Lemezjátszó: kultikus bakeliteket kommentálnak a hazai könnyűzene nagyjai
Lemezjátszó címmel egy különleges rendezvénysorozat indul Budapesten, a B32 Galéria és Kultúrtérben. Havi két alkalommal kultikus albumokat hallgathat meg a nagyközönség bakeliten, majd Horváth...
Megjelent Meghan Trainor első karácsonyi lemeze
Meghan Trainor az Epic Records gondozásában megjelentette első karácsonyi albumát, az “A Very Trainor Christmas“-t. Az album minden digitális szolgáltatónál, illetve hagyományos formátumban is elérhető,...
Eurovíziós Dalfesztivál – Közzétették a jövő évi versenyben részt vevő országok listáját
Negyvenkét ország, köztük Magyarorszég vesz részt a 63. Eurovíziós Dalfesztiválon, amelyet Lisszabonban rendeznek 2018 májusában - jelentették be kedden a portugál fővárosban, ahol ismertették...
Új kislemezt jelentetett meg Ákos
Ákos pár napja mutatta be új dalát Ébredj mellettem címmel. A dal zenéjét Hauber Zsolt jegyzi, akivel annak idején közösen alapították a Bonanza Banzai...
75 ezer dollárért kelt el a Beatles első lemezszerződése
A Beatles együttes első lemezszerződése 75 ezer dollárért (20,6 millió forint) kelt el egy New York-i árverésen.
Az 1961-ben aláírt szerződés egyetlen kislemez kiadásáról szól,...
Rihanna a Sziget előtt tudta meg, hogy ő kapja az MTV VMA életműdíját
Bejelentették az idei MTV Video Music Awards gála Michael Jackson Életmű-díj várományosát: idén Rihanna kapja a legnagyobb elismerésnek számító címet a zenére, popkultúrára, divatra,...
A Rolling Stones újabb 11 új európai helyszínnel toldotta meg turnéját
A Rolling Stones No Filter című turnéja újabb 11 európai állomását jelentette be hétfőn az együttes honlapján.
A legendás brit zenekar május 17. és július...
Új albummal jelentkezik a Foo Fighters
Egy év elképesztő veszteségek, személyes önvizsgálat és keserédes emlékek után a Foo Fighters visszatér a But Here We Are-ral, amely június 2-án jelenik meg...
Augusztus végén érkezik a legújabb Britney Spears lemez
A popzene egyik vitathatatlanul legismertebb énekesnője a "Make Me..." című friss dallal vezeti fel a "Glory" lemezt.
A "Make Me..." elkészítésében G-Eazy közreműködött: a "Me, Myself...
Magyarok is jelentkezhetnek a NEW YORKER nemzetközi DJ versenyére
Nemzetközi DJ versenyt hirdet a NEW YORKER, ahol a feltörekvő magyar nevezőknek is esélyük lehet a világsikerre. Az NYDJAY nevű rangadóra január 8-ig nevezhetnek...