Főoldal Autó, motor Újdonságok Év Autója díjat zsebelt be az új Mazda2 Japánban

Év Autója díjat zsebelt be az új Mazda2 Japánban

MEGOSZTÁS

Az új Mazda2 – Japánban Mazda Demio – néhány nappal ezelőtt megnyerte a 2014-15 Év Autója díjat Japánban.

mazda2_mazda_demio

A Mazda vadonatúj kisautója már a második SKYACTIV-modell, amely megkapja e neves elismerést – a Mazda CX-5 három éve végzett az első helyen.

A Japánban nemrég bevezetett modell már a negyedik a sorban, amely a SKYACTIV-technológia elemeiből épül fel, ill. magán viseli a „KODO – A mozgás lelke” formanyelv vonalait, csatlakozva ezzel nagyobb „testvéreihez” a Mazda CX-5-höz, a Mazda6-hoz és a Mazda3-hoz. Az európai bevezetése 2015 első negyedévében történik majd.

A Mazda olyan kisautót akart építeni, amely meghaladja a B-szegmensben hagyományos elvárásokat, és olyan technikai újításokat alkalmazott, melyekkel új mércét állít a kategóriában. Ezek között megtalálható

  • az 1,5 literes, SKYACTIV-D dízelmotor, mely lendületes, nyomatékos viselkedése mellett 90g/km alatt tartja a károsanyag-kibocsátást,
  • a kényelmes és ergonomikus belső tér, ahol (a kisautók között elsőként) Head up display segíti a vezetőt, illetve az MZD Connect egyszerűvé, biztonságossá és gyorssá teszi a kapcsolódást az autó fedélzeti rendszeréhez és tartja a kapcsolatot a külvilággal,
  • valamint olyan korszerű aktív biztonsági rendszerek (i-ACTIVSENSE), melyek csak a nagyobb autókra jellemzők (LED-es fényszóró, városi fékasszisztens, kulcsnélküli bejutás, sávváltásra figyelmeztető rendszer, stb.)

A idei díj mezőnyében olyan autók sorakozhattak fel, melyekből évi 500 db-nál többet adnak el, és 2013 november elseje és 2014 szeptember elseje között megtörtént piaci bevezetésük. Az új Mazda2 az ötödik a sorban, amely megnyerte ezt a díjat.

Nagy megtiszteltetés, hogy az új Mazda2 ilyen komoly elismerést kapott, amiért nagyon hálásak vagyunk” – mondta Masamichi Kogai, a Mazda Motor Corporation elnök-vezérigazgatója. „Ez az eredmény olyan embereknek köszönhető, akik szenvedélyesen szeretik az autózást. A továbbiakban is folyamatosan arra törekszünk, hogy olyan autókat gyártsunk, melyekkel ünnep a vezetés, hogy minél több tulajdonosból legyen Mazda-rajongó.”

Szóljon hozzá!