Alma, körte, oszlop és homokóra. Mi a közös ebben a négy fogalomban? A nő. A női alkat típusok ugyanis ebbe a négy alapkategóriába csoportosíthatóak a Lakatos Márk által jegyzett és nemzetközileg is elfogadott stílusmátrix szerint. Ha tudod milyen alkat vagy, azt is meg tudják mondani, milyen fazonú ruhák állnak neked jól – ilyen egyszerű lenne?

A Terápia válófélben lévő házaspárja gyermekük nevelésével küszködik

Szülőnek lenni nem egyszerű, hát még ha az ember gyermeke étkezési zavarokkal és viselkedési problémákkal küszködik. Mindezt saját bőrén tapasztalja az HBO sorozatának, a Terápiának közkedvelt házaspárja, Tamás és Petra, akik az első évadban párkapcsolati válságuk miatt keresték fel a pszichológusi rendelőt. Az apát alakító Nagy Zsolt és az anya szerepet játszó Szamosi Zsófia az új évadról és a szülői szerepekről meséltek.

Hasznos tanszerek, amelyek nem hiányozhatnak a tanuláshoz

Roskadoznak az áruházi polcok a legkülönfélébb iskolai tanszerek és anyuka legyen a talpán, aki eligazodik abban, hogy valójában milyen kiegészítőkre van szüksége gyermekének, hogy biztosan meg legyen nála minden a sikeres tanévkezdéshez.