Főoldal Autó, motor Autóteszt Chevrolet Captiva 2.2 TD AWD LTZ – megújulás, nem csak nyomokban

[TESZT] Chevrolet Captiva 2.2 TD AWD LTZ – megújulás, nem csak nyomokban

MEGOSZTÁS

Idén, a 2013-as Genfi Autószalonon fedte fel bájait a legújabb köntösbe bújtatott Chevrolet Captiva. A népszerű SUV (Sport Utility Vehicle) 2006 óta van jelen a piacon, azóta több ráncfelvarrást (egy nagyobb, teljes körű) is megért a modell.

chevrolet_captiva_22_td_awd_001

A legutóbbi elgondolás alapvetően a külső néhány fontosabb részletét, illetve a motorpaletta megújulását hozta magával, számos olyan hiányosságot illetve szükségszerű megoldást pótoltak, amelyek nélkül manapság szinte elképzelhetetlen egy igazi szabadidőautó. Mi pedig utánajártunk, melyek ezek a változtatások, mennyiben vannak kihatással az új Captiva modell fellépésére, gyakorlati teljesítésére.

Mindent a jelenleg támasztott igényeknek megfelelően

Elsőként nézzük a részben átalakított frontrészt. A korábbiakkal ellentétben a fényszórók LED-es menetfényt kaptak, a lámpabúrák vonalvezetése megmaradt a klasszikusnak értelmezhető megközelítésben; míg a ködlámpapáros szintén új megközelítést kapott: a kialakítás helye és mérete változatlan maradt, viszont maga a design megváltozott – a korábbi megközelítés szerint a háromszög jellegű beágyazás felső nagyjából harmada erőteljesebb krómbetétet kapott, jelen esetben viszont szolidabbra sikerült a látványterv.

Mindössze a keretek kaptak krómberakást, a ködlámpa szegélyei viszont lecsupaszított matt műanyagot hordoznak. Újratervezték az első, illetve hátsó lökhárítókat is, a 2013-as modell sokkal erőteljesebben sugározza a terepjárós jelleget, köszönhetően az alsó vonalvezetés kavicsfelverődés elleni védelemmel ellátott kivitelének. Hogy még inkább kihangsúlyozzák az autó könnyebb terepes képességeit, ezért a lökhárítók kisebbek lettek, ezzel optimálisabb első és hátsó hasmagasságot sikerült elérni.

Oldalról különösebb változtatás nem érzékelhető, a 4673 milliméteres hossz kellemes beltér paraméterekre enged következtetni, nem beszélve a szintén kevésbé csekély 2707 milliméteres tengelytávról. Ezek a paraméterek milliméterre pontosan megegyeznek az előző Captiva adataival, viszont a szélesség csökkent, ez jelen esetben 1849 milliméter behajtott tükrökkel, míg a korábbi modellnél 1868 millimétert jelentett. 19 colos felnikkel szerelték az autót, ezzel „utcaibb” lett az arculata a 2013-as Captiva-nak. A feljebb már említett műanyag kavicsfelverődés- és sérülések ellen alkalmazott szegély az oldalakon is megtalálható, végig követi a sárvédőíveket, kihangsúlyozva azok termetes méretét. A magasság sem változott, tetősínnel 1756 milliméter jelen esetben is.

LED, minden mennyiségben – hátul is

Jelentős változtatást kapott a far kialakítása is. A fémes hatású, ám matt műanyag alsó kialakítás új, négyszögletes és krómozott kipufogóvégeket kapott, így jelentősen javult az optikai összhatás. A lökhárító felső része a már többször kihangsúlyozott műanyag szegélyben végződik, a sarkoknál kis kinyúlásokkal, a hátsó LED ködlámpák itt kerültek kialakításra.

A lámpatestek hasonlóak az előző típusnál alkalmazottakéhoz, lényeges változást itt is a LED technológia alkalmazása jelenti. További praktikum, hogy a csomagtérajtó ablaka nyitható külön is, ez nagy mértékben megkönnyíti a kisebb csomagok, tárgyak gyors be- és kipakolását.

Jó minőségi anyagok, korrekt kidolgozás

LTZ felszereltséggel érkezett hozzánk a 2013-as Chevrolet Captiva, tehát mondhatni, a csúcsmodellt teszteltünk (motorizáltság szempontjából a 3 literes V6-os benzines jelenti a maximumot a nemzetközi piacon). Ennek megfelelően az utastér hibátlan, igényes kialakítást kapott, igaz, elsőként rögvest szembetűnt a hatalmas kormánykerék jelenléte, amely a korábbi Captiva modellekből köszönt vissza ismét – igaz, ez független a felszereltségi rátától.

Ha már megemlítettük a kormányt, itt ismételten jók a tapasztalatok, a fogás kellemes, a viszonylag nagy mérettől eltekintve a kényelmes vezethetőség egyik, ha nem a legfontosabb összetevője. A műszerfal kialakítása és elrendezése megegyezik az elődével, kis változtatás a klíma konzoljára került középső kapcsoló, amellyel a befúvás erősségét állíthatjuk. A hatsebességes automataváltó tálalása szintén egyezik a régivel, csakúgy, mint a bal- és jobboldali első ülések fűtésének szabályozói, az elektronikus kézifék illetve az ECO üzemmód kapcsolói. Az infotainment érintőkijelzője alatt megbúvó ovális keretet kapott digitális óra feldobja az enteriőrt, a döntött párkány-szerű kezelőegység tartalmazza az ESC (stabilizátor) és a HAS (lejtmenet asszisztens) kapcsolóit többek közt.

Fő erénye egyebek mellett a praktikum és az alakíthatóság

Jól megszokott módon a Captiva pillanatok alatt átalakítható 7 személyessé. Mivel a fűthető hátsó üléssor messzemenően kényelmes a hatalmas láb- és fejtérnek, valamit az optimalizált ülő- és hátlapoknak köszönhetően, kíváncsiak voltunk arra is, hogy az alaphangon (első és hátsó üléssor) 942 literes csomagtérből kihajtható kettő pótülés miként funkcionál gyakorlatban.

Az eredmény meglepően jó lett, ugyanis felkészültünk arra, hogy helyszűke miatt ismét a „hátra csak két gyerek, vagy gyerekméretű felnőtt fér el” szindrómával szembesülünk. De nem így történt: a minimalizált lábtér ellenére két közepes testalkatú kollégánk is gyönyörűen elfért a harmadik üléssoron, igaz, klausztrofób érzések ilyenkor már előtörnek az emberből; viszont kárpótlásképp számos rekesz áll, állt rendelkezésre az utazás komfortosabbá tételéhez. Amolyan vészmegoldás ez, rövidebb távra, de mindenképp hasznos, és még inkább praktikus.

Egyébként mindkét hátsó üléssor előredöntésével egészen másfél köbméterig növelhető a raktér, míg 7 üléses üzemmódban mindössze 97 liter áll rendelkezésre, ha pakolni szeretnénk. Persze akkor még mindig ott van a tetőcsomagtartó alkalmazásának lehetősége.

Ismert és megtapasztalt hajtáslánc. Mégis kifinomultabbnak tűnik?

4 hengeres, soros elrendezésű, közös nyomócsöves befecskendezésű 2231 köbcentiméteres gázolajos aggregát mozgatta a 2013-as Captiva-t, a hajtásláncba integrált 6 sebességes Tiptronic automataváltón keresztül. A motor maximális teljesítménye 184 lóerő 3800 1/s fordulaton, nyomatéka combos, kereken 400 Newtonméter 2000-es 1/s fordulatszámon. Úgy éreztük, hogy a vezethetőség kifinomultabb lett, révén a korábbi modell automataváltós megközelítései még messze nem voltak tökéletesnek mondhatók.

A fel- és visszaváltások precízebbnek tűntek, vezetési stílustól és környezettől függően nem pörög a motor 2000 fölé a felváltásoknál, a küszöb 1700 környékén van. Tényleges javulás a menetdinamizmusban is tapasztalható volt, bár a nyomatékgörbe megegyezik az előző 2.2 literes szintén 184 lóerős dízelével. Tehát a hajtáslánc szinte csavarra megegyezik, mégis optimálisabb és kiköszörültebb vezetési élmény érkezik. Lehet, mindez érzéki csalódás, vagy túlzottan érződik az optikai megújulás vezetés közben is? Fogyasztás tekintetében is kellemes értékek születtek, városi felhasználás mellett pontosan 1 literrel múltuk alul a 10.5 liter/100 kilométer gyári értéket. Országúton, 90 kilométer/óránál 5.8 liter jött ki szemben a gyárilag megállapított 6.4 liter/100 kilométer értékkel, ami szintén nagyszerű, bár ne felejtsük el, hogy méréseinket két fővel, minimális plusz terhelés mellett végeztük, napsütéses, szélcsendes időjárás mellett.

Elöl klasszikus MacPherson, míg hátul független 4 lengőkaros felfüggesztés került alkalmazásra. Az autó viszonylag magas építése ellenére a menettulajdonságok meggyőzőek, az állandó négykerékhajtásnak köszönhetően szélsőségesebb kanyarokban is stabil marad a Captiva, némi alulkormányozottsággal. Az úthibákat jelentősen simítja, inkább alacsonyabb sebességnél, és nem meglepő módon könnyebb terepen éreztük inkább elemében a kéttonnás kaszni viselkedését.

Számos plusz nyújt a 2013-as Captiva modell

Kijelenthetjük, jót tett a Chevrolet Captiva-nak a 2013-as ráncfelvarrás, mely alapvetően optikai újdonságokat tartalmaz. Számos kényelmi és biztonsági plusz is bekerült a portfólióba, a tesztautó például tartalmazta többek közt az imént már felemlegetett ESC-t, HAS-t, kipörgésgátlót, fűthető 2. hátsó üléssort, kulcsnélküli indítást, illetve az elektronikus kéziféket is.

Bővebb információ a Chevrolet honlapján található, IDE kattintva.

2013 Chevrolet Captiva 2.2 TD AWD LTZ specifikációk

Motor

Motortípus: négyhengeres  turbótöltött dízelmotor

Lökettérfogat: 2231 ccm

Maximális teljesítmény: 184 LE @ 3800 ford./perc

Maximális forgatónyomaték:400 Nm @ 2000 ford./perc

Erőátvitel: összkerékhajtás, 6 fokozatú automataváltó

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4673 mm

Szélesség: 1849 mm

Magasság: 1756 mm

Tengelytáv: 2707 mm

Gumik mérete elöl: 235/50 R19

Gumik mérete hátul: 235/50 R19

Tömeg, üresen: 2018 kilogramm

Terhelhetőség: 520 kilogramm

Csomagtartó mérete: 769 liter (5 üléssel), 97 liter (7 üléssel)

Üzemanyagtartály mérete: 65 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 191 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 11 s (gyári), 11.3 (mért)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 9.5 l/100 km

Országúti: 5.8 l/100 km

Vegyes: 7.1 l/100km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 10.5 l/100km

Országúti: 6.4 l/100km

Vegyes: 7.9 l/100km

CO2 kibocsátás: 208 g/100km

Még több fotó: Napimagazin Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, Samsung, Kingston Technology, Livekodok.com, Canon, Camera Kft.
Utómunka hardver: Acer Aspire 5755G notebook, Samsung 830 Series SSD
Utómunka technika: Samsung UE40C6510 full HD LED televízió

Szóljon hozzá!