Főoldal Életmód Wellness, fitness IRONMAN 70.3: rajt a Kopaszi gátról

IRONMAN 70.3: rajt a Kopaszi gátról

Az idei évben már harmadik alkalommal, most hétvégén (július 29-31.) rendezik meg hazánkban az IRONMAN sporteseményeket, amelyre a világ 65 országából, összesen 6400 versenyzőt várnak a szervezők.

ironman-budapest-logo-napimagazin

Közülük közel kétezren a kultikus IRONMAN 70.3 triatlon kihívásra érkeznek elszántan, hogy teljesítsék az 1.9 kilométeres úszótávot, a 90 kilométeres bicikli utat és a 21.1 kilométeren át tartó futást. A rendezvény helyszíne idén is a Kopaszi gát területe, a BudaPart, amely tökéletes helyszínéül szolgál a világszínvonalú verseny számára. A hatalmas sportrendezvény keretében péntektől vasárnapig gyerekek, nők és férfiak mérettethetik meg magukat a különböző versenyszámokban. Sőt, a helyszínre kilátogató érdeklődők is számos izgalmas programon vehetnek részt ingyenesen, a lelkes szurkolás mellett.

A felnőttek sportolással és egészségtudatos életvitellel kapcsolatos információkat szerezhetnek szakemberek által tartott előadásokon, illetve a helyszínen található ehhez kapcsolódó kiállításon és vásáron. Mindezeken túl a gyermekek is tökéletes hétvégi programokon vehetnek részt, hiszen a kiállítók mászó fallal, biciklis pumpapályával, felfújható futballpályával, légvárakkal és LEGO játékokkal is várják az érdeklődőket. A legnépszerűbb erőpróba, az IRONMAN 70.3 szombat reggel rajtol a Kopaszi gátról, majd a versenyzőket a főváros legszebb részein átvezetve itt is ér véget, várhatóan a kora esti órákban. A verseny helyszínéül szolgáló Kopaszi gát tökéletes adottságokkal rendelkezik Duna-parti fekvésének köszönhetően.

Amellett, hogy ez Budapest egyik legkedveltebb rekreációs területe, a jövőben hasznos funkciókkal fog bővülni, mivel a Property Market még idén nagyszabású ingatlanfejlesztésbe kezd az eddig kihasználatlan területeken.

A BudaPart beruházás keretében intelligens otthonok és környezettudatos irodák épülnek majd, amelyek megfelelnek az innovatív nemzetközi trendeknek. Az új városnegyed terveit készítő, dán várostervezőiroda már számos nemzetközileg elismert projektet vitt sikerre, így például a svéd Royal Seaport tervezése is a nevükhöz fűződik.