Főoldal Életmód Otthon Sencor SCE 3000BK – akár 12 csésze kávé, könnyedén

[TESZT] Sencor SCE 3000BK – akár 12 csésze kávé, könnyedén

Írhattuk volna a főcímbe, hogy költséghatékonyan, de aztán úgy döntöttünk, felesleges. A cseh gyártó termékei ugyanis mind olcsók viszonylag, ugyanakkor optimális teljesítményt képesek nyújtani. Nos, Sencor SCE 3000BK kávéfőző is pont ilyen.

sencor-sce-3000bk-kavefozo-teszt-napimagazin-5

Azok, akik kávéval fekszenek-kelnek, biztosan idekattintottak, és olvassák épp a cikket. Ez kifejezetten jó, hiszen nekik szól alapvetően jelen tesztünk, illetve azoknak, akik akár 12 főre szeretnének gyors lefolyással (szó szerint) kávét készíteni. Ugyanis a Sencor SCE 3000BK egyik legfőbb erőssége, hogy szinte pillanatok alatt képes tizenkét főre csöpögtetett kávét kreálni, aroma-intenzitás szabályozással.

Ez hasonlóképp működik, mint a teafőzés esetében: minél több ideig csöpög, vagy folyik át a víz az alapanyagon, annál karakteresebb lesz a végeredmény. A Sencor SCE 3000BK ebben verhetetlen, ugyanis ténylegesen aromadús, keményebb ízvilágú kávé születik újjá a csészékben használatával. Persze nyilván nem mindegy, milyen minőségű kávét használunk, tehát nem árt erre odafigyelni; a silányabb, filléres megoldások sosem szülnek túl sok jót.

sencor-sce-3000bk-kavefozo-teszt-napimagazin-2

A Sencor SCE 3000BK kivehető és ezáltal könnyedén mosható-mosogatható állandó szűrővel rendelkezik, ennek folyományaként a tisztítás pillanatok alatt elvégezhető és kivitelezhető. Csakúgy, mint az összeszerelés, használat: elegendő csak a tartály műanyag fedelét felnyitni, adagolni a kávét, a hátsó részen elhelyezkedő 1.5 literes víztartályba megfelelő mennyiségű vizet tölteni, majd a műanyag csapot ráfordítani a tölcsérre, és már mehet is a procedúra.

sencor-sce-3000bk-kavefozo-teszt-napimagazin-3

Zárható fedelet és hőszigetelt fogantyút kapott a Sencor SCE 3000BK üvegkancsója, amely egyébként vastag fallal és önmagában is robosztus kialakítást kapott. A felület tapadásmentes, csakúgy, mint a főzőeszköz talapzata, mely melegen tartja felszolgálás előtt és közben a kávét.

sencor-sce-3000bk-kavefozo-teszt-napimagazin-1

Ahogy lefőtt a kávé, a Sencor SCE 3000BK funkciókapcsolója világítással jelez, így könnyedén észrevehető, ha a folyamat lezárult. Ilyenkor a kancsó könnyedén kivehető a tartóból, kifolyásvédelmének köszönhetően a fröccsenések és egyéb ebből adódó balesetek könnyen kiküszöbölhetők. Ráadásul a készülék túlmelegedés elleni védelemmel is rendelkezik, így nem kell attól tartanunk, hogy probléma történik, még akkor sem, ha netán bekapcsolva felejtenénk a kávéfőzőt, miután elindultunk munkába reggel.

Sencor SCE 3000BK specifikációk

Kapacitás 1.5 liter
Vízmennyiség jelző van
Kijelző nincs
Az edény anyaga hőálló üveg
Csepmentes rendszer van
Teljesítményfelvétel 1000 W
Magasság 33 cm
Szélesség 19 cm
Mélység 24.4 cm
Szín fekete
Tömeg 1.4 kg
 
Együttműködő partnereink: ASUS, Acer Hungary, Sony, KonzolvilágEPSONMyActionCam, Canon, Camera Kft.
Utómunka hardver: ASUS, Acer, Gigabyte