Főoldal Blog oldal 519

Harmadjára is elindul a Fölszállott a páva tehetségkutató műsor

Harmadik alkalommal indítja el az MTVA és a Hagyományok Háza a Fölszállott a páva című tehetségkutató műsort, ezúttal a gyermekek számára.

A versenyre 2015. február 15-ig a www.hagyomanyokhaza.hu és a http://www.folszallottapava.hu oldalon jelentkezhetnek 6 és 14 év közötti fiatalok az autentikus magyar népzene, néptánc bármely tájegységhez és a magyarországi nemzetiségek helyi hagyományaihoz kötődő produkciókkal. A területi selejtezők 2015 tavaszán zajlanak, a kiválasztott 48 produkció szereplői nyári előkészítő táborozáson vesznek részt. Az ezekről készített összefoglalókat 2015 őszén sugározza a Duna csatorna, a döntőket pedig a tervek szerint novemberben és decemberben láthatja a közönség.

folszallott_a_pava_2015

Ezúttal is népzene és néptánc kategóriákban hirdetik meg a versenyt: ezen belül is énekes- és hangszeres szólisták, énekegyüttesek, zenekarok, táncos szólisták és táncos párok, valamint néptáncegyüttesek jelentkezését várják.

Az újszerű produkcióban néhány tartalmi változásra számíthatnak a nézők, például a gyermekeket júliusban egy olyan egyhetes balatoni táborozásra invitálják, ahol nemcsak az éneklés és a táncolás örömének élhetnek majd, hanem megismerkedhetnek azokkal a rég elfeledett gyermekjátékokkal, és eszközökkel, amelyek ugyancsak végigkísérték kárpát-medencei létünket sok évszázadon keresztül. A résztvevők megtudhatják mit is jelent métázni, rátócskázni, zúgattyúzni, megismerkedhetnek a tilinkóval és a körtemuzsikával, de lehet majd gombozni, bigézni is. A tábor háziasszonya Dr. Sándor Ildikó, ennek a néprajzi területnek egyik legavatottabb szakembere lesz.

A zsűri elnöke továbbra is a Nemzet Művésze, a Kossuth-díjas Sebő Ferenc.

A Fölszállott a páva készítőinek célja, hogy a műsorfolyam minden ifjú résztvevője győztesként élje meg a tehetségkutatót. A Páva nemcsak egy verseny, hanem egy olyan közösségformáló produkció, amely örök élményt nyújt a résztvevő gyermekeknek és családjaiknak, s általuk közelebb hozza nézőinket is nemzeti kultúránk legősibb ágához.

Már gőzerővel próbálnak az R’n’B’ All Stars tagjai

Épphogy elkezdődött az év, és az R’n’B’ All Stars tagjai máris próbaterembe vonultak. Dukai Regina, Johnny K. Palmer és BLR egy stúdióban találkoztak, hogy felkészüljenek a következő hetek fellépéseire. A közös zenélés azonban nem teljesen a megszokottak szerint alakult. A fiúk még olyannyira az ünnepi lazítás hatása alatt voltak, hogy Regi csak nagy nehézségek árán tudta rávenni őket a „komoly munkára”. A csinos énekesnő mindent bevetett, és végül egy rendhagyó, mexikói hangulatú közös jógázással sikerült lenyugtatnia a srácokat.

rnb_all_stars_elso_probaja_1

Az R’n’B’ All Stars tagjai egy közös zenélés ürügyén találkoztak nemrégiben, így tudta legalábbis BLR. Zenésztársai ugyanis egy kis meglepetéssel készültek a rappernek, aki épp aznap ünnepelte születésnapját. Regi és Johnny egy üveg el Jimador tequilával és néhány sombreroval rontott be a próbára. A meglepetés olyan jól sikerült, hogy Reginának nem kis erőfeszítésébe telt, míg a mariachinak öltözött fiúkat sikerült megzaboláznia.

„Az ünnepek alatt annyira kipihentünk magunkat, hogy teljesen felpörögve érkeztünk a terembe, és persze jó apropó volt BLR szülinapja is” – kezdte Johnny K. Palmer. „Egy idő után Regi próbált minket fegyelemre bírni, hogy egy kicsit azzal is foglalkozzunk, amiért gyakorlatilag jöttük, de nem volt könnyű dolga. Nem adta fel, mindent bevetett, és végül egy rögtönzött jógagyakorlattal sikerült úrrá lennie az őrületen” – mesélte viccelődve az énekes, aki azt is elárulta, hogy a próba végén még az újévi fogadalmaik összeírásában is segített zenésztársainak. – „Rám tiniként volt jellemző inkább az újévi fogadkozás. Akkoriban – mint ahogy a mexikóiak is teszik – mi is felírtuk a haverokkal egy cetlire a céljainkat, és egy fémdobozban elástuk őket. Mondanom sem kell, volt nagy röhögés, amikor év végén kiástuk a dobozt, és szembesültünk vele, hogy miket fogadtunk meg januárban.”

rnb_all_stars_elso_probaja

„Az év első próbái nálunk általában így zajlanak, de engem nehéz kihozni a béketűrésemből” – kezdte nevetve Dukai Regina. „Jó volt újra találkozni a fiúkkal, persze ilyenkor az is fontos, hogy a munkára is koncentrálni tudjunk. Nem jellemző rám, hogy újévi fogadalmakat teszek, viszont most tudatosan megpróbálok odafigyelni a harmóniára, és arra, hogy elkerüljem a stresszes helyzeteket. Amikor egy kis nyugalomra vágyom nekem mindig a jóga segít, és a fiúknak is megmutattam pár egyszerű gyakorlatot, ezzel pedig észrevétlenül rávettem őket, hogy a feladatra koncentráljanak.”

rnb_all_stars_elso_probaja_2

A rögtönzött jóga ellenére az év első közös zenélése  inkább a szórakozásról szólt, mintsem a kőkemény munkáról. Így Regiék megfogadták, hogy amikor legközelebb összegyűlnek, tényleg dolgozni fognak majd.

A magyar nők sokat adnak a külső megjelenésre

A magyar hölgyek ragaszkodnak a dress code-hoz, kínosan érinti őket, ha barátjuk, kollégájuk nem megfelelő öltözékben jelenik meg egy összejövetelen – többek között ez derült ki a Stilago nemzetközi divatwebáruház kutatásából. A felmérés szerint egy régiesen, szakadtan öltözött járókelő láttán minden második ember sajnálkozik, míg a feltűnően divatos megjelenés sokakból bosszankodást vált ki.

A magyar hölgyek szerint a ruházat sokat elárul a viselőjéről – derült ki a Stilago nemzetközi divatwebáruház felméréséből. A több mint 5000 nő megkérdezésével zajló kutatás többek között arra kereste a választ, hogy milyen érzéseket vált ki egy jól öltözött, illetve egy szakadt ember látványa. A stílusos megjelenés mindössze a válaszadók egytizedét hagyja hidegen, a legtöbb nőt jó érzéssel tölti el, ugyanakkor 29 százalékukból vágyakozást, 16 százalékukból pedig kifejezetten bosszankodást vált ki. „Elsősorban az bántja a hölgyeket, hogy ők nem engedhetik meg maguknak, hogy drága ruhákat vásároljanak, a stílust pedig sokszor a márkával és a magas árral azonosítják” – mondta el Kovács Anikó, a Stilago magyarországi projektmenedzsere.
A régiesen, szakadtan öltözött emberek mellett sem tudunk szó nélkül elmenni: mindössze a megkérdezettek egynegyedéből nem vált ki különösebb érzelmet egy rosszul öltözött járókelő látványa, ugyanakkor minden második válaszadó kifejezetten sajnálkozik ilyenkor. „Minden tizedik hölgy furcsállja, ha valaki szakadtabb ruhát visel, és tízből egy megkérdezett nem érti, miért nem öltözik fel kicsit jobban” – emelte ki Kovács Anikó.

Ragaszkodunk a dress code-hoz

A magyar nők nem kedvelik, ha valaki nem az alkalomhoz illően öltözik fel. Egy üzleti találkozó alkalmával mindössze a megkérdezettek 14 százalékát nem zavarná egyáltalán, ha a kollégája nem odaillő öltözetben, például farmerben és sportcipőben jelenne meg, 41 százalékukat ez kifejezetten kínosan érintené. „A főnökükkel szemben is csak kicsit elnézőbbek a hölgyek: a megkérdezettek 20 százaléka nem foglalkozik egyáltalán azzal, hogy a főnöke miben jelenik meg egy munkamegbeszélésen, ugyanakkor 37 százalékukat zavarná a nem megfelelő ruházat” – jegyezte meg Kovács Anikó.

kovacs_aniko_stilago
A barátokkal szemben sem vagyunk toleránsabbak: a megkérdezettek 13 százaléka kifejezetten kellemetlenül érezné magát mások előtt a barátja nem odaillő öltözéke miatt, további 27 százalék ezt diszkréten szóvá is tenné. A válaszadók mindössze 12 százalékát nem zavarná a dolog, 47 százalék ugyan meglepődne, de nem szólna miatta.

stilago_grafikon_1

Vonzódunk a hasonló stílusúakhoz

Bár a megkérdezetteknek mindössze 17 százaléka számára fontos kifejezetten az, hogy a párjuk, illetve a barátaik is hozzájuk hasonló stílusú ruhákat viseljenek, további 45 százalék mondta, hogy társaságon belül jellemzően hasonlóan öltözködnek. A felmérés arra is választ keresett, hogy mások öltözködése hatással van-e ránk: „A válaszadók közel kétharmada szerint egy idő után a barátainkkal, munkatársainkkal összhangba kerül az öltözködési stílusunk. A legtöbben úgy gondolják, hogy ez kölcsönös, mindkét fél hat a másik stílusára” – mondta el Kovács Anikó.

stilago_grafikon_3

Nézd meg Magyarország első közösségi filmjét

Már elérhető online Magyarország első közösségi filmje, a BÚÉK, amely az ország egyetlen napját, 2013-2014 szilveszterét mutatja be számtalan szemszögből. A profi filmes stábok mellett több száz résztvevő küldte be saját videóját, így közel 100 órányi nyersanyagából készült el a 70 perces mozifilm, amit most bárki megtekinthet az interneten. Az elmúlt másfél napban közel tízezren nézték meg online a filmet.

buek_film

A tavaly meghirdetett BÚÉK elkészítésében a fiatal filmesekből álló stábok mellett bárki részt vehetett saját videóinak beküldésével. Az egyetlen kritérium az volt, hogy a videók december 31-e és január 1-je között készüljenek. A BÚÉK-ra végül több, mint 800 videó érkezett 60 településről.

Az alkotók a film bemutatását a forgatáshoz hasonlóan országos, közösségi eseményként rendezték meg 2014 december 30-án. A számos vidéki helyszínen, és a budapesti Akvárium Klubban zajló premieren közel ezren látták Magyarország első közösségi filmjét.

A közösségi film mellett egy Magyarországon egyedülálló, interaktív platform is készült a beérkezett nyersanyagokból, amely a filmből kimaradt videók jelentős részét tartalmazza. Ezekből olyan BÚÉK-film áll össze, amit a néző a saját kedve szerint irányíthat, többek között azzal, hogy böngészhet a kimaradt jelenetek között és összerakhatja a saját himnuszát is.

Az interaktív alkotást a BÚÉK csapata és a VS közösen készíti, amely ezen a linken érhető el: http://vs.hu/mega/buek-interaktiv-kozossegi-dokumentumfilm/

A világ legnagyobb földalatti városát fedezhették fel Törökországban

A világ legnagyobb ősi földalatti városát találhatták meg a törökországi Kappadókiában egy városfejlesztési projekt során.

A Hürriyet Daily News című török lap beszámolója szerint egy új városnegyed építése közben, a földmunkák során egy 5000 éves, legalább hét kilométer összjárathosszúságú földalatti városra bukkantak a nevsehiri erőd alatt. Az újság a 2014-es év régészeti felfedezésének minősítette a barlangváros megtalálását.

derinkuyu_underground_2

A többi kappadókiai földalatti városhoz hasonlóan az újonnan felfedezett település is alagutakból, rejtett templomokból és menekülőaknákból áll. A Hürriyet Daily News szerint az egyelőre még nem teljesen feltárt barlangváros valószínűleg nagyobb, mint a térség legnagyobb és legismertebb hasonló létesítménye, a 11 szinten a föld alatt elterülő, 600 bejárattal rendelkező derinkuyui földalatti város, ahol hajdan akár 20 ezer ember is lakhatott, sőt lehetséges, hogy az egész földkerekség legnagyobb földalatti településére bukkantak.

A helyet védettnek nyilvánították, a városfejlesztést egyelőre máshol folytatják. A barlanglakásokból eddig 44 régészeti leletet emeltek ki, de ezekről nem tudni közelebbit.

derinkuyu_underground_1

Hasan Ünver nevsehiri polgármester szerinte a város többi kerülete alatt elterülő többi földalatti város „még a konyhája sem lehetne” az erőd alatt most felfedezett „metropolisznak”.

Több mint 200, rejtett átjárókkal, titkos termekkel és ősi templomokkal teljes földalatti falujával és alagútvárosával Kappadókia a világ egyik legérdekesebb és legnagyobb barlanglakó térsége – jegyezte meg a hírrel kapcsolatban az Ancient Origins hírportál.

További információ:

http://www.hurriyetdailynews.com/massive-ancient-underground-city-discovered-in-turkeys-nevsehir-.aspx?PageID=238&NID=76196&NewsCatID=375
http://www.ancient-origins.net/news-history-archaeology/massive-5000-year-old-underground-city-uncovered-cappadocia-turkey-002507

 

Rekordszámú foglyot őriznek a vatikáni börtönben

Megtelt a börtön Vatikánvárosban: a pápai állam területén három személy vár a vatikáni bíróság ítéletére, közöttük egy olasz vállalkozó, aki a Szent Péter bazilika kupoláján tüntetett egy európai uniós szabályozás ellen.

Tavaly szeptemberig üresen állt a vatikáni börtön. Azóta négy személy is megfordult a pápai csendőrség fogdáiban.

A Vatikán falai mögött levő kétcellás börtön egyikében jelenleg Marcello Di Finzio trieszti vállalkozó vár tárgyalására, miután a vatikáni ügyész vádat emelt ellene. Di Finziót december 21-én tartóztatták le a vatikáni csendőrök, miután egy napon át tiltakozott a Szent Péter bazilika kupoláján, majd lemászott róla. Marcello Di Finzio 2012 óta négyszer kapaszkodott fel a kupolára, ahol egy ablak párkányán tüntetett az Európai Unió szolgáltatási piacát megnyitó Bolkenstein-irányelv ellen. Az olasz vállalkozó az itáliai tengerparton levő strandok eddigi koncessziós rendszerének megújításával szemben tiltakozott. Ez az első alkalom, hogy a Vatikán bíróság elé állítja.

vatikan

A másik cellából december 27-én bocsátották szabadon a Femen nevű ukrán nőmozgalom egyik aktivistáját, aki december 25-én félmeztelenül bemászott a Szent Péter tér közepén emelt betlehembe, és megpróbálta eltulajdonítani a gyermek Jézus szobrát. Két napot töltött a vatikáni fogdában, majd örökre kiutasították a Vatikán területéről.

A Vatikánban további két személy vár ítéletre. Ők már elhagyták a fogdát, és a csendőrség épületében kialakított szobákban vannak őrizetben. Egyikük a lengyel Jozef Wesolowski, akit tavaly szeptemberben tartóztatott le a vatikáni csendőrség, miután a Hittani Kongregáció megfosztotta papi hivatásától. Az egykori nunciusnak másodfokon kell védekeznie gyermekeken elkövetett nemi erőszak és gyermekpornográf felvételek birtoklása miatt. A szintén lengyel Bronislaw Morawiecet az első fokú vatikáni bíróság novemberben három év két hónapra ítélte el csalásért és hűtlen kezelésért. Morawiec atya a római Santa Maria Maggiore bazilika számvevője volt.

Az egyszerre több vatikáni rab jelenlétét szokatlannak nevezte Federico Lombardi szentszéki szóvivő. Az utóbbi évtizedekben a pápai állam fogdájában nem ült senki. Akár a Szent Péter téren elfogott zsebtolvajról volt szó, akár Ali Agca volt terroristáról, II. János Pál merénylőjéről – a vatikáni hatóságok az elfogottakat átadták az olaszoknak. Kivételt Paolo Gabriele XVI. Benedek volt komornyikja jelentett, akit bizalmas dokumentumok ellopásáért 2012 szeptemberében 18 hónapra ítéltek, de a pápa kegyelemben részesítette. A Vatileaks-botrányt kirobbantó Gabriele előzetesben kettő, majd további három hónapot töltött a vatikáni börtönben.

Forrás: Sárközy Júlia, MTI

A hónap végén újra Educatio szakkiállítás

Ismét megrendezik az oktatási piac legnagyobb seregszemléjét, az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítást a fővárosban: a január 22-24 közötti rendezvényen a felvételizőkön kívül a pedagógusok és intézményvezetők értesülhetnek a szakma újdonságairól, a taneszközök és módszerek korszerűsödéséről.

A kiállítás honlapja szerint az immár 15. alkalommal megszervezendő, ingyenesen látogatható börzén a felsőoktatási intézmények mellett tankönyvkiadók, taneszközgyártók és -forgalmazók, külföldi egyetemek, nyelviskolák, szakképző intézmények és oktatással foglalkozó kutatóintézetek is bemutatják kínálatukat. Ezen kívül olyan intézmények és vállalatok képviselőivel, szakembereivel is találkozhatnak az érdeklődők, akik meghatározó szerepet töltenek be a magyar oktatás fejlődésében.

educatio_kiallitas

Az ingyenesen látogatható kiállításon a felvételiző diákok egy időben, egy helyen tájékozódhatnak csaknem 50 felsőoktatási intézményről. Az egyetemek, főiskolák képviselőitől és jelenlegi hallgatóitól megtudhatják a legfrissebb és legfontosabb információkat a képzési rendszerről, a szakokról, a felvételi esélyekről és lehetőségekről, valamint a tanulmányi és szociális juttatásokról, a kollégiumi elhelyezésről, illetve az intézmény nyújtotta szabadidős tevékenységekről is kérdezhetnek.

A hazai oktatási piac legnagyobb seregszemléje a felvételizőkön kívül a pedagógusok és intézményvezetők számára is egyedülálló lehetőséget biztosít, hiszen értesülhetnek a szakma újdonságairól, a taneszközök és módszerek korszerűsödéséről. A standokon kívül színvonalas szakmai programok és előadások is várják az iskolák tanárait és vezetőit, illetve az oktatás különböző területein érdekelt cégek – mint kiállítók – képviselőit.

A Syma rendezvényközpontban tartandó kiállítás az elmúlt évek tapasztalatai alapján mintegy 30 ezer látogatót vonzott.

Fotó: hvg.hu

Forrás: MTI

Izgalmas év elé néz Lola

Fontos évet köszönthetett idén Lola, hiszen karrierjében és magánéletében is nagy változások várhatóak. A tinédzserként több tucat díjat magáénak mondható előadó most már igazi nőként tér vissza és szexibb mint valaha. Legújabb dala Méz a kés hegyén címmel jelent meg, ami már elsőre fülbemászó és slágergyanús. A nótához természetesen videoklip is készült. Szakmai pletykák szerint Lola és egykori menedzsere újra együtt dolgoznak, akivel sok éve viharosan váltak el.

lola_mez_a_kes_hegyen_1

Az énekesnő idén jubilál, hiszen pontosan tíz éve került a zenei pályára Lola néven. 2015 második felében Lola akusztik és nagykoncert várható illetve egy életrajzi könyv is megjelenésre kerül.

Lola kapcsolata párjával is fontos mérföldkőhöz érkezett, ugyanis Bence megkérte az énekesnő kezét, aki nagyon meghatódott, s azonnal igent mondott. Lola Facebook oldalán mutatta meg jegygyűrűjét „Azt hiszem ma én vagyok a legboldogabb a világon!” kísérő szöveggel. A tervek szerint az esküvőre sem kell majd sokat várni.

lola_mez_a_kes_hegyen_2

 

Új poggyászellenőrzési folyamatot vezetett be a Wizz Air

A Wizz Air új poggyászellenőrzési folyamatot vezetett be a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A légitársaság alapos megfontolás után módosított poggyászszabályzatán és poggyászellenőrzési folyamatán az utasok elégedettsége érdekében.

A Wizz Air és földi kiszolgáló partnere, a Malév Ground Hadnling (MGH) felülvizsgálták a poggyászellenőrzési folyamatot, miután azt tapasztalták, hogy a poggyászszabályzat betartatásának módja nincs összhangban annak céljaival. Az alapos vizsgálat során kiderült, hogy a Malév Ground Handling és alvállalkozója, a Budport az előírásoknak megfelelően végezte az ellenőrzést, de a légitársaság új, rugalmasabb szabályainak alkalmazásával jobban hozzájárulhatnak a Wizz Air utasok elégedettségét szem előtt tartó céljai megvalósításához.

poggyasz_repuloter

A Wizz Air célja, hogy gondtalan repülőtéri élményt biztosítson, miközben arra ösztönözze utasait, hogy az utazás előtt, online foglalják le a kiválasztott méretű poggyászt. Ennek megfelelően a légitársaság felengedi a fedélzetre a fogantyú vagy a kerekek miatt eddig túlméretesnek tekintett kézipoggyászokat, így a poggyászellenőrző személyzetnek kevesebb kérdéses esetben kell a repülőtéren eljárnia. Az első hét tapasztalatai alapján a Wizz Air és az MGH elégedett, mivel zökkenőmentesebbé vált a poggyászellenőrzési folyamat, és a Wizz Air ügyfél elégedettséggel kapcsolatos céljainak szellemével megegyezően kellemesebb lett a repülőtéri élmény.

A Wizz Air egyúttal felülvizsgálja a poggyászszabályzat online es repülőtéri kommunikációját is. A légitársaság ezzel is biztosítani szeretné, hogy az utasok tisztában legyenek a poggyászszállítási lehetőségekkel, és a jegyfoglalásnál az igényeiknek megfelelően döntsenek. Az utasok díjmentesen felvihetik a gépre a kisméretű kézipoggyászt (42x32x25cm), díj ellenében pedig a nagyobbat (56x45x25cm).

Ettől borulnak ki a legjobban a társkeresők

Dr. Szöőr Anna szerint a gyermekes társkeresők többsége nem az előző párját siratja, hanem az internetes párkeresés okozta traumát próbálja kiheverni.

Az ország első gyermekes társkereső irodájának alapítója, a pszichológus-jogász Dr. Szöőr Anna érdekes felfedezésre tett szert, miután következtetéseket vont le az ügyfelekkel való hosszú beszélgetésekből.

online_tarskereses

„Tudomásul kell vennünk, hogy ma Magyarországon minden harmadik  házasság válással végződik. Az Újrakezdés munkacsoport ez év eleje óta működik. Egyre inkább tapasztaljuk, hogy a hozzánk forduló nők (anyák) és férfiak (apák) nagy része önismereti gondokkal küzd, még mindig poszt traumatikus állapotban leledzik, a lelki bajaik akár már szervesültek is és a párkeresésbe menekülve szeretnék  a pszichés és egészségügyi problémáikat orvosolni. Nagyon fontos az elvesztett önbizalom visszaadása, az egyedül maradás okozta  önvád eloszlatása, a társ illetve a szerelemfüggőséggel való szembesítés. Eddigi tapasztalataink szerint azonban sokan már nem is az előző párjukat siratják,  hanem az internetes tárkeresés traumáit képtelenek elengedni maguktól. Megfelelő mentálhigiénés, orvosi,  pénzügyi és pedagógiai tanácsadással szeretnénk elérni, hogy a mi újrakezdőink, az új párkapcsolataikkal javítsák ezt a statisztikát” – mondta a szakember, aki küldetésének érzi, hogy segítsen a gyermekükkel egyedül maradt szülőkön.

„A legtöbb hozzánk fordulónak felajánljuk, hogy néhány ülésben, a Gyermekes Társkereső Szolgálat alapdíjszabásába bekalkulálva, azt a tanácsadói díjjal meg nem drágítva, tisztázzuk a lelki elakadásainak okait, hogy  tiszta lappal tudjanak egészséges jövő és családképet  építeni. Küldetésünk, hogy az ügyfeleinket személyre szabottan  és folyamatosan, természetesen az ő egyéni igényeiket figyelembe véve nyomon kövessük, valamint a munkánkba bekapcsoljunk olyan, régóta  jól működő szervezeteket  akikkel a televízió nyilvánossága előtt korábban  már nem  egyszer szakmai konzultációt folytattunk. Például a Nagycsaládosok Országos Egyesületével, a Válóhálóval, a Kapocs Alapítvánnyal, valamint az Elvált Apák Érdekvédelmi Egyesületével” – tette hozzá Dr. Szöőr Anna.