Főoldal Blog oldal 133

Hidegfront érkezik nagypénteken a Kárpát-medencébe

Hidegfront érkezik nagypénteken, ennek következtében a húsvéti hosszú hétvégén lehűl a levegő, néhol eső, zivatar is várható – írta az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön a Facebook-oldalán.

Átmenetileg megvastagszik a felhőzet. Elsősorban a Dunántúlon és északkeleten fordulhat elő eső, zápor, néhány helyen zivatar is. Nagy mennyiségű csapadékra most nem kell számítani, de egy-egy intenzívebb góc rövid idő alatt több milliméternyi eső is hullhat – ismertették, kiemelve, hogy az esővel a szaharai por is keveredhet.

Az MTI-hez csütörtökön eljuttatott országos középtávú előrejelzésükben azt írták: péntek délelőtt északon felhősebb, az ország déli felében még fátyolfelhős-napos idő ígérkezik. A nap második felében északon már kisüthet a nap. Eső, zápor elsősorban a Dunántúlon és északkeleten fordulhat elő, nyugaton néhány zivatar is kialakulhat. Zivatarveszély miatt Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyére elsőfokú figyelmeztetést is kiadtak.

Hozzátették: nagy területen megélénkül a szél, átmenetileg, helyenként meg is erősödik. A legalacsonyabb hőmérséklet 0 és plusz 11 fok között alakul, délen, délkeleten lesz hűvösebb, északnyugaton pedig enyhébb a hajnal. A legmagasabb hőmérséklet 16 és 24 fok között valószínű, északon lesz hűvösebb, délkeleten melegebb.

Szombaton, húsvétvasárnap és húsvéthétfőn a több-kevesebb napsütés mellett szórványosan záporok várhatók, nagyobb eséllyel az ország keleti felén-kétharmadán. Sokfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódik a szél is.

Szombaton a minimumok plusz 3 és 8, a maximumok 10 és 18 fok között várhatók. Vasárnap hajnalban jellemzően mínusz 2 és plusz 5 fok között alakulnak az értékek, de a fagyzugokban akár mínusz 5 fok is lehet. Délután többnyire 10-14 fokig melegszik a levegő.

Hétfőn a minimumhőmérséklet többnyire mínusz 2 és plusz 3 között valószínű, de a fagyzugokban hidegebb is lehet. A maximumhőmérséklet általában 9 és 14 fok között alakul – olvasható az előrejelzésben.

Forrás: MTI

A prémium hamburgerek és a költészet találkozása

A Zing Burger hiszi, hogy prémium hamburgert csak szívvel, lélekkel lehet készíteni. Művészkedés helyett a hangsúlyt az alapanyagok ellenőrzésére és a legjobb hazai termelők megtalálására kell fektetni, aminek a megérdemelt jutalma: a valódi ízek. A költészet napja alkalmából a hamburgerkészítés helyett a valódi művészetet ünnepli a márka irodalmi nagyságaink és kortárs művészeink ételekről szóló verseivel és slamjeivel.

A költészet napja alkalmából a Zing közösség és három nagykövet slamekkel és versekkel mesélik el, milyen a jó és a szép hamburger. “A hamburger nem művészet” elnevezésű nyílt verspályázatra jelentkezhettek a burgerek és a költészet iránt rajongó szószakácsok, lírai elmélkedők, otthon bujkáló versíró tehetségek. Saiid, Kemény Zsófi és Mészáros Peti nagykövetként, mint a közösség három kiemelt szereplője segítenek a legjobb pályázatok kiválasztásában, és az első három helyezett és a közönségdíjas munkák jutalma egy maradandó alkotás, mivel műveik graffiti formájában felkerülnek a Széll Kálmán téri ZING étterem falaira. A kedvezményezés pozitív visszaigazolása, hogy több mint 60 pályázatot érkezett a zsűri értékelésére.

Fotó: Farkas András

Az eredmények:

  1. helyezett: Újszászi Nóra
  2. helyezett: Bodor Mesi
  3. helyezett: Masszi Bálint

Közönségdíjas: Szalay Eszter

„A ZING a streetfood boom első hazai képvieslőjeként 2013 ban elhozta az utcára a vendégeinkhez azt a friss alapanyagokból készülő „no frills” hamburgert, amit addig csak éttermekben lehetett kapni. A márka kitaláláskor az volt a célunk, hogy magas minőséget képviseljünk és az underground kultúrát ötvöztük a gasztronómiával. Én személy szerint a hazai hip-hop és underground kultúrában szocializálódtam, ezért külön élmény, hogy ezzel a kampányunkkal még láthatóbbá tesszük ezt a szubkultúrát és tehetséges hazai fiatalok slammelését.” – Susánszky Ádám, a Zing Burger alapítója és társtulajdonosa

A Zing Burger a költészet napja körüli aktivitásai mellé olyan partnerekkel kereste a kapcsolatot, akiket a magyar irodalom aktuális zászlóvivőinek tart. Ilyen a Vates márka, akik az együttműködés során nagy költőink ételekhez kötődő idézeteit osztják meg kultúrára nyitott közönségük felé. Mellettük a kampány apropóján széleskörű együttműködés alakul ki a Magyar Slam Poetry Egyesület és a Zing Burger között. 

New York, 2022. március: ellátogattunk a The Marvelous Mrs. Maisel-házhoz

New York-i utazásunk során több kultikus részt, létesítményt, területet megtekintettünk. Különös figyelmet fordítva arra, hogy olyan forgatási helyszíneket is belevegyünk a felhozatalba, amelyek valamilyen formában fontosak számunkra, és nagy valószínűséggel olvasóink is szeretik majd ezeket.

Így hát fentiek szellemiségében ellátogattunk az Amazon nagysikerű sorozatának, a The Marvelous Mrs. Maisel egyik legmeghatározóbb helyszínére, konkrétan oda, ahol a sorozatbéli lakóház áll. Mindez nem messze a Central Park északnyugati csücskétől, a Riverside Drive-on található az Upper West Side-on, közvetlenül a Hudson folyó tőszomszédságában.

Az utca csendes, természetesen egyirányú. A környék rendkívül nyugodt; a tizenkét emeletes, XX. század elején épült klasszikus stílusú lakóház épp felújítás alatt állt ottjártunkkor – a homlokzat alsó része, így maga a főbejárat eső- és szél ellen védő kijárója sem látszott az állványozástól.

A sorozatban a Weissman család, s maga Midge hatalmas, háború előtt épült otthona (szintén, a történet szerint is) Manhattan Upper West Side-ján található, egy elegáns bérházban, amelynek gyönyörű bejárata a Riverside Drive és a West 111. utca sarkán található. Ez egy vitathatatlanul az ideális belvárosi lakás, mesés kilátással a Hudson folyóra, faburkolatos könyvtárral, kandallóval, klasszikus díszlécekkel és egy olyan hálószobai folyosóval, amelyen még végigfutni is hosszadalmas.

Olyan, mintha csak Amy Sherman-Palladino, a sorozat megalkotójának idealizált 1950-es évekbeli univerzumában létezhetne – vagy valóban olyan? Vajon mennyi a hasonlóság Weissmanék otthona és a valódi lakás közt?

Fantasztikus kilátás a Hudson folyóra a 404 Riverside Drive-ról (fotó: Amazon)

A külső felvételekhez használt lakóház a 404 Riverside Drive-on található Strathmore, egy 12 emeletes tömbház, amely 1909 őszén készült el a Riverside Drive és a West 113th Street sarkán, lényegében pontosan ugyanott, ahol a sorozatban is. A lakóházat a Schwartz & Gross tervezte, akik a 20. század elején-közepén a New York-i lakásszcéna termékeny építészei voltak.

Az épület eredeti alaprajza szerint minden emeleten két, 10 szobás lakás volt (az „N” és az „S” lakások). Minden lakásban volt előszoba, nappali, étkező, könyvtár, konyha, három hálószoba és két személyzeti szoba.

Nem ritka, hogy a tévéműsorok egy épület külsejét használják fel, hogy aztán olyan díszletet alkalmazzanak, amely merőben eltér attól, ami valójában az épület belsejében volt. A The Marvelous Mrs. Maisel azonban más: a Strathmore 10 szobás lakásai, konkrétan az „N” lakások, szinte pontosan megfelelnek a sorozatban szereplő lakás elrendezésének, méretarányának és nézeteinek.

Mi is az első bizonyíték arra, hogy a sorozatban látott részletek és a valóság egyeznek? Figyeljük csak meg a kandalló melletti ferde falat és ablakot, amely megegyezik a Strathmore külső ablakos sarkával.

Weissmanék lakása különleges elrendezésű: a nagy előszobából nyílik az étkező, a hosszúkás nappali, balra pedig a könyvtárba vezető dupla ajtó, míg jobbra egy hosszú folyosó vezet a konyhába és a hálószobákba.W

A Weissmann-lakás előszobája (fotó: Amazon)

Az épület eredeti alaprajzai pontosan tükrözik ezt az elrendezést, ami bizonyítja, hogy a sorozat díszletei megdöbbentően hűek a Strathmore valódi lakáselrendezéséhez. Még a hálószoba előszoba végén lévő szoba – az eredeti alaprajzon „öltöző” – is Midge ruháinak tárolójaként jelenik meg a sorozatban.

Csaláoi vacsora a Weissmann-családban (fotó: Amazon)

Az évek során a 10 szobás lakások egy részét kisebb egy- és kétszobás egységekre bontották. Ez nem egyedülálló a Strathmore-ban: ahogy az életmód változott, és az embereknek már nem volt szükségük ilyen nagyméretű lakásokra, sok épület a New York-iak ízlésével együtt fejlődött.

A Weissmann család – pillantkép (fotó: Amazon)

Az utóbbi időben volt némi találgatás arról, hogy mennyibe kerülhet a Weissman-lakás egy StreetEasy-cikk fényében, amely a nemrég eladott egységek alapján próbálta megbecsülni az otthon értékét. A StreetEasy azt állítja, hogy egy olyan lakás, mint a műsorban szereplő, ma 9 millió dollárba kerülne, 1959-ben pedig körülbelül 462 000 dollárba. Ez az értékbecslés azonban irreális, mert először is, az 1950-es években egyszerűen nem lehetett volna megvenni a lakást: abban az időben ez egy bérház volt, amelynek bérlői között üzleti vezetők és, igen, a Columbia Egyetem professzorai is voltak.

A Strathmore eredeti tervrajza

A legtöbb New York-i lakóépület eredetileg bérlakásnak épült, akár nagyszabású, akár szerény volt. A szövetkezeti lakások technikailag az 1880-as években jelentek meg New York Cityben, de a legtöbb épületet csak a 20. század közepén alakították át bérlakásból szövetkezetivé. A The New York Times idézte egy korábbi Strathmore-bérlő unokahúgát, aki elmondta, hogy 1964-ben a nagybátyja egy 10 szobás lakást bérelt az épület S-vonalában havi 700 dollárért, ami inflációval kiigazítva körülbelül havi 5800 dollár.

A Times egy másik archivált beszámolója szerint az épület 1967-ben, mindössze három évvel később vált szövetkezetivé. Egy olyan 10 szobás lakás, mint amilyenben Midge családja lakott, 30 000 dollárba került – vagyis ma körülbelül 231 000 dollárba.

Míg sok lakást kisebb egységekre osztottak (egy 3 szobás lakás az épületben egyébként 1967-ben 8000 dollárért, azaz ma 61 600 dollárért lehetett megvenni), néhány 10 szobás lakás érintetlenül maradt. És az egyik, a 12N lakás – ugyanaz a sor, amelyről Midge lakása is származik – 2017-ben 5,9 millió dollárért kelt el. Bár a manhattani piac 2017 óta jelentősen változott, és ma már nehéz lenne ugyanezt az eladási árat elérni, még mindig egy olyan lakásról beszélünk, amely a jelenlegi piacon 5 millió dollár körüli áron kelne el.

Tehát ha legközelebb a The Marvelous Mrs. Maisel című sorozatot nézzük, és elkalamdozik a fantáziánk a pazar Riverside Drive-i lakás kapcsán, megnyugodhatunk: igen, valóban létezett – és még mindig létezik.

A helyszín külön érdekessége a házzal szemközti parkban található magyar vonatkozású, az 1848-as szabadságharcnak emléket állító Kossuth-szobor, ahol minden évben március 15-én a New York-i magyar közösség megemlékezik a történtekről.

Felhasznált forrás: curbed.com

Felhasznált fotók: Amazon

A madridi Prado Múzeumban illatkiállítást kreáltak Brueghel és Rubens A szaglás című festménye köré

Illatkiállítást kreáltak az idősebb Jan Brueghel (1568-1625) és Peter Paul Rubens (1577-1640) közösen készített, A szaglás című festménye köré a madridi Prado Múzeumban.

A buja növényzetű, több mint 80 különböző virágot felvonultató kertet ábrázoló alkotás tíz elemét választották ki, hogy megalkossák az elképzelt illatmintákat, amelyek kiegészítik a tárlat látogatóinak érzékszerveire ható élményt.

A festmény mellett érintőképernyős diffúzorokat állítottak fel a kiállítóteremben, amely a megjelölt virágokat, tárgyakat kiválasztva illatot bocsájt ki magából. A nárcisz, rózsa, liliom mellett például parfümmel átitatott bőrkesztyű és cibet is szerepel a listán, ahogy allegória néven megtalálható annak a virágcsokornak is az illata, amelyet a festmény nőalakja tart a kezében.

Az illatokat rövid tájékoztató szövegek is kísérik egy-egy illatanyag előállításának  módjáról és parfümtörténeti érdekességekről. Az illatfantázia létrehozását Gregorio Solára, az egyik legjelentősebb spanyol parfümkészítőre bízta a múzeum.

A mindössze egyetlen teremre korlátozódó kiállításon a két világhírű flamand művész 1617 és 1618 között készült, Öt érzék című sorozatának további négy alkotása, A látás, A tapintás, A hallás és Az ízlelés is megtekinthető. Mindegyik darab a madridi múzeum tulajdona.

A július elejéig látható tárlat a Prado flamand gyűjteményét bemutató állandó tárlathoz kapcsolódik.

Forrás: MTI

Virágvasárnappal megkezdődik a nagyhét

Vasárnap kezdődik a nagyhét, a húsvétra felkészítő nagyböjt utolsó időszaka. Virágvasárnap Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékeznek a keresztények.

Az ünnep alkalmából Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek délelőtt fél 11-kor az esztergomi bazilikában, Veres András győri megyés püspök, az MKPK elnöke délelőtt 10 órakor a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban mutat be szentmisét – tudatta a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) az MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleményében.

Azt írták: a virágvasárnap elnevezés a latin „Dominica palmarum”, vagyis a pálmaágak vasárnapja kifejezésből származik, amely a szentmise előtti körmenetre utal. A katolikus egyházban a hagyományos virágvasárnapi szentmise a jeruzsálemi bevonulásra emlékeztető körmenettel kezdődik.

A templom előtt összegyűlő hívek pálmaágakkal vagy barkaágakkal köszöntik a templomba bevonuló papot és kíséretét, arra emlékezve, ahogy egykor a Jeruzsálembe érkező Jézust ünnepelte a tömeg.

A virágvasárnapi szertartáson már elhangzik Jézus szenvedéstörténete, a passió. A katolikus egyház ezzel fejezi ki, hogy a dicsőséges bevonulás Jeruzsálembe a kezdete annak az eseménysornak, amely Jézus szenvedésével és halálával folytatódik, majd feltámadásával teljesedik be, „elhozva számunkra a megváltást, amely minden hívőben az örök élet reményét táplálja” – olvasható az MKPK közleményében.

Forrás: MTI

A Föld öt legmagasabb hegycsúcsát szeretné elérni Suhajda Szilárd

Suhajda Szilárd, a K2 első magyar megmászója 2022-ben új, hosszú távú himalájai projektbe kezd. Az úgynevezett The Big Five kihívás során Földünk öt legmagasabb hegycsúcsát szeretné elérni, első magyar állampolgárként, az eddigiekhez hasonlóan mesterséges oxigén használata és magashegyi teherhordók alkalmazása nélkül. Ezen sorozat részeként vette kezdetét a Magyar Lhoce Expedíció 2022 szerdán – közölték a szervezők csütörtökön az MTI-vel.

Suhajda Szilárd hegymászó expedíciója a Föld negyedik legmagasabb, Kína és Nepál határán található, 8516 méter magas hegycsúcsának megmászására várhatóan két hónapig tart – olvasható a közleményben.

Klein Dávid és Suhajda Szilárd

Mint írják, a hegymászó 2019-ben érte el a K2 8611 méteres csúcsát. Ezzel magyar állampolgárként, oxigénpalack nélkül, ő járt az eddigi legmagasabb hegycsúcson.

„Annak ellenére, hogy jártam már abban a magasságban, ahová most készülök, ugyanúgy izgatottan indulok el. Egy ekkora hegyen mozogni, különösen nyolcezer méter felett, a rutinnal sem lesz könnyebb vagy veszélytelenebb. Félek, mint ahogy mindig. És persze nagyon várom!” – idézi a közlemény Suhajda Szilárdot.

Egy nyolcezres expedíció általában két hónapig tart. A hegymászó a szervezetét úgynevezett akklimatizációs körök során szoktatja az oxigénhiányos környezethez, ami azt jelenti, hogy a hegyen elért bizonyos magasság után visszamegy az alaptáborba és néhány nap regeneráció után újabb magasságba mászik. Mivel nagyjából egy hónap ingázás szükséges a hegyen ahhoz, hogy megkezdődjön a csúcsmászás, így arra várhatóan május második felében fog sor kerülni.

A tájékoztatás szerint a Lhoce a Mount Everesttől délre található, főcsúcsa 8516 méter, ezzel a negyedik legmagasabb hegy a világon. A Nepál és Kína határán emelkedő hegyet 1956-ban mászták meg először egy svájci expedíció tagjai. A csúcsra vezető, úgynevezett nepáli normál útvonal áthalad a Khumbu-jégesésen, a meredek Lhoce-falon, a kőhullásnak kitett Reiss-kuloáron (avagy Lhoce-folyosón), legfőbb nehézségét azonban az extrém magasság jelenti. A csúcsrégióban ugyanis harmadannyi levegő jut a tüdőbe minden egyes lélegzetvételre, mint a Kárpát-medence magasságában.

Suhajda Szilárd a tervek szerint az 5300 méter magasan fekvő alaptábort április 20-án éri el. A hegymászó a mászóidőszakot április 20. és május vége között tervezi, a levonulást pedig június elejére akarja befejezni.

Forrás: MTI

New York City, Empire State Building: íme, a 80. emeleti kilátó

Legutóbbi NYC-kirándulásunk során kiemelt hangsúlyt fektettünk az ikonikus Empire State Building megismerésére. Ennek folyományaként következzen most cikkünk, amely a 80. emeleten található kilátóteraszt mutatja be.

A világ leghíresebb épületének tetején található Empire State Building Observatory még 2019-ben jelentette be azt, hogy befejeződött a 80. emelet átalakítása. Az ESBO újragondolását célzó négyéves, nem kevesebb, mint 165 millió dolláros projekt utolsó eleme a New York-i látogatókat New York Cityben való eligazodását segítő érdekes és informatív kiállításokkal bővül, és bemutatja az épület egyedülálló helyét a város központjában.

A 80. emelet újdonsága egy exkluzív, interaktív partnerség a NYC & Company-val, New York város hivatalos marketing-, turisztikai és partnerségi irodájával, hét interaktív videotartalmakkal, amelyek lehetővé teszik a látogatók számára, hogy a NYC & Company szakértelmét felhasználva, az öt kerületben található úti célok hatalmas választékát felhasználva tervezzenek útvonalat a látogatásukhoz. Az útvonaltervek automatikusan letöltődnek a látogató telefonjára egy QR-kódolvasó segítségével, vagy elküldhetők e-mailben. Ez a szolgáltatás, amelyet az ESBO-t sok látogató első úticéljaként megjelölő kutatásra válaszul terveztek, minden turista és New York-i lakos számára előnyös.

A klasszikus távcsövekbe épített interaktív, kiterjesztett valóságos New York-i jelenetek közvetlenül a népszerű úti célok látványosságaihoz és hangjaihoz juttatják el a látogatókat. További kiállítási tárgyak közé tartoznak az ESB híres fényshowiról készült videók, interjúk Marc Brickmannal, az ezeket életre keltő világítóművésszel, felhasználók által generált tartalmak, valamint a híres brit emlékművész, Steven Wiltshire monumentális New York-i égboltja.

A leleplezés alkalmából az Empire State Building örömmel jelentette be egy új videó premierjét is, amelynek főszereplője a Tony-, Grammy-, Emmy- és Pulitzer-díjas zeneszerző, szövegíró és színész, Lin-Manuel Miranda. A videó a New Yorkhoz írt szerelmes levelére, a Cheering for Me Now-ra készült – a Hamildrop sorozat eredeti száma, a legendás zeneszerző, John Kander (Cabaret, Chicago) zenéjével és Miranda szövegével -, valamint a világhírű világításművész, Marc Brickman által tervezett új zenés fényjátékot és felvételeket mutat be Mirandáról, amint a teljesen új Observatory Experience-t fedezi fel. A videó egy részét november 27-én, a CBS This Morning élő adásában mutatják be, és kizárólag az Empire State Building YouTube-csatornáján és Facebook-oldalán teszik közzé. A New York-i rajongók aznap este élőben is megtekinthették a zenés fényjátékot az épületen, miközben a dalt az iHeartRadio Broadway csatornáján hallgathatták a www.iheartradiobroadway.com oldalon keresztül.

A 80. emeleti kiállítás összefoglalva:

  • NYC: Above and Beyond: Ez a kiállítás, amelyet a NYC & Company-val együttműködve hoztak létre, arra ösztönzi a látogatókat, hogy személyre szabott útvonaltervet állítsanak össze az Empire State Building tetejéről – amely gyakran az első állomásuk New Yorkban. Az érdeklődési körükre és a tartózkodásuk időtartamára vonatkozó kérdések megválaszolása után összeállíthatják a Manhattan, Brooklyn, Queens, Bronx és Staten Island látnivalóinak és nevezetességeinek személyre szabott listáját. A vendégek ezután e-mailben vagy QR-kóddal beolvasva közvetlenül a látogatók kézi eszközeire kaphatják meg a személyre szabott útvonaltervet, hogy a későbbiekben hivatkozhassanak rá.
  • Artistry in Light: Kíváncsi volt már arra, hogyan készülnek az Empire State Building zenés fényshow-i? Az Artistry in Light kiállításon egy rövidfilmet láthat, amelynek narrátora a világhírű világítástervező, Marc Brickman, a fényalkotás mestere. A film az ő tervezéseiből mutatja be a legfontosabb pillanatokat, például a 2012-es, Alicia Keysszel készített első zenés fényshow-t, valamint a Mariah Carey „All I Want For Christmas Is You” című dalára szinkronizált ünnepi fényshow-t.
  • Stephen Wiltshire rajzai: 2017-ben a híres brit művész, Stephen Wiltshire 45 perces helikopteres repülést tett Manhattan felett. Ezután az Empire State Building 80. emeletén tartózkodva egy hihetetlenül részletes tájképrajzot rajzolt New York Cityről, teljesen emlékezetből. Egy háromperces film dokumentálja a folyamatot, a 45 perces helikopteres repüléstől kezdve a négy napig, amely alatt megalkotta az eredeti műalkotást.
  • Jelenetek New Yorkból: Az Empire State Building klasszikus kilátóin keresztül a látogatók kilenc különböző híres New York-i helyszín panorámaképét tekinthetik meg a 80. emeletről. A Times Square-től Coney Islandig a látogatók közelről (és akár belülről is) megnézhetik azokat a helyeket, amelyeket az épület 86. és 102. emeleti kilátóteraszáról láthatnak.
  • Showtime Pictures: Izgatottan várja a zöld vászon előtt készült fotókat a
    emeleten? A képeket 25 különböző szögből, 25 különböző HD-kamera felhasználásával rögzítették, hogy egy vizuális narratívát mesélő, magával ragadó élményt teremtsenek. Az átvétel új helyszínét arcfelismerő technológiával alakították át, hogy az önkiszolgáló kioszkok segítségével felgyorsítsák a visszakeresési és vásárlási folyamatot.
  • Ossza meg tapasztalatait: Ahogy a látogatók belépnek a kijárati sorba, arra ösztönzik őket, hogy osszák meg képeiket a közösségi médiaplatformokon négy képernyő segítségével, amelyek mozaikos árnyékot hoznak létre az egyes látogatókról más vendégek által megosztott képekkel, amelyek a #empirestatebuilding hashtaget használják.

„Ami a 2018 augusztusában megnyíló új Observatory bejáratával kezdődött, az most már a szándékaink szerint teljes mértékben oktatási és magával ragadó utazás, amely a világ minden tájáról érkező látogatókat összekapcsolja a világ leghíresebb épületéhez fűződő érzelmi kapcsolataikkal, és segít nekik megtervezni a teljes New York-i látogatásukat a középpontból. Az elkészült Empire State Building Obszervatórium az új bejárattól a drámai és izgalmas új 102. emeletig emeli vendégeink élményét” – mondta Anthony E. Malkin, az Empire State Realty Trust elnök-vezérigazgatója. „88 évesen az Empire State Building továbbra is a világ egyik ikonja.
innováció, a törekvések és az álmok ikonja, és a világ minden magas épületének vibráló őse.”

A Thinc Design vezette azt a művészeti és építészeti, utazási, technológiai, mérnöki és szórakoztatóipari ágazatból érkező, interdiszciplináris, legjobb csapatot, amely kitalálta, kurátori feladatokat látott el, megtervezte és megtervezte a
a projektet.

A csapatban részt vettek:

  • Beneville Studios
  • Corgan
  • Diversified.
  • IDEO
  • Intersection
  • JLL
  • Kubik Maltbie
  • NYC & Company
  • Otis Elevator Company
  • Showtime Pictures
  • Skanska
  • Squint / Opera
  • Stephen Wiltshire
  • Syska Hennessy Group
  • Tactman
  • Tenguerian Models
  • The Lighting Practice
  • Thornton Tomasetti

Az Empire State Buildingben tett, 2022. március végi látogatásunkról bővebben ide kattintva lehet olvasni.

New York City, Empire State Building: bemutatjuk a második emeleten található kiállítást

Az Empire State Building (ESB) még 2019-ben jelentette be tetőtől talpig újragondolt Observatory Experience második fázisát. A 2019. július 29-én megnyílt, 165 millió dolláros projekt New York egyetlen olyan múzeuma, amely a hét minden napján reggel 8-tól hajnali 2-ig tart nyitva.

A nemzetközileg is ikonikus épület második emeletén található 10 000 négyzetméteres galériák az épület építésétől az épület popkultúrában elfoglalt jelenlegi helyéig tartó utazásra invitálják a vendégeket.

A Sony Mobile által készített tanulmány szerint az Egyesült Államok legtöbbet instagramozott nevezetessége, az új galériák olyan magával ragadó és interaktív kiállításokat kínálnak, amelyek kielégítik a mai modern utazók azon vágyát, hogy hiteles élményeket osszanak meg – mindezt a 86. emeleti kilátóból nyíló, egyedülálló kilátás elérése közben.

Az élménytervező Thinc vezetésével, az IDEO, a Squint Opera, a Beneville Studios, a Diversified., az Intersection, a Kubik Maltbie, az Otis Elevator Company és a Tenguerian Model csapattagjaival a második fázis az első fázist, a vadonatúj, 2018 augusztusában elkészült, a West 34 th Street 20. szám alatti Obszervatórium bejáratát követi.

A galériák, amelyeken keresztül a látogatók egyfajta különleges utazáson vesznek részt, a következők:

  • A helyszín az 1920-as években: A fekete-fehér panorámakép az eredeti Waldorf-Astoria Hotel helyét ábrázolja, amikor az Empire State Building építése megkezdődik. Az építési felmérőkön keresztül a vendégek belátják, hogy az 1920-as évek végének New York-i utcái színesben elevenednek meg.
  • Építkezés: Lewis Hine fotóművész fotói által inspirálva a látogatókat visszarepítik az időben, miközben forró szegecsek és acélgerendák repülnek a fejük felett, és New York City hangjai térhatású hangzásban elevenednek meg. A látogatók interakcióba léphetnek az építőmunkásokat ábrázoló, speciálisan megrendelt öntött szobrokkal is, amint dolgoznak és ebédszünetet tartanak.
  • Nyitónap: A megnyitó napjának izgalma tapintható: egy újságosfiú jelenti be az Empire State Building megnyitását, miközben az 1930-as évek New Yorkjának utcáin árulja az újságjait.
  • Modern Marvel: A Modern Marvel kiállítás bemutatja azokat a konkrét intézkedéseket, amelyeket annak érdekében hoztak, hogy az Empire State Building világelső legyen a fenntarthatóság és az energiahatékonyság terén.
  • Otis Elevators: Az Otis szállította az úttörő technológiát, amely lehetővé tette az ESB toronymagas magasságát. Az Otis egy külön erre a célra kialakított kiállításon nemcsak azt mutatja be, hogyan működtek az eredeti felvonók, hanem a látogatókat a legújabb felvonókba beépített legújabb technológiáról is tájékoztatja, amelyek évente több mint 10 millió bérlőt és Obszervatórium-vendéget szállítanak. A látogatók egy valódi liftakna szimulációján is végigsétálhatnak, és testközelből érezhetik a kocsik mozgása által keltett energiát.
  • Városi kampusz: Az Empire State Building nagyon kevés látogatója van tisztában azzal, hogy mi történik a közel 100 emeleten, amelyet nem látnak. Az Urban Campus bepillantást nyújt az épület néhány fő bérlői helyiségébe, a kényelmi szolgáltatásokba és a rejtett kilátásokba, ahogyan azt az ott dolgozók megtapasztalják. A kiállítás kiemel néhányat ezek közül a kortárs internet-korszak vállalkozásai közül, amelyek a kukucskálókon keresztül láthatók, és a vendégek betekintést nyerhetnek abba, hogy milyenek ezek a csúcstechnológiát képviselő irodák.
  • A világ leghíresebb épülete: A kiállításhoz rendelt eredeti zenére több mint hetven képernyő mutatja be az ESB popkultúrában betöltött főszerepét az 1930-as évektől kezdve minden évtizedből. A világ minden tájáról érkező látogatók felismerhetik a világ leghíresebb épületét bemutató több száz filmet, tévéműsort, reklámot, rajzfilmet, képregényt és videojátékot.
  • King Kong: A látogatók besétálnak egy 1930-as évekbeli irodába, ahol a híres óriásmajom ujjai átfúrják a falakat, miközben az épületről lecsüngve régi vadászgépek elől menekül. Aki elég bátor, még Kong kezébe is léphet – de vigyázat, első kézből érezheti a félelmetes majom erejét!
  • Hírességek: Az Empire State Building az A-listás hírességek és világsztárok kedvelt célpontja, a világ minden tájáról sok híres arc látogatja meg a világhírű 86. emeleti csillagvizsgálót. Ez a kiállítás a leghíresebb látogatókat (sportolók, zenészek, színészek) mutatja be, képeik és dedikált emléktárgyaik díszítik a falakat, hogy a vendégek megcsodálhassák őket, miközben a liftek felé tartanak, amelyek a következő megállóba viszik őket: NYC-be: A 80. emeletre: Above & Beyond a 80. emeleten.

„Míg a 86. emeleti kilátóból nyíló kilátás világhírű, az Empire State Building gazdag története tele van izgalmas eseményekkel és innovatív projektekkel, amelyeket mostantól az új, második emeleti kiállításokon keresztül is megoszthatunk” – mondta Anthony E. Malkin, az Empire State Realty Trust elnök-vezérigazgatója. „2018 augusztusában kezdtük az Observatory bejáratának áthelyezésével a 34. utcába, és most a második emeleten található új galériáink lehetőséget adnak látogatóinknak, hogy megismerjék és megismerkedjenek azzal az ikonikus hitelességgel, amelyet csak az Empire State Building, amely nemcsak New Yorkban, hanem a világon is egyedülálló. Tervezőpartnereink szakértelmével ezek az új galériák eddig nem látott módon vonzzák majd a látogatókat.”

A művészeti és építészeti, technológiai és szórakoztatóipari ágazatból érkező, a projektet megálmodó és kurátori feladatokat ellátó, interdiszciplináris, a legjobbak közé tartozó csapat tagjai a következők:

• Beneville Studios

• Corgan

• Diversified.

• IDEO

• Intersection

• JLL

• Kubik Maltbie

• Otis Elevator Company

• Skanska

• Squint / Opera

• Syska Hennessy Group

• Tenguerian Models

• The Lighting Practice

• Thinc Design

• Thornton Tomasetti

Az Empire State Buildingben tett, 2022. március végi látogatásunkról bővebben ide kattintva lehet olvasni.

New York, 2022 március: bejártuk az idén 90 éves Empire State Building-et

Minden kétséget kizáróan az Empire State Builidng New York City, valamint a világ legikonikusabb épülete. Eddigi New York-túráink alkalmával kimaradt a megtekintése, azonban most végre pótolhattuk. Az ESB teljes körű támogatást nyújtott sajtóbejárásunkhoz, így minden részletében feltérképezhettük a helyszínt.

Már önmaga a porta-rész, valamint a hall is lenyűgöző, figyelembe véve a 30-as évek New Yorkjának minden egyes apró építészeti sítlusjegyét; nem beszélve a rögtön szembeötlő hatalmas terekről lépcsőkről, folyosókról. Már az első lépések után is érzi a látogató: garantált lesz az élmény, még földközelben is, nem hogy feljebb haladva, a kilátó-részek felé. Ugyanis kettő ilyen van az ESB-ben.

Mint minden hagyományos értelemben vett túravezetés, a mi sajtótúránk első állomása is maga a 2018-ban átadott, nem kevesebb, mint 165 millió dolláros beruházás kereteiben megvalósított második emeleti hely- illetve épülettörténeti múzeum (Second Floor Observartory) volt. Ez a Second Floor Observatory Experience elnevezést kapta, és minden olyan lényeges infót, háttértörténetet megismerhetünk az épület megalkotása kapcsán, amelyet elengedhetetlen tudnunk. Külön rész foglalkozik például magával az építkezéssel, s az ikonikus fotót, amelyen több száz méter magasban ülnek keresztgernedán a megpihenő munkások – élőben is, teljesen interaktívan átélhetjük. Ugyanis egy teljesen életnagyságú gerendára mi is letelepedhetünk, háttérben az autentikus odaillő környezettel.

Természetesen King Kong sem maradhat ki a kronológiai számvetésből: talán ez az a filmtörténelmi klasszikus, amely leginkább felemelte az Empire State Builiding mítoszát. Ráadásként felfelé haladva a szinteken újabb interaktív „jelenetbe” futunk: King Kong embernagyságú marka az egyik ablakon benyúlva pihen (rá lehet ülni egy-egy fotó vagy videósnitt kedvéért), s közben jobbra tekintve láthatjuk, ahogy kissé mogorván méreget minket egy másik ablakon keresztül. Óriási és egyben igen vicces élmény, vétek kihagyni, ha az ESB-re látogatunk. Persze nem is lehet kihagyni, hiszen a vezetett bejárások strukturálisan épülnek fel, és része mindegyiknek minden olyan fontos részelem, ami a program része.

Interaktív a lift is, amíg felérünk a 80-ik emeletre, az első, nyitott kilátórészhez. A liftben a mennyezetre nézve az ESB építkezésébe csöppenünk, rendkívül látványos módon haladunk felfelé az épülő acélszerkezet vázának tekervényei közt. Párhuzamosan egy-egy építőmunkás még néhány poénos mondatot is elejt, sőt, egy hatalmas bontógolyó is közelít felénk, és elhúz a fejünk mellett. Képileg teljesen rendben van, hangilag is: a lift teljes térhatást ad, így ténylegesen olyan, mintha a történések középpontjában lennénk.

A 2019-ben felújított 80. emeleti kilátó (Empire State Building Observatory) nyitott, olyan értelemben, hogy nincs tetőfedése, ugyanakkor a kitekintést rácsszerkezet mögül, nagyobb réses kialakítás mellett lehet végezni.

Mindemellett rendelkezésre állnak hagyományos értelemben vett távcsövek, melyekkel viszonylag messzire elkémlelhetünk, de rengeteg olyan távcső is akad, amelyekben valamiféle interaktív műsort tekinthetünk meg.

Pazar a kilátás, milyen is lenne? Szinte nincs is olyan pont, ahonnan ne lehetne remek rálátást kapni Manhattan-re, bár a klasszikus vonal a félsziget déi része felé, a Financial District felé eső nézőpont. Ennek háttal, tehát az északi irányba a Central Park, és a Bronx-terület körvonalazódik, míg kelet felé Queens és Brooklyn az East River-rel, nyugat felé Jersey és a Hudson folyó terül el. Lenyűgöző.

Egész biztos, hogy ide még többször, több tudósítás erejéig is vissza fogunk térni.

Végül, de nem utolsósorban a 102. emeleti kilátóba érkeztünk, mely bár fedett, körben üvegezett, mégis olyan lenyűgöző kilátást nyújt, hogy az ember nem is akar elmozdulni sokáig onnan, ahol lecövekelt egyhelyben. Pluszban az üvegfelületek minimálisan tükröződnek csak, ezért kiváló fotókat és videókat lehet készíteni innen, természetesen 360 fokban, bármely irányba.

Ez persze a napközbeni lehetőségekre utal – mi a bejárást a késő délelőtti órákban folytattuk le -, de egész biztos az is, hogy a koraesti, esti órálban is remek lehetőséget nyújt. Ezt a szekciót 2019-ben nyitották meg a nagyközönség számára, és azóta is kimondottan népszerű az ESB-be látogató turisták és helyiek körében is.

Jessica Chastain legújabb filmje is szerepel az ausztrál filmfesztiválon

Az idei Oscar-díjas Jessica Chastain The Forgiven című filmjét is vetítik a júniusi Sydney-i Filmfesztiválon – jelentették be a szervezők.

Az ausztrál szervezők a pandémia után ismét közönség részvételével megrendezett filmfesztiválra készülnek. A mustrát június 8. és 19. között tartják meg. A programból egyelőre 22 produkciót hoztak nyilvánosságra. Ezek között szerepel a Jessica Chastain és Ralph Fiennes közreműködésével forgatott The Forgiven. A Marokkóban, az Atlasz-hegységben játszódó film egy véletlen baleset hatását vizsgálja a helyi muszlimok és egy nagy villában tartott házibuli nyugati látogatóinak életére.

A fesztiválon Charlotte Gainsbourg The Passengers of the Night című filmjét is vetítik. Az ausztrál produkciók közül pedig a Keep Stepping című táncfilm, a horrort a közösségi médiával keverő Sissy, a Six Festivals című zenés film és a The Plains című bensőséges portré is helyet kapott a programban.

Számos korábbi fesztiválkedvenc is bekerült a műsorba, köztük a Sundance Filmfesztiválon sikert arató Gentle, a Locarnói Filmfesztivál közönségdíját elnyerő Hinterland, a Berlinalén elsimert Flux Gourmet, Peter Strickland alkotása, Kamila Andini Torontóban díjazott Yuni című drámája, valamint a Velencében közönségdíjjal kitüntetett Private Desert is – számolt be róla a Variety.com.

A válogatásban a Sundance dokumentumfilm-szekciójában a rendezői díjat elnyerő A House Made of Splinters című ukrán alkotás is szerepel, amely egy olyan intézményt mutat be, ahol átmenetileg otthonra találnak a gyerekek, míg válófélben lévő szüleik a gyermekelhelyezésért harcolnak egymással.

A Sydney-i Filmfesztivált 2020-ban csak online tudták megrendezni a pandémia miatt. Tavaly a koronavírus-járvány újabb hullámai miatt végül több halasztás után novemberben tartották meg.