Főoldal Autó, motor Autóteszt Opel Zafira Tourer 1.6 CDTI Cosmo – gyerünk, kiránduljon a család!

[TESZT] Opel Zafira Tourer 1.6 CDTI Cosmo – gyerünk, kiránduljon a család!

MEGOSZTÁS

Közel kettő héten át foghattuk próbára az Opel nagyszerű egyterű megoldását, a Zafira Tourer C-t, mely alapvetően nem számít kiemelkedő újdonságnak, hiszen 2011-es bemutatkozása óta szinte ugyanolyan formában kerül gyártásra. Mára tehát a harmadik generációját tapossa a modell, s ezalatt a néhány év alatt rendkívül kedveltté vált a Zafira – gondoljunk csak arra, Magyarországon mekkora arányban használják például a taxisok előszeretettel a B sorozat darabjait.

opel_zafira_tourer_1_6_cdti_001

Azzal együtt, hogy a jelenlegi, 2013-as modellévű Zafira Tourer-ek már a jól ismert koncepciót hordozzák, mégis van új a nap alatt: tesztalanyunk hazai gyártású, 1.6-os CDTI gázolajos agregáttal volt szerelve, mely alacsony fogyasztást, korrekt rugalmasságot és dinamizmust ígér. S milyen is volt mindez gyakorlatban, éles bevetésen? Hamarosan kiderül cikkünkből.

Régi az újban, már jól megszokott köntösben

Jól ismert részletek köszönnek vissza az Opel Zafira Tourer C szériájának modellje kapcsán, ha vizsgálódunk: az orr rész markáns, jellegzetes kialakítása (hasonlóan a Meriva stílusvilágához) hajlított kétoldali vonalvezetése konkrétan az egybefüggő lámpatest-ködlámpa vonulatot teszi ki, rendkívül látványos tálalással. A búrák fektetett L alakzatú nappali LED menetfényt is rejtenek, a projektoros adaptív bi-xenon fényforrások tökéletes láthatóságot biztosítanak, sötétedés után pedig tökélyre hangoltan világítják be az utat. A hűtőmaszk beömlőjének rajzolata a jelenleg bevett Opel egységet tükrözi, mosolyt formáló krómberakással, hangsúlyos Opel villámot formázó logóval, részarányosan osztott alsó rácsozattal; a rendszámtábla kiképzése értelemszerűen a kettő közé lett beékelve.

Az oldalforma is tetszetős, az idomok és különböző törésvonalak kombinációi feldobják az amúgy sem monoton vizualitást, a 17 colos, 5 duplaküllővel felvértezett keréktárcsák szintén emelik a minőségi érzetet – véleményünk szerint pontosan ez az ideális kompromisszum a praktikum és küllem egyensúlyát tekintve jelen esetben. Az A oszlop elnyújtott, a szokásosnál kissé kisebb szögben került kialakításra, a cockpit terjedelme ezáltal kívülről is látszik; az első és hátsó oldalajtók üvegfelületeinek mérete nagyjából egyezik: míg az sofőr és utasoldali megoldások szintén nyújtottak, addig a hátul utazók inkább egyenes és egymásra merőleges vonalvezetéssel találkozhatnak. Prémiumhatás is felfedezhető, az üvegezés alatt krómkeret fut, ez a C oszlopnál felfelé haladva ér véget, a felső szegélyek mattfekete, az igénybevételnek jól ellenálló fedést kaptak.

Fénytöréssel játszó részmegoldások jellemzik a fart is, itt a hátsó menetfények oldalra benyúló széleitől indulnak ki ezek, körbefogva a rendszámtáblahelyet, szolidan, alig észrevehetően, a két lámpatestet krómcsík fogja össze. A csomagtérajtó üvegrésze 50 százalékot jelent, a felső lezárás pedig elegáns légterelőben végződik.

Praktikus és pakolható. Pontosan úgy, ahogyan azt egy családi autó esetében elképzeljük

Minden jelenlegi Opel modell belső egyedisége a jól felépülő, megszokott, illetve a hamar megszokható és megszerethető enteriőrkialakításnak köszönhető. Nincs ez másként a Zafira Tourer esetében sem, az Insignia-hoz, vagy akár az Astra-hoz hasonlatos kiképzésekkel találkozunk: a vajbőrrel vont kormánykerék jelen esetben is kiemelten kényelmes fogású és tapintású, mérete-átmérője ideális, a központi műszeregység olvashatósága szinte minden kormányoszlop beállításnál is rendben található. A középkonzol ejtett váltófészkében megfelelő hosszúságú a kéziváltókar, a hosszában jól állítható, két személynek is kielégítő könyöktámasz alapvető kiegészítője a kényelmes autózásnak. Kategóriájából adódóan az Opel Zafira Tourer minden tekintetben úgy lett kialakítva, hogy a hosszabb-rövidebb utazások során kiszolgálja utasait, ebből adódóan számos rekesz, fiók, zseb áll rendelkezésre az első és hátsó traktusokban egyaránt.

Prémium minőség, előremutató szinteken

A tesztautó a legmagasabb, Cosmo felszereltséget tartalmazta, tehát a bőr-műanyag kombinációk domináltak mindehol. Minőség egyértelműen, a kidolgozás a prémiumkategória határait feszegeti, kopogós, nyikorgós műanyagokkal, fals illesztésekkel sehol sem találkoztunk.

Említettük a bevezetőben, hogy közel két hétig próbáltuk az Opel családi autóját – ennek tulajdonképp az év vége, illetve a karácsony-szilveszter közötti köztes üresjárat adta okát. Természetesen örömteli ténynek látszott ez máris az elején, hiszen az ünnepek magukkal hordozzák a számos családlátogatás tényét – kiváltképp szerencse, ha megspékelhető mindez masszív vidéki utazásokkal is.

Tesztalanyok: a család tagjai

Tehát pontosan így tettünk, beirányoztuk a déli régiót, majd egy nappal szilveszter előtt visszatértünk egy nap erejéig Budapestre, egy Aquaworld-ben levezényelt fürdőzésre öt felnőttel, s egy kisgyerekkel – az oda-vissza utazás tökéletes tesztalapot nyújtott ahhoz, hogy megvizsgáljuk, hogyan teljesít a Zafira Tourer valós körülmények közt, pontosan olyanok révén, amelyeknek meg kell felelnie az egyterű kategória képviselőinek.

Öt felnőtt személy nem sok, ráadásul ha figyelembe vesszük azt, hogy a Zafira Tourer 5+2 személyes, azaz a raktérből kihajtható hátsó kettő plusz ülés is elméletben biztosítja a megfelelő komfortérzetet. Sajnos ez csak elméleti síkon marad így, ugyanis a korlátozott lábtér a harmónia ellen szól, közepes magassággal, átlagos testalkattal itt az utazás nem felemelő, főként nem hosszabb távon. A biztonsági öv a tetőből húzható ki, ez pont az üléssel egyvonalban lett beépítve, ez csak akkor zavaró, ha nem használja az utas – így viszont úgymond rákényszerül a leghátul utazó arra, hogy ténylegesen használja.

A középső hármas üléssoron háromtagú családunk (két felnőtt, egy három éves gyerek) foglalt helyet. A família erősebbik nemhez tartozó tagja jól megtermett, 190 centiméter plusz magassággal megáldott férfiemberként némi kevéske kompromisszummal ugyan, de korrektül elfért átlagos testalkatú felesége mellett úgy, hogy az ISOFIX pontokkal felszerelt két szélső ülés bal képviselőjén a rögzíthető gyerekülés is helyet foglalt. A fejtérre nem panaszkodtak, a lábtérre sem, hiszen a széles intervallumban egyenként mozgatható ülések (Lounge csomag, 65 ezer forint felárral) nagyon jó variálhatóságot biztosítottak.

Belefér szinte minden és mindenki. Az arányokra ügyelni kell

Hét üléssel a Zafira mindössze 152 literes csomagteret ad, ez elegendő ugyanakkor arra, hogy alapvető csomagjainkat bepakoljuk az utazáshoz. Öt üléssel már jóval nagyobb, 710 literes rakfelület áll rendelkezésre, nem beszélve az alaphelyzetben hátsó (középső) üléssor előrehajtásával kialakítható 1680 literes méret. Számos variáció létezik, a hármas üléssor középső széke például széltében is kihajtható, összepattintható, növelve a teret, illetve kényelmet, ha épp dupla hátsó könyöktámaszként használnánk.

A 2013-as Opel Zafira Tourer futóműve egyik legnagyobb erőssége: a menetzaj olyannyira minimális, hogy az már szinte hihetetlen, ebből adódóan például autópályán alig volt konstatálható a tényleges sebességérzet – persze itt közrejátszott a redukált menetzaj is. Az elöl MacPherson, hátul csatolt hosszlengőkaros (Watt rudas) megoldásnak hála, a kisebb és nagyobb úthibák egységessé váltak, tökéletes kisimítással, lágy ringással, nélkülözve minden pattogást, még nagyobb, hat fős terheléssel is. A kanyarstabilitás is megmaradt a normális értékeken belül, masszívabb fordulóknál a karosszéria viszonylag magas, 1685 milliméteres építése ellenére is csak minimalizált dőlést tapasztaltunk, az utasok nem dűlöngéltek (legalábbis a középső, hármas üléssorig, a hátsó plusz két ülésen erősebben volt érezhető minden bukkanó, vagy hirtelen kormánymozdulat – ez érthető is).

Hazai vonatkozású, 1.6 literes turbótöltött gázolajos erőforrás

S ami újdonság kifejezetten, az a Szentgotthárdon gyártásban lévő, 1.6 literes, 136 lóerős közös nyomócsöves turbódízel motor – ezzel volt ugyanis felvértezve a tesztelt Opel Zafira Tourer. Csúcsnyomatékként 320 Newtonmétert jelöl meg a gyártó, méghozzá 2000-2250 percenkénti fordulatszámnál, a teljesítmény maximuma pedig 3500 percenkénti fordulatszámtól áll rendelkezésre, 4000-ig. A párhuzamosan futó 2 literes CDTI-nél 29 lóerővel kevesebbet produkál a magyar gyártású aggregát, rugalmassága tökéletes, annak ellenére, hogy az 1856 kilogrammos önsúly sok (extrákkal, alapsúly 1633 kilogramm); viszont szinte teljes terheléssel is megmarad a több, mint elegendő mozgosítható erő- és dinamikatartalék.

A váltó áttételezése jól passzol a motor karakterisztikájához, nincsenek feleslegesbe futó fordulatszámtartományok, minden sebesség optimálisan kiautózható, kettesben-hármasban forgalmi- és környezeti viszonyokhoz mérten megfelelő a gyorsítás a rövidebbre hangolt arculat végett, az ötödik remek átmenet az utazófokozathoz, hatodikban pedig az országúti, illetve autópályatempó preferált nyilvánvalóan. Fentiek tükrében alakul a fogyasztás is, két személlyel, csomagok és egyéb nélkül országúton sikerült 3.9 liter/100 kilométeres átlagot mérnünk, ugyanez terheléssel (öt felnőtt, egy gyerek, csomagok) 5.2 liter/100 kilométer értékre volt leredukálható. Autópályán két fővel, 2200 percenkénti fordulatszám mellett 5.8-6.8, míg hat fővel, plusz csomagtér terheléssel 8.8-10.2 liter/100 kilométer átlagértékig is felkúszott a mutató, sima, és emelkedős útszakaszokkal (M6), gázpedálkezeléstől függően, maximum 130 kilométer/órás sebességgel haladva. A hajtásláncba iktatott Start/Stop rendszer (ECOFLEX) hathatósan közreműködik az üzemanyagfogyasztás optimalizálásában, pontos, megfelelően állítja le a motort (kigurulás után, megállásnál), illetve indítja azt.

Végszóként

Konklúzióként elmondható, hogy az Opel Zafira Tourer teljes értékű családi autó, öt személlyel, hatalmas csomagtérrel, de a tesztben szereplő Cosmo felszereltségű verziót például ideális üzleti célú felhasználásra is elképzelhetjük akár. Hab a tortán, ha a plusz két ülést is bevetjük, így rögvest hét személyesre növelhető a kapacitás, igaz, itt már kell kompromisszumokat kötni. A downsizing-olt 1.6-os CDTI magyar vonatkozású turbódízel erőforrás pedig igazi meglepetés volt, kulturált fellépése, lendülete és nem utolsó sorban jól kezelhető gazdaságossága egészen nyilvánvaló, hogy népszerű választássá teszi majd, nem beszélve az alig 100 g feletti CO2 kibocsátásról kilométerenként (109 g/km).

Árképzés, felszereltség

Tesztautónkban számos biztonsági és kényelmi funkció kapott helyet, a teljesség igénye nélkül; mint például a FlexFix kerékpérszállító, mely a hátsó lökhárítóból húzható ki, és máris négy biciklit cipelhetünk magunkkal. Továbbá panorámatetővel, az infotainment szerves részét képező navigációs rendszer Európa térképpel, kétzónás automatikus klímaberendezéssel, ESP-vel, ABS-szel, 6 légzsákkal, elektronikus kézifékkel, a vezetést megkönnyítő asszisztensekkel – alapjában véve a Zafira Tourer plusz extrák nélkül is remek választás, így az alapár 8 260 000 forint, számos plusz opcióval. A tesztben bemutatott modell további, választható kiegészítőkkel 10 358 000 forintot kóstál. Az induló szint az Opel Zafira Tourer esetében 6 530 000 forint, ezért az összegért 1.4 literes turbótöltött, 120 lóerős motorral és 6 fokozatú kéziváltóval szerelt verziót kapunk, Selection csomagban. A legmagasabb alapárú Zafira Tourer-t a 2 literes, Start/Stop-os 195 lóerős dízelmotoros változat jelenti, 6 fokozatú kéziváltóval, Cosmo csomagban, ez a modell 9 110 000 forintért állítható a garázsba.

2013 Opel Zafira Tourer 1.6 CDTI Cosmo specifikációk

Motor

Motortípus: négyhengeres turbótöltött dízelmotor

Lökettérfogat: 1598 cm³

Maximális teljesítmény: 136 LE @ 3500 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 320 Nm @ 2000 ford./perc

Erőátvitel: elsőkerékhajtás, 6 fokozatú manuális kéziváltóval

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4658 mm

Szélesség: 1884 mm

Magasság: 1685 mm

Tengelytáv: 2760 mm

Első gumik mérete: 235/45 R18

Hátsó gumik mérete: 235/45 R18

Tömeg, üresen: 1633 kg

Megengedett össztömeg: 2340 kg

Csomagtartó mérete: 152 liter (7 személlyel), 710 liter (5 személlyel), 1680 liter (2 személlyel)

Üzemanyagtartály mérete: 58 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 193 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 11.2 s (gyári), 11.6 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 8.2 l/100 km

Országúti: 3.9 l/100 km

Vegyes: .5.5 l/100km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 4.6 l/100km

Országúti: 3.8 l/100km

Vegyes: 4.1 l/100km

CO2 kibocsátás: 109 g/km

Bővebb információ az Opel hazai honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: Napimagazin Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, Sony, MSIKingston Technology, Livekodok.com, Canon, Camera Kft.
Utómunka hardver: Acer, MSI

Szóljon hozzá!