Főoldal Sport Autósport, motorsport Rosberg nyerte a Belga Nagydíj időmérőjét

Rosberg nyerte a Belga Nagydíj időmérőjét

MEGOSZTÁS

forma_1A világbajnoki pontversenyben vezető Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte szombaton a Forma-1-es Belga Nagydíj időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő indulhat majd az első rajtkockából.

A 29 éves versenyző pályafutása során először rajtolhat a pole pozícióból Spa-Francorchamps-ban, F1-es karrierje történetében ez a 11., az idén pedig a hetedik időmérős elsősége.

Mögötte a papírformának megfelelően csapattársa, a brit Lewis Hamilton zárt a második helyen, míg a harmadik rajtkockát a címvédő, négyszeres világbajnok német Sebastian Vettel (Red Bull) szerezte meg.

A Mercedes technikai fölényét jól mutatja, hogy Vettel köre több mint kettő másodperccel volt rosszabb Rosberg 2:05.591 perces leggyorsabb körénél.

Az időmérőn esőtől áztatott pályán kellett körözniük a pilótáknak, igaz, a kvalifikáció utolsó szakaszában már sütött a nap, ezért a körülmények valamelyest javultak. A vizes aszfaltcsík miatt többen is sokszor elmérték a féktávokat, vagy elhagyták a pályát, komolyabb baleset ugyanakkor nem történt.

Jules Bianchi, a Marussia istálló francia versenyzője – aki a csapat történetének első pontjait szerezte a monacói futamon – remek teljesítményt nyújtva bejutott az időmérő második szakaszába, ott azonban már nem tudott “beleszólni” a versenybe, így a 16. helyről rajtolhat.

A futam vasárnap 14 órakor kezdődik.

Forrás: MTI

Szóljon hozzá!